Pesti Hírlap, 1915. március (37. évfolyam, 60-90. szám)

1915-03-10 / 69. szám

1915. március 10., szerda. PESTI HÍRLAP alkalmazott seregtestekkel szemben egészen rendkívüli követelményeket támaszt. A csapatok az ellenséggel állandóan érintkezve, éjjel-nappal harcban állanak és gyakorta ke­mény hidegben és nagy hóban is kénytelenek támadásokat végrehaj­tani vagy a védelemben többnyire túlerők támadásaival szemben helyt­állani. Derék csapataink magatar­tása, valamint minden egyes harcos, akinek ezekben a küzdelmekben ré­sze van, határtalan dicséretet ér­demel. H­ö­f­e­r altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés, Berlin, márc. 9. A nagy főhadiszállás közli március Augusztávtól keletre és délre az oroszoknak ellenünk intézett támadásai az ellenség súlyos veszteségei mellett meg­hiúsultak. A fittet L o m z á t­ó­l északkeletre az ellenség egy sikertelen támadás után 800 hadifoglyot hagyott ke­zeink közt. « 1 - a: Osztrolenkától északnyu­gatra harc fejlődött, amely még nem ért véget. Prasznysztól északnyugat­ra és nyugatra vívott harcban, amely reánk nézve kedvezően folyt le, 3000 oroszt fogtunk el. R­a­v­á­t­ó­l északra és N­o­v­o­miasztótól északnyugatra az oroszoknak ellenünk intézett táma­dásai eredménytelenek voltak. Itt 1750 oroszt ejtettünk foglyul. A legfőbb hadvezetőség. 9-én: Kedvező helyzetünk a Kárpátokban. Przemyslnél gyöngül az oroszok ostromgyű­rüje. — A Pesti Hirlap kiküldött haditudósítójától. — A sajtóhadiszállás jóváhagyásából. Sajtóhadiszállás, márc. 9. A Kárpátokban az időjárás hirtelen hidegbe csapott át. Az utak ismét keményre fagytak, járhatóvá váltak, ami az egész vo­nalon kiújuló harcokra kedvező, mert az utóbbi napok árvízszerű olvadásaiban le­j­tetlen volt előre nyomulni, az utánpótlás nehézségei miatt. Az oroszok, a nekik ked­vező időviszonyokat ki akarták ugyan használni, de mivel nagy erővel és nagy tö­megekkel intézett támadásai mindenütt si­kertelenek voltak, most már kedvezőtlenebb viszonyok közé kerültek. Az utóbbi napok vehemens támadásai különösen azt a célt szolgálták, hogy tért nyerjenek a szélesebb fejlődésre, mert nagy tömegeik aránytalanul szűk területen van­nak összezsúfolva és gátolják a szabad és gyors mozgást. Megállapítható, hogy az oroszok minden nélkülözhető tartalékjukat, sőt a Przemyslt körülzáró csapataikból is jelentékeny erőket küldtek le a Kárpátokba. Alkalmam volt egy repülőtiszttel be­szélni, aki a napokban Przemyslben járt. Elmondta, hogy a várban a hangulat na­gyon jó, az őrség a rendes adagolást kapja, amely elég bő. Különösen kifogástalan az egészségügyi szolgálat. A ragályos beteg­ségek — minden ostromlott vár veszedelme — egész időn át a normálisan alul marad­tak. A minden eshetőségre elkészített ba­rakkok üresen állanak. Az oroszok nem so­kat kellemetlenkednek, az utóbbi időben állásaikat jóval hátrább tolták. Honvédeink azóta állandó kirohanásokkal fenyegetik őket, amiket csak nagy veszteségek árán tudnak ellensúlyozni. Újabban az oroszok olyan távoli hadállást szállottak meg, amelyre a várőrség kevésbbé hatolhat el, mert az ostromlottak kirohanásainak nem szabad túlságosan messze eltávolodni a vártól. Simon Vilmos: A trónörökös a harctéren. Bécs, márc. 9. Károly Ferenc József trónörökös tegnap éjszaka az északi harctérre utazott. Az oroszok zaklicyni „győzelme". Bécs, márc. 9. Hivatalosan közlik: A március 5-iki orosz kommüniké mint nagy sikert közli hogy az oroszok egy ellenséges megerősítet állást Zaklicyjitól délre elfoglaltak. Miután a tekintetbe jövő egész harcterepen nagyobb akció az elmúlt napokban nem játszódott le, csakis a következő esetről lehet szó, amely különben nem Zaklicyntől délre, hanem az arcvonalon 15 kilométernyire tovább kelet­re játszódott le. Egyik harccsoportunk tá­bori övvonalát, amelyet több mint egy kilo­méternyire az arcvonal elé toltunk, a már­cius 4-iki éjszakán az ellenség megtámadta. A sötétség leple alatt sűrű hóvihar közepet­te 7—800 orosz, akik a biztosítási vonal előtt levő völgyön áthaladtak, megmásztak a legközelebb fekvő magaslatot és rövid harc után legyőzték egyik tábori őrségün­ket, amely húsz főből állott és kötelességé­nek megfelelően helyén volt. A harci lár­mára a szomszédos biztosítási csapatok ré­szei, mintegy 50 ember, elősiettek, oldaltü­zeléssel két oldalról megtámadták az oroszo­kat, akik 22 halott és több sebesült vissza­hagyásával sietve menekültek és kiinduló pontjukig, a patak völgyéig tértek vissza. Az ellenség üldözése közben 14 emberét el­fogtuk. A mi oldalunkon egy ember elesett, öt megsebesült. Hátrább levő, tulajdonké­peni állásainkat egyáltalában meg sem tá­madták. Az az állítás tehát, hogy egyik megerősített állásunkat elfoglalták, csak erre a kétségkívül műszakilag megerősített kis támaszpontra vonatkozhat, amelyben tábori őrségünk volt ,, amelyet az oroszok ( Egy tartalékos közlegény írásai. Irta: ABONYI ÁRPÁD). 32. Nem ütköztem meg a dolgon. Még csak illetlennek sem találtam a kívánságot. Ez a megzavarodott elméjű teremtés sem azért nem felelős, amit beszél, sem azért, amit csinál. A vak bizalom, melyet irántam érezni látszott, — öntudatlan ösztönnél alig egyéb. Valamely titokzatos eredetű benső sejtelem súghatta neki, hogy attól az ember­től, akinek megpillantása nem riasztotta vissza az erdőbe — nem kell tartania, mert ez nem ellenség, hanem jóbarát. Micsoda kü­lönös sugallat lehetett ez ennek a boldogta­lannak elhomályosodott elméjében — ezt nem tudom. Az állatok hasonló sajátságos — sohasem tévedő — bizalmáról bőséges ta­pasztalataim voltak,, emberi lénynél most láttam effélét először és alighanem utoljára. Nem is áhítoztam utána, hogy hasonló példával életemben még egyszer találkozzam. Az is természetes, hogy ha nem tud­tam volna egészen bizonyosan, hogy az úris­ten mindent meglátó szemén kívül má­s ma­gam formájú értelmes teremtmény szeme nem láthat ide -- nem vállalkoztam volna a dologra. Egy kevés hiúság még a legesze­sebb emberben is lappang,­­ nem soroztam magam­at a legeszesebbek közé, ennél min­dig több eszem volt, de nem igen vágtam volna zsebre, ha okot adtam volna rá, hogy valaki kedvére kinevessen. Nevetséges figu­rává senki sem akar dicsőülni. Már­pedig menthetetlenül nevetséges szürke „keresz­tes"-sé dicsőülök, ha valaki meglátta volna, hogy figyelő posztot állok egy leányzó köze­lében, amíg az fürdik. Ilyenkor nagyon mel­lékes, hogy ez a leányzó épeszű-e, vagy nem épeszű. Az emberi csúfondáros hajlam csak azt szúrja föl a maga roppant hegyes gom­bostűjére, hogy két különböző nemű emberi teremtmény között — az egyiknek tartóz­kodó okossága, vagy szánalma — hasonló helyzetben — mindig nevetséges. Látnivaló, mennyire igaztalan és dur­va ki­forgatása ez a valóságnak, — de olyan második Szent Sebestyén még nem szüle­tett erre a világra, aki sikerrel tudott volna szembeszállni a vidám tökfilkók kacajával. Elindultunk. A kis vörös elől, én utána. Néhány lépésnyire azonban hátra ma­radt és ettől kezdve most már én mentem elől. Mutattam az utat. A járás nem ment valami könnyen, mert minden lépésnél bic­centenem kellett egyet — kellemetlenebb fáj­dalmat mindazonáltal nem éreztem. Csontot tehát nem sértett a shrapnel-szilánk. A forrás, ahová igyekeztünk, egy ős­palából képződött domb tövében volt, összevisassa nőtt, sülű­ mogyorófa é­s fiatal égerbokrok zárták körül az­ alig pár méteres tisztást, melyen át a forrás bő viz­ére útjára indult. Aki nem tudta, hogy ezen az elrejtett helyen vizet talál, bajosan akadt volna rá a sűrűségben. A mi embereinket is csak a véletlen szerencse vetette ide. Míg a forrás felé bicegtem, megkérdez­tem a­ hátam mögött lépegető Reginától, hogy mit látott ott . . . ahol volt. Nincs sem­mi mondanivalója." — Nincs, — hangzott az egykedvű vá­lasz. Hm . . . hát ezen csakugyan semmit sem segített a közvetlen szemlélődés. — De csak láttad, kis Regina, hogy ott mi van"? — firtattam tovább a dolgot — Láttam. — Nos, és . ..? — Meg is tapogattam . . . — úgy? — Igen, ugy . . . Mindent megtapogat­tam a kezemmel. A falakat, a kormot, a ha­mut, a sok ü­szköt — mindent. — Igy hát tudod . . . — Ig­en, tudom, — hangzott ismét a végtelenül közömbös válasz, — tudom, mert mondom, mindent megtapogattam . . . még az elgörbült kapcsoló vasakat is, amelyek kilógnak a falakból. Gondolhatod, mekkora tűz lehetett az, amely ezeket a vastag kap­csoló­ vasakat ennyire el tudta görbíteni. — Nagyon gondolhatom, mert akkor már itt voltunk. — Láttad a tüzet is? — Persze, hogy láttam! — Hát akkor tudod .. . Egy láng lett minden, amikor azok jöttek és mindent fel­gyújtottak. Mi szaladtunk. Én egyenesen az erdőbe szaladtam. A többiek ... a többiek ... Nem is emlékszem, hogy mi lett a többiek­kel .. . Te nem tudod, hogy mi lett a töb­biekkel? Azt gondoltam, hogy a többiek most is ott vannak ... de nincsenek ott. Sen­ki sincs ott .. . láttam. Igaz, hogy nem is le­hetnének ott, mert minden összedőlt, leégett, korommá vált . . . de ha nincsenek odahaza , hol lehetnek? Megmondjam neki az igazságot, vagy ne mondjam meg? Nem mondom meg. — Elmenekültek és most valahol biz­tos helyen vannak. — Elmenekültek . .. biztos helyen van­nak . . . Nem mondasz igazat. — Nem­ és

Next