Pesti Hírlap, 1918. április (40. évfolyam, 78-102. szám)
1918-04-02 / 78. szám
Indapest, m m BJWUK* AKAKl Igte 4m B® K—I Fotóiwk*m 36 m Negyedévre...... 18 „ — „ Efcyhdra * * to* Eme »sámár* helyben én Vidéken IS fillér, pályamtankm. «• flUér. llrliMi ee iprl klrtfetta juvio APK. 2 • XL évforcím, 78. (13,695). szám. Kedd, április 2. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Budapest, V.. Vilmos csánár-At TC TELEFON : 122—91 122—92 122—M 122—94 122 -98. (Éjjel 122—91 122—02 hívandó.) FIÓKKIADÓHIVATAL : Budapest, Erzsébet-körű* L Telefon : József 52—90. A Pesti Hólap raai száma 13 oldal. \ ^trsvéfí vwjárdkfcüttkbm azt az alternatívát állítottak föl, hogy vagy kompromisszumot kell kötni a választójogi reform lényegében az államnyelv alapján, vagy pedig belemennek ugyan új választásba, de a választások tiszaságának biztosítására előbb kimondják egy novelláris választójogi törvényben, hogy a magyarul írni és olvasni tudó választók titkosan szavazhatnak s a nyilt szavazás csak azokra vonatkozik, akik e föltételnek nem tudnak megfelelni. A húsvét politikai megnyilatkozásaiból azt látjuk, hogy az új választások elrendelédsének fanatikus követelői erőben dolgoznak. Azt is tudjuk, hogy ezek a fanatikusok a húsvétra következő héten dűlőre akarják szorítani a kérdést Kötelességünk tehát még egyszer is foglalkozni ezzel a kérdéssel s fölnyitni azoknak a szemét, akiknek látását elborítja az indulat, vagy akik egyszerűen nem akarnak látni. Hát tegyük föl, hogy a kormánynak minden akadályon keresztül sikerülne elhárítani mindazokat a nehézségeket, melyek a világháború negyedik esztendejében elrendelt választások tisztaságát zavarhatnák. Tegyük föl, hogy sikerül olyan körülmények között választatni, melyek lehetővé teszik, hogy a király, mikor a nemzetre appellál, csakugyan hihesse is, hogy a nemzet álláspontját ismerheti meg. Mert a királynak, ugye, aki ebben a kérdésben a kezdeményező volt, hinnie kell majd a nemzet válaszában, ha választással appellált a nemzetre? Egyszer ugyanis lehet esetleg a világháborúban is választatni, de többször választatni már több volna, mint kockázatos. Hát vizsgáljuk meg, hogy milyen eshetőségekkel járhatna az elrendelt választás. Az, ugye, kétségtelen, hogy ezek a választások nem a régi választói törvény, hanem az ellenzék kizárásával egyoldalúan megalkotott Tisza-féle törvény alapján folynának" le?Ez pedig azt jelenti, hogy a Tisza-féle kerületi beosztás szerint választanának, holott Tisza a kerületi beosztást bizonyára nem úgy csinálta meg, hogy ne a munkapártra nézve legyen kedvező. Az adminisztráció egyelőre még az egész országban a munkapárt visszavárásának jegyében dolgozik, az,mint azt a beregi eset elég világosan elárulta. Ez az adminisztráció országszerte a munkapárt képére van teremtve s a boldogtalan főispán, aki a megyei farkasvermekben az egyetlen kormányhű teremtés, egyebet sem tesz, mint birkózik az alattomos és nyilt ellenséges áramlatokkal s még igy is ki van téve annak, hogy, mint a beregi esetben, a kormány őt ejti el, mert a torlódó ellenséges áramlatokkal energikusabban akart elbánni. És aztán nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a munkapárt a hatalom hét kövér esztendejében jól fölhizlalta a pártkasszáját, sőt vannak, akik tudni vélik, hogy a szimat szerint igazodó pénzemberek között, még legutóbb is akadt valaki, aki félmilliónál többet adott az ellenzékbe szorult munkapárt pártkasszájába. Hiába, az anyagi gondolkozású pénzemberek között is vannak, akik hisznek a föltámadásban, legalább a munkapárt föltámadásában. Hát a Tisza-féle választói törvény alapján, a Tisza-féle kerületi beosztás szorítójából, a munkapárt képére megalkotott közigazgatási apparátus kezéből s a munkapárt fantasztikus gazdagságú pártkasszája dacára szabad-e azt remélni, hogy a választások egyszerűen elsöpörnék a munkapártot és többséget adnának a kormánynak? Pedig ez még csak egyik részea kockázatnak. A kormánynak Vázsonyi nemzetietlen választójogi javaslatával kellene a választó nemzet elé lépnie. Ezt a nemzetietlen javaslatot nemcsak azok vetnék messzire maguktól, akik egyszerűen a munkapárt szeme rándulása szerint szavaznak, de elutasítanák azok is, akik becsületes és tántoríthatatlan hívei a közéleti tisztaságnak, az új rendnek és a demokráciának, ellenben a demokráciából se kérnek, ha az nemzetietlen és a haladás ürügye alatt a magyarság jövőjének alapjait rombolja le. Vagy hiszi-e valaki, hogy Vázsonyi nemzetietlen választójogi javaslata valami vonzóerőt gyakorolhat a magyarságra? Erről is érdemes egyszer teljes nyíltsággal beszélni. Tisztelet a Vázsonyi Vilmos tehetségeinek, de azt ő maga is elég sokszor s elég keserűen kénytelen volt elismerni, hogy a Terézvárostól eltekintve, egyedül áll az egész országban, sőt még a fővárosban is. Vázsonyinak sehol sincsen pártja, csak a Terézvárosban. Akik legszemélyesebb hívei, a vidéken, de még Óbudán is cserélt zászlóval kellett föllépniük, hogy mandátumhoz jussanak. Vázsonyi pártjának és kerületének földrajzi határai ugyanazok. A Terézvároson kívül nincsen számára hely. Sőt minden malícia nélkül meg lehet állapítani, hogy magában a Terézvárosban is csak ugyanazzal a módszerrel tudta pártját megtartani, amelylyel — egykori legnagyobb politikai ellenfele — Tisza István tartotta együtt pártját, hogy kétségtelen egyéni tsztességét körülvértezte bizonyos elnézéssel, melylyel hiveit különösebb válogatás nélkül pozíciókba helyezte s aztán őket, ugyancsak különösebb válogatás nélkül, minden támadás ellenében megvédelmezte. Ez éppen olyan hasonlóvá teszi Vázsonyit Tisza Istvánhoz, mint a diktátori hajlandóság. Csak a méretek különbözők, mert az egyiknek területe a Terézváros, a másiké a befolyásolható ország. Hát szabad arra építeni, hogy a választások kockázatainak ezer veszélye között a Vázsonyi Vilmos politikájának népszerűsége vezethetné biztos révbe a kormány s a kormánytámogató pártok hajóját? Tisza István is hasonló gőggel mondta egyszer, hogy döntsön a nemzet és a nemzet akkor Tiszát és az egész szabadelvű pártot döntötte el. Azóta — ominózus szám — tizenhárom esztendő pergett le. S ha most Vázsonyi Vilmos követeli elbizakodottan, hogy döntsön a nemzet, akkor őt is érheti olyan keserű csalódás, mint Tisza Istvánt. Az a nemzetietlen választójogi javaslat népszerűbb és hatalmasabb politikust is katasztrófába sodorhatna. Vázsonyi Vilmos pedig most tudná csak meg, aminek sejtelme eddig is elég sűrűn keserítette meg életét, hogy Magyarország nem azonos a Terézvárossal. Minket azonban nem a Vázsonyi tragédiája érdekel legelsősorban. Mi nagyobb veszedelmeket látunk. Mi nem akarjuk azt, hogy a Tisza-féle törvény, az egyoldalú munkapárti kerületi beosztás, a Tisza képére szervezett adminisztráció s a hét kövér esztendőben fölhizlalt pártkassza a munkapárti uralom özönvizét hozza vissza , az országra. És nem akarjuk azt sem, hogy egy elszigetelt ember egyéni hiúsága miatt a választójogi javaslat nemzetietlen és módosítható részével együtt veszendőbe menjen az a demokratikus jogkiterjesztés is, melyre az idők megérlelődtek s melyre a magyarság, de éppen csak a magyarság a világháborúban igazán vérével szolgált rá. Ezért az utolsó órákban is figyelmeztetnünk kell a minden áron való házföloszlatás veszedelmeire. A kompromisszum megmentheti a választójog nemzeti lényegét, a választás a nemzetietlen részekkel együtt eltemetné a nemzeti jót is. Egyelőre tehát a kompromisszum a kívánatosabb. Ha pedig a munkapárti többség konokságával fölborítaná egy becsületes és nemzeti kompromisszum lehetőségét, akkor ám nyúljunk a házföloszlatás fegyveréhez, de legyen rá gondunk, hogy előbb novellárisan biztosítsuk a magyarság szavát a választásokban és már ennél a választásnál is jusson kifejezésre az a tendencia, hogy tiszta választásokat akarunk, magyarok választását akarjuk, a nyílt szavazásban megnyilatkozó ellenőrzést csak azokra hagyjuk meg, akik az állam nyelvét tudták vagy nem akarták megtanulni ...