Pesti Hírlap, 1915. június (37. évfolyam, 151-180. szám)

1915-06-01 / 151. szám

4 PESTI HÍRLAP 1915 június 1., kedd, ilyen győzelmi elhatározottsága alaposan erősítette a vezetés energiáját, a legszebb bizonyítéka annak a hitnek, hogy Oroszor­szág összetörött. Clausewitz a visszavonuló és megvert csapatok ellenállását csak az esetben mondja kilátástalannak, hogy ha ez a megvert had­sereg valósággal menekülésszerűen, teljes­séggel felbomlott állapotban megy vissza. A folyók, a betonnal kirakott árkok, a ma­gaslati állások nem nyújtottak az oroszok­nak támasztékot. Legalább is nem olyan mértékben, hogy döntő, helyzetüket megvál­toztató ellenállást találjanak általuk. A Szán folyó elfoglalása­­ kizár­ja azt a lehetőséget, hogy bennünket komolyan, fel lehessen tar­tóztatni. Ezidő szerint Przemysl az üldözök egy részének megállóhelye. Ha azonban te­kintetbe vesszük, hogy nap-nap után ho­gyan szűkül a gyűrű a vár körül, hogyan vesszük azt mindjobban körül, miközben az üldözők, nagy tömegei északon és délen öm­lenek a vár körül előre, akkor felismerhet­jük, hogy a hadműveletek terveiben és a jövő kilátásait illetőleg Przemysl nem ját­szik döntő szerepet. De hol van hát a döntés helye? A dön­tés nincs időhöz kötve, lehetséges, hogy Lemberg körül fog bekövetkezni, de az is lehet, hogy a Bug és a Visztula között követ­kezik majd be. A mi pompásan előrehaladó támadásunk fősúlya azonban, hogy elpusz­títsuk az orosz főhadse­reget. Ott kell marad­nunk az orosz hadsereg, sarkában, nem ha­gyunk neki semmi nyugtát és pihenést, tel­jesen demoralizáljuk, az ellenséges vezetést hatástalanná és reménytelenné tesszük, ez a mi programmunk. Radymnotól keletre a Viszmiát immár átléptük. A következő fontosabb cél az ül­dözés terepén Javorov közlekedési csomó­pont, amely a Przemysl—Lemberg közötti vasúti vonaltól északra fekszik. Ehez a fő­vonalhoz közeledik délről a német-magyar­osztrák front és közeledik ah­oz a hadsereg­csoporthoz, amelyet Linsingen déli hadse­rege tört keresztül heves harcok után Stryj és Drohobvc között. Ez a hatalmas és erős oldalvéd­ő fo­gékony és forgatható és a tá­volabb kelet felé operáló orosz haderő része­ket állandóan fenyegetik. Az oroszok kiür­itik Lemberget. — Az orosz főkormányzóság Bródyba tette át székhelyét. — Kopenhága, máj. 31. A pétervári távirati ügynökség a következő hivatalos közleményt bocsátotta ki: A galíciai orosz főkormányzóság Lemberg­ről Brodyba tette át székhelyét. Lembergből minden katonai raktár elköltö­zött kelet és észak felé. Bécs, máj. 31. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — Lembergből ideérkezett jelentések azt mondják, hogy a város külső határán straté­giai célokból végzett földmunkákat hirtelen abbahagyták. Az orosz ázsiai bank fiókja, amely működését Lembergben csak nemrég kezdte meg, május 12-ike óta zárva van. A galíciai főkormányzóság hivatalainak egy részét Lembergből Zlocovba helyezték át. A lengyelek, ukrajnaiak és zsidók körében egy­mást érik a letartóztatások. Az orosz-barát ruthének vezére, Dudikievics, több hívével együtt üdülés ürügye alatt Kievbe utazott. A Pietrkovban megjelenő lap május 28-ról azt a jelentést közli, hogy az orosz csapatok elhagyták Radomot. Az orosz kormány megnyugtatja a varsóiakat Berlin, máj. 31. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — Stockholmból jelentik a Vossische Zeitungnak. Az orosz kormány pusztán személyes információ céljából következő közleményt küldte szét a lapoknak. Varsó­ból jelentik, hogy az az izgalom, mely az utolsó napokban a lakosság körében uralko­dik, kezd lassanként lecsillapulni. Varsót ez idő szerint nem fenyegeti veszedelem. Az ellenségnek a keleti fronton tett legutolsó intézkedéseiből nem tűnik ki az, hogy táma­dásának legközelebbi célpontjául Varsót szemelte ki. A Varsót fenyegető veszede­lemről szóló hírek alighanem az oroszoknak a Pilicához való visszavonulására­­ vezethe­tők vissza. A Szán menti csata jelentősége. Bécs, máj. 31. — A Pesti Hírlap tudósítójától. — A Reichspost haditudósítója jelenti a sajtó­hadiszállásról: Az oroszoknak kétségbeesett erőfeszítéseik ellenére sem sikerült eljutniuk a Szan nyugati részén levő, h­idfőszerű állásaink­hoz. Ami elveszett, a sieniavai hidfő-állásunk volt, a Szan keleti részén. Az oroszok ezen állá­sát azonban fenyegeti a szövetségeseknek a Lu­baczowka mentén, délről és északról való elő­nyomulása, úgy hogy az ellenség tartósan nem fogja azt védeni tudni. Kéz a kézben haladva ezekkel az operációk­kal, amik Przemysl körülgyűrűzésére fognak vezetni, folyik a várnak nehéz tüzérséggel való lövetése. Az oroszok katonai, nemzeti, de még inkább politikai okokból, valószínűleg lemonda­ttak Przemyslnek idejekorán való kiürítéséről, s így a szövetségeseket e részt is szép diadal­kilátások kecsegtetik. Nem sietjük el Przemyslt, mert jól tudjuk, hogy sokkal hatásosabb, hogyha a vár ellen irányuló erőltetett vállalkozások he­lyett az általános támadást visszük előre. Amint az oroszoknak a Szan középső folyásá­nál a Dnyeszter-menti ellentámadásai kitombol­ták magukat és elvéreztek, akkor Stryj, Moscls­ka és a Dnyeszter, s a Szan között levő ellen­séges állások a kezünkre jutnak, amivel az oro­szok Szan-menti ellenállása véget is ért. Hogy várjon az ellenség tudja-e majd még tartani a lembergi vonalat, az attól függ, hogy milyen ellenállást képes kifejteni a most folyó harcok­ban. Szakértők már a mai Szan-menti második csatának is döntő jelentőséget tulajdonítanak Galícia sorsát illetőleg, s az Oroszország elleni háború nagy fejezetének tekintik. „A legvitézebbek hadteste... . Berlin, máj. 31. Leonhardt Adélt, a Berliner Tageblatt hadi­tudósítója írja: A 7. hadtestről, — amely tisztára magyar és József főherceg parancsnoksága alatt áll —a kurtán, de sokat jelentőleg nyilatkozhatom. A „legvitézebbek hadtesteként" ismeretes a német csapatok körében is. A nyugatgaliciai áttörés után az volt a számára juttatott parancs, hogy egyelőre várakozó állást foglaljon el, s csak a­mikor a galíciaiak és a bajorok hátbatámadták az oroszok Beszkid-seregét, rohanhatta meg egy honvédhadosztály a Varetyszov-hegyen álló igen erős orosz haderőt. Maga József főherceg sze­mélyesen mondotta nekem, hogy itt a kedvező döntést a budapesti első honvédgyalogezred vívta ki. Az üldözés folyamán a hadtest kétezer orosz­ t semmit. Fogták az egymás kezét és lassú, halk szóval beszélgettek. — Mi újság? — kérdezte a férj. Az asszony hangja siránkozva pana­szolt: —­ Mért került kelmed olyan későn elő? Mán elszorult a szívem, hogy nincs is a vonaton. — Hosszú ez a masina, lelkem. Nézd csak, milyen igen messzi van a vége. Az én kovártélyom meg egészen a hátulján van. — De megszikkadt kend! — felejtke­zett rá az asszony az urára. — Hát csuda-e? Nem alszunk ám pap­langos ágyba. — Oszt hova mennek most? — Tán a taljánokhoz. — Jaj, jaj, ha hazagyöhetnének már. Nem jó ez így. — Mi az, no? Baj van a ház körül? A főddel? —­ Nem épen. Az öreg huszár félretolta a vörös sap­káját a fején és megvakarta a füle tövét. — Megdogoztad a fődet? — Hát amennyire. Nem igen esett az eső. Van hat hete. Pedig nagyon kéne. — De hiszen ahhgy gyöztünk a vona­ton, mindenfelé csak úgy szakadt az Isten­áldása. Itt nem? — De. Tegnap és az éccaka. Esett. Végre. Épen ma hajnalban akartam hozzá­fogni a kapáláshoz. Csak az esőre vártam. Muszáj is. A férj helybenhagyólag bólogatott. — Muszáj. A krumplit leginkább. Mert megbokrosodik. — És a kukoricát, — tódította meg az asszony, — mert csirát hajt. A férj izgatott lett. — Oszt nem kapáltál még semmit? — Néma­! — Miért? — Hát . . . izé . . . tegnap óta kendet vártam. Hoztam magammal ezt a kis sütött­főzött holmit meg bort. Oszt vártam. Tarka kendőbe bugyolált nagy csoma­got nyomott az ura kezébe. A férj arcán a békétlenség árnya su­hant végig. Átvette a kendős csomagot és fejcsóválva mondta: __ — A fődet mégis meg kellett volna kapálni. — De amikor nem volt rá időm. — Jó, jó, — hagyta helyben a­ férfi, — de most már mi lesz? Kicsírázik a kuko­rica és megbokrosodik a krumli. Az asszony védekezett: — Hát hiszen nem siet az úgy vele. — Hogyisne! Nem kérdi meg tőled? Hamar kell azt. Most. Míg porhanyós, ázott a főd. Az asszony hallgatott. Egy szót se ve­tett ellen. Ezt már a férfi jobban tudja. A földet csak ő ismeri igazán. Tudja még a gondolatát is. Felfogja még a lélegzetvéte­lét is. Hallgatott. A férj rövid gondolkodás után komo­lyan megszólalt: — Anikó, izibe meg kell kapálni a fődet. — Igen. — Még most. — Most. — Brigy hát, fogd a kapát. Reggelig készen is lehetsz, ha jól forgatod. Brigy. Az asszony tétován állt. Megfogta az Ura kezét, szorongatta, a tekintetébe gyúlt az egész szerető érzése. Azonban egyetlen szóval nem mondott ellen. A szono­kolta bensőséggel még egyszer megcsókolta a pár­ját. Aztán vigasztalón mondta: — Csak menj, lelkem, Anikó! Lehet, hogy ha sietsz és visszagyösz, még itt ta­nulsz. Mert néha félnapokig is elállnak ezek a masinák az állomásokon. Érmihályfalván is vagy tizenkét óráig vártunk az indításra. Az asszony szemében új reménység gyúlt ki. — Kilenc hónapig nem láttam kendett — szipogta elkeserü­lten. A férfi sóhajtott. — A háború! Hallgatott. Elgondolkozott: — A főd ... — dünnyögte aztán. — A fődre vigyázni kell . . . Az asszony még egyszer nyakába esett a párjának, aztán a fejkendője csücskét a szeme elé kapva, kiszaladt az állomásról. A vasúti sínek mellett, a kőszénporos gyalog­ösvényen ment tova, haza, a kapáért, hogy aztán a földre kisiessen. A férj, az öreg huszár, egy kicsit utá­na nézett, aztán ment vissza a vagyonjához. Az asszony reggelre végzett is a krumpli- és kukoricafölddel,­­ hiszen kicsi volt az, e­gy emberpárnak való és jaj, na­gyon sietett vele, mintha száz keze lett vol­na, — de mire visszatért az állomáshoz, a huszárok vonata már elment. És vele a férje is. Kilenc hónap óta nem látta és . . . és va­jon fogja-e még látni valaha? . . .

Next