Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-23 / 325. szám

12 _ PESTI HÍRLAP 191­1. december 23., szerda. — (Bökönyök András aggodalma.) Az Al­v föld egyik kisebb községéből, ah­ol m­ég van szá­razmalom és ahol a helybeli Jámbor atyafiak ez alatt a malom alatt fejtik ki a községet, a politi­kát és a háborút illető véleményeiket, azt irja nekünk az egyik szereplő, hogy igen ajánlatos volna, ha Bökönyök András szabó aggodalmát a hadvezetőség figyelmébe ajánlanék. Ez a pol­gár, akinek a többi előtt nagy tekintélye van, a legutóbbi megbeszélések alkalmával ama nézeté­nek adott kifejezést, hogy az oroszok sokkal furfangosabbak, semmint azt általában gondol­nák és hogy Psemiszli várának bevételét igazán görbe után tervezik. Bökönyök András uram hosszasan kifejtette, hogy miután az ostromló muszka hadak a várat védő honvédeink és nép­felkelőinkkel nem mernek tusára kelni, hát mást eszeltek ki. Még­pedig olyasmit, ami a vár sor­sára döntő súlylyal fog nehezedni. A malom alatt elhangzott szakvélemény szerint a muszka generális tizenkét részre osztotta seregét és mindegyik élére megbízható tisztet helyezett, akiket a követendő taktikára nézve kitanított. Bökönyök András nézete szerint ebből a tizen­két részből három már teljesítette is feladatát, amennyiben úgy rendezte a dolgot, hogy a vár­ból kitört csapataink foglyul ejtsék. A hátra­lévő kilenc rész a megállapított taktika értelmé­ben szintén azon fáradozik, hogy az újabb és újabb kitörések alkalmával egymásután megadja magát és Psemiszlibe szállíttassék. Ami a vár­parancsnokot illeti, az a maga egyenes, vitézi mivoltában nem veszi észre az oroszok turpissá­gát és így még örül is annak, hogy minél több csapatot fog el az ellenség táborából. A szabó számítása szerint egy vagy két hónap alatt kö­rülbelül négy-ötszázezer orosz kerül fogságba és ez a tömérdek ember hamarosan föleszi a vár­ban elhelyezett élelmikészletet, aminek azután a vége semmi sem lehet más, mint az, hogy a várban levő seregünknek egy szép napon elfogy az ennivalója és így kénytelen lesz vagy éhen­halni, vagy pedig meghódolni. Ha az utóbbi eset következik be, a muszkáknak nagy siker jut ki osztályrészül, mert a váron kívül m­ég elfogott társaikat is megkapják, akik megbízatásuk ér­telmében Psemiszlit tönkre ették. Hát kérjük szépen, ebből áll Bökönyök András szabó sze­rény véleménye­s hallgatósága, amely a taktikus szabó állításaira mérget hajlandó venni, erősen hiszi, hogy a szenzációs okoskodásnak közhírré tevése után a muszkák furfangos terve nem si­kerül s a vár továbbra is a mienk marad.­­ (A kolozsvári egyetemről.) A király dr Rigler Gusztávot, a kolozsvári tudományegye­tem nyilvános rendes tanárát, jelenlegi minősé­gében és szolgálatában, az V. fizetési osztályba, a törvényszerű illetményekkel kinevezte.­­ (Az állami számvevőszék uj székháza.) A legfőbb állami számvevőszék tanácsa kedden tartotta Thuróczy Vilmos elnök elnöklete alatt első ülését a Margit-rakparton épült új székház nagy tanácstermében. Az elnök örömének adott kifejezést afelett, hogy a hatóság tagjai semmi­kép meg nem felelő régi helyiségeiket végre a hatóság komoly munkájához méltó, az egészség követelményeinek is megfelelő hajlékkal cserél­hették fel. Hálával emlékezett meg a törvényho­zás áldozatkészségéről, mely az épület létesíté­séhez szükséges anyagi eszközöket rendelke­zésre bocsátotta és a kormány jóakaró támoga­tásáról. Kostyál Zsigmond alelnök meleg sza­vakban tolmácsolta a legfőbb állami számvevő­szék egész tisztikarának köszönetét azért a gon­doskodásért, amelylyel az elnök a hatóság meg­felelő elhelyezésének ügyét felkarolta és sikerre vitte.­­ (Hova jutottak.) A Sáros megyébe nagy hűhóval betört orosz seregek sorsa, amint tud­juk, rosszra fordult és legnagyobb részük im­már kitakarodott a magyar földről. Azért azon­ban megtörténik, hogy egyes ittmaradt muszka katonák a hegyek között vagy az erdőségekben tanyáznak, keresve az alkalmat, hogy magukat megadhassák. Ily körülmények között az eper­jesi rendőrkapitány hirdetményt tett közzé, amelyben azt mondja, hogy a bujkáló oroszok­nak menhelyet, ételt, italt adni tilos és hogy azoknak, akik ilyen vitézlő muszka katonákkal találkoznak, kötelességükben áll azokat­­ elő­állítani. Amint pedig ebből kitűnik, a még nem régen is rettegett oroszokkal immár úgy bántak ott, mint a csirkefogókkal.­­ — (Anglia és Kanada magyarjai.) Lon­doni levelezőnk, Görög D­ezső, aki most Észak­amerikában van, a Michigan államban levő Detroitból írja nekünk november hetediki kelte­zéssel a következő sorokat: Végre sikerül hosz­szú próba után a magyar olvasóközönségnek egy rövid hírt adni az Angliában és­ Kanadában élő magyarokról. Sietek ezt annál inkább meg­tenni, mert biztos vagyok benne, hogy sok szülő és rokon odahaza szívszorongva várja a szeret­teiről érkező híreket, akik Angliában elszige­telve, nem tudnak se posta, táviró, avagy hírlapi összeköttetéshez jutni. Augusztus első napja óta magyar újság nem jött Angliába. Mint ismeretes, Londonban magyarok nagyszámban vannak, kü­lönösen a szállodai iparban és a szabó- és szücs­szakmában. Mióta Anglia és a monarchia között háború van, a szállók és egyéb üzemek kivétel nélkül a magyar alkalmazottakat és ugy, mint az osztrák-németeket elbocsátották. Háromne­gyed része ezeknek a jelenleg állástalan magya­roknak fiatal hadköteles legényember, akiknek heti keresetükön kívül nincsen semmiök. A leg­több esetben önként adják meg magukat az angol hatóságnak, amely őket a különböző vidéki ka­tonai felügyelet alatt álló mezei táborba küldi, ahol sátorokban alszanak és háromszor naponta kapnak katonakosztot. Páratlan munkát végez a londoni Ferenc József Egylet, melynek elnöke és titkára: Pillischer és Deutsch magyar embe­rek. Az osztrák és magyar családokat, ahol a kenyérkereső állás nélkül van vagy már angol hadifogoly,­­ a családfő nélkül maradt családot a Ferenc József Egylet tartja fenn. A rendőrsé­gen minden németnek, osztráknak és magyarnak jelentkezni kellett és egy fényképpel vagy ujj­lenyomattal ellátott bejelentő-lapot időközönként meg kell njítani. Öt mértföldön túl, a bejelentett lakóhelytől számítva, a rendőrség engedelme nélkül nem szabad menni. Október tizedikén hagytam el Angliát és"Kanadán át próbálom ezen sorokat a Pesti Hírlaphoz juttatni. Kana­dában a helyzet teljesen kielégítő. Igaz, hogy itten is az osztrák-magyarokat mindenhonnan elbocsátották, de ennek fő oka a jelenlegi rossz üzleti viszony, mert hisz ezer meg ezer angol is van itten munka nélkül. A nagyobb városok­ban, mint Montreal, kifőző­konyhákat állítottak fel a jobbmódú kanadaiak és pl Montreálban na­ponta körülbelül hétszáz-nyolcszáz osztrák és magyar (mert német itt alig van) étkezik. Ami­kor ezeket a sorokat írom, az ellenségi bejelentő rendszert még nem hozták be itten és még min­denki szabadon jár-kel,­­ de már szó volt róla az ottawai parlamentben, hogy az angliai rend­szert itt is be kell hozni. Érdekesnek tartom megemlíteni, hogy a londoni Standard október 15-iki számában egy Budapestről haza érkezett angol tuziember nyilatkozik a magyar bánásmód­ról és többek között ezt mondja: Magyarország bánásmódja Anglia fiaival szemben egy fény­pont a történelem sötét lapjaiban.­­ (A véletlen szerencse.) A newyork­ i Evening Sun közli a következő történetet: "W­il­liam G. Shepherd, az osztrák-magyar sajtóhadi­szálláson lévő amerikai haditud­óeító, látogatást tett az egyik bécsi kórházban és ott megszólí­totta Lopeski Szaniszló tizenegy éves lengyel fiúcskát, akit Ferenc József király, az egyik csa­patunknak tett nagy szolgálatáért, kitüntetett. A fiúcska sebesülten került a kórházba és itt arra kérte az amerikai újságírót, igyekezzék felku­tatni szüleit, akik évekkel ezelőtt vándoroltak ki Amerikába s őt egy szomszédasszonynál hagyták. A haditudósító megírta egyik cikkében a látogatást, a cikket elolvasta a pennsylvaniai Mc­Keespostbenl lakó édesanyja és most e külö­nös véletlen folytán az amerikai hatóságok út­ján lépéseket tesz, hogy a fiú odajusson hozzá Amerikába.­­ (Rablóvilág Bukarestben.) Az utóbbi időben arra a szomorú tapasztalatra jött a buka­resti rendőrség, hogy a Filaret nevű negyedben éjnek idején apacbandák garázdálkodnak, bán­talmazzák a járókelőket és ellopják a kezükben, zsebükben vitt holmijaikat. Különösen a Calu­garul-, Metropolitul Doroftei-utcákon és ezek környékén harapózott el a bandita-uralom és a rendőrség közbelépése mindeddig nm járt ered­ménynyel. * * — (Német lapból zsákmányolt ágyú.) Ber­linből jelentik. Legutóbb a Berliner Illustrierte Zeitung megállapította, hogy egy párisi lap fényképe, amely egy állítólag zsákmányolt né­met ágyút ábrázol, nem egyéb, mint reproduk­ciója egy képnek, amelyet az Illustrierte Zei­tung maga hozott. Most a Berliner Tageblatt még megállapítja, hogy a császár arcképe, melyet a Vie de Paris december 12-én „Legújabb felvéte­lek a harcmezőről" címen hozott, tényleg nem egyéb, mint annak idején a svájci őszi hadgya­korlatokról készült fényképfelvétel, a császár kísérei­ben látható tisztek pedig svájci tisztek, közöttük Hoffmann szövetségtanácsos is.­­ (A berliniek orosz békekövetei.) Azt le­hetne hinni, hogy akiket német barátaink újab­ban állandóan forróvérűeknek dicsérnek, hogy minket magyarokat áldott meg az isten a leg­élénkebb fantáziával. Most azután kitűnik, hogy a higgadt, hűvös temperamentumú német nép még a magyart is felül tudja múlni a fantaszti­kus győzelmi h­írek kitalálásában és továbbadá­sával. Szó, ami szó, a magyaroknak sincs okuk a szégyenkezésre, mert hiszen pl a legutóbbi orosz-lengyelországi győzelmeink gyümölcsei­vel ugyancsak nem fukarkodtak a magyar ko­ponyák, öt-hatszázezer orosz fogoly és öt-hat­száz zsákmányolt ágyú röpködött a levegőben és mi tagadás, képzeletben már az Ural-h­egység lábainál hadakoztatták a német és a magyar vi­tézeinket. Azt lehetett hinni, hogy ennél ezebbet, és nagyobbat már költői temperamentumok sem tudnak kitalálni és ami még sokkal lényegte­lebb,­­ elhinni. Nos, a német sógor még erőseb­ben megfejtő fantáziájának kiapadhatatlan je­gyét és Berlinben a legutóbbi napokban egy­szerűen olyan híreket adtak szájról-szájra készt pénz gyanánt, hogy mellettük a magyar kitalá­lások igazán eltörpülnek. A Münchener I. Nach­richten évődve emlékezik meg ezekről az ál­hírszerű fantasztikumokról. A német főváros­ban és körülbelül az egész német birodalomban is tudni vélték, hogy az oroszokon aratott nagy győzelem hírét maga Vilmos császár olvasta fel berlini palotájának erkélyéről az alant höm­pölygő népár­adatnak. A részletek „nagyjában'' igazak, amennyiben a királyi palota a mondott napon is a helyén állott, a néptömeg is ott hul­lámzott körülötte, csak maga a császár nem volt Berlinben. Ez a csekélység azonban, úgy látszik, még­sem okozhatott nagy zavart, mert másnap a jelenvoltak maguk adták szájról-szájra, hogy a császár fehér vértesköpönyegében jelent meg a balkonon, remegő kézzel tartotta a még szin­te meleg táviratot, amely épen abban a percben érkezett meg Hindenburgtól és örömtől csillo­­­gó szemekkel, érces hangon olvasta fel a nagy győzelem hírét. Mivel pedig ebben most már — ha egyszer százezer ember állította — nem le­hetett­ kételkedni, megszületett egy másik álhír­szörnyszülött: Oroszország elküldte Berliniek megbízottait, hogy a béke feltételeiről tárgyalá­sokat kezdjenek. Ezt a hírt kritika és kétkedés nélkül elhitték. Délután pedig már azt is tud­ták, hogy kik azok a megbízottak, akik a német fővárosban járnak. Az egyik gróf Witte, aki ezt a szerepet egyszer már tudvalevőleg sikerrel töltötte be a japán-orosz háború után, amikor­­ tárgyalt a japán kormány megbízottaival a bé­keföltételekről. Így hát ezen a téren némi gya­korlata is van. A másik megbízott egy orosz nagyherceg. Hogy ki ez a nagyherceg, arról egyelőre senki nem beszélt, úgy látszik, a nép fantáziája zavarban lehetett, mert nem tudott hirtelenében megfelelően alkalmas nevet találni. A legmulatságosabb azonban az, hogy a ber­lini tőzsdén is beszéltek a békekövetek megérke­zéséről, amiből nyilvánvaló, hogy még ennek a komoly testületnek a tagjai sem vetik meg a kel­lemes izű pletykákat. A béke­rege még tartja magát, de hogy semmi alapja nincs s hogy még várni kell erre a kétségtelenül tetszetős ese­ményre, azt talán fölösleges is külön hangsú­lyozni.­­ (Hősök halála.) Balásfalvi Kiss Béla, a Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület pénztá­rosa, a 29. népfölkelő gyalogezred hadnagya és a 4. század parancsnoka, Szerbiában, a ravnagorai hegyek között november 24-én, harmincnégy éves korában, ellenséges golyótól szívén találva, dü­csőségesen meghalt. Holttestét általa rohamra vezetett bajtársai véres harcuk színhelyén te­mették el. Kletzár Ferenc, a 16-ik honvédgyalogezred hadnagya, az oroszok győzelmes üldöztetése köz­ben Czaczyn mellett megsebesült és hősi halált halt. Sfletzár Lajos balassagyarmati törvény­széki bíró a fiát gyászolja benne. Dávid István, a 67. közös gyalogezred tar­talékos zászlósa, Dávid János hártfai magyar ki­rályi erdstsömérnvos fia, az északi harctéren hősi halált halt.

Next