Pesti Hírlap, 1915. december (37. évfolyam, 334-363. szám)
1915-12-16 / 349. szám
1915. december 16., csütörtök. PESTI HÍRLAP Regény-csarnok. A rendőrfőnök. — Regény. — Irta:ZAPOLSKA GABRIELLA. Mikor behozta a vacsorát, Klitzki nem mert a szemébe nézni. Az öt átadott három kis doboz cigarettát s a visszajáró pénzt. — Tartsa meg a pénzt, — szólt Klitzki, — majd cigarettákat vásárol érte számomra! A porkoláb piszkos keze egyszeriben eltüntette a pénzt. Klitzki e nap nem beszélt hozzá többet, mert attól félt, hogy elriaszthatja. A cigaretták is csillapítottak kissé felajzott idegeit. Másnap azonban félénken megkérdezte: — Sírt odakinn a nap" A néma ember pillái megrebbentek. Végül halk, fojtott hangon felelte: — Igen. Süt az áldott szép napocska! — Sétálhatnék egyet? Szeretnék friss levegőt szívni. — Nem tudom. —"Érdeklődjék. Jelentse , hogy beteg vagyok, szükségem van a friss levegőre. A porkoláb vizsga tekintettel méregette s nem , felelt. De, mikor a vacsorát behozta, ugy látszik, felsőbb parancs nyomán, feltárta a kis rácsos ablakot. Az udvarról nehéz fojtó levegő áradt be. Klitzki megértette, hogy e kedvezmény a kívánt séta pótlására szolgált s hallgatott Ám a rossz levegővel egyben különös hangzavar is hatolt be cellájába. Zűrzavaros, meglehetősen nyers hangon beszéltek lengyelül. Klitzki világosan megkülönböztette a következőket: — Értsétek meg már! Megpróbálkozunk az éhségsztrájkkal. Újabb hangzavar következett. — Mit akartok? — kiáltotta ismét az első hang, — amúgy sem tömhetitek be a szátok, meg a rendőrök addig, mig a helyzetünkön nem javítanak . . . Hallottátok? Klitzki az ablakhoz húzódott: — Mikor cipeltek ide Dombovából a kutyák? — Az őszi sztrájk után. — Fél év előtt! Ezt meg kell beszülni! — Éhségsztrájkkal! A porkoláb becsukta az ablakot, előretolta a reteszt és hangtalanul elhagyta a cellát. Klitzki egyre a hallottakon töprengett. Ugy okoskodott, hogy sztrájkoló bányamunkásokat fogtak el s azokat zárták ide félév előtt. — Ők is várják kihallgatásuk, csakúgy, mint én! Másnap reggel mikor a porkoláb bejött Klitzki azt kívánta, hogy ha csak néhány percre is, nyissa föl az ablakot. Amaz fejét rázta: — Nem szabad! csak ebéd után! úgy szólt a parancs! Klitzki égő türelmetlenséggel várta a délutánt. Mikor aztán a porkoláb felnyitotta a kis ablakot, minden önuralmára szüksége volt, valósággal a székfájába vájta a körmeit, hogy rögtöniben az ablaknak ne ugorjék. Odafenn különös csönd uralkodott. Olykor-olykor felcsendült egy hang, majd füttyentés hallatszott. Klitzki nem ment az ablakhoz. Meg akarta nyerni az őr bizalmát s azt akarta elérni, hogy egyedül hagyja a cellában a nyitott ablaknál. Néhány napon keresztül ezt a taktikát folytatta. A pénzről nem beszélt. Az őr két nap egymásután kérés nélkül hozott cigarettát Végül egy este, mikor az ablakot be akarta zárni, Klitzki hirtelen igy szólt: — Hagyja még kissé, nyitva. Itt van pénz, hozra még cigarettát. A porkoláb pillanatig habozott, aztán gyorsan kiment s az ajtót becsapta maga után. Klitzki az ablakhoz rontott s felkapaszkodott a rácsba. ' — Halló! — kiáltotta erős hangon, Jertek az ablakhoz, ti odatenni. ' Fenn azonban továbbra is néma csend uralkodott. Mintha Klitzki további szavait várták volna. — Ne féljetek, — beszélt tovább Klitzki. — Miért vetettek börtönre? Odafenn valaki az ablakhoz siklott. — Ki vagy te odafenn? — Krakói vagyok. Klitzki a tetvem. A határon fogtak el. Ha előbb kiszabadulnátok, vagy bármiként érintkezhettek a külvilággal, beszéljétek el. Szabadítsanak ki! Magamra, hagytak ,mintha elfeledték volna a létezésem . . . Nem hallgatnak, ki, nem indítanak vizsgálatot . . . Semmit . . . Lassan halálra sínylődöm . . . Kétségbeesetten lihegte a rövid, szaggatott mondatokat. S fentről zűrzavarosan szűrődtek le a hangok: — Mi is igy jártunk . . . Fél év óta itt tartanak . .. kihallgatás nélkül . . . Otthon várnak az asszonyaink ... gyermekeink . . . Azt hazudják, hogy Pétervárról még nem rendelkeztek. De most már megelégeltük. — Sztrájkolni akartok? — Igen! Éhezni! — Mikor kezditek! — Holnap. — Én is veletek tartok! — Helyes! De bátor légy és erős! Klitzki leugrott az ablakról. Csakhamar bejött a porkoláb, a cigarettákat az asztalra tette s bezárta az ablakot Másnap reggel Klizki azzal az erős elhatározással ébredt, hogy megkezdi az éhségsztrájkot. A reggelit egyszerűen félretaszította. Ugyanígy cselekedett az ebéddel is. S ekkor karon ragadta a porkolákat s igy szólt hozzá: — Ide hallgasson. Nem fogok enni! Megértett? Falatot sem nyelek le addig, mig a fogházfelügyelőség valamelyik tagja ide nem jön s ki nem hallgatnak és valamiképen rendet nem csinálnak. Megértett? A porkoláb első percben bámulva meredt rá. Hiszen e reggel ugyanezt mondták a dombrovai bányamunkások, akik fél év óta itt sínylődnek s még nem került sor a kihallgatásukra. Ám csakhamar szokott közönyös arckifejezését öltötte fel. — Vigye vissza az ételt! nem eszem! A porkoláb az asztalon hagyta az ételt , kiment. Mikor a vacsorát hozta és ki akarta vinni az érintetlen ebédet, Klitzki az ablakra mutatott. Az őr szó nélkül felnyitotta, de benn maradt a cellában. Klitzki nem mehetett az ablakhoz, de azért hallotta a felülről leszűrődő hangzavart s a Marseillaise dalolását. Érezte, hogy az emberek odafenn olyan lelkesültséggel indultak az éhségsztrájknak, aminőt ő nem érez. — Egyedül vagyok! — gondolta szomorúan. — Jelentette a felügyelőségnek szándékom? — kérdezte az őrt — Igen! — hangzott a rövid válasz. — Nos? Vallomás és hallgatás volt a felelet. Leszállt az éj. Klitzki megkísérelte az alvást, de az éhség egyre felriasztotta álmából. Hajnal felé cigarettára gyújtott s végül elaludt A második nap még nehezebb volt. Gyengén botorkált a cellában fel s alá, egyre vizet ivott, hogy lázát csillapítsa. A feje égett, füle zúgott. S rémülten észlelte, hogy alig maradt néhány cigarettája. — Hozzon cigarettákat! — szólt végül az őrhöz. — Nem szabad! — felelte amaz s az ablakhoz lépett hogy felnyissa. Klitzki oly égő vágyat érzett a munkások hangját hallani, hogy minden elővigyázatról megfeledkezve az ablakhoz rontott és felkiáltotta: -- Sztrájkoltok? — kiáltotta. — Igen. És te? —Én is! Én is! — Kitartás! Kényszeríteni fogjuk a kutyákat! Le a cári zsarnokoskodással! — Éljen a szocializmus és a szabadság! Erős hangon énekelték a Marseillaiset A porkoláb az ablakhoz, ugrott: — Menjen innen! — kiáltotta. De Klitzki görcsösen kapaszkodott az ablak rácsába és a fentiekkel énekelt Az ablakot becsukták és dróthálót húztak elébe. Klitzki miután a vacsorát edényestül a földre seperte, leheveredett ágyára. Arcát a párnába fúrta, hogy a meleg ételpára ne ingerelje. A következő éjszaka még az előbbinél is rosszabb volt Gyomra úgy égett, mintha tűz lángolt volna a testében. S viz nem oltotta e lángot. Cigarettái elfogytak. Koromsötétségben ült ágya szélén, komor töprengésbe merülve. A tudat, hogy a munkások odafenn ugyanígy szenvednek, gyönge vigasz volt Testi szenvedése korlátozta gondolatai szabadságát. Felugrott Reszketve állt a sötét cellában. Majd a sötétben hirtelen megkülönböztette a földön szertefolyt étel körvonalait. Térden kúszva, reszkető kezekkel érintette a most már hideg ételt Egy kis húsdarabot vonagló ujjai a szájához emeltek. De mikor lenyelni akarta, undorral köpte ki az íztelen, utálatos húst. Ez kijózanította s erőt öntött belé. Szervezete most már gépiesen önmagától megtagadta az ételfogyasztást. Reggelálmosan, kimerülten feküdt ágyán. A teát és kenyeret érintetlenül hagyta. Az ebéddel ugyanígy cselekedett. Még ekkor is kinyújtózva feküdt arccal a falnak, fordulva. A porkoláb könnyedén vállon érin- tette: — Üzenetet küldtek, — szólt oroszul. Klitzki megfordult láztól csillogó tekintetét a beszélőre vetette s nyersen szólt. — Beszéljen lengyelül. Nem értek oroszul. Az őr, kis habozás után, tiszta lengyel nyelven ismételte: — Azt üzenik, hogy egyék! Klitzki felült: — Nem eszem addig, mig ki nem hallgatnak. S reszkető kézzel taszította tova a teás csészét. A porkoláb távozott. E kis párbeszéd teljesen kimerítette Klitzkit. Minden BZÖ, minden mozdulat fájdalmat okozott Elveszítette a talajt a lába alól, az idő fogalmát. Gondolatai összezavarodtak. Most hirtelen élénk lépések hallatszottak. A cella ajtaja felnyílt Egy sugár alak, meghajolva, hogy az alacsony ajtón beférjen, besiklott s a cellába lépve, körültekin. Klitzki felnyitotta szemeit Előtte állt a sapkájával a kezében, Aksakov-Montvill. — Jó reggelt! — szólt udvariasan, — mondja el kísvan, mi a kívánsága. Ezért jöttem! Klitzki nagy fáradsággal felemelkedett s könyökére támaszkodott. Szót sem tudott kiejteni. Mintha minden gondolata tovaröppent volna. Agyában kétségbeejtő, ürességet érzett. Aksakov tovább beszélt: — Talán könyveket óhajt? Kész örömest hozunk. Vagy nincs megelégedve a koszttal? Vagy talán a szolgálat ellen van kifogása? Beszéljen kérem! Várakozva állt az ágy mellett s hideg tekintete a falon kalandozott Klitzkit uralmába kerítette a hirtelen, féktelen gyűlölete minden erejét összeszedve visszavágta. •—Nem uram, sem a kosztot, sem a szolgálatot nem kifogáslom. Előbbiről ugyan nem itélkezhetem ujabban, mert három nap óta ízét sem éreztem. Bizton tudja... Aksakov bánatosan mosolygott. (Folyt. köv.): 33 A- 17