Pesti Hírlap, 1916. december (38. évfolyam, 334-363. szám)
1916-12-01 / 334. szám
pot fogott el. Ciolonesti a Vedea mentén fekvő Valomtól 27 kilométernyire fekszik északkeletre, a Cemele folyó mentén. Ez az adat — amelyet a Bofer-jelentés nem említ föl — egymagában is eléggé megvilágítja Ludendorff ama közlésének jelentőségét, hogy Nyugat-Romániában visszaszorítottak így vált lehetségessé, hogy egyetlen lovas, század hamarosan utaiért és fogságba ejtett egy tüzérséget és trónjét menteni igyekvő hadoszlopot. * A dunai hasereg mozulatairól ma sem kaptunk újabb adatot. A vezérkari jelentések mindössze annyit közölnek, hogy ez a hadsereg, amely átkelése óta 43 tisztet, 2421 főnyi legénységet elfogott, 2 nehéz és 36 tábori ágyút, 7 kis ágyút és 7 gépfegyvert zsákmányolt, harcolva tovább nyomul előre. A legfontosabb feladat teljesítése erre a hadseregre vár, hiszen annak a kétharmad félkörnek a kerületén, amely a román haderőket északi, keleti és déli irányból befogja, Mackensen haderői váltják ki a legerősebb oldalazó hatást; itt fenyegeti Bukarestet a legközvetlenebb veszély, ami tehát egyet jelent azzal, hogy az ellenségnek ezen a ponton kell a legerőteljesebben védekeznie, ha a hatalmas erődítési rendszerrel megerősített fővárost a kellő ideig tartani akarja. Itt, ezen a szakaszon várhatók a legnehezebb harcok; érthető tehát, hogy Ludendorff jelentése még nem látja elérkezettnek az időt, hogy lebocsássa azt a fátyolt, amely a dunai sereg hadmozdulatait és operációs céljait eltakarja. * Az a zsákmány, amelyet Mackensen haderői a dunai átkelés óta ejtettek, úgy a foglyok, mint az ellenségtől elvett hadiszerek mennyiségét tekintve, nem mondható túlságosan nagynak. Ezt a körülményt talán az magyarázza meg, hogy a románok dunai kordonja meglehetősen gyönge volt, talán az, hogy visszavonulásukat rendkívüli gyorsasággal hajtották végre. Egyébként is föl kell jegyezni, hogy a románok a viszszavonulást csakugyan mesteri módon hajtják végre, futni kitűnően tudnak. Természetesen nyílt kérdés marad, amire csak később kaphatunk majd választ: értenek-e annyira az üldözést megnehezítő romboló munka végrehajtásához, mint az oroszok, akik ezen a téren a galíciai és lengyelországi hadjárat során a lehető legkiválóbbat produkálták. A jelek nem igen mutatnak erre, hiszen a szövetséges haderők üldözési tempója rendkívül gyors, és, ha ebben, az utánnyomulást megnehezítő munkában tanítványai is volnának az oroszoknak, nem nagy eset, a német csapatok és a mieink A bűn zsoldja a halál. Irta: SOMLAY KÁROLY. Az erzi siralmas tömlöcben kesergő magyar rabok bizony megáhították néha-néha a birányfelhőű eget és a piti-palattyon mezőket. De nem nézhettek sem az egek kékelő mélyébe, sem a végtelenségig szaladó pusztákra, mert nemzetes és vitézlő Linda pasa ötödfélezer jenkérivel őriztette Eger várát és a pocakos ispáhiknak levettek akkor az egri borágak. Szegény Terebens Zsuzsanna asszony szivét is mindannyiszor a fájjdalom ütötte át, valahányszor az egri börtönben senyvedő férjeurára, Futamér András füleki vicehadnagyra gondolt. A JA Andris Eger várában, a fiatal feleség pedig Ugocsa vármegyében Százfalun epekedtek egymásért. Zsuzsánna asszony egyik levelet a másik után kiillta Egerbe. A levelek minden betűjéből szinte véres könyök szivárogtak. Sült-főtt, türelmetlenkedett a menyecske az ura hosszú raboskodása miatt. Zokogó leveleket irt hát, azt gondolván, hogy a zöldkaftános Sinán pasa szivét megpuhítja majd a betűkbe fojtott aszszonyi sirám. Épen megtellett a Hold, mikor egy néma nyári estén megint levelet irt. Kint a pitar sarkában, olajmécsnél irta a levelet. A gunártoll percegett az érdes papiroson, a mécs tatarjából pedig füstös lángocskák ugráltak a menyezetre. A haragtól és az elkeseredéstől mély barázdákat vetett a homloka, mikor rótta a sürű sorokat: „Hogy az ellenséges utóvédeket. Az üldözés, úgy látszik, rendkívül gyors tempój, amit viszont az magyaráz meg, hogy Nyugat-Romániában az" ellenség két nappal ezelőtt újra vereséget szenvedett. A románok fölbomlott kötelékei rendetlenül menekülnek, — jelentette tegnap Ludendorff — csak minémű keserűségekkel tetézte be sokrendbéli bánatomat a megvizsgálhatatlan ítélkezésű Úristen, azt az én szerelmem leábrázolni nem tudja. . . Íj a megbocsásson kigyonmod én uram, ha kalamusom tán bús elmém vezérléséből el talált ragadni, mert tőlem elszakajtott páromnak irom ez levelet búm szaporájában. . ." Bagoly-e vagy szárnyasegér, de valami a mécs fölé suhant és szárnyával eloltotta a kenderkócból sodrott tatár lángját. Sötét lett volna, ha a négy fertályra tányérodott Hold nem állt volna a torony felett. — Nem bánnám már, ha lelkemet kéne is eladni az ördögnek, csak az én egyetlen Andrisomat láthatnám, — sóhajtotta Terebesi Zsuzska és nézte a hólyagzó felhőket, amelyek orra alá, épen Eger felé nyomakodtak a csillagos kárpiton. Nézte, nézegette a felhőket, míg arra nem neszelt fel, hogy az udvaron egy piroederes ló állott meg az eperfa alatt. A paripa szügye merecsupa tajték volt és egy fiatal férfi ugrott le a szakállasnyeregből. Tiszta vörösben, szép paszományos vitézi köntösben volt a lovag, a nyakában pedig ezüstös szíjján karabély csüngött. — Az urad dolgában jöttem, Terebesi Zsuzsánna, — mondta a férfi, mikor a pitarba lépett. Az én szerelmes Andriskómról hoztál hirt, jó ember? — kiáltotta az asszony. —• Isztambulból néhány kalmárok jöjtenek vala Eger várába, hogy tengeri hajóikra rabokat vegyenek a pasától. — Jézug segélj! Az én uramat is megvették tán a kalmárok? gmgagaam^mm^wiMJiMW J f'1'viwna Mimim • — Tíz aranypénzt adtak Futamos Andrásért, mert pattognak az izmok a karjában, ő elbírja a láncos evezőrudakat. — Is te ennek okából jöttél ide, hogy ezeket elmondjad nékem? Hogy megrepedjen az én szívem szavaid hallatára? Legyél átkozott, te pokol küldöttje! — Csakugyan a pokolból jöttem. Azt mondtad az imént, hogy a lelkedet eladnád az ördögnek, ha megláthatnád az uradat. — Mondtam is. Mondom is. — Akkor hát áll az alku. Felülsz mellém a nyeregbe és mire hármat gondolsz, máris Egerben leszünk. De a lelkeden felül még egy kis borravalót is kell adnod, mert a lélek a gazdámé, én meg csak lovász vagyok nála. — Es te mit kívánsz tőlem. — Pénzt, hogy aranyat, völgyezüstöt. Tudod, a feleségem divatnő és szereti a pezsgőt is. — Jó. Adok hogy aranyat és völgyezüstöt, csak vigyél az uramhoz. — Ülj ide mellém a nyeregbe, asszony. — tololta a pirosruhájú legény, aztán sarkantyú alá kapta a paripát. A ló fölemelkedett a tejszínű levegőbe és repült, mint a sárkány. Némelykor bele-beleütőlött ugyan a lába a csillagokba és azok sziporkázóan hullottak le az égről, de a táltos azért csak ügetett tovább, Zsuzsánna meg hízelegve simogatta lobogó sörényét és imigyen dúdolgatott a fülébe: „Deres lovam, rúgd fel a port, ne nézz árkot, ne nézz bokort, mire a Hold nyugvóra száll, ott lehessek a rózsámnál", mimganei PESTI HÍRLAP 1916. december 1., péntek