Pesti Hírlap, 1918. szeptember (40. évfolyam, 204-228. szám)
1918-09-01 / 204. szám
4 PESTI HÍRLAP xldS. ,szeptember 1., vasárnap. Az albán kormány és az olasz bank augusztus 25-én ideiglenesen elhagyta Valonát. A béke kérdése. Lord Cecil ujbb nyilatkozata a békéről. — ,,Azzal a német néppel, amely megtisztul az alldeutschoktól, a szövetségesek becsületes békét köthetnének." — Stockholm, aug. 30. — Az Allelanda és az Aftonbladed hasábjain megjelent békecikkek alkalmából, amelyekről a Titues stockholmi tudósítója azt hitte, hogy egyenesen német oldalról sugalmazták, a Stockholm a Tidningen tudósítója lord Robert Cecilt, aki ez idő szerint a külügyminisztert helyettesíti, nyilatkozatra kérte fel a skandináv közönség részére. A felszólításra válaszolva, Cecil a következőket jelentette ki: — Teljesen valótlan, hogy az ellente vezető államférfiai, mint az Allehanda és az Aftonbladed állítják, nem hisznek a német vereség lehetőségében. A németek gyakran hangoztatják azt a meggyőződésüket, hogy egyetlen fél sem érheti el a katonai döntést. Ez kétségkívül áll Németországra, de nem az ententera. Foch fényes eredményei és a kimeríthetetlen amerikai erősítések állandó özönlése az ententekormányoknak és katonai tanácsadóiknak minden okot megad a bizalomra. Az entente nem akarja magát a német népen mint egyénen megbőszülni, vagy Németország jövendő létét és nemzeti virágzását megfenyegetni, de el van határozva annak kikényszerítésére, hogy Németország teljes elégtételt adjon a bűnökért, amelyeket elkövetett, elsősorban Belgiummal szemben. Egyébként az elsente addig, amíg a német nép világosan nem mutatja, hogy elveti azt a fegyverkezési és világhatalmi politikát, amely a többi között a hallatlan katonai gépezet megteremtésében, illetve ennek nyugodt,tűrésében állott s amely Európa terrorizálását célozta, amig a német nép tehát nem mutatja, hogy elítéli ezt a politikát, az entente nem fogja idejét vitatkozásokkal tölteni, amelyek hiábavalók volnának, mert csakis azon az alapon épülhetnének fel, hogy az ellentétek forrása a maga egészében megmaradna. Bár Anglia lakossága nem szenvedi azokat a nélkülözéseket, amelyeket sajnálatos módon a háború Skandinávia lakosságára hárított, más tekintetben viszont rendkívül sok és nagy személyes és anyagi áldozatot kell hoznia. Anglia egyáltalában nem akarja a háborút fölösleges módon meghosszabbítani, de bármibe kerül is, hiven kitart elvei mellett, amíg ezek teljesen nem érvényesülnek. Bár Németországban vannak elemek, amelyek tárgyalásokat kivonnak, de ezek ez idő szerint mégis szemmel láthatóan azoknak az erőteljesebben fellépő elemeknek a hatása alatt állanak, akik Freytag-Soringhoven tábornokkal együtt azon a nézeten vannak, hogy a történe- lem tanítása szerint sem Európában, sem a világ más részében az a politika, amely nem hatalmon épült, állandó sikereket nem arathatott. A tisztán hatalomra építő politika azonban tárgyalásokkal összeegyeztethetetlen. Még ha azok, akik az ilyen politikát támogatják, a legutóbbi események hatása alatt arra a meggyőződésre jutottak is, hogy helyes dolog kissé elbújni és a tárgyalásokra hajló elemeknek a színpadon helyet adni, a magasabb német körök folytatnák a jövendő háborúról való elmélkedéseiket és a hatalmi politika hívei csak egy pillanatra állnának félre, de egész energiájuk újabb eredményes háború előkészítésére irányulna. A németek — miként Morgenthau volt amerikai követ mondotta, — látják, hogy Németország hibát követett el, amikor nem készült hosszú háborúra, de ezt a hibát nem fogják ismét elkövetni, hanem legközelebb elegendő mennyiségű gyapotot és rezet fognak összegyűjteni úgy, hogy legalább is öt esztendős háborút viselhessenek, még hogy ha tárgyalásokkal békét teremthetnénk is, ez a hatalom és a jog között való végleges harcot csak elhalfasztaná. Nem volna egyéb ideiglenes fegyverszünetnél azok között, akik azon a nézeten vannak, hogy a világuralom, bármely hatalomé lehet, amely akaratát vérrel és vassal keresztül erőszakolja és azok között, akik azt hiszik, hogy a nemzetek békés és barátságos kötelékben élhetnek, hogy nemzetközileg érvényes törvények szabályozhatják a nemzetek olyatén békés viszonyát, amilyen minden civilizált országban az egyes egyének között fennáll. E szembenálló álláspontok képviselői között megegyezés nem jöhet létre Eztlátják Németországban is, ahol mély ellentét van nagynémetek és a nép belátásos része közt, amelyhlégértette az vicKSc szavát, és visszautasította a középkori elveket, így Delbrilek, a Treussische Jahrbüeher augusztusi számában ezeket írja: „Helytelen úton haladó hazafiasság mindig a legveszedelmesebb ellensége volt a helyes nemzeti politikának, így tehát senki sem hozhatja meg a békét, aki nem üzen előbb a nagynémeteknek hadat. Nem lehet az angoloktól kívánni, hogy békeakaratuk őszinteségében bízzanak, ha egyidejűleg fentartjuk a nagynémetekben a reményt, hogy azoknak titkos barátai és bizalmasai vagyunk." A Münchener Neueste Nachrichten is a háborúra való visszapillantásában elvakultaknak és bolondnak mondja a nyyílt németeket, akik eszköz és cél tekintetében minden mértéken túlmenő propagandát űznek, számításaikat arra a gondolatdíjas reményre alapították, hogy Angliát a búvárhajók legyűrik és hódítási politikát követnek, amely egyáltalában nem felel meg a német nép érzéseinek és óhajainak. Ily módon világos, hogy Németországban két elem áll egymással szemben. Ezek közül az egyik osztozik az ententenak az alldeutschekről vallott nézetében, tehát be kell látnia, hogy a szövetségesek nem köthetnek fegyverszünetet olyan emberekkel, akik el vannak határozva becsvágyó céljaikat megvalósítani, tekintet nélkül arra, hogy ez a német néplélés az egész világtól milyen áldozatot követel. A tények meggyőzőbbek a szavaknál, márpedig a Németországban észlelhető tények arra mutatnak, hogy ahol lehetett, a nagynémetek elvei isalósultak meg. A német kormány a keleti tartományok fölött való uralmat Oroszország megfenyegetésével vívta ki és ezzel az alldeutschok egy évtizedes bevallott célját valósította meg. Modernül gondolkozó emberek Németországban ellenezték ezt, de a középkoriasan gondolkodók felülkerekedtek. Solt kijelentette, hogy Németország ellenségi nem akarnak tárgyalásos békét. Hozzá kellett volna tennie, hogy addig nem akarják ezt, amíg a német politikát középkori szellemben vezetik. Ezzel a hozzátétellel Solfnak teljesen igaza lett volna. Ha Solf ezt hozzáfűzte volna, akkor ítélete találó lenne. Középkori emberekkel való tárgyalások épp oly hatálytalanok és eredménytelenek volnának, mint aminek a Napoleonnal folytatott tárgyalások voltak. Azzal a német nemzettel, amely megtisztul az, andeutschoktól és azt nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítja, hogy megbánja múltbeli bűneit, valamint, hogy hajlandó egészséges, békés életet élni a nemzetek szövetségében, a szövetségesek becsületes békét köthetnének, de azokkal, akik ragaszkodnak őhhz, hogy" a nemzeti politikának a" hatalmon kell alapulnia és akik tagadják, hogy a jog lehessen a világrend alapja, tárgyalásokat folytatni nem lehet. két tisztességes fiatal ember iehat tisztességes és távoli leányrokonának, apró"" semmiségek, amikben csak a sorok közt mer bujkálni a forró szimpátia és a gyáva, óvatos, mások számára észre nem vehető szerelmi vallomás. — Eltette a leveleimet? — kérdezte Dénes,meghatottan. A leány elpirult. Dénes megfogta a kezét. Mélyen a sztynébe nézett és kérdezni akart tőle valamit, de csak a szeméig jutott el ez a világos kérdés, amelyet alig volt szükséges szavakkal kifejeznie. Márta lesütötte a pilláját. Hírtelen az ablakuk előtt tüzes eső hullt le egyetlen hosszú, tömött sugárban és a nyomában rettenetes robaj rázta meg az egész házat. Odakinn a tetőnek egy lángoló része, amelyet a tűzoltók vízsugarak és csákányok segítségével lokalizáltak a többitől, különvált és lezuhant az utcára. A leány ösztönös mozdulattal Déneshez ugrott, félelmében, ijedtében hozzá simult, szinte hozzátapadt és Dénesnek csak át kellett ölelnie a karjával a remegő, karcsú testét, hogy az erősebb bátorságával beléje is bátorságot öntsön. És amint ez a két test oly szorosan egymáshoz idomult, valami rejtélyes háram járhatta őket át és magukról megfeledkezve néztek egymás szemébe. Dénes átölelte Mártát és egyetlen csókban forrtak össze. — Szeretsz? — Szeretlek! — búgták minda ketten talán ugyanabban a pillanatban. Megfeledkeztek a veszedelemről, amely a fejük fölött telibott, sistergott, pattogott, tatáottés..a vízsugarakat sem vették észre, amely a szoba forró ablaktábláit paskolgatta. A szerelem nemcsak leleményes, hanem vakmerő is. Először történt, hogy Márta, akit Agáta kisasszony szigorúan nevelt, tanuk nélkül beszélhetett Dénessel. Ó, hogy megragadták ezt az alkalmat, amely talán fontosabb volt nekik az életüknél, a veszedelem tudatánál. — És ha összeégünk? Legalább együtt halunk meg!... Odakinn a tűzoltók sípjai azt a szivet remegtető, sürgető, mégis meg-megnyugtató kettős hangot fújták folytonosan: „Vizet!" Azok odabenn ketten talán akkor sem tudtak volna kibontakozni az egyetlen ölelés, egyetlen csók folytonosságából, ha fejük felett a menyezet már parázslott volna. Most már ritkábban, bágyadtabban, megnyugtatóbban hangzott a „Vizet" kürtszó odakinn. Márta lábai meggyöngültek, inai hajlékonyak lettek és lehullott egy közeli divánra. Dénes szemeiben, mint valami kigyulladó ház ablakaiban a mámor lángnyelvei csaptak föl és ráborult Mártára . . . Ebben a pillanatban Agáta kisasszony lépett be, merev, szinte megkövült tekintettel nézett reájuk: -- Márta! Márta! Te szerencsétlen. . . . Mi ez?! Az öreg úr, a filozófus, a maga jóságos, mindent kiegyenlitő cinizmusával felelte: — Csak egy kis tetetül. És mosolygott. A kancellár a hadihelyzetről és Cecil baszádéról. Berlin, aug. 81. — Gróf Hertling birodalmi kancellár ma fogadta a német birodalmi katholikus diákegyesületek szövetségének képviselőit, akik üdvözlő feliratot adtak át neki 75. születésenapja alkalmából. A kancellár megköszönte a, üdvözlést, néhány szóval megemlékezett a katholikus diákegyesületekről, amelyeknek ő is tagja volt, azután így folytatta: Hogy milyen követelésekkel lépett fel e borzalmas világháború a szövetséggel szemben az elmúlt négy év folyamán, hogy hány tagja volt és tagjai között hány öreg úr halt hősi halált,s azt mind tudom, ők sem maradhattak el és nem is akartak elmaradni hazánk ama fiainak ezreitől, amidőn örömmel áldozták fel az életüket. A háború megacélozza a nép erejét és képessé teszi eddig ismeretlen teljesítményekre, d borzasztó sokat követel az idegek erejétől is. Nem hiába beszélnek háborús psychosiaról, amivel a háború által kiváltott lelki jelenségeket szokták megjelölni A háborús psychosia a háborúban résztvettek valamennyijénél mutatkozik, azonban az egyes népek sajátsága szerint, különböző alakot ölt. Ellenségeinknél a központi hatalmak s elsősorban Németország elleni, az őrülettel határos gyűlölet alakjában jelentkezett. A háborús psychosis második tünete nálunk a pártellentétek kiéleződése, s ez kétségtelenül veszélyt jelent, mert ellenségeink még mindig küszöbön álló belső összeomlásról álmodoznak, erre építik diadalreményüket s annál mohóbban követelik a háború folytatását. És mátót végül még hadd emlékezzem meg röviden a katonai helyzetről. Mindenekelőtt hadd fejezzem ki a hadseregnek a múlt hetekben való csaknem hihetetlen teljesítményed fölötti osztatlan csodálatunkat. Kijelenthetem azután, hogy legfelsőbb hadvezetőségünk a helyzetet teljes bizalommal és nyugalommal szemléli, még ha stratégiai okokból indíttatva érezte is magát .i£ra, hogy Yoaalayikat több helyen visz