Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)
1915-12-01 / 334. szám
1915. december 1., szerda PESTI HÍRLAP idehaza, Magyarországon, mindnyájan jól tudtuk, de hogyan tudhatnák ezt Berlinben, Münchenben, Drezdában, Stockholmban, Hágában vagy akár Bécsben — a civilek? A debreceni gyalogezred hősiességéről Bécs még ma sem vehetett tudomát; a bécsi lapoknak a hivatalos jelentés reprodukálásában valószínűleg nem volt módjukban, hogy ezt föltüntessék. A magyar vitézség mindig egyforma, hisszünk benne, ezentúl gyakrabban örvendhetünk annak, hogy a hadi jelentések simaihoz hasonlóan fogják megörökíteni a hadtörténelem számára a katonáink vitézségét. Egy nappal a magyar parlament összeillése után, december elsején nyílik meg az olasz parlament. Nyilván erre céloz a hivatalos jelentés, amikor beszámolóját azzal kezdi, hogy az olaszok e napokban minden áron sikert akarnak kierőszakolni az Isonzónál, mégpedig lehetőleg Görznél. Húsz napon keresztül az erőfeszítésük mindig meghiúsult, kudarcot vallott a huszonegyedik napon is, bármilyen hevesek voltak a rohamaik, amelyek az arcvonal egész hosszában megnyilvánultak. Tolmeintől északra, Tolmeinnél, Plavánál az ellenség támadásait legsúlyosabb veszteségei közben vertük vissza. A görzi hídfő előtt az olaszok az összes hajóvonalakról nagy haderőket vontak össze. Ebből nyilvánvalóan lehet arra következtetni, hogy a legközelebbi időben igen erős támadásra készülnek. Cadorna dátumstratégiája tegnap, november 29-én, még csak Oslavijánál indította el a rohamoszlopokat, de valószínű, hogy holnap már Podgora, Perma és Görz többi záróerődje ellen is megkezdődik a leghevesebbre fokozott ostrom. Oslavijánál tegnap az ellenséget visszavertük, csak egy keskeny sávon vontuk vissza kissé a harcvonalunk egy szakaszát. A Monte San Michele és a San Mariino körüli területen négy órás tüzérségi előkészítés után különösen SZÍVÓS és erőteljes támadást kezdtek az olaszok. San Michelenél a budapesti első honvédgyalogezred nyolc tömegrohamot vert vissza, San Martinonál a sűrű tömegekben támadó ellenség három támadását tartóztatta föl a nagyváradi 4. számú honvédgyalogezred. Egészben véve: a huszonegyedik csatanap is azzal végződött, mint az eddigi húsz; az ellenség sehol sem tudta harcvonalunkat megingatni. Az olasz lapoknak csakugyan elég okuk van arra, hogy az Isonzo-front elleni offenzíva páratlan nehézségeiről oktassák ki az olvasóikat. kat szenvedett arc, a kis fekete bársony bajusz, árnyában a finom ajkak, kétfelől a gyerekes gödröcskékkel és fent, az arcpalota ormán a két csukott ablak, lehunyott szem, mely örökké zárt és sötét marad. A leány csuklott egy nagyot, a vak fiú feléje fordította katonasapkás fejét: — Ki az? — A púpos lenyelte a könyeit. — Ki? — ismételte, — akkor se ismer, ha megmondom a nevemet. — De mégis, — nógatta a katona. Beteg? — Persze. — Mi baja?" A leány egy kissé tétovázott, sápadt arcát elborította a vér. Miért mondjam meg? (Gondolta szégyenkezve.) Hisz úgy sem lát. — Miért nem felel, — szólt most a katona, — a betegség nem szégyen. Nagyon beteg? — Agyhártya-daganatom van. __ — Agyhártya-daganat? No, még ilyet nem is hallottam. Nem lehet valami nagy baj. — Én azt hiszem, hogy nagyon is komoly. Tizennégy esztendős koromban egyszer meghaltem és azóta. — Most hány éves? — Huszonegy vagyok. A kis katona megcsóválta a fejét és úgy tetszett, mintha a világtalan szemeivel most mélyen, szomorúan nézne: — Szegényke, — mondta, — olyan fiatal! No, majd meggyógyul. A púpos elcsüggedt: Nem, nem fogok meggyógyulni! Pancso Dorev budapesti bolgár főkonzul a következő táviratot kapta Radoszlavov miniszterelnöktől: Hivatalos jelentés a november 28-iki hadműveletekről: Prizren irányában csapataink tovább üldözik a szerbeket, akik nagy rendetlenségben vonulnak vissza Montenegró felé. A Priptina és Prizren felé vezető út katonai tárgyakkal és hadianyaggal van tele. Ez út mindkét oldalán számos elhullott lovat és ökröt lehet látni, cserben- . hagyott automobilokat, megrongált kocsikat, Suhareka körül pedig jelentékeny mennyiségű fölgyújtott muníciót és megsemmisített ágyút és szekereket, amelyek mind már csak romoknak tekinthetők. Egy műszaki század összes pontonjait és hadi szerkészletét az után hagyta. Mindez azt bizonyítja, hogy a szerb Azt hiszem, soha. Az orvosok biztatnak, de ez mind üres beszéd. Itt vagyok két esztendő óta. A katona összecsapta a kezeit: — Két év! De hát az Istenért, hogy tud itt megélni, ebben az örökké egyforma, szomorú, rab életben a huszonegy esztendejével? Hogy birja? — Muszáj, — felelte a leány, — szegények vagyunk, odahaza egy csomó gyerek, nekem meg kényelmes élet, jó koszt kell és az otthon nincs. Azután meg mindent meg lehet szokni. Néha meglátogatnak hazulról és az apám mindig olyan nyugodtan, elégedetten beszél rólam, mint más szülők arról a lányukról, akit jól férjhez adtak, akinek a sorsa biztosítva van. — Szomorú — sóhajtott a vak. És Hermina, aki itt, a kórházban, e két év alatt megszokta, hogy sokat és mélyen gondolkozzék, felhúzta a vállát: — Mint általában az egész élet! — mondta. Azután kijöttek mindennap. A vak érthetetlen módon, — mintha csak a szíve vezette volna, — mindig idetalált. A lányt meg már negyedórákkal előbb olyan nyugtalan vágy fogta el, hogy belereszketett. Csak alkonyatkor búcsúztak el egymástól, mikor fent már kihűlt a finom uzsonnakávé, és beszéltek mindenről, amiről csak szót ejthet két szerencsétlen, kora tavaszon elfagyott szivii madárfiók." A vak is elbeszélte, hol jár, hány véres ütközetet küzdött végig, mikor veszítette el a szemevilágát. — Azon az éjszakán, — mesélte, Mackensen, Gallwitz és Kövess kitüntetései Bécs, nov. 30. Ő felsége a következő legfelsőbb kéziratot bocsátotta fel: Kedves Mackensen tábornagy! Az ön mintaszerű vezetésének, az ön alá rendelt parancsnokok jeles közreműködésének és a szövetséges csapatok kitűnő hősies teljesítményeinek köszönhető, hogy az ellenség érzékeny vereséget szenvedett és a balkáni hadszintéren felette örvendetes sikert értünk el. A vezéri rátermettség és a csapatok SZÍVÓS kitartása, amely az eddigi rettenetes zivatar volt, s a taliánok, felhasználva az égiháború okozta zavart, támadtak. A tüzérségük rajvonalunkat állandóan lőtte. Nálunk abszolút csönd, minden ember a helyén, puskával a kézben várjuk, míg a drótakadályokig érnek. Egyszerre hatalmas robbanás, rámentek az elhelyezett aknákra, erre megszólalnak a mi géppuskáink, bombavetőink és öt lövést ad le minden katonánk: egyet a hűségtörésért, egyet, a meggyilkolt trónörökös emlékéért, egyet az elesett bajtársakért, egyet az otthon szenvedő özvegyek, anyák és árvákért. Végül egyet a diadalmas békekötésért. Ezen az éjjelen rengeteg tömegben hevert az olasz holttest, a többiek meg ész nélkül futottak, de én egy fejlövést kaptam és ettől fogva soha sincs nappalom. Ahogy beszélt, az emlékezés tüzében kigyulladt az arca, s a púpos lány úgy érezte, hogy minden szerencsétlenségük dacára mégis csak nyár van, az élet szekere rohan és illatokat, érzéseket, gyönyörűséget, a fiatalság ujongó tüzét dobálja le hozzájuk, ha betegek, ha nyomorultak is. — Baj, baj — mondta, — de azért majd mégis megsegíti az isten. Tanul majd olyan mesterséget, amihez nem kell a látás, például gyékényből fonni. A katona keserűen nevetett: — Hát persze, azelőtt divatáru-kereskedő voltam, a kirakataimról csudákat meséltek, ugy kaptak rajtam, mint a nagy bankón és most majd . . . elmegyek nádszéket fonni. — Azért mégse pusztul el. Majd abban is ügyes lesz,, túlszárnyalja a többieket én Szerb-montenegrói harctér. A vezérkar jelentése. (Hivatalos jelentés, kiadatott 1915 nov. 30-án délben, érkezett délután 4 órakor.) Pribojtól délnyugatra a montenegróiakat Plevlje felé vetettük vissza. A montenegrói határon Mitrovicától délnyugatra osztrákmagyar csapatok megtámadtak egy szerb utóvédet és 210 foglyot szedtek el tőle. A bolgárok a prizreni völgykatlanhoz közelednek. Hofer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Német hivatalos jelentés, Berlin, nov. 30. A nagy főhadiszállás közli nov. 30-án. Rudniknál, Mitrovicától délnyugatra, Kövess tábornok hadseregének részei ellenséges erőket visszavetettek. Itt és a Sitnicától nyugatra, Gallwitz tábornok hadseregének csapatai összesen mintegy ezer hadifoglyot ejtettek. A bolgár haderők november 28-án elfoglalták Prizrent. Több mint 3000 szerbet fogtak el és nyolc ágyút zsákmányoltak. A legfőbb hadvezetőség. Bolgár hivatalos jelentés, hadsereg maradványai nem egyebek többé bolyongó tömegeknél. E nap folyamán 2200 foglyot ejtettünk, 16 ágyút, 22 láda muníciót zsákmányoltunk. A déli arcvonalon a hadműveletek reánk nézve kedvezően folynak. Csapataink 26-án elfoglalták Kiesevot, ma pedig Krusevot. A szerbek e területen már csak kis, elszigetelt különítményekkel operálnak, amelyek semmi összefüggésben nincsenek magasabb parancsnokságaikkal. A Drna felső folyásánál operáló csapataink átkeltek a folyón és hatalmukba kerítették a hidakat és az utakat, amelyek Monasztir felé vezettek. A többi arcvonalon nincs újság. Francia hivatalos jelentés. (Keleti hadsereg. Nov. 29.) Frontunkon nyugalom uralkodik. A szerbeket Monasztirnál nem támadták meg. E város és Kalkanderen között a bolgár hadműveleteket a havazás akadályozta. Az angolok bizonyos számú bolgár szökevény Szalonikiba érkezését jelenti. (?) A krusevói hadállás változatlan. Úgy látszik, hogy a szerbek a Prileptől délre levő állásokat tartják. Mindazonáltal a minden talpalattnyi földet hősiesen védelmező szerb hadsereg helyesete igen kritikusnak tekinthető. Tegnap este 26 bolgár katona, akik a háborúnak erősen ellenszegülő agrárpárthoz tartoznak, az angol előőrsökhöz mentek a strumicai fronton. Jól értesült forrásból származó közlések ezer a német haderők mentek Bulgáriába, hogy a bolgárokat orosz betörés esetén támogassák. A király Mackensen tábornagyhoz. . .