Pesti Hírlap, 1918. október (40. évfolyam, 229-255. szám)

1918-10-05 / 233. szám

TÜZS. okóber 5., szombat­. PESTI HÍRLAP — (Sürgős id­í­tvány.) (Levél a szerkesz­tőhöz.) A hatóság bezáratta az iskolákat, m­ert ott nagy összejövetelek vannak, amelyek alkal­masak a spanyol­-nátha terjesztésére. Ugyanez a hatóság nyitva hagyta a mozikat és a színhá­zakat. Holott bizonyos, hogy ha egy gyereknek akármilyen pirinyke náthája van, buzgón távol marad az iskolától, ellenben ha valaki a fél lábá­val a sírbain van, a másik lábával akkor is el­megy a színháziba, hogy ledolgozza két héttel előre váltott drága, jegyét. Én mindig abból szoktam kiindulni, hogy a hatóság tudja, mit csinál és a hatóság bölcses­ségéhez nem férkőzhetik a kritika. Ha tehát a hatóság bezáratta az iskolákat és nyitva h­agyja a mozikat, ebből azt következtetem, hogy az iskola alkalmas hely a spanyol­nátha terjesz­tésére, a mozi viszont nem alkalmas. Így állván a helyzet, továbbá mint atyá­nak nagy érdekem lévén, hogy gyermekeim is­koláztatása meg ne szakadjon, — indítványozom,­­hogy az iskolai tanítást helyezzék át a mozikba, mint amelyekben a hatóság szerint nem fenye­get bennünket a járvány terjedésének vesze­delme. Nagy Endre. •­ (A köztisztviselők háborús segélyének fölemelése.) Az Állami Tisztviselők Országos­­ülést tartott, amely iránt szokatlanul nagy ér­deklődés mutatkozott és határozatait az egész tisztviselőtársadalom nyugtalanul várja. Ko­szinszky Viktor elnök a tanácskozás során ille­tékes helyről nyert értesülés alapján bejelen­tette, hogy a státusrendezés ez évben leendő m megvalósításának munkálatait a pénzü­gyv.,"­nisztériumban már megkezdték. Hosszú vita­­dúlt meg a beszerzési csoportok működése tár­gyában és a felszólalók azt bizonyítgatták, hogy a® életszükségletnek csak igen csekély részét képesek kielégíteni és hogy a tapasztalatok után a természetben való ellátás pro­gramm­ja alig va­lósítható meg, úgy, hogy a tisztviselők a jövő­ben is fizetésükre lesznek utalva. Grentzner Jude pénzügyminisztert szám­tanáncoa tartalmai, és számadatokkal megokolt beszédben mutatta ki a háborús­ segély felemelésének szüzségét és erre vonatkozólag javaslatot nyújtott be. Szá­jb­os hozzászólás után az értekezlet az elnökség indítványát fogadta el, amely szerint a fize­tési osztályokhoz képest 200, 150 és 100 száza­lékos háborús­ segélyt kérnek és sürgős felter­­jesztést tesznek arra nézve is, hogy a családi­pótlékot ezer koronára emeljék fel és annak kedvezményét október 1-től a feleségre is ter­jeszszék ki.­­ (Elitélt árdrágítók.) A VIII. kerületi rendőrkapitányság Kohn Lajosnét, a Baross­utca 109. szám­ alatt lévő gyorstalpaló vállalat tulajdonosnőjét, mert egy pár női félcipő talpa­lásáért 80 koronát kért, 200 korona pénzbünte­tésre, Keszler Jakabiné vendéglőst (Teleki-tár 9.), mert a menüt az­ étlapon nem tüntette fel, 50 korona pénzbüntetésre, Patty István bútorke­reskedőt, mert a bútorok árait nem irta ki a ki­rakatba, 50 korona pénzbüntetésre, Glaser Aronnót tüzifadrágításért 200 korona pénzbün­tetésre, Trosk­a Károlyné gyümölcsárust szilva­drágításért 60 korona pénzbüntetésre, Kecskés Mihályt, mert a csöves kukoricát 70 fillérjével adta, egy napi elzárásra és 50 korona pénzbün­tetésre, végül Ungvári Imre pitéi árust a zöld­paprika drágításéért egy napi elzárásra és 50 korona pénzbüntetésre ítélte.­­ (Elfogott rablógyilkos nevelőnő.) A déli vasúti pályaudvaron egy detektív pénteken délután, amikor Székesfehérvár felől a vonat be-, futott, a kiszálló utasok között felismerte és el­fogta Büchler Malvin 24 éves gráci születésű ne­velőnőt, akit a balatonszentgyörgyi csendőrség rablógyilk­osság miatt országosan köröztetett. A balatonszentgyörgyi rendőrség távirati megkere­sése reggel érkezett meg a főkapitányságra. A táviratban a csendőrörs jelentette, hogy Balaton­szentgyörgyön a csütörtökre virradó éjszaka Weisz Sándorné fűszerkereskedőt lakásán meg­gyilkolva találták. A helyszíni szemlén kiderült, hogy a 40 év körüli asszonyt német nevelőnője, Büchler Malvin gyilkolta meg és kirabolta. A leány nagymennyiségű fehérneműt és ruhaneműt vitt magával, azonkívül elvitte az asszonynak körülbelül 10.000 korona pénzét. A távirati meg­keresés szerint Büchler Malvin Budapest felé menekült. A főkapitányságon már délelőtt meg­tették a szükséges intézkedéseket és ugy Kelen­földön, mint a Déli vasút budai oldalán í­gy vélték az érkező vonatokat. A nevelőnőt, aki tettét be­vallotta, a főkapitány­s­áfiton letartóztatták.­­ (Időjárás.) Az önözés országos jellegét meg­tartva lainuitásában­ növekedett- l.Legs kevesebb ju­tott az esőből a nyugati részeknek (10 mm. alatt), 20 mm.-t meghaladó csapadék azonban a hegyes vidéke­ken. Több helyütt fordult elő. A hőmérséklet, ameny­­­nyiben Keleten is sü­lyedt, általánosan alacsony, maximuma Botfalun 19 fok C, minimuma 3 fok C Nagybecskereken és Selmecbányán. Néhány külföldi állomás reggeli hőmérsékete: Bécs 5, Berlin 5, Szera­jevó 1, Szófia 10 fok C. Az országos meteorológiai in­tézet jóslata: Lényegtelen hózláltozás és még sok he­lyütt eső várható­. (Ha­ az omszki fogolytáborból.) Váry Rezső főgimnáziumi tanár, ki mint hadifogoly tiszt két évet töltött Szibériában, az omszki fo­golytáborban és onnan nemrégiben tért vissza, közli az érdekeltekkel, hogy távozása után ott még a következő magyar tisztek maradtak: Brandtner Gyula zls (Kalocsa), Jeney Árpád zls (Zsarulyán, Szatmár­­­) Szkaliczky Kálmán zls (Mecenzéf), Tóth Zoltán zls­­ (Kolozsvár), Vásárhelyi Zoltán zls (Kolozsvár), Pintér Miksa zls (Linz), Gom­bás Géza zls (Zalaegerszeg), Pallér István zls (Alsó­lendva), Jalkóczy Vilmos zls (Pozsony), Erdélyi Lajos hdgy (Ungvár), Varga Péter zls (Tóba, Torontál m.), Hadúr Lajos fhdgy (Budapest), Fodor Károly fhdgy (Ratkó, Gömör m.), Hetey Miklós hdgy (Nagykároly), dr Terhes Tivadar zls (Budapest), Moldoványi Fe­renc zls (Kiszács, Bács m), Kormány Sándor zls (Fe­hérgyarmat), Kiss József hdgy (Budapest), Füzesséry György hdgj (Nagykároly), Bányay Kornél zls (Lé­va), Mayer Sándor hdgy (Rozsnyó), Petri Hermán fhdgy (Nagyszeben), Enderla József fh­dgy (Bozovics, Krassó m.), Vass Gyula hdgy (Szabadka), Mikola Zol­tán zls (Nagypeleske), Rupp János zls (Nagymarton), Mezey László István zls (Budapest), Juhász József zls (Fogaras), Buzinkay Gábor zls (Beregszász), Mészá­ros Jenő zls (Szarvas), Uhrsveisz Béla hdgy (Mis­kolc), Urbáncsek Mihály zls (Mezőberény), Harsányi Menyhért hdgy (Dombrád, Szabolcs m.), Heincz Ágos­ton hdgy (Dunacséb, Bács m.), Ábrahám Károly hdgy (Galánta), Warschilka János zls (Sopron), Fazekas Károly hdgy (Szentes), Konyovich­ Ede z­.í (Árkod, Torontál m.), Elek Pál zls (Parasznya, Borsod m.), Gábor Lajos zls (Nagylak, Csanád m ), Volf Gyula hdgy (Szeged), Weinrich Károly hdgy (Nagyenyed), Engelbrecht Károly hdgy (Révfülöp), Lakits Pál­­hdgy (Szigliget), Kemény Alajos szdos (Veszprém), Kékes­sy Lőrinc fhdgy (Veszprém), Csicsmányi Géza zls (Kisucaújhely), Gáspár János zls (Cseres, Sáros m.), Konkoly Lajos zls (Budapest), Brenner Vilmos zls (Szombathely), Nagy Dénes zls (Marosportus, Gyula­fehérvár), Topcsivo László zls (Óbesenyő, Torontál m.), Villányi Albert zls (Nagyenyed), Osskó József zls (Nagykanizsa), Sebestyén Pál zls (Örmény, Nyitra m.), Kerschbaummayer Károly zls (Tolna-Ozora)Pap László zls (Csíkszereda), Bittenbinder István zls (Bu­dapest), Áts József zls (Nagykanizsa), S­imegh­y László hdprj (Nyires-puszta, Vas m.), Takács Jenő hdprj (Siklós), Szathmáry Dániel zls (Szolnok), Bolla Károly zls (Szerecseny, Győr m.), Kováts József zls (Alsószőllős, Nyitra m), Okolicsányi József zls (Pá­pa), Sugár Béla zls (Diósgyőr), Körmendy István uzdos (Keszthely), Th­asskó Károly zls (Nyitra), dr Forster Károly fhdgy (Budapest), dr Ondrejkovich Aladár fhdgy (Alsódraskóc, Trencsén m.), Lakner Aladár zls (Veszprém), Szomoray Elemér zls (Sajóré­gse, Gömör m.), Vörös József zls (Esztergom), Adolf Ede zls (Tát, Esztergom m.), Kiszely Ferenc zls ,Ko­háriháza, Gömör­ u.), Rózsa János zls (Uraiújfalu (Vas m.), Nyáry József zls (Budapest, Lukácsfü­rdő), Károly Ferenc zls (Középpula, Sopron m ) Germela Béla zls (Budapest), Lewin Henrik zls (Csurog, Bács m­.), Gombos Ernő zls (Kolozsvár), dr Pin­czár Lajos fhdgy (Újpest) ,­Magyar István zls (Pápa), Kubát Ká­roly hdgy (Budapest), Boronkay Rezső zls (Rajec, Trencsén m.), Supka Ferenc hdgy (Nagykanizsa), Csapó László zls (Hajdúnádudvar), Geleta József zls (Nógrádpatak), Jahl Nándor hdgy (Arad). Továbbá az omszki táborba helyezték át ez év május havában az összes magyar tiszteket , Tyumenből és Szolikam­szkból, kik körülbelül 240-en most szintén ott vannak. A magyar tisz­tek száma az omszki táborban május havában 330 volt. Mindnyájan egészségesek.­­ (A télen nem fűtik a vonatokat.) Az államvasutak igazgatósága közli, hogy az általá­nos anyaghiány miatt a tél folyamán nem fogják fűteni a vonatokat. Az utasoknak tanít­ásos gon­doskodni a hideg ellen jól védő bundákról, láb­zsákokról.­­ (Az Országos Postás Kórház javára) a kö­vetkező ujabb 1,00 koronás adományok érkeztek: Mo­diano S. D. Fiume, Olajipar társaság­ Rákospalota, Pancsovai népbank, Pesti magyar kereskedelmi bank fiókja Fiume, Prochaska Ede fiai, Nagyszentmiklós, Phöni­x biztosító társaság Budapest, Rakottyai György és Társa Losonc, Schön és Perlmann Buda­pest, Schreyer József Békéscsaba, Strasser Sándor Budapest, Szamosvölgyi vasútigazgatóság Déa, Szol­noki hungária gőzmalom r.-t., Tiszavidéki gyufagyár r.-t. Tokaj, Tokaji bortermelők r.-t., Törley pezsgő­gyár Budapest.­­ Házasság. S­a­y­e­r­li-S­z­é­c­s­e­n Z­ol­t­­á­n (Nagybánya), eljegyezte mezőtelegdi Vörös Lajos legf. áll. számvevőszéki f. igazgató leányát, V­a­l­i­k­á­t. (Buda­pest.) Bartha Te­r­kát eljegyezte Dézsi Béla Debrecenben. (Minden külön értesítés helyett.) K­a­r­d­o­s M. Béla Budapest eljegyezte B­a­u­e­r Ellát Slatináról. (Minden külön értesítés helyett.) Ifj. Grünwald Salamon birkakereskedő Dunaszerdah­ely és I-Hoffmann Katica Magyar-Gencs jegyesek. x Pol-lgia, sealskin kabátok dús vá­lasztékban Morvai Isticánél Bpeet, fegyó-u, 4 Halálozás. Pénteken délben temették el a rákoskeresztúri temető halottasházából Szomaházy György szi­gorló orvost, Szomaházy István fiát. A gyászszertar­táson megható módon nyilvánult meg a részvét. A koszorúkkal borított ravatal körül a gyászoló család tagjain kívül az irodalmi és hírlapírói világ sok kép­viselője jelent meg. Az egyházi szertartás után dr Hevesi Simon főrabbi mondott mélyhat­ású gyászbe­szédet, majd dr Rohonyi Hugó tanársegéd a Bálint­klinika orvosai nevében búcsúztatta, a boldogultal. Castroy Scopale spanyol nagykövet Bécs­ben hosszabb betegség után meghalt. Milics János tiszteletbeli főszolgabíró Titel­ben 12 éves korában rövid szenvedés után meghalt. özvegy Glück Izidorné született Stern Anna volt székesfehérvári kereskedő özvegye, 76 éves korában Pusztaecsegen október 1-én meghalt. Gyermekei és kiterjedt rokonság gyászolja. Waczovszky Sándor, a tiszti kaszinó bérlője, nagyvendéglős, szombaton meghalt­ Temeté­se vasárnap délután négy órakor lesz a kerepesi­nti temető halottasházából.­­ Berkes Imre két regénye: Bábel, a forron­gó kisvárosi társadalom izzó rajza, ára 5 K. — Ezer leányf éj (Legjobb könyvek), egy vidéki leányisko­lás tanár bizarr szerelmi regénye, ára 70 fillér. Az árakhoz 10% felár számítandó. Kaphatók Légrády Testvérek könyvkiadóhivatalában, Vilmos császár-út 78- sz. x Minden magyar könyv a Pesti Hírlap könyv­kereskedésében (Erzsébet-körút 1.) és Légrády, Testvéreknél (Bpest, Vilmos császár-ut 78.) a meg­jelenés után azonnal kapható. x Lux Terka művei: Budapest, fűzve 8 korona, kötve 12 korona. Leányok, ft­zve 7 korona, kötve 10 korona. Una korda, fűzve 9 korona, kötve 14 korona. Emberek vagyunk, fűzve 12 K, kötve 16 K. Meseor­szág, fűzve 6 K, kötve 12 K. Küzdelem az élettel, fűz­ve 6 K, kötve 10 K. Tűz, fűzve 6 K. Amire születtünk, fűzve 7 K. Az árakhoz 10% felár számítandó. Kap­hatók Légrády Testvérek könyvkiadóhivatalában, Budapest, V., Vilmos császár-ut 78. sz. x Glyn Elinor regényei: Érdekházasság. Evan­geline vallomásai, fűzve 5 K. Erzsébet látogatá­sai. Ára 5 K. Az árakhoz 10% számítandó. Kapha­tók Légrády Testvéreknél, Budapest, V., Vilmos csá­szár-ut 78. Egy-egy kötet postadija 50 fillér.­­ Tóth Béla Vasárnapok K 5.— Sziklai János. Szép Balaton mellől K 1.—, Vajda É. A váratlan vendég. Színmű K 5.—, Zsoldos B. High life K 5—. Az árakhoz 10% felár számítandó. Kaphatók: Légrády Testvérek könyvki­adóhivataléban. Budapest, V., Vilmos császár­ út 78. Osztálysorsjáték. A pénteki sorsolás alkalmával a következő nye­rőszám­okat húzták ki: 5000 koronát nyertek: 12678 31176 87015; 2000 koronát nyertek: 1703 4229 5809 13117 18522 23951 26517 32810 41961 45210 50284 50672 65780 66941 70001 74767 78598 83036 89485 92963 93711 99571; 1000 koronát nyertek: 486 503 1170 4512 5290 6535 7061 7389 8700 14823 16427 18377 19236 19580 20429 20549 27397 29033 30015 35823 42557 48340 42468 43698 4­5046 47096 48770 51015 51090 52478 69749 62133 66353 67529 71245 75427 78193 78913 80169 88214 82638 82898 83268 84443 85512 85478 86702 90601 96721 98707, 500 koronát nyertek: 1288 1419 2264 7722 8801 8797 11537 13681 14082 15532 19777 21212 22157 24666 25780 27­588 27721 28867 29100 31416 31602 35270 35862­ 35980 36022 36036 37081 37792 38649 38640 39355 39423 42337 42831 44432 44543 46743 49261 49814 56049 60629 61500 63762 63889 64773 64882 64887 65561 65949 66948 67420 67496 68917 69048 72863 73250 73711 74454 75593 77713 79388 79661 81334 81571 81638 84423 84550 85022 86870 01309 92611 93018 94601 97448 98462 992­6-Kihúztak még 1850 számot 100 koronás nyere­ménynyel. Jövő húzás szombaton, okt. 5-én.­­ Vásároljon osztálysorsjegyet Kiss Károly és Társa bank r­t.-nál Budapest, Kossuth Lajos­ utca 1. Árak az I. osztályra a hivatalos portő és költséggeli negyed 3.40, fél 6.60 egész 13 korona, figyel. — A villany, gáz és koksz drágulása. A pénzügyi bizottság a nyári szünet után pénteken délelőtt tartotta dr Déri Ferenc alpolgármester el­nöklésével első ülését. Borvendég Ferenc tanács­jegyző előadása alapján a gáz, a koksz árának és az elektromosár­am árának felemelésére vonatkozó előterjesztést tárgyalták. Az előterjesztés szerint a fogyasztó gáz árát 26 fillérről 36 fillérre, az ipari gáz árát 20 fillérről 30 fillérre és a koksz métermá­zsájának az árát tíz koronáról tizenhárom koronn­­ára akarják emelni. Szekula Gyula, dr Hajós Zsigmond, dr G­lü­cksthal Samu , dr Pető Sándor szólalt föl az előterjesztéshez, még­pedig pártoló­an, de rámutattak arra, hogy a főváros üzemei de­ficittel dolgoznak akkor, amikor a bankok és az állami üzemek meggazdagodtak. Dr Lengyel End­re, azt kívánta, hogy a normális idők visszatérté­vé szállítsák le ezeket az árakat. A bizottság az­­előterjesztést egyhangúlag elfogadta-é­s ugyancsak egyhangúan járult hozzá az elektromos­ áram Árá­nak ,kilenc fillérről tizenegy fillérre való emelésé­­­hez is.

Next