Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-13 / 315. szám

1914.­­december 12., szombat. PESTI HÍRLAP 13 Andaházi Kasnya Béla, vitéz fiatal művé­szünk (akinek féllábát végig tépte a szerb harc­téren egy srapnell), két színes, dekoratív h­atású tájképpel jelent meg, melyek­­közül a virágos parasztudvar a szebbik. Bachmann Károly és Henriette három művészi cseridélet­képet állított ki. Baditz Ottó fűzfacsoportja finom stádium­. Berkes Antal új vásznai igen frissek, különösen a szélesen festett „Margitszigeti délelőtt." Bér Dezső színes karrikatúrái kacagtatóan aktuáli­sak, ilyen a Kárpátok fölé rúgott muszka, a harc­térre vonuló béke-cár (medvéktől vontatott, ket­recbe zárt trónszéken) s más ötletek. Boemm Ritta körösfői intérieurjei művészi tanulmányok s ethnográfiai becsük is van. Csalányi Béla „Fa­lusi konyhá"-ja tónusában mesteri. Déry Béla bornholmi szegetrészlete művészünk teljes kifor­rásának újabb bizonysága. Endrey Sándor „Fa­luvége" című genre témája arra vall, hogy ez a szorgalmas portraitfestőnk nyári pihenése köz­ben se pihent. Eder Gyula táncoló amorettje Benczurosan finom. Ferenczy Valér tanulmányai erőteljes ígéretek. Frank Frigyes férfi arcképe és parkrészlete ugyancsak egy fiatal talentum erőmutatványai. Gergely Imre „Kazán szorosa" érdekes emlék lenne a távozó szerb udvar szá­mára. Gerritsen Vilmos miniatűre csendéletké­pei sok szeretettel készültek. Gerster Károly „Vajda-Hunyad"-ja és Gimes Lajos régi utca részletei effektusos dolgok. Glatter Gyula egy muzeális becsű csendéletképen demonstrálja, hogy nemcsak a portrait-festésben virtuóz. Glat­ter Ármin „Koldus asszony"-a, Heyer Arthur virágot szagoló angoramacskája említésre mél­tók. Hollós Károly chrisanthémum csendélete klasszikusan hat Jobbágy Miklós, ez a talentu­mos fiatal szobrászunk, most a grafikus olda­láról mutatkozik be friss aquarelljeivel és rajzá­val. Katona Nándor ragyogóan színes tátrai téli hangulataival demonstrálja, mennyire kár volna odaadni az oroszoknak. Kató Kálmán a régi Bu­da imádója, most a királyi várat festette a Ta­bánból. Kende István a pesarói városkaput hoz­ta közénk. Komáromi Kacz Endre újságot olva­só öreg bácsijára ráfogja, hogy: „Megint győz­tünk". Kőnek Ida szép szekfüket, Klammer Ma­riska rózsákat, Koroknyai Ottóné ringlókat fes­tett (aligha háborús célzattal). Koszkol Jenő, a könyvtárak virtuóza, a Szent Gotthardi apátság egyik szép könyvtársarkát mutatja be. Körmen­di Frimm Ervin csendélete színes és erőteljes. Kőrösfői Kriesch Aladár „Házi hangversenybe, az ő érdekes, poéta szemüvegén át szólal meg. Kövér Gyula genre témáin viszont a dekoratív hatás az előbbre való. Kunwald Cézár „Mo­dell"-je és „Csendélete" azt a német kulturleve­gőt hirdeti, melyben ez a mesterünk régebben élt. Madarász Gyula, az ismert ornithológus, új név, mint festő és „Kakaduk" című nagy vásznával hatni is tud. Mányai József „Zöld lámpá"-ja fi­nom bijou. Márton Ferenc, a székely ifjú, ki­sebb vázlatain is atléta. Müller Ágosta érdekes karakter fejeket festett. Neogrády Antal kis aquarelljei közt az „Adria" különösen szép. Oppel Magda szektavirágai nem halványítják el Pentelei Molnár János nevét, aki tudvalevőleg a magyar „csendélet király" s ezúttal réz- és por­cellán teás-kannáival uralkodik. Pilch Dezső hatalmas igáslovaival, Rainerné Istvánffy Gab­riella pici angóra macskáival szerepel. Ötletes ettől a művésznőnktől a „Muszka csendélet" is (orosz felszerelésekből). Ripszám Henrik „K. u. k. 21. Feldráger"-jét harci aktualitás. Rottmann Mozart „Talmudistá"-ját a menekülési aktuali­tás tolja előtérbe. Rubovics Márk „Itatás"-a. Ti­már-Thein Miksa „Barna leányká"-ja. Ujváry Ignác „Deres reggel"-e. Vajda Zsigmond „Nap­lementé"-je ismert nevek művészetéről szólnak. Vadász Ilus színes csendélete jobb, mint a „Vil­mos császár-úr felavatása", de ez újabb, ugye­bár? Vastagh Géza „Viaskodó kakasok" című vászna igen vonzó és művészies darabja a tár­latnak. Várady Gyula két téli tája is finom. Wolff Károly „Baba toilette"-je viszont a leg­népszerűbbek közül való. Néhány kisebb szobor­mű. Murányi Gyula plakettjei, Markup Béla, Kisfaludi, Stróbl nevei é­s Balogh Irén színes párnái. Azután sok fiatal, akiket most nem emlí­tettünk. Háborús világban kell-e még több? (Kérdi.) Fővárosi üigyek. — Protegáló városatyák. A háború óta szünetel az önkormányzati közigazgatás. Csakis olyan ügyeknél szavaztatják le a városatyákat, amelyek elintézésénél a törvény közgyűlési hozzájárulást ír elő. Minthogy pedig a bizottsági tag uraknak ez idő szerint a fővárossal nincs valami sok bajuk, hát egy jó részük azon van, hogy a fővárosnak legyen töméntelen baja ve­lük. Elszántan, szinte a végkimerülésig prote­gálnak. Sőt akad olyan is, aki önmagát prote­gálja. Az egyik fiatal bizottsági tag beprotegálta magát dijnoknak a katonai ügyosztályba. Ké­sőbb meggondolta a dolgot és most másfelé mű­ködik. Vannak sokan, akik azt hiszik, hogy a fő­városra nézve megtisztelő kötelesség az, ha az ő atyafiait alkalmazhatja, akár a központban, akár az üzemeknél. Az egyik főnök, akit napon­kint legalább 3—4 protegáló városatya tisztel meg látogatásával, azt ajánlotta a polgármester­nek, hogy létesítsenek valami hatalmas üzemet a városatyák rokonainak alkalmaztatása céljá­ból Ez amolyan atyafiak otthona lenne. Minden­esetre érdekes képet nyerhetnénk, ha a főváros összeállítaná az utolsó három évben alkalmazot­tak neveit, protektorait, fizetését és munkakörét! — Mecset Budapesten. A törvényhatósági bizottság legközelebbi közgyűlése elé Havass Rezső indítványt ad be egy, a fővárosban létesí­tendő török imaház ügyében, mert hát Havass úr statisztikai ismerete szerint Budapesten állan­dóan 2000 muzulmán tartózkodik, aztán idegen­forgalom szen­t Titjából is jó, ha a fővárosnak van egy mecse­. Tűzoltókat keresnek. A tűzoltóság a hadbavonult tűzoltók pótlására felvesz jelentke­zőket ideiglenes és megfelelés esetén végleges szolgálatra 3 korona napidíjjal. Ruházatot és felszerelést a főparancsnokság ad a jelentke­zőknek. Jelentkezni lehet hétköznapokon 9—10 óra között a tűzoltófőparancsnokságnál (VIII., Kun­ utca 2. sz.). Egyletek és intézetek — Az orvosegyesület közgyűlése. A Buda­pesti Királyi Orvosegyesület formális közgyű­lést tartott. A rendes évi közgyűlést kellett volna megtartaniok, de tekintve, hogy a háború miatt egyrészt a közgyűlés elé terjesztendő jelentések adatait nem tudták idejekorán beszerezni, más­részt a tagok nagy része a kórházakban vagy a harctéren van annyira elfoglalva, hogy a köz­gyűlésen jelen nem lehet. dr Bálint Rezső indít­ványára a Liebermann Leó elnöklésével össze­ült formális közgyűlés kimondotta, hogy az ez évi közgyűlést csak január folyamán fogják megtartani. — Török ünnepség. A keleti akadémiai hallgatók szövetsége a Keleti Múzeum díszter­mében szombaton este fényes sikerű ünnepséget rendezett. Szende Gyula megnyitó beszédében a török és a magyar nemzet testvéri viszonyáról beszélt és élénk színekkel ecsetelte azoka­t a po­litikai és gazdasági előnyöket, amelyek e vi­szonyból származnak. Törzs Jenő, a Magyar Színház művésze, Petőfi két versét szavalta el, majd felolvasta egy IV. osztályú elemistának, Gerő Lászlónak, hozzá intézett bájos levelét. Germanus Gyula, keleti akadémiai tanár, a ki­tűnő orientalista, tartotta meg ezután előadását a szent háborúról. A szent háború fogalmának keletkezését és a vallásjogi tényezővé való átala­kulását, azonkívül a mai világháborúban vár­ható szerepét fejtette ki magas színvonalú tudo­mányos előadás keretében. Az ünnepet az aka­démia hallgatói a török himnusz és több török dal eléneklésével fejezték be. Tanügyi rovat. A hadbavonult egyetemi hallgatókért. A kolozsvári Ferenc József tudományegyetem a múlt években beiktatott, de az idén be nem írt hallgatóinak, hadi szolgálataik igazolása mel­lett, a háborúban töltött első félévét saját kéré­sük elbírálása után, be fogja számítani. Azon­ban a hadbavonultaknak a második félévre az előírt napokban (1915 január 7—18 ) szabály­szerűen bár kivé'pi'-épen nem v 'kité't­esen ha­nem megbizottaik útján kell beiratkozniok. A hadbavonultak szülei, gyámjai vagy megbízott­jai a beiratáshoz szükséges okiratok beszerzé­séről már mostan gondoskodjanak, hogy az in­dex és a származási ív helyes kitöltése, a lecke­pénz befizetése s új beiktatás esetében a szük­séges okiratok bemutatása akadály nélkül meg­történhessék. A komik fürdőszobája. A belgrádi konokban, melyben pedig ha nem is állandóan, de bizonyos időben ott lakott az egész Karagyorgyevics dinasztia, egy apa, két fia és egy leány, a szerb fővárosba bevonult ri­porter-hadunk egyetlen egy fürdőszobát talált. Meglepni ez csak azt lepi meg, aki nem volt tisz­tában ennek a dinasztiának származásával és múltjával s aki nem ismerte a modern Szerbia művelődési viszonyait. A Karagyorgyevicsok igazán nem vetekedhetnek családfájuk bozontos­ságát illetőleg a Habsburgokkal. Az öreg Kara Györgye, aki száz évvel ezelőtt tömeges disznó­rablással egybekötött szerb szabadságharcot ví­vott a szultán szerbiai katonái ellen, egyszerűen és keresetlenül szólva, kanász volt, gyöngédebb kifejezéssel pedig disznókereskedő. Igaz, hogy a disznó a szerb nemzeti állat s a kanász az a szerbnek, ami a magyarnak a csikós; valami, amitől a hősig már csak egy lépés van. Kara Györgye is hős, szabadsághős volt, amely minő­ségéhez a katonai ismereteket az osztrák hadse­regben sajátította el, ahol az őrmesterség tszte­letreméltó magaslatáig emelkedett. Mindez alig száz évvel ezelőtt volt s Péter, a mostani király, ha jól emlékszem, e hősi kanásznak unokája. Nem csoda tehát, hogy ő és családja nem jutott még el a finnyás bőrű epikureizmusnak addig a fokáig, mely a mindennapi eau de Cologne-os — vagy mivel entente-államról van szó: eau de Pologne-os a fürdőt elsőrangú életszükségletnek érzi s igy több ember számára több fürdőszobát is tesz szükségessé. Különben is a Balkán, főleg a szláv Balkán egyáltalában nem a testápolás vezető országa. Még az annexió s a mostani há­ború előtt, tehát a háborúval járó eldurvulás előtt jártam Belgrádban s mondhaton, soha em­berek közt az emberszagot annyira nem éreztem, mint a szerb főváros lelkes, temperamentumos, fekete emberei közt. De ne gúnyoljuk a Karagyorgyevicsokat rezidenciájuk szegényességéért, melynek jellem­zője ez az egyetlen fürdőszoba. Ez a dinasztia egy nagy tévedést képviselt, de ezt oly alaposan képviselte, hogy saját magánéletében is megnyi­latkoztatta. E tévedés az volt, hogy Szerbiának nem a művelődésbeli haladásra kell költenie a pénzét s fordítani erőit, hanem a mértéktelen katonai megerősödésre. S valóban, a királyi csa­lád elöljárt e nemzetrontó tévedés rendkívül szi­gorú érvényesítésében. Szerbia, amely különben nem szegény s igy szépen fejlődhetett volna a kultúra, a szociális munka a békés eredmények terén, financiális erőinek javát arra fordította, hogy az országból, egy valóságos katonai tábort, egy minden zugá­ban megerősített várat csináljon. Mint egy elfo­gott tiszt mondta, a modern Spártát akarták a kis délszláv államból kifejleszteni. S annyit már eddig is elértek, hogy ez a kis, négymilliós ország oly hallatlan erőkifejtést produkált, azaz a monarchia jelentékeny erőit lekötötte. Az állam állig való fölfegyverzettségének árnyoldala persze az, hogy a szerb kulturális élet szegényes maradt. Paraszt és harcos, ez a két minőség vált sajátos szerb foglalkozássá. Egyik sem engedi meg az élet finom, fejlett, lágy, illatos értékeinek kultuszát, egyik se kedvez a fürdőszobák elszaporodásának. Nagyon is ért­hető tehát, hogy Szerbiában oly intenzív az em­berszag, hogy az idegen ezt valami szagolható nemzeti szellemnek véli és stílszerű az is, hogy az a dinasztia, amely — orosz parancsra per­sze — ilyen irányba terelte e jobb sorsra érde­mes, tehetséges nép fejlődését, maga sem áldoz túlságosan sokat a testápolás nemes kultuszának. Sz. Z.

Next