Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-23 / 325. szám
12 _ PESTI HÍRLAP 1911. december 23., szerda. — (Bökönyök András aggodalma.) Az Alv föld egyik kisebb községéből, ahol még van szárazmalom és ahol a helybeli Jámbor atyafiak ez alatt a malom alatt fejtik ki a községet, a politikát és a háborút illető véleményeiket, azt irja nekünk az egyik szereplő, hogy igen ajánlatos volna, ha Bökönyök András szabó aggodalmát a hadvezetőség figyelmébe ajánlanék. Ez a polgár, akinek a többi előtt nagy tekintélye van, a legutóbbi megbeszélések alkalmával ama nézetének adott kifejezést, hogy az oroszok sokkal furfangosabbak, semmint azt általában gondolnák és hogy Psemiszli várának bevételét igazán görbe után tervezik. Bökönyök András uram hosszasan kifejtette, hogy miután az ostromló muszka hadak a várat védő honvédeink és népfelkelőinkkel nem mernek tusára kelni, hát mást eszeltek ki. Mégpedig olyasmit, ami a vár sorsára döntő súlylyal fog nehezedni. A malom alatt elhangzott szakvélemény szerint a muszka generális tizenkét részre osztotta seregét és mindegyik élére megbízható tisztet helyezett, akiket a követendő taktikára nézve kitanított. Bökönyök András nézete szerint ebből a tizenkét részből három már teljesítette is feladatát, amennyiben úgy rendezte a dolgot, hogy a várból kitört csapataink foglyul ejtsék. A hátralévő kilenc rész a megállapított taktika értelmében szintén azon fáradozik, hogy az újabb és újabb kitörések alkalmával egymásután megadja magát és Psemiszlibe szállíttassék. Ami a várparancsnokot illeti, az a maga egyenes, vitézi mivoltában nem veszi észre az oroszok turpisságát és így még örül is annak, hogy minél több csapatot fog el az ellenség táborából. A szabó számítása szerint egy vagy két hónap alatt körülbelül négy-ötszázezer orosz kerül fogságba és ez a tömérdek ember hamarosan föleszi a várban elhelyezett élelmikészletet, aminek azután a vége semmi sem lehet más, mint az, hogy a várban levő seregünknek egy szép napon elfogy az ennivalója és így kénytelen lesz vagy éhenhalni, vagy pedig meghódolni. Ha az utóbbi eset következik be, a muszkáknak nagy siker jut ki osztályrészül, mert a váron kívül még elfogott társaikat is megkapják, akik megbízatásuk értelmében Psemiszlit tönkre ették. Hát kérjük szépen, ebből áll Bökönyök András szabó szerény véleményes hallgatósága, amely a taktikus szabó állításaira mérget hajlandó venni, erősen hiszi, hogy a szenzációs okoskodásnak közhírré tevése után a muszkák furfangos terve nem sikerül s a vár továbbra is a mienk marad. (A kolozsvári egyetemről.) A király dr Rigler Gusztávot, a kolozsvári tudományegyetem nyilvános rendes tanárát, jelenlegi minőségében és szolgálatában, az V. fizetési osztályba, a törvényszerű illetményekkel kinevezte. (Az állami számvevőszék uj székháza.) A legfőbb állami számvevőszék tanácsa kedden tartotta Thuróczy Vilmos elnök elnöklete alatt első ülését a Margit-rakparton épült új székház nagy tanácstermében. Az elnök örömének adott kifejezést afelett, hogy a hatóság tagjai semmikép meg nem felelő régi helyiségeiket végre a hatóság komoly munkájához méltó, az egészség követelményeinek is megfelelő hajlékkal cserélhették fel. Hálával emlékezett meg a törvényhozás áldozatkészségéről, mely az épület létesítéséhez szükséges anyagi eszközöket rendelkezésre bocsátotta és a kormány jóakaró támogatásáról. Kostyál Zsigmond alelnök meleg szavakban tolmácsolta a legfőbb állami számvevőszék egész tisztikarának köszönetét azért a gondoskodásért, amelylyel az elnök a hatóság megfelelő elhelyezésének ügyét felkarolta és sikerre vitte. (Hova jutottak.) A Sáros megyébe nagy hűhóval betört orosz seregek sorsa, amint tudjuk, rosszra fordult és legnagyobb részük immár kitakarodott a magyar földről. Azért azonban megtörténik, hogy egyes ittmaradt muszka katonák a hegyek között vagy az erdőségekben tanyáznak, keresve az alkalmat, hogy magukat megadhassák. Ily körülmények között az eperjesi rendőrkapitány hirdetményt tett közzé, amelyben azt mondja, hogy a bujkáló oroszoknak menhelyet, ételt, italt adni tilos és hogy azoknak, akik ilyen vitézlő muszka katonákkal találkoznak, kötelességükben áll azokat előállítani. Amint pedig ebből kitűnik, a még nem régen is rettegett oroszokkal immár úgy bántak ott, mint a csirkefogókkal. — (Anglia és Kanada magyarjai.) Londoni levelezőnk, Görög Dezső, aki most Északamerikában van, a Michigan államban levő Detroitból írja nekünk november hetediki keltezéssel a következő sorokat: Végre sikerül hoszszú próba után a magyar olvasóközönségnek egy rövid hírt adni az Angliában és Kanadában élő magyarokról. Sietek ezt annál inkább megtenni, mert biztos vagyok benne, hogy sok szülő és rokon odahaza szívszorongva várja a szeretteiről érkező híreket, akik Angliában elszigetelve, nem tudnak se posta, táviró, avagy hírlapi összeköttetéshez jutni. Augusztus első napja óta magyar újság nem jött Angliába. Mint ismeretes, Londonban magyarok nagyszámban vannak, különösen a szállodai iparban és a szabó- és szücsszakmában. Mióta Anglia és a monarchia között háború van, a szállók és egyéb üzemek kivétel nélkül a magyar alkalmazottakat és ugy, mint az osztrák-németeket elbocsátották. Háromnegyed része ezeknek a jelenleg állástalan magyaroknak fiatal hadköteles legényember, akiknek heti keresetükön kívül nincsen semmiök. A legtöbb esetben önként adják meg magukat az angol hatóságnak, amely őket a különböző vidéki katonai felügyelet alatt álló mezei táborba küldi, ahol sátorokban alszanak és háromszor naponta kapnak katonakosztot. Páratlan munkát végez a londoni Ferenc József Egylet, melynek elnöke és titkára: Pillischer és Deutsch magyar emberek. Az osztrák és magyar családokat, ahol a kenyérkereső állás nélkül van vagy már angol hadifogoly, a családfő nélkül maradt családot a Ferenc József Egylet tartja fenn. A rendőrségen minden németnek, osztráknak és magyarnak jelentkezni kellett és egy fényképpel vagy ujjlenyomattal ellátott bejelentő-lapot időközönként meg kell njítani. Öt mértföldön túl, a bejelentett lakóhelytől számítva, a rendőrség engedelme nélkül nem szabad menni. Október tizedikén hagytam el Angliát és"Kanadán át próbálom ezen sorokat a Pesti Hírlaphoz juttatni. Kanadában a helyzet teljesen kielégítő. Igaz, hogy itten is az osztrák-magyarokat mindenhonnan elbocsátották, de ennek fő oka a jelenlegi rossz üzleti viszony, mert hisz ezer meg ezer angol is van itten munka nélkül. A nagyobb városokban, mint Montreal, kifőzőkonyhákat állítottak fel a jobbmódú kanadaiak és pl Montreálban naponta körülbelül hétszáz-nyolcszáz osztrák és magyar (mert német itt alig van) étkezik. Amikor ezeket a sorokat írom, az ellenségi bejelentő rendszert még nem hozták be itten és még mindenki szabadon jár-kel, de már szó volt róla az ottawai parlamentben, hogy az angliai rendszert itt is be kell hozni. Érdekesnek tartom megemlíteni, hogy a londoni Standard október 15-iki számában egy Budapestről haza érkezett angol tuziember nyilatkozik a magyar bánásmódról és többek között ezt mondja: Magyarország bánásmódja Anglia fiaival szemben egy fénypont a történelem sötét lapjaiban. (A véletlen szerencse.) A newyork i Evening Sun közli a következő történetet: "William G. Shepherd, az osztrák-magyar sajtóhadiszálláson lévő amerikai haditudóeító, látogatást tett az egyik bécsi kórházban és ott megszólította Lopeski Szaniszló tizenegy éves lengyel fiúcskát, akit Ferenc József király, az egyik csapatunknak tett nagy szolgálatáért, kitüntetett. A fiúcska sebesülten került a kórházba és itt arra kérte az amerikai újságírót, igyekezzék felkutatni szüleit, akik évekkel ezelőtt vándoroltak ki Amerikába s őt egy szomszédasszonynál hagyták. A haditudósító megírta egyik cikkében a látogatást, a cikket elolvasta a pennsylvaniai McKeespostbenl lakó édesanyja és most e különös véletlen folytán az amerikai hatóságok útján lépéseket tesz, hogy a fiú odajusson hozzá Amerikába. (Rablóvilág Bukarestben.) Az utóbbi időben arra a szomorú tapasztalatra jött a bukaresti rendőrség, hogy a Filaret nevű negyedben éjnek idején apacbandák garázdálkodnak, bántalmazzák a járókelőket és ellopják a kezükben, zsebükben vitt holmijaikat. Különösen a Calugarul-, Metropolitul Doroftei-utcákon és ezek környékén harapózott el a bandita-uralom és a rendőrség közbelépése mindeddig nm járt eredménynyel. * * — (Német lapból zsákmányolt ágyú.) Berlinből jelentik. Legutóbb a Berliner Illustrierte Zeitung megállapította, hogy egy párisi lap fényképe, amely egy állítólag zsákmányolt német ágyút ábrázol, nem egyéb, mint reprodukciója egy képnek, amelyet az Illustrierte Zeitung maga hozott. Most a Berliner Tageblatt még megállapítja, hogy a császár arcképe, melyet a Vie de Paris december 12-én „Legújabb felvételek a harcmezőről" címen hozott, tényleg nem egyéb, mint annak idején a svájci őszi hadgyakorlatokról készült fényképfelvétel, a császár kíséreiben látható tisztek pedig svájci tisztek, közöttük Hoffmann szövetségtanácsos is. (A berliniek orosz békekövetei.) Azt lehetne hinni, hogy akiket német barátaink újabban állandóan forróvérűeknek dicsérnek, hogy minket magyarokat áldott meg az isten a legélénkebb fantáziával. Most azután kitűnik, hogy a higgadt, hűvös temperamentumú német nép még a magyart is felül tudja múlni a fantasztikus győzelmi hírek kitalálásában és továbbadásával. Szó, ami szó, a magyaroknak sincs okuk a szégyenkezésre, mert hiszen pl a legutóbbi orosz-lengyelországi győzelmeink gyümölcseivel ugyancsak nem fukarkodtak a magyar koponyák, öt-hatszázezer orosz fogoly és öt-hatszáz zsákmányolt ágyú röpködött a levegőben és mi tagadás, képzeletben már az Ural-hegység lábainál hadakoztatták a német és a magyar vitézeinket. Azt lehetett hinni, hogy ennél ezebbet, és nagyobbat már költői temperamentumok sem tudnak kitalálni és ami még sokkal lényegtelebb, elhinni. Nos, a német sógor még erősebben megfejtő fantáziájának kiapadhatatlan jegyét és Berlinben a legutóbbi napokban egyszerűen olyan híreket adtak szájról-szájra készt pénz gyanánt, hogy mellettük a magyar kitalálások igazán eltörpülnek. A Münchener I. Nachrichten évődve emlékezik meg ezekről az álhírszerű fantasztikumokról. A német fővárosban és körülbelül az egész német birodalomban is tudni vélték, hogy az oroszokon aratott nagy győzelem hírét maga Vilmos császár olvasta fel berlini palotájának erkélyéről az alant hömpölygő népáradatnak. A részletek „nagyjában'' igazak, amennyiben a királyi palota a mondott napon is a helyén állott, a néptömeg is ott hullámzott körülötte, csak maga a császár nem volt Berlinben. Ez a csekélység azonban, úgy látszik, mégsem okozhatott nagy zavart, mert másnap a jelenvoltak maguk adták szájról-szájra, hogy a császár fehér vértesköpönyegében jelent meg a balkonon, remegő kézzel tartotta a még szinte meleg táviratot, amely épen abban a percben érkezett meg Hindenburgtól és örömtől csillogó szemekkel, érces hangon olvasta fel a nagy győzelem hírét. Mivel pedig ebben most már — ha egyszer százezer ember állította — nem lehetett kételkedni, megszületett egy másik álhírszörnyszülött: Oroszország elküldte Berliniek megbízottait, hogy a béke feltételeiről tárgyalásokat kezdjenek. Ezt a hírt kritika és kétkedés nélkül elhitték. Délután pedig már azt is tudták, hogy kik azok a megbízottak, akik a német fővárosban járnak. Az egyik gróf Witte, aki ezt a szerepet egyszer már tudvalevőleg sikerrel töltötte be a japán-orosz háború után, amikor tárgyalt a japán kormány megbízottaival a békeföltételekről. Így hát ezen a téren némi gyakorlata is van. A másik megbízott egy orosz nagyherceg. Hogy ki ez a nagyherceg, arról egyelőre senki nem beszélt, úgy látszik, a nép fantáziája zavarban lehetett, mert nem tudott hirtelenében megfelelően alkalmas nevet találni. A legmulatságosabb azonban az, hogy a berlini tőzsdén is beszéltek a békekövetek megérkezéséről, amiből nyilvánvaló, hogy még ennek a komoly testületnek a tagjai sem vetik meg a kellemes izű pletykákat. A békerege még tartja magát, de hogy semmi alapja nincs s hogy még várni kell erre a kétségtelenül tetszetős eseményre, azt talán fölösleges is külön hangsúlyozni. (Hősök halála.) Balásfalvi Kiss Béla, a Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület pénztárosa, a 29. népfölkelő gyalogezred hadnagya és a 4. század parancsnoka, Szerbiában, a ravnagorai hegyek között november 24-én, harmincnégy éves korában, ellenséges golyótól szívén találva, dücsőségesen meghalt. Holttestét általa rohamra vezetett bajtársai véres harcuk színhelyén temették el. Kletzár Ferenc, a 16-ik honvédgyalogezred hadnagya, az oroszok győzelmes üldöztetése közben Czaczyn mellett megsebesült és hősi halált halt. Sfletzár Lajos balassagyarmati törvényszéki bíró a fiát gyászolja benne. Dávid István, a 67. közös gyalogezred tartalékos zászlósa, Dávid János hártfai magyar királyi erdstsömérnvos fia, az északi harctéren hősi halált halt.