Pesti Hírlap, 1918. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-09 / 8. szám

1918. január 9. szerda. PESTI HIRLAP 11 Az elégedetlenek. Irta: VÉRTESY GYULA. (Pályamű.) A háború kezdete óta nem voltam olyan helyen, ahol cigány játszott. Lelkiismereti kér­dést csináltam abból, hogy ilyenkor nem szabad az embernek mulatni. Hanem tegnap este megal­kudtam a lelkiismeretemmel. Hiszen nem mu­latni akarok a cigány mellett, hanem szomor­kodni. Hosszú, kínos betegségből gyógyultam föl s ha az ember hónapokig viaskodik a kegyetlen betegséggel s végre is legyőzi, hát csak megen­gedhet magának annyit, hogy egy este elszomor­kodjék a cigánymuzsika mellett. A betegség nagyon befelé élővé tesz. Olyan­kor mindenki többet foglalkozik a lelki dolgok­kal: érzésekkel, hangulatokkal, emlékekkel. "Hát még az ilyen magamfajta magános ember, akit bizony a kórházban nem nagyon keresett föl senki. Mert a szeretőknek is, barátoknak is csak az egészséges legény kell. Mindössze Kárász úr, akinek a hivatalban az én dolgaimat is végezni kellett, az érdeklődött néha irántam. — Siess már meggyógyulni, mert a fene se bírja a sok munkát.. És a főnök úr ist azt mondta a minap, hogy törvényt kellene rá hozni, hogy amelyik állami hivatalnok egy hónapon túl beteg, az menjen nyugdíjba! Te rád célzott. Még mondta is azután: — Jó lesz, ha elnéz Fekete úrhoz a kór­házba! Ideje lenne már, hogy bejöjjön! Nem azért „nélkülözhetetlen", hogy nélkülözzük. . . Holnap tehát már bemegyek a hivatalba a dohos akták közé ée élvezni fogom ismét a fő­nök úr kedves hülyeségeit. De ma este még meg­ünnepelem a felgyógyulásomat Vendéglőben va­csorázom és cigányt hallgatok. Ha rá is megy manap egy vendéglői vacsorára egy magamfajta szegény hivatalnoknak vagy negyedhavi gázsija, de meg kellett tennem ezt a könnyelmű lépést. Elfogtak néhai újságírói korom hangulatai és vittek a cigányos étterem felé. • Csakhogy persze az étterem tele volt .A háború óta mintha legalább ezerszer több ember hemzsegne Pesten, mint azelőtt. Nincs itt egy talpalatnyi hely se sehol, se vendéglőkben, se kávéházakban, se színházakban! És még azt mondják: fogy az ember és fogy a pénzt Hála istennek, dehogy fogy!­ A hála istent természe- ' tesen tegnap elhagytam, mikor ki kellett indul- j nom az étteremből. Egyszerre csak utánam ha­lad egy kis borfiú: — Egy úr kéreti az urat! fett ül a négyes asztalnál egyedül.­­ Már akkor jött is elém a négyes asztal ura, Terdey Gyuri volt. Régi pajtásom, aki akko­riban irónak készült mikor én a jogászkodás mellett ujságiró-bojtárocska voltam. Azután­ el­tűnt Pestről, azóta jóformán hírt se hallottam róla. Nagyon megörültünk egymásnak. . . Ha­marosan el is mondtuk, hogy mi történt azóta ve­lünk, mióta nem­ találkoztunk. — Ugye nem vagy már újságíró? Hiva­talnok valamelyik minisztériumban, hallottam. — Én te­le lettél szó, aminek indultál, leg­alább nem olvasok tőled semmit. Pedig kár, olyan szép egy pár dolgot írtál akkoriban. Ha­csak nem dolgozol valami „halhatatlan" mun­kán? — Ugyan, ne csúfolódj! Az író, ha volt is, rég meghalt bennem. Ki tudna ott lent, az úgy­nevezett boldog nyugalomban irni. Most ugyan ott sincs valami boldog nyugalom. Mert még én is, a magam kétezer holdamon, ugyancsak meg­érzem a háború nyomorúságát, mert nincs gaz­datisztem, nincs cselédem, — de békeidőben bi­zony elég nyugalmas az életem. — Na hát tudod, kétezer hold mellett nem is lehet okod panaszra! S most már nem csodál­kozom rajta, hogy nincs kedved firkálni. Oko­sabb és kényelmesebb dolog urnak lenni! — Megengedem, hogy okos is, kényelmes is, de alapjában véve szörnyű utálatos élet. — A boldog nyugalom, a kényelmes jólét utálatos? Utálatos az, hogy ur vagy, a magad ura vagy, aki teszel azt, ami neked tetszik s aki­nek nem parancsol semmiféle bemohosodott fejű­ hivatalfőnök? Neked ez utálatos? No, hallod! — Inkább lennék idefönt szegény ember, csak élhetnék! Mert az odalent nem élet! Nekem legalább nem. — Megházasodtál? — Persze, hogy meg! Hiszen tudod, hogy szegény legény voltam, hát hogy szerettem volna egy nagy birtokot, hacsak nem a felesé­gem tövén. — Csúnya, vén? Nem szereted? — Még m­est is szép! Jó is! Szeretem is! — És? — És­ mégis a legnyomorultabb ember va­gyok. . . Mindjárt, mikor eltűntem Pestről a kompániátokból, ott lent a megyénkben, a far­sang első bálján megismerkedtem a feleségem­mel. Beleszerettem, ő is belém szeretett árva­leány volt, akinek nem parancsolt senki s a fele­ségem lett. Az első napok mámorában végtelenül bol­dog is voltam. Csak később jöttem rá, hogy a lelkeinknek semmi köze egymáshoz; a könyve­ket ki nem állhatta, a poétikus dolgok iránt nem volt érzéke; okos, jó asszony, kitűnő gazdaas­szony, akinek sikerült elérni, hogy lassanként engem se érdekelt semmi a hizókon és a gazda­­sági élet ezerny­i apró-cseprő haján kivül. Le akart­ ragasztani a földhöz és le is ragasztott Nyomorult, gyáva legény voltam, aki rabszol­gája lettem a jómódnak. Csak egy baj volt hogy a lelkiismeretem még­se tudtam teljesen megölni. S az még most is az arcomba vagdossa: „Gaz­ember vagy! Eladtad magad a jómódért!" Az va­gyok-e csakugyan? Ha a gyengeség, gazember­ség, az vagyok. Gyenge voltam, nyomorult vol­tam, eladtam magam s azóta élek úgynevezett boldog nyugalomban. Az életemnek két célja van: enni és hizni. Igy bandukolok lassan, de biztosan a gutaütés felé. S minden este azzal a vágyakozással fekszem le, hogy bárcsak holnap ne ébrednék föl. — Engedj meg, de ez nagy gyávaság! Hát gyertek föl lakni ide Pestre. Próbálj ínni, szelle­mileg foglalkozni. — Vége van! Teljesen elveszett az a kis energiám is, ami volt Sok úgyse volt soha! A feleségem ragaszkodott a faluhoz, hát ott ma­radtam. Sőt most már csak néha keseredem !­ Ha gondolkozom a sorsom fölött. De ritkán gon­dolkozom. Nincs is rá időm. Reggeli, ebéd, va­csora, azután bebújni az ágyba. Másnap reggel kibújni s folytatni: reggeli, ebéd, vacsora stb. S ez így megy a végtelenségig. Azaz a végig. — S ha így megy is? Elég jól megy! El­végre az olyan mellékes, hogy i­­e valaki egy pár tárcát vagy verset Igazán nem tartozik az élet nagy eseményei közé A fő, hogy jól élsz, ké­nyelmesen, nyugalmasan, urasan: ez az élet célja. Adj hálát érte az istennek! És azért is adj, hogy egészséges vagy. Én tudom, mit ér az egészség. Én, aki a sír széléről jöttem vissza. 3 azért is adj hálát hogy ezekben a rettenetes időkben így lehetsz, ahogy vagy: nem kell vén legény létedre katonáskodni. Az otthoni kényel­mes evések és tiszta ágyakban alvások is job­­bak, mint a fronton kínlódni, a lövészárkok po­loskáitól, tetveitől kezdve végigcsinálni mindent esetleg a hősi halálig vagy addig, hogy kilövik mind a két szemedet, vagy máskép tesznek nyo­morékká egész életedre. Ennél csak jobb a te dolgod. Az én életem, az más! Nekem csakugyan jobb lenne ott lennem. Azt tudod, hogy újságíró voltam, szabad, független, boldog ember, egy gyönyörű pályán. Ha valaki él, hát igazán csak az újságíró él. Kiveszi a részét az élet minden izgalmából, minden értékes munkájából, minden gyönyörűségéből. És ott kellett hagynom a pá­lyámat, melyet imádtam. Úgy volt hogy meghá­zasodom és a jövendőbelim családja biztos pá­lyán­ akart látni. Az újságíró pálya bizonytalan! Tessék hivatalt keresni! Kerestem is, találtam is. S a házasság közben elmaradt, a hivatal meg­maradt S mint a termába esett féreg, nem tud­tam, nem akartam kimászni belőle. S azóta nyo­morult fehér rabszolga vagyok azért a rongyos fizetésért, amely most száraz kenyérre is kevés.­­• Igen, de itt élhetsz Pesten. S itt még ha koplal is az ember, jobb élni, mint a falun jól lakva. És a hivatal, bizonyára nem fog úgy tönkremenni, mint ahogy az újságírás tett volna. Ha szegényen is, de élsz nyugodtan, felelősség­telenül, szabadon legényéletet és ami fő, Buda­pesten. — Szóval, én irigyellek téged és ismétlem, hogy melletted én egy szánalomraméltó figura vagyok. — Én pedig téged irigyellek, és de szívesen elcserélném a sorsomat veled. . . És a két elégedetlen úr felbontatja a har­madik üveg pezsgőt is, miközben tovább panasz­kodnak egymásnak. Közben az egyik elégedetlen úr, dicséretére legyen mondva kijelenti, hogy: — Tulajdonképen nyomorult gazemberek vagyunk mind a ketten, ha panaszkodni merünk! Mert ma az életnek nem lehet egyéb célja, az itt­honmaradottak szegényes életének, minthogy él­ ,­jenek. Az ma olyan mellékes, hogy kinek mi­­ nem sikerült? A fő, hogy eddig még sikerült élni, holott már millióknak nem sikerült. . . És ebbe azután a másik „elégedetlen" is belenyugodott. De másnap, vagy mikor hazautazott Ter­dey Gyuri is valószínűleg az elfört jó óbád megint arra gondolt hogy milyen disznóság így élni, csak enni, inni és nem firkálni verseket és hülye novellákat és szerény magam is a jól fű­tött irodában azon kontempláltam, hogy mennyi­vel nagyszerűbb lenne most riporteri izgalmak után járni, vagy kint valahol vacogva gyűjteni a harctéri impressziókat. De eközben jól megraktam a kályhát és át­adtam magam a hivatalos semmittevés gyönyöré­nek. És annak, hogy kilábolva a betegségemből megint egészséges vagyok. . . Vegyes. — (Trocki párisi tartózkodásának idejéből.) A Berliner Tagblatt egyik svájci munkatársa ír­ja ezt a visszaemlékezést: Épp három esztende­je, hogy Trook-jal, akit Zürichből ismerek, Pá­riában találkoztam. Trooki Parisban egy orosz­nyelvű­ internacionalista lapot szerkesztett. A francia kormány csakhamar betiltotta a lapot és Trockit egymásután kitiltották Franciaország­ból, Svájcból, Spanyolorssáerból,­­ mert meg merte mondani az igazat. A háború­ kitörése után a párisi újságok mindennap hozták az ob­ligát borzalmas történeteket a németek kegyet­lenségeiről, például, hogy a németek X. város­ban a polgármestert, a feleségét, három kis gyermekét és a cselédjét petróleummal leöntötték és a szegény belgák mind elégtek. — Átlag öt­ven ilyen hihetetlenül ostoba és személyetien massa volt naponta a lapokban. Beszéltem akkor Trocki-jal e dolgokról. A franciák megőrültek — mondta — nem lehet tenni ellene semmit. Ér­dekeit várjon csakugyan hisznek az emberek ezekben a borzalmas történetekben. A Métropo­litaín-ban gyakran láttam, amint a jó párisiak ingerülten böktek az újságjukban az illető „mai" borzalmasságra. Trocki azt mondotta, hogy az egész nem egyéb, mint a közvélemény­­nek a kormány által való nekiussítása. Trocki túlságosan okos ahhoz, hogy politikai rajongó legyen. Fölöttébb realista. Hogy ellensége a m­i­litarizmusnak, az magától értetődik, de Trocki nincs elvakulva az angol „mariamnus"-szal szemben sem. Bár csak sikerülne neki Német­ország és Oroszország kibékítése! Kivonat a hivatalos lapból Birósági kinevezések és áthelyezések. A király kinevezte dr Oszvald Károly ungvári járásbirót a szobránci­ás Kerekes Károly csákigorbói járásbírót a bad­eni Járásbiróságb­­a, a VII. fizetőül osztályba sorozott járásbírákká, dr Németh Péter bu­dapesti büntetőtörvé­nyszéki birót a fiumei ügyész­séghez A VI. fizetési osztályba sorozott ügyészszé, Pintér Jenő dárdai járásbírót a pécsi ügyészséghez ü­gyészszé, Márton Sándor csíkszeredai ügyészt a tor­dai törvényszékben bíróvá, dr Jászfy Géza budapesti törvényszéki, dr Ruchmann Emil az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalhoz kirendelt bírósági, Oszetzky Béla budapesti központi járásbírósági, továbbá dr Spur Endre és dr Sziller Péter az igazságügyminisz­tériumban alkalmazott bírósági jegyzéket a budapesti törvényszékhez bírákká, dr Gallay Kálmán gyulai tör­vényszéki jegyzőt az aradi járásbírósághoz járásbí­róvát", Kun Elemér a debreceni ítélőtáblához berendelt bírósági és Végh Sándor kulai járásbírósági jegyzé­ket a nagyváradi törvényszékhez bírákká, dr Balla Emil nagybecskereki törvényszéki jegyzőt, a nagy­becskereki járásbírósághoz járásbíróvá, Podolay Juc­sit nagykanizsai törvényszéki jegyzőt a nagykar­ SBBI, Kráner Viktor a Kúriához berendelt bírósági, dr Kovács Miklós budapesti és dr Kabakovics József pestvidéki törvényszéki jegyzőket a budapesti bünte­tőtörvényszékhez bírákká, Marczell Kálmán duna-szerdahelyi járásbírósági jegyzőt a somorjai, dr Hegy­megi Kiss György a Kúriához berendelt bírósági és dr Kéler Tibor pestvidéki törvényszéki jegyzőket a budapesti központi, Ambrosch Béla Ipolysági járás­bírósági Jegyzőt az ipolysági, dr Csépai József buda­pesti I­­I. kerületi Járásbirósági, dr Balogh Béla pestvidéki és dr Nécsey Imre budapesti büntetőtör­vényszéki­­jegyzőket a budapesti büntető, dr Hegedű­a Ferenc sátoraljaújhelyi járásbirósági jegyzőt a kis­szebeni, dr Hencei Gyula besztercebányai törvény­széki Jegyzőt a zólyomi, Pető Leó karánsebesi járás­birósági Jegyzőt a karánsebesi, Babos Pál pozsonyi törvényszéki Jegyzőt a pozsonyi, dr Malisza Géza nagyváradi törvényszéki jegyzőt a nagyváradvárosi, dr Lukács Zoltán erzsébetfalvi járásbírósági jegyzőt az újpesti, dr Pászt Alfréd lugosi járásbírósági jegy­zőt a pancsovai, dr Zubovich Artúr budapesti közpon­ti járásbírósági jegyzőt a budapesti I—III. kerületi Járásbírósághoz járásbírákká, dr Laczkó Gyula kas­sai törvényszéki jegyzőt a kassai, dr Trompler Em­íl budapesti büntetőtörvényszéki jegyzőt a besztercebá­nyai, Tury György és dr Auer Gyö­rgy a budapesti ítélőtáblához berendelt bírósági jegyzőket a pestvidé­ki, dr Toldy Zoltán budapesti büntetőtörvényszéki jegyzőt a szombathelyi ügyészséghez ügyészekké, dr Imregh Lajos balassagyarmati törvényszéki jegyzőt a losonci és dr Máthé Pezső a budapesti Ítélőtáblához berendelt bírósági jegyzőt a jászapáti Járásbírósághoz járásbírákká Az igazságügyn miniszter saját kérelmükre dr Szerresi József marosvásárhelyi Ítélőtáblai bírót a kolozsvári Ítélőtáblához, dr Kövy József debreceni filytost a budapesti ügyészecs hss, úr Nagy testvia­la

Next