Pesti Hírlap, 1918. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1918-01-09 / 8. szám
1918. január 9. szerda. PESTI HIRLAP 11 Az elégedetlenek. Irta: VÉRTESY GYULA. (Pályamű.) A háború kezdete óta nem voltam olyan helyen, ahol cigány játszott. Lelkiismereti kérdést csináltam abból, hogy ilyenkor nem szabad az embernek mulatni. Hanem tegnap este megalkudtam a lelkiismeretemmel. Hiszen nem mulatni akarok a cigány mellett, hanem szomorkodni. Hosszú, kínos betegségből gyógyultam föl s ha az ember hónapokig viaskodik a kegyetlen betegséggel s végre is legyőzi, hát csak megengedhet magának annyit, hogy egy este elszomorkodjék a cigánymuzsika mellett. A betegség nagyon befelé élővé tesz. Olyankor mindenki többet foglalkozik a lelki dolgokkal: érzésekkel, hangulatokkal, emlékekkel. "Hát még az ilyen magamfajta magános ember, akit bizony a kórházban nem nagyon keresett föl senki. Mert a szeretőknek is, barátoknak is csak az egészséges legény kell. Mindössze Kárász úr, akinek a hivatalban az én dolgaimat is végezni kellett, az érdeklődött néha irántam. — Siess már meggyógyulni, mert a fene se bírja a sok munkát.. És a főnök úr ist azt mondta a minap, hogy törvényt kellene rá hozni, hogy amelyik állami hivatalnok egy hónapon túl beteg, az menjen nyugdíjba! Te rád célzott. Még mondta is azután: — Jó lesz, ha elnéz Fekete úrhoz a kórházba! Ideje lenne már, hogy bejöjjön! Nem azért „nélkülözhetetlen", hogy nélkülözzük. . . Holnap tehát már bemegyek a hivatalba a dohos akták közé ée élvezni fogom ismét a főnök úr kedves hülyeségeit. De ma este még megünnepelem a felgyógyulásomat Vendéglőben vacsorázom és cigányt hallgatok. Ha rá is megy manap egy vendéglői vacsorára egy magamfajta szegény hivatalnoknak vagy negyedhavi gázsija, de meg kellett tennem ezt a könnyelmű lépést. Elfogtak néhai újságírói korom hangulatai és vittek a cigányos étterem felé. • Csakhogy persze az étterem tele volt .A háború óta mintha legalább ezerszer több ember hemzsegne Pesten, mint azelőtt. Nincs itt egy talpalatnyi hely se sehol, se vendéglőkben, se kávéházakban, se színházakban! És még azt mondják: fogy az ember és fogy a pénzt Hála istennek, dehogy fogy! A hála istent természe- ' tesen tegnap elhagytam, mikor ki kellett indul- j nom az étteremből. Egyszerre csak utánam halad egy kis borfiú: — Egy úr kéreti az urat! fett ül a négyes asztalnál egyedül. Már akkor jött is elém a négyes asztal ura, Terdey Gyuri volt. Régi pajtásom, aki akkoriban irónak készült mikor én a jogászkodás mellett ujságiró-bojtárocska voltam. Azután eltűnt Pestről, azóta jóformán hírt se hallottam róla. Nagyon megörültünk egymásnak. . . Hamarosan el is mondtuk, hogy mi történt azóta velünk, mióta nem találkoztunk. — Ugye nem vagy már újságíró? Hivatalnok valamelyik minisztériumban, hallottam. — Én tele lettél szó, aminek indultál, legalább nem olvasok tőled semmit. Pedig kár, olyan szép egy pár dolgot írtál akkoriban. Hacsak nem dolgozol valami „halhatatlan" munkán? — Ugyan, ne csúfolódj! Az író, ha volt is, rég meghalt bennem. Ki tudna ott lent, az úgynevezett boldog nyugalomban irni. Most ugyan ott sincs valami boldog nyugalom. Mert még én is, a magam kétezer holdamon, ugyancsak megérzem a háború nyomorúságát, mert nincs gazdatisztem, nincs cselédem, — de békeidőben bizony elég nyugalmas az életem. — Na hát tudod, kétezer hold mellett nem is lehet okod panaszra! S most már nem csodálkozom rajta, hogy nincs kedved firkálni. Okosabb és kényelmesebb dolog urnak lenni! — Megengedem, hogy okos is, kényelmes is, de alapjában véve szörnyű utálatos élet. — A boldog nyugalom, a kényelmes jólét utálatos? Utálatos az, hogy ur vagy, a magad ura vagy, aki teszel azt, ami neked tetszik s akinek nem parancsol semmiféle bemohosodott fejű hivatalfőnök? Neked ez utálatos? No, hallod! — Inkább lennék idefönt szegény ember, csak élhetnék! Mert az odalent nem élet! Nekem legalább nem. — Megházasodtál? — Persze, hogy meg! Hiszen tudod, hogy szegény legény voltam, hát hogy szerettem volna egy nagy birtokot, hacsak nem a feleségem tövén. — Csúnya, vén? Nem szereted? — Még mest is szép! Jó is! Szeretem is! — És? — És mégis a legnyomorultabb ember vagyok. . . Mindjárt, mikor eltűntem Pestről a kompániátokból, ott lent a megyénkben, a farsang első bálján megismerkedtem a feleségemmel. Beleszerettem, ő is belém szeretett árvaleány volt, akinek nem parancsolt senki s a feleségem lett. Az első napok mámorában végtelenül boldog is voltam. Csak később jöttem rá, hogy a lelkeinknek semmi köze egymáshoz; a könyveket ki nem állhatta, a poétikus dolgok iránt nem volt érzéke; okos, jó asszony, kitűnő gazdaasszony, akinek sikerült elérni, hogy lassanként engem se érdekelt semmi a hizókon és a gazdasági élet ezernyi apró-cseprő haján kivül. Le akart ragasztani a földhöz és le is ragasztott Nyomorult, gyáva legény voltam, aki rabszolgája lettem a jómódnak. Csak egy baj volt hogy a lelkiismeretem mégse tudtam teljesen megölni. S az még most is az arcomba vagdossa: „Gazember vagy! Eladtad magad a jómódért!" Az vagyok-e csakugyan? Ha a gyengeség, gazemberség, az vagyok. Gyenge voltam, nyomorult voltam, eladtam magam s azóta élek úgynevezett boldog nyugalomban. Az életemnek két célja van: enni és hizni. Igy bandukolok lassan, de biztosan a gutaütés felé. S minden este azzal a vágyakozással fekszem le, hogy bárcsak holnap ne ébrednék föl. — Engedj meg, de ez nagy gyávaság! Hát gyertek föl lakni ide Pestre. Próbálj ínni, szellemileg foglalkozni. — Vége van! Teljesen elveszett az a kis energiám is, ami volt Sok úgyse volt soha! A feleségem ragaszkodott a faluhoz, hát ott maradtam. Sőt most már csak néha keseredem ! Ha gondolkozom a sorsom fölött. De ritkán gondolkozom. Nincs is rá időm. Reggeli, ebéd, vacsora, azután bebújni az ágyba. Másnap reggel kibújni s folytatni: reggeli, ebéd, vacsora stb. S ez így megy a végtelenségig. Azaz a végig. — S ha így megy is? Elég jól megy! Elvégre az olyan mellékes, hogy ie valaki egy pár tárcát vagy verset Igazán nem tartozik az élet nagy eseményei közé A fő, hogy jól élsz, kényelmesen, nyugalmasan, urasan: ez az élet célja. Adj hálát érte az istennek! És azért is adj, hogy egészséges vagy. Én tudom, mit ér az egészség. Én, aki a sír széléről jöttem vissza. 3 azért is adj hálát hogy ezekben a rettenetes időkben így lehetsz, ahogy vagy: nem kell vén legény létedre katonáskodni. Az otthoni kényelmes evések és tiszta ágyakban alvások is jobbak, mint a fronton kínlódni, a lövészárkok poloskáitól, tetveitől kezdve végigcsinálni mindent esetleg a hősi halálig vagy addig, hogy kilövik mind a két szemedet, vagy máskép tesznek nyomorékká egész életedre. Ennél csak jobb a te dolgod. Az én életem, az más! Nekem csakugyan jobb lenne ott lennem. Azt tudod, hogy újságíró voltam, szabad, független, boldog ember, egy gyönyörű pályán. Ha valaki él, hát igazán csak az újságíró él. Kiveszi a részét az élet minden izgalmából, minden értékes munkájából, minden gyönyörűségéből. És ott kellett hagynom a pályámat, melyet imádtam. Úgy volt hogy megházasodom és a jövendőbelim családja biztos pályán akart látni. Az újságíró pálya bizonytalan! Tessék hivatalt keresni! Kerestem is, találtam is. S a házasság közben elmaradt, a hivatal megmaradt S mint a termába esett féreg, nem tudtam, nem akartam kimászni belőle. S azóta nyomorult fehér rabszolga vagyok azért a rongyos fizetésért, amely most száraz kenyérre is kevés.• Igen, de itt élhetsz Pesten. S itt még ha koplal is az ember, jobb élni, mint a falun jól lakva. És a hivatal, bizonyára nem fog úgy tönkremenni, mint ahogy az újságírás tett volna. Ha szegényen is, de élsz nyugodtan, felelősségtelenül, szabadon legényéletet és ami fő, Budapesten. — Szóval, én irigyellek téged és ismétlem, hogy melletted én egy szánalomraméltó figura vagyok. — Én pedig téged irigyellek, és de szívesen elcserélném a sorsomat veled. . . És a két elégedetlen úr felbontatja a harmadik üveg pezsgőt is, miközben tovább panaszkodnak egymásnak. Közben az egyik elégedetlen úr, dicséretére legyen mondva kijelenti, hogy: — Tulajdonképen nyomorult gazemberek vagyunk mind a ketten, ha panaszkodni merünk! Mert ma az életnek nem lehet egyéb célja, az itthonmaradottak szegényes életének, minthogy él ,jenek. Az ma olyan mellékes, hogy kinek mi nem sikerült? A fő, hogy eddig még sikerült élni, holott már millióknak nem sikerült. . . És ebbe azután a másik „elégedetlen" is belenyugodott. De másnap, vagy mikor hazautazott Terdey Gyuri is valószínűleg az elfört jó óbád megint arra gondolt hogy milyen disznóság így élni, csak enni, inni és nem firkálni verseket és hülye novellákat és szerény magam is a jól fűtött irodában azon kontempláltam, hogy mennyivel nagyszerűbb lenne most riporteri izgalmak után járni, vagy kint valahol vacogva gyűjteni a harctéri impressziókat. De eközben jól megraktam a kályhát és átadtam magam a hivatalos semmittevés gyönyörének. És annak, hogy kilábolva a betegségemből megint egészséges vagyok. . . Vegyes. — (Trocki párisi tartózkodásának idejéből.) A Berliner Tagblatt egyik svájci munkatársa írja ezt a visszaemlékezést: Épp három esztendeje, hogy Trook-jal, akit Zürichből ismerek, Páriában találkoztam. Trooki Parisban egy orosznyelvű internacionalista lapot szerkesztett. A francia kormány csakhamar betiltotta a lapot és Trockit egymásután kitiltották Franciaországból, Svájcból, Spanyolorssáerból, mert meg merte mondani az igazat. A háború kitörése után a párisi újságok mindennap hozták az obligát borzalmas történeteket a németek kegyetlenségeiről, például, hogy a németek X. városban a polgármestert, a feleségét, három kis gyermekét és a cselédjét petróleummal leöntötték és a szegény belgák mind elégtek. — Átlag ötven ilyen hihetetlenül ostoba és személyetien massa volt naponta a lapokban. Beszéltem akkor Trocki-jal e dolgokról. A franciák megőrültek — mondta — nem lehet tenni ellene semmit. Érdekeit várjon csakugyan hisznek az emberek ezekben a borzalmas történetekben. A Métropolitaín-ban gyakran láttam, amint a jó párisiak ingerülten böktek az újságjukban az illető „mai" borzalmasságra. Trocki azt mondotta, hogy az egész nem egyéb, mint a közvéleménynek a kormány által való nekiussítása. Trocki túlságosan okos ahhoz, hogy politikai rajongó legyen. Fölöttébb realista. Hogy ellensége a militarizmusnak, az magától értetődik, de Trocki nincs elvakulva az angol „mariamnus"-szal szemben sem. Bár csak sikerülne neki Németország és Oroszország kibékítése! Kivonat a hivatalos lapból Birósági kinevezések és áthelyezések. A király kinevezte dr Oszvald Károly ungvári járásbirót a szobránciás Kerekes Károly csákigorbói járásbírót a badeni Járásbiróságba, a VII. fizetőül osztályba sorozott járásbírákká, dr Németh Péter budapesti büntetőtörvényszéki birót a fiumei ügyészséghez A VI. fizetési osztályba sorozott ügyészszé, Pintér Jenő dárdai járásbírót a pécsi ügyészséghez ügyészszé, Márton Sándor csíkszeredai ügyészt a tordai törvényszékben bíróvá, dr Jászfy Géza budapesti törvényszéki, dr Ruchmann Emil az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalhoz kirendelt bírósági, Oszetzky Béla budapesti központi járásbírósági, továbbá dr Spur Endre és dr Sziller Péter az igazságügyminisztériumban alkalmazott bírósági jegyzéket a budapesti törvényszékhez bírákká, dr Gallay Kálmán gyulai törvényszéki jegyzőt az aradi járásbírósághoz járásbíróvát", Kun Elemér a debreceni ítélőtáblához berendelt bírósági és Végh Sándor kulai járásbírósági jegyzéket a nagyváradi törvényszékhez bírákká, dr Balla Emil nagybecskereki törvényszéki jegyzőt, a nagybecskereki járásbírósághoz járásbíróvá, Podolay Jucsit nagykanizsai törvényszéki jegyzőt a nagykar SBBI, Kráner Viktor a Kúriához berendelt bírósági, dr Kovács Miklós budapesti és dr Kabakovics József pestvidéki törvényszéki jegyzőket a budapesti büntetőtörvényszékhez bírákká, Marczell Kálmán duna-szerdahelyi járásbírósági jegyzőt a somorjai, dr Hegymegi Kiss György a Kúriához berendelt bírósági és dr Kéler Tibor pestvidéki törvényszéki jegyzőket a budapesti központi, Ambrosch Béla Ipolysági járásbírósági Jegyzőt az ipolysági, dr Csépai József budapesti II. kerületi Járásbirósági, dr Balogh Béla pestvidéki és dr Nécsey Imre budapesti büntetőtörvényszékijegyzőket a budapesti büntető, dr Hegedűa Ferenc sátoraljaújhelyi járásbirósági jegyzőt a kisszebeni, dr Hencei Gyula besztercebányai törvényszéki Jegyzőt a zólyomi, Pető Leó karánsebesi járásbirósági Jegyzőt a karánsebesi, Babos Pál pozsonyi törvényszéki Jegyzőt a pozsonyi, dr Malisza Géza nagyváradi törvényszéki jegyzőt a nagyváradvárosi, dr Lukács Zoltán erzsébetfalvi járásbírósági jegyzőt az újpesti, dr Pászt Alfréd lugosi járásbírósági jegyzőt a pancsovai, dr Zubovich Artúr budapesti központi járásbírósági jegyzőt a budapesti I—III. kerületi Járásbírósághoz járásbírákká, dr Laczkó Gyula kassai törvényszéki jegyzőt a kassai, dr Trompler Emíl budapesti büntetőtörvényszéki jegyzőt a besztercebányai, Tury György és dr Auer György a budapesti ítélőtáblához berendelt bírósági jegyzőket a pestvidéki, dr Toldy Zoltán budapesti büntetőtörvényszéki jegyzőt a szombathelyi ügyészséghez ügyészekké, dr Imregh Lajos balassagyarmati törvényszéki jegyzőt a losonci és dr Máthé Pezső a budapesti Ítélőtáblához berendelt bírósági jegyzőt a jászapáti Járásbírósághoz járásbírákká Az igazságügyn miniszter saját kérelmükre dr Szerresi József marosvásárhelyi Ítélőtáblai bírót a kolozsvári Ítélőtáblához, dr Kövy József debreceni filytost a budapesti ügyészecs hss, úr Nagy testviala