Pesti Hírlap, 1914. június (36. évfolyam, 128-152. szám)

1914-06-03 / 128. szám

1914. június 3., szerda.________________ ______Pesti Hírlap ____ Esti levél.­ ­— Fizetett ellenség. —• A gazembereknek külön litteraturájuk van. Egy rablógyilkos több nyomtatott betilt kap, mint a legkiválóbb író, vagy országbol­­dogitó politikus. Magyarázata ennek az, hogy az ősi emberi indulatokat a civilizáció soha­sem tudja kipusztítani s azok mindig fognak bűnöket és szerencsétlenségeket gyártani. Ezek a szenzációs bűnök és drámák pedig természet­szerűleg jobban érdeklik a legműveltebb embe­reket is, mint az eszmék. Mert az eszme csak az értelmet érdekli, de a véres bűn vagy dráma az idegeket izgatja, az indulatokat hozza hul­lámzásba. Olyan értelmessége kevés embernek van, mely elvont eszmék vagy közcélok érde­kében izgalomba hajtja az illetőt, de az indu­latok, lappangó szenvedélyek közösek s a bű­nök és szerencsétlenségek mindenkiben gyors érzéseket váltanak ki. Parlamenti tudósítók figyelték meg, hogy a legutóbbi igen éles poli­tikai harcok közepette is a legkomolyabb állam­férfiak mohón olvasták az újságok tudósításait a szenzációs bűnesetekről s mig a vita az al­kotmány pusztulásáról szólott, minden képvi­selő kezében a „Mágnás Elza“ meggyilkolásá­ról szóló riport volt. Természetes tehát, hogy most, amikor az ítélet is már elhangzott a gyilkosok fölött, újra megindul a filozofálga­­tás s a bűn lélektani boncolása. De újra föltá­rnád az úri osztálynak aggodalma, hogy mi­ként védekezzünk a cselédek ellen? Mert ez a véres eset, ahogyan az, Baloghy György éles bonckése alatt előttünk föltárult, igazolttá tette azt a régi szállóigét, hogy a cseléd igen sok­szor csak „fizetett ellenség.“ Ha általánosítjuk a kérdést s kiterjeszt­jük mindenféle cselédre és alkalmazottra, ak­kor könnyebben megtaláljuk a magyarázatát annak, hogy miért fizetett ellensége majdnem minden alkalmazott a maga munkaadójának és minden alárendelt a parancsolójának s könnyebben megtaláljuk az orvosszert is. Mert végre nem csupán a szakácsnő, szobalány és inas­z cseléd. Tulajdonképen cseléd minden ember, akinek valaki parancsol s akinek a ke­nyere, testi-lelki boldogsága egy másik ember szeszélyétől függ. A szellemi foglalkozások nagy része is cseléd­sorba tartozik. A fixumos szellemi munkás, talán a bírót és tanárt kivé­ve, mind cseléd. Nagyon sok munkaadó érzi is koronként, hogy az alkalmazottja fizetett ellen­sége. S amikor vagy a rossz fizetés vagy a rossz bánásmód keseríti el a lelkiismeretes munkást, akkor indokolt, sőt igazolt is, hogy az alkalmazott a munkaadójában vagy főnö­kében a maga ellenségét látja. Ebben a mon­datban benne van a baj orvossága is: minden alkalmazottnak és alárendeltnek, legyen az házi- vagy köz­cseléd, olyan fizetést kell adni, amiből megélhet s ezenfelül emberi bánásmó­dot. Ha majd a megtorlást és büntetést mindig megelőzi az a szociális olajcsöpp, —­a jó fize­tés és jó bánásmód, — ami munkaadó és mun­kás között a súrlódásokat kevesbíti, akkor nem lesz a kettő között ellenségeskedés s kevesebb lesz az elnyomottak bűne a gazdagok ellen. Az életfogytiglani rabságra ítélt két gyil­kos megérdemelte volna az akasztófát is. Az egyént bennük menteni nem lehet, de mint típusok, a férfi a munkanélküli munkást, a nő pedig az elöregedett cselédet képviselik. Nem kell mindig öröklött degeneráltságot ke­resni; a munkáb­an éhség maga degenerál. A lélekbúvár orvosoknak igazuk van, hogy szü­letnek is gonosztevők, de az is igaz, hogy az élet igazságtalansága s a nyomor csinálnak is bűnösöket. A gonosz hajlamú vagy már bű­­­nökbe esett cselédektől úgy óvakodhatunk, ha erősebb ellenőrzést rendez be a hatóság az egész cselédügyben, a fényképes cselédkönyv sem elég itt, hanem az is szükséges volna, hogy a munkaadó a nyilvántartó hivatalban megtudhatná alkalmazottjának múltját is. De viszont a megbízható munka­anyagot azzal kell biztosítani magunknak, hogy a kellő bér mel­lett nemcsak emberi bánásmódot kell adni, ha­nem minden alkalmazott reászorult munka­adójának szinte atyai gondozására. Különö­sen a házi cseléd, aki majdnem családtag. Ha tehát a nagyságuk és gyakran a nagyságos urak is a maguk érdekében bizalmasak tud­nak lenni a cselédekhez, akkor érdeklődhetné­nek néha a cselédjük magánélete iránt is és sok Nick Gusztávtól megmenthetnék a szolgá­lójukat. De fölmerül itt a legfontosabb szociális kérdés is: a cselédek biztosítása betegség ese­tére és aggkori ellátásuk. Amig fiatal a nő­cseléd, addig a mindenféle szeretkezése feled­teti vele rab­munkáját s azt, hogy jövője ab­szolúte nincs biztosítva. De ha a Kóbori Rózsi kora elkövetkezik, mikor már a cseléd fizet a facér udvarlójának s öreg, beteg napokra jön a nyomor, akkor már jól szántott talajt talál lelkében a bűn magja. Csak az aggkori ellátás törvénye, a minden munkásnak biztosított nyugdíj adhatja meg az igazi nyugalmat a cselédnek, meg a gazdának is. A cseléd-ügy és a szegény­ ügy összetar­toznak. Rendezni kell mind a kettőt. Büntető bíróságokkal nem lehet kiirtani a bűnt, sőt még kevesbíteni sem. A házi cselédek még nem csináltak szocialista szakszervezetet, mely ki­­kényszerítené helyzetük javítását. Azért a gaz­dáik önként segítsenek rajtuk. Képzeljék el a háziasszonyok, hogy mit csinálnának például Budapesten, ha egy cseléd­sztrájk kiütne? Hisz éhen halna az egész intelligencia. Szociá­lis reformokkal kell megelőzni s kevesbíteni a bűnt. S minden munkaadó gondolja meg, hogy a lónak is kijut az ablak mellett a kocsistól a cirógatásból is. Annyit adjanak meg az alkal­mazottnak is, amennyi a lónak dukál s a leg­gazdagabb és leghatalmasabb úr is lehet leg­alább annyira gyöngéd, mint egy jó kocsis. Zsolt, lapi hírek. Kiásott sírok partján. A magyar jakobinusok csontjai. Negyedik hete túrja már az ásó a földet a hajdani katonai temető árkában, az Uj Szent János-kórház kerítése alatt és egymásután bar­­nállanak elő a föld mélyéből a csontvázak, me­lyek gazdái valaha testőr ruhát, papi talárt, nemesi köntöst viseltek, ki magasra tartotta fe­jét, ki lecsüggesztette, ma pedig egyformán tér­dül; alatt viselik a koponyájukat, ahogy annak idején azt osztrák hóhéri divat elrendelte és el­rendezte. Ma már az ásás durva része véget ért és csupán Bardócz tanár vékony fakése bontogatja a föld kérgét le a csontokról, de beleken át egész sereg magyar munkás dolgozott keményen a sí­­rok felett. Mindenfelől, az ország minden tájé­káról összeverődött emberek, kik nem is ismer­ték bizonyára egymást és az ásót a megszokott munka közönyével vették kezükbe, de csak egy napig. Másnap már megindult a beszélgetés a földben nyugovókról, a kezdő pontot megadta hozzá mindig egy öreg budai ember, aki kijött sütkérezni, időt agyonverni az ásáshoz és meg­szólalt aztán nagy csöndesen, ahogy az öregek szoktak visszaemlékezni: — Én még emlékszem, amikor a Pista bá­tyámat vasba vitték a nengebárdéba . . . Mert — ez érdekes és jellemző — a sza­badgondolat vértanúinak emléke az egyszerűbb ember lelkében gondolat-kapcsolatot létesít a negyvenkilences időkhöz és ha vértanúról van szó, a hozzá közelebb eső vértanuk tűnnek elő a lelki világából És csak ez kell, hogy az első Pista kicsi előkerüljön vasban a neugebárdéban, már ak­kor ismerős és testvér valamennyi magyar munkás és megindul a beszéd. Persze nem gyors menetű vita, mert ásás közben csak akkor ér­demes szót ejteni, mikor már az ásó kiemelte a földet és az ember reá teszi a lábát, hogy a földbe nyomja. Nem ajánlanám senkinek, hogy a magyar­jaink oknyomozó történelme alapján állítsa egy­be Martinovicsét, történetét, mert minden ásó­nyom közelebb hozta az embereket ahhoz a ke­­gyeletes megemlékezéshez, hogy a magyar ja­kobinusok Rákóczi kurucainak utódai, Kossuth Lajos elődei voltak. Hiszen az mindegy, hogy hogyan áll a do­log, de napról-napra öröm volt nézni, hogy a magyar munkás lelkéből mint sarjadzott ki az az érzés, amit névvel illetni nem is lehet de amely alapjában lényege és alapja az eltörölhe­­tetlen magyar szabadság és magyar fü­ggetlen­­ség eszméjének. Elvégre is mi történt itt. Néhány kor­hadó sirt ásatott ki a város, kegyeletből s ezek a munkások egyszerűen a város fo­gadott napszámosai voltak. És mégis pár nap, magyar vértanuló csontjának elképzelése elég volt ahhoz, hogy ezt a pár embert megszáll­ja abból az óriási lelkesedésből, mely a negy­vennyolcat csinálta, egy elröppenő szikra. Valamennyi az első hét végén már úgy dolgozott, akkora kegyelettel vágta a földbe ásóját, mintha édesanyja feküdne ott, pedig va­lamennyiből egy sem tudta, egy sem tudhatta, hogy mi fán is termett a jakobinizmus, mi is volt az aufklaristák vágy­a és gondolata. Csak egyet tudtak: osztrák hóhér keze járt előttük a sírok felett. És minden nap jöttek az emberek Budáról és Pestről. Fiatalok, akiket az érdeklődés ho­zott, öregek, akiknek mindegyiknek volt egy Pista bácsija a nengebárdéban, vasban. Urak és asszonyaik, munkások, munkásasszonyok álltak meg az ásatás körül, mely pár hét alatt százai, lelki világában ,mint valami magyar függet­lenségi eszmének ténye jelent meg és bár ez magunk előtt is úgy tetszik, hogy furcsa, vala­mennyi munkás között nem akadt volna egyetlen kormánypárti. Említettük már, hogy egy vad szilvafa törzse került elő a koporsók közül, ennek a vadszilvafának a gyökerei mélyen belenőttek — persze — a földbe, annyira, hogy az egyik gyökér a szélső koporsó porlott fedelén át el­ért a koponyáig és annak üregében haladt előre. Ez a szilvafa, ez a vadszilvafa a szó szoros ér­telmében a magyar jakobinusok pori adásából táplálkozott. Különben Martinovics már koporsóban nyugszik, holnapra-holnaputánra oda kerül Szo­­lárcsik is és e hét végére kiint lesz mind a hét magyar jakobinus vértanú porladó csontja. (szó f-c.) Tiszteléttel kérjük előfizetőinket, hogy a lap kézbesítésére vonatkozó címváltozásokat mindenkor a kiadóhivatallal közöljék (Telefon: 211—50.), meg másutt, akár a lap fdhordójánál leadott címváltozások, gyakran elkésve, esetleg egyáltalában nem jutnak hozzánk. Címváltozás esetén kérjük mindenkor a régi cím közlését is. Külföldre utazó előfizetőink a portókülön­­bözetet (Németországba havi 2.40 kor., a többi külföldi államokba 3.60 kor.) megtéríteni köte­lesek. A különbözetet az ott töltött idő arányá­ban hazaérkezés után minden esetben beküldeni kérjük. — (Vilmos császár a trónörökösnél.) Vilmos császár — mint Berlinből jelentik — e hó 11-én este utazik el Wildpark állomásról Konopist felé és másnap délelőtt kilenc órakor érkezik Beneschau állomásra, ahonnan Konopistba megy. A császár másnap estig marad a trónörökös vendége és tizen­negyedikén délelőtt már visszaérkezik Wildparkba.­­ (Motorkocsi és villamos.) Triesztben ked­den összeütközött egy motorkocsi a közúti vasút pótkocsijával. Tizenkét ember megsebesült, köztük legsú­lyosabban Bucher Ottó pénzintézeti igazgató. _______if

Next