Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-23 / 325. szám

1914. december 23., szerda. PESTI g-freiAP * (Kinokönigm.) Jean Gilbertnek, a leg­népszerűbb német zeneszerzőnek ez a darabja két formában járja be a világ összes színpadait. Mint operett a nagy színházak közönségét h­ó­dítja meg, mint énekes varieté-revü pedig a nagy mulatóhelyek legnagyobb slágere. Revü-alakjá­ban nagyon mulatságosan van megcsinálva. Tömör, gyors menetű a cselekménye, csupa ötlet a rendezése és mozgalmas zenés fölvonulásai­ban, színpadi trükkjeiben minden megvan, ami a varieték elkényeztetett közönségét mulattat­hatja. Bécsben most két hónapig játszották a Carltheaterben az operett-Kinokönigint s a Ronach­erben a revüt. Mind a két helyen olyan sikere volt, hogy most a Raimund-színház fogja tovább adni mint operettet, míg a revüre — ha a ma kezdődő budapesti vendégjáték véget ér — egy másik nagy bécsi varieté pályázik. Mert ma a Nemzeti (Royal) orfeum színpadán mu­tatja be a nevezetes művet Préger Miksa nyolc­van tagú színtársulata, akik között olyan operett-csillagok vannak, mint Carl Bachmann, a berlini Neues Operettentheater első tenoris­tája, Helene Ballot, a berlini Metropoltheater szubrettje, Adele Baum, a bécsi Johann Strauss­theater csodaszép szőke énekesnője, aki Buda­pesten még nagyobb szenzációt fog kelteni, mint annak idején Jeritza. Mellettük Bendtner és Körtig, a hamburgi Operettentheater kiváló ko­mikusai, meg még egy csomó olyan művész és művésznő jelennek meg holnap a Nemzeti-orfeum színpadán, akiket a közönség biztosan rögtön a kegyeibe fogad. Az énekes revü előadása mintegy másfél óráig tart, az előadás többi ré­szét a Nemzeti-orfeum kiváló karácsonyi mű­sora tölti be. * (A Budapesti színház a karácsonyi ün­nepnapokon) naponta rendkívül olcsó hely­árak mellett két-két művészelőadást tart, kabaret­tel összekötve; föllépnek: Z. Singhoffer Vilma, Mészáros Aranka, Berky Kató, Zilahy Gyula, Vágó Géza, Czobor István, Kálhy István. (Gyermekszínház.) Pénteken, karácsony első napján szinre kerül először az új és szépen kiállított tündérrege, Jó gyermekek karácsonya, vagy Az édes anyaszív, olcsó h­el­y árakkal. * (A Feld Mátyás-kabaret) ma, szerda, es­ti 8 órai bemutató előadása iránt igen nagy az érdeklődés, mintha csak valami nagy színházi premieréről lenne szó. Több jeles színházi szer­ző írt a Danteon részére újdonságokat, amelyek közül különösen a Szervusz Rennenkamp — Grüss dich Gott című ígérkezik zajos sikerűnek. Gyönyörű kiállításban kerül szinre Offenbach Szép Heléna c. operetteje. Kétséget nem szenved, hogy Feld Mátyás színházszerű új vállalata csak­hamar a közönség egyik legkedveltebb szórakozó helyévé válik. A Pesti Hirlap Naptára. A Pesti Hirlap 1915. évi naptárát kiadó­hivatalunk december 14-én az alábbi fővonal és felsorolt mellékvonalak mentén lakó előfizetőink­nek küldötte meg: Budapest—Győr—Wien fővonal. Bicske—Sárbogárd. Bánhida—Pápa. Győr—Sopron—Ebenfurt. Pándorfalu—Celldömölk. Budapest—Graz fővonal. Pápa—Csorna. Celldömölk — Boba — Csáktornya— (Zala­bérig) . Győr—Újdombóvár— (Győrasszonyfáig). Ukk—Tapolca. Szombathely—Rum. Szombathely—Kőszeg—Sopron. Kőszeg—Bük—Sárvár—Zalabér. Felsőőr—Felsőlövő. Körmend—Németújvár. Körmend— Murasz­ombat. Aki nem kapta meg a naptárt, díjmentesen reklamálhatja az illető postahivatalnál. A magyar korona területén élő előfizetőink­nek semmiféle szállítási díjat nem kell beküldeni, mint a múlt években. Ezúttal a naptárt teljesen díjtalanul és bérmentve kapják meg. * A naptárnak kihordók útján való helybeli szétküldése már folyamatban van és újév előtt mindenesetre befejezést nyer. IRODALOM. * (Mesekönyvek.) Benedek Eleknek két újabb meséskönyve jelent meg sok illusztráció­val ellátva. Az egyiknek Ezüst mesekönyv, a másiknak pedig Magyar népmesék és mondák a címe. Arabban arab, latin, török, trójai, izlandi, angol, szicíliai, zsidó, újgörög, japán és svájci meséket kapunk, míg emebben a hazai földolgo­zásokat adja. A jó magyarsággal és sok hivatott­sággal megirt munkák az értékesebbek közül valók. Az Ezüst mesekönyv hat, a Magyar nép­mesék és mondák kötete pedig két korona negy­ven fillérért szerezhető meg. Hiapi hírek. A szurony-roh­am. — Egy francia újságíró jelentése. — A Corriere della Sera közli Charles Tar­dieux francia hírlapíró tudósítását egy fölöttébb véres gyalogsági roham lefolyásáról, melynek során maga a tudósító is megsebesült. — Győzni vagy meghalni! — írja Tar­dieux. — Olyan frázis ez, melynek hősies, de in­kább ideális jelentőséget tulajdonítanak az em­berek, de amely frázis legott érezteti erejét, mi­helyt csakugyan szemben állunk a halállal. Ret­tentő szavak ezek, de maga a tény természetes­nek, szinte egyszerűnek látszik. Még csak bele se sápadnak a katonák! De még könnyebben veszik az emberek hogyha a háború iszonyú forgatagában megbarátkoznak a halál gondola­tával. Itt már nincs többé helye a képzeletnek. Nem érzi már az ember a rettegést, a félelmet a kész veszedelemmel szemben, mikor annak sod­ra magával ragadja. Az őrnagy végigjárta sorainkat s kiadta a parancsot: — Ügyeljetek, derék fiaim, s ne jöjjetek, hanem nyomban vessétek magatokat a földre, valahányszor megállottatok. Amikor pedig fel­ugortok, fussatok egyenesen a géppuskák felé. Bátorság, fiaim! Merészen előre, egészen a drót­sövényekig ! Alig fejezte be szavait, derék 75-öseink máris rohantak bele a halálba. Valami különös tűz égett az őrnagy szentében. — Bátorság, fiuk! Szuronyt szegezz! — hangzott ajkáról a parancs s a lövészárok elé ugorva, rohant előre. Néhány pillanat alatt vagy harminc mé­ternyire szöktünk előre, de a sortűz miatt kény­telenek voltunk ismét a földre vetni magunkat. A szivem majd kiugrik a helyéből s alig birok lélegzeni. — Előre, fiuk, tüzelés nélkül! — hangzik egy hang. Jobbról és balról az erdő fáira ugy hull a géppuska golyója, mint a jégeső. A golyózápor viharában a katonák rohanva követik az őr­nagyot, aki hajadonfővel tíz méternyi távolság­ban rohan előttük. A sorok egyre ritkulnak. A sebesültek mozdulatlanul terülnek el a földön. Most hirtelen megcsendül egy hang, melynek hallatára egész testünkben megremegünk: ro­hamra szól a trombita! — Előre! Szuronyt szegezz! — zúgja egy hang. Ezrek ismétlik utána a mialatt a trombita ércszava a szivünkbe nyilai: mi rohanunk tébo­lyodottan előre . . . Egy h­osszu lövészárok elé érkeztünk, mely mögött földhányások dombo­rodnak; mindkét végében két-két géppuska, amelyek golyózáporral árasztják el előttünk a teret s a német katonák, fölegyenesedve a lö­vészárokban, sortűzzel fogadnak . . . A vér szinte kalapácsol az ereimben, a torkom ég még a nyálamat sem bírom lenyelni. A géppuskák golyózáporától a fák ágai elhajol­nak, mintha erős szél döntené meg őket. Az ágyuk lövegei üvöltve repülnek el fejünk fölött s messze mögöttünk csapnak le a földre. A fü­lem zúg Valamelyik társam egyet káromkodik s lassan hátra marad. Egész arcvonalunk hul­lámszerűen nyomul előre, mint a vizáradat, mely tajtékozva csap az akadályra. Zihálva tö­rünk előre, miközben föl-fölhangzik közelem­ben iszonyú káromkodása és fájdalmas kiáltása a sebesülteknek, akik meg-megtorlanak a már elalélt testekben, amelyekből a csöppenként szi­várgó vérrel távozik el az élet. — Még egy szökellés, az utolsó! A láz, a türelmetlenség, a vágy, hogy legyen már egy­szer vége,­­ szinte kínos már A géppuskák is­mét végigsöprik a teret. Lebukunk a földre, hogy elsivitsanak a golyók fölöttünk, de többen szó nélkül felbuknak előttünk s itt támad utá­nuk a csatárláncban. Már csak néhány ugrás in­nen a földhányásig, amely mögül a német bajo­nettek, mint acéltüskék, merednek felénk. De ime, rohanásunk most hirtelen megakad, mintha elmetszették volna. Két másodpercig tanácstala­nul állunk, még a lövésre sem gondolunk. Ek­kor fölhangzik a kiáltás: — Drótsövény! Drótsövény! Csakugyan, áttörh­etetlen drótsövény sűrű szálai és kivágott fatörzsek zárják el előttünk az utat. Félelmetes akadály s azok, akik vaktá­ban nekirohantak, nem tápászkodnak föl többé. Valahonnan fölhangzik a kiáltás: — Vissza! Forduljatok vissza! Harminc másodperc alatt megtettük visz­­szafelé a kétszáz méternyi utat, ami a golyók záporában husz percig tartott idáig s elérve a hevenyészett sánchányásainkat, melyek mögött sebesültjeink és halottaink hevernek, dühtől taj­tékozva, a felindulástól haloványan, remegő kézzel tüzelni kezdünk az erdő felé. Őrnagyunk hajdanfővel, csapzott hajjal rohan felénk s m­esz­sziről ordítja: — Tüzet szüntess! . . 11 Használjunk hadisegély-postabélyeget! Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet­nek! Segitsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit! — (Estei Károly Ferenc József.) A király a hivatalos lap keddi számának közlése szerint 1914. október 31-én kelt okiratban megengedte, hogy néhai Ferenc osztrák­estei főherceg, m­ode­nai herceg és néhai Ferenc Ferdinánd osztrák­estei főherceg végrendeletének rendelkezéseihez képest Károly Ferenc József trónörökös és az őt követő egyenrangú házasságból származó utó­dok, az Este család nevét és címerét a saját ne­vükkel és címer­ükkel egyesítsék. Az Este-csa­lád eredetét, Muratori szerint, 880-ig lehet visz­szavezetni. A nemzetség a német császároktól nagy birtokot és őrgrófi címet kapott. Később összeházasodott a milánói grófokkal s a guelfek és a ghibellinek harcában ismételten szerepet játszott, az előbbiek oldalán. Az estei grófok megszerezték a fiorandi és modenai hercegsé­geket, Florandot mint pápai hűbért, Modenát mint örökösödési vagyont. A campo-formiói bé­kében felségjogot nyertek, melyet, miután egy időre elvesztettek, 1814-ben ismét visszakaptak. Reginald Herkules herceg egyetlen leányát, Má­ria Beatrix-ot, Ferdinánd főherceg, Ferenc csá­szár-király harmadik fia, vette nőül. Ebből a házasságból három fia származott: Ferenc, Fer­dinánd és modenai Ferenc, kinek a campo-fran­cói béke után el kellett hagynia Modenát. Mode­nai Ferenc herceg 1878 szeptember 20-án halt meg. Ő volt az utolsó Este. A család birtokait, melyek közé Modena is számítódott, Ferenc Ferdinánd főhercegre, Károly Lajos főherceg legidősebb fiára hagyta­, akinek akkor semmi császári vagyon sem állott birtokában. Ferenc Ferdinánd főherceg örökölte a Beatrix­ utcai palotát is, mely az elhunyt főhercegnek bécsi tartózkodása alatt a rezidenciája volt. A palota egy részének haszonélvezete a főherceg özve­gyét, Adelgunda hercegnőt illette meg, élete tar­tamára. Minthogy modenai Ferenc főherceg ha­lálával kihalt volna az Este-család, végrendele­téhez azt a feltételt fűzte, hogy Ferenc Ferdi­nánd az Este-család címét és címerét köteles a magáé mellett viselni. Az általános felfogás odáig ment, hogy az elhunyt trónörököst tekin­tette az Este név utolsó viselőjének. Mint azon­ban most Ferenc Ferdinánd végrendeletéből ki­tűnik, az estei örökséget ő nem tekintette sze­mélyi vagyonnak, hanem a modenai herceg em­lékének hű őrzőjeként elhatározta, hogy a bir­tokot s a címet unokaöcscsére, Károly Ferenc Józsefre, a jelenlegi trónörökösre ruházza. Ká­roly Ferenc József főhercegé­ tehát most az estei örökség, az ő joga és kötelessége most a, család címét és címerét viselni. — (Vaszary Kolos nagybeteg.) Magyaror­szág volt hercegprímása, Vaszary Kolos bíbo­ros, súlyosan megbetegedett balatonfüredi villá­jában. Dr Kohl Medárd püspököt Budapestről táviratilag hivták le hozzája. A nagybeteg nyolcvanhárom éves és igy állapota aggasztó. — (A parancsőrtiszt megsebesülése.) A szerb harctéren súlyosan megsebesült gróf Thun-Saim Pál parancsőrtiszt. Egy golyó a tü­dejét fúrta keresztül, egy másik pedig a láb­szárába hatolt. Előbb a mitrovicai csapatkór­házba vitték, onnan pedig Bécsbe szállították, ahol most kezelés alatt áll.

Next