Pesti Hírlap, 1915. március (37. évfolyam, 60-90. szám)
1915-03-10 / 69. szám
1915. március 10., szerda. PESTI HÍRLAP alkalmazott seregtestekkel szemben egészen rendkívüli követelményeket támaszt. A csapatok az ellenséggel állandóan érintkezve, éjjel-nappal harcban állanak és gyakorta kemény hidegben és nagy hóban is kénytelenek támadásokat végrehajtani vagy a védelemben többnyire túlerők támadásaival szemben helytállani. Derék csapataink magatartása, valamint minden egyes harcos, akinek ezekben a küzdelmekben része van, határtalan dicséretet érdemel. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés, Berlin, márc. 9. A nagy főhadiszállás közli március Augusztávtól keletre és délre az oroszoknak ellenünk intézett támadásai az ellenség súlyos veszteségei mellett meghiúsultak. A fittet L o m z á tól északkeletre az ellenség egy sikertelen támadás után 800 hadifoglyot hagyott kezeink közt. « 1 - a: Osztrolenkától északnyugatra harc fejlődött, amely még nem ért véget. Prasznysztól északnyugatra és nyugatra vívott harcban, amely reánk nézve kedvezően folyt le, 3000 oroszt fogtunk el. Ravától északra és Novomiasztótól északnyugatra az oroszoknak ellenünk intézett támadásai eredménytelenek voltak. Itt 1750 oroszt ejtettünk foglyul. A legfőbb hadvezetőség. 9-én: Kedvező helyzetünk a Kárpátokban. Przemyslnél gyöngül az oroszok ostromgyűrüje. — A Pesti Hirlap kiküldött haditudósítójától. — A sajtóhadiszállás jóváhagyásából. Sajtóhadiszállás, márc. 9. A Kárpátokban az időjárás hirtelen hidegbe csapott át. Az utak ismét keményre fagytak, járhatóvá váltak, ami az egész vonalon kiújuló harcokra kedvező, mert az utóbbi napok árvízszerű olvadásaiban lejtetlen volt előre nyomulni, az utánpótlás nehézségei miatt. Az oroszok, a nekik kedvező időviszonyokat ki akarták ugyan használni, de mivel nagy erővel és nagy tömegekkel intézett támadásai mindenütt sikertelenek voltak, most már kedvezőtlenebb viszonyok közé kerültek. Az utóbbi napok vehemens támadásai különösen azt a célt szolgálták, hogy tért nyerjenek a szélesebb fejlődésre, mert nagy tömegeik aránytalanul szűk területen vannak összezsúfolva és gátolják a szabad és gyors mozgást. Megállapítható, hogy az oroszok minden nélkülözhető tartalékjukat, sőt a Przemyslt körülzáró csapataikból is jelentékeny erőket küldtek le a Kárpátokba. Alkalmam volt egy repülőtiszttel beszélni, aki a napokban Przemyslben járt. Elmondta, hogy a várban a hangulat nagyon jó, az őrség a rendes adagolást kapja, amely elég bő. Különösen kifogástalan az egészségügyi szolgálat. A ragályos betegségek — minden ostromlott vár veszedelme — egész időn át a normálisan alul maradtak. A minden eshetőségre elkészített barakkok üresen állanak. Az oroszok nem sokat kellemetlenkednek, az utóbbi időben állásaikat jóval hátrább tolták. Honvédeink azóta állandó kirohanásokkal fenyegetik őket, amiket csak nagy veszteségek árán tudnak ellensúlyozni. Újabban az oroszok olyan távoli hadállást szállottak meg, amelyre a várőrség kevésbbé hatolhat el, mert az ostromlottak kirohanásainak nem szabad túlságosan messze eltávolodni a vártól. Simon Vilmos: A trónörökös a harctéren. Bécs, márc. 9. Károly Ferenc József trónörökös tegnap éjszaka az északi harctérre utazott. Az oroszok zaklicyni „győzelme". Bécs, márc. 9. Hivatalosan közlik: A március 5-iki orosz kommüniké mint nagy sikert közli hogy az oroszok egy ellenséges megerősítet állást Zaklicyjitól délre elfoglaltak. Miután a tekintetbe jövő egész harcterepen nagyobb akció az elmúlt napokban nem játszódott le, csakis a következő esetről lehet szó, amely különben nem Zaklicyntől délre, hanem az arcvonalon 15 kilométernyire tovább keletre játszódott le. Egyik harccsoportunk tábori övvonalát, amelyet több mint egy kilométernyire az arcvonal elé toltunk, a március 4-iki éjszakán az ellenség megtámadta. A sötétség leple alatt sűrű hóvihar közepette 7—800 orosz, akik a biztosítási vonal előtt levő völgyön áthaladtak, megmásztak a legközelebb fekvő magaslatot és rövid harc után legyőzték egyik tábori őrségünket, amely húsz főből állott és kötelességének megfelelően helyén volt. A harci lármára a szomszédos biztosítási csapatok részei, mintegy 50 ember, elősiettek, oldaltüzeléssel két oldalról megtámadták az oroszokat, akik 22 halott és több sebesült visszahagyásával sietve menekültek és kiinduló pontjukig, a patak völgyéig tértek vissza. Az ellenség üldözése közben 14 emberét elfogtuk. A mi oldalunkon egy ember elesett, öt megsebesült. Hátrább levő, tulajdonképeni állásainkat egyáltalában meg sem támadták. Az az állítás tehát, hogy egyik megerősített állásunkat elfoglalták, csak erre a kétségkívül műszakilag megerősített kis támaszpontra vonatkozhat, amelyben tábori őrségünk volt ,, amelyet az oroszok ( Egy tartalékos közlegény írásai. Irta: ABONYI ÁRPÁD). 32. Nem ütköztem meg a dolgon. Még csak illetlennek sem találtam a kívánságot. Ez a megzavarodott elméjű teremtés sem azért nem felelős, amit beszél, sem azért, amit csinál. A vak bizalom, melyet irántam érezni látszott, — öntudatlan ösztönnél alig egyéb. Valamely titokzatos eredetű benső sejtelem súghatta neki, hogy attól az embertől, akinek megpillantása nem riasztotta vissza az erdőbe — nem kell tartania, mert ez nem ellenség, hanem jóbarát. Micsoda különös sugallat lehetett ez ennek a boldogtalannak elhomályosodott elméjében — ezt nem tudom. Az állatok hasonló sajátságos — sohasem tévedő — bizalmáról bőséges tapasztalataim voltak,, emberi lénynél most láttam effélét először és alighanem utoljára. Nem is áhítoztam utána, hogy hasonló példával életemben még egyszer találkozzam. Az is természetes, hogy ha nem tudtam volna egészen bizonyosan, hogy az úristen mindent meglátó szemén kívül más magam formájú értelmes teremtmény szeme nem láthat ide -- nem vállalkoztam volna a dologra. Egy kevés hiúság még a legeszesebb emberben is lappang, nem soroztam magamat a legeszesebbek közé, ennél mindig több eszem volt, de nem igen vágtam volna zsebre, ha okot adtam volna rá, hogy valaki kedvére kinevessen. Nevetséges figurává senki sem akar dicsőülni. Márpedig menthetetlenül nevetséges szürke „keresztes"-sé dicsőülök, ha valaki meglátta volna, hogy figyelő posztot állok egy leányzó közelében, amíg az fürdik. Ilyenkor nagyon mellékes, hogy ez a leányzó épeszű-e, vagy nem épeszű. Az emberi csúfondáros hajlam csak azt szúrja föl a maga roppant hegyes gombostűjére, hogy két különböző nemű emberi teremtmény között — az egyiknek tartózkodó okossága, vagy szánalma — hasonló helyzetben — mindig nevetséges. Látnivaló, mennyire igaztalan és durva kiforgatása ez a valóságnak, — de olyan második Szent Sebestyén még nem született erre a világra, aki sikerrel tudott volna szembeszállni a vidám tökfilkók kacajával. Elindultunk. A kis vörös elől, én utána. Néhány lépésnyire azonban hátra maradt és ettől kezdve most már én mentem elől. Mutattam az utat. A járás nem ment valami könnyen, mert minden lépésnél biccentenem kellett egyet — kellemetlenebb fájdalmat mindazonáltal nem éreztem. Csontot tehát nem sértett a shrapnel-szilánk. A forrás, ahová igyekeztünk, egy őspalából képződött domb tövében volt, összevisassa nőtt, sülű mogyorófa és fiatal égerbokrok zárták körül az alig pár méteres tisztást, melyen át a forrás bő vizére útjára indult. Aki nem tudta, hogy ezen az elrejtett helyen vizet talál, bajosan akadt volna rá a sűrűségben. A mi embereinket is csak a véletlen szerencse vetette ide. Míg a forrás felé bicegtem, megkérdeztem a hátam mögött lépegető Reginától, hogy mit látott ott . . . ahol volt. Nincs semmi mondanivalója." — Nincs, — hangzott az egykedvű válasz. Hm . . . hát ezen csakugyan semmit sem segített a közvetlen szemlélődés. — De csak láttad, kis Regina, hogy ott mi van"? — firtattam tovább a dolgot — Láttam. — Nos, és . ..? — Meg is tapogattam . . . — úgy? — Igen, ugy . . . Mindent megtapogattam a kezemmel. A falakat, a kormot, a hamut, a sok üszköt — mindent. — Igy hát tudod . . . — Igen, tudom, — hangzott ismét a végtelenül közömbös válasz, — tudom, mert mondom, mindent megtapogattam . . . még az elgörbült kapcsoló vasakat is, amelyek kilógnak a falakból. Gondolhatod, mekkora tűz lehetett az, amely ezeket a vastag kapcsoló vasakat ennyire el tudta görbíteni. — Nagyon gondolhatom, mert akkor már itt voltunk. — Láttad a tüzet is? — Persze, hogy láttam! — Hát akkor tudod .. . Egy láng lett minden, amikor azok jöttek és mindent felgyújtottak. Mi szaladtunk. Én egyenesen az erdőbe szaladtam. A többiek ... a többiek ... Nem is emlékszem, hogy mi lett a többiekkel .. . Te nem tudod, hogy mi lett a többiekkel? Azt gondoltam, hogy a többiek most is ott vannak ... de nincsenek ott. Senki sincs ott .. . láttam. Igaz, hogy nem is lehetnének ott, mert minden összedőlt, leégett, korommá vált . . . de ha nincsenek odahaza , hol lehetnek? Megmondjam neki az igazságot, vagy ne mondjam meg? Nem mondom meg. — Elmenekültek és most valahol biztos helyen vannak. — Elmenekültek . .. biztos helyen vannak . . . Nem mondasz igazat. — Nem és