Pesti Hírlap, 1919. szeptember (41. évfolyam, 114-115. szám)
1919-09-28 / 114. szám
1919. szeptember 28., vasárnap. _________Pesti Hírlap feledkezve, hirtelen ismét szuszoló mély álomba merült. A három Lenin-fiu nemsokára visszajött, de eredmény méltóik Károly és Ottó öcséim ekkor mér rég túljártak a határon. A vezető rám szólt: — Jöjjön! És elvittek a Markó-utcába és átadtak a fogházfelügyelőnek. Hogy itt milyen volt a sorsom, erről majd utóbb. . . . Amikor a kommün véget ért és újra bejártam a „Pesti Hírlap“ szerkesztőségébe, mindjárt az első héten egy civilruhás alakot jelentettek be nálam. Elmondotta, hogy ő a kommün alatt Lenin-fiú volt s igy tud egyetemest elfogatásomról. Elmondotta többek között, hogy azon a bizonyos csütörtökön már éjszakai két órakor kerestek engem és az volt az utasításuk, hogy „küldjenek engem haza“. Akkor még sötét volt, könnyen lehetett volna engem hazaküldeni, mindjárt ott a Dunánál, a Lánchid alatt, ahogy azt éppen akkor a két Hollánnal is tették. Csakhogy a Margitrakpart 1. számú házban kerestek, ami a Lánchidnál van és amelynek a kapuja a Fő utcára nyilik. Innét azonban eredmény nélkül tértek vissza a Batthyány-palotába. Mikor végre aztán kisütötték, hogy én a Margit-körút 1. szám alatt lakom, már világos volt. Ily véletlenen múlik az * ember élete és csak véletlen az is, ha megtudjuk, hogy halálveszedelemben forogtunk. m * ♦ * A Társaság szeptember 2-iki számában — amelyben ez a közlésem napvilágot látott — Tarján Vilmos Lenin-fiuk címmel / Arémuralom halála» A diktatúra bukásának bejelentése a szegletben. Pénteki napon született és pénteki napon halt meg a magyarországi proletárdiktatúra. Tgy jött, mint alattomos orvtámadó és a kivert kutya sunyi túllógásával távozott. Főkolomposai a vér színének diadalát hirdették és a gonosztevők fekete éjszakájába temetkezett a lelkük. Azt hitték, hogy igen magasan járnak a dicsőség égboltozatán és a tengernyi kárhozat után, amit átkos uralmuk jelentett, méltó gyászos elmúlás volt a bukásuk. Julius harmincegyediké az a történelmi dátum, amelyen végre bealkonyult a hatalmuknak. Hiteles feljegyzések szerint így zajlott le a központi munkás- és katonatanács nevezetes, utolsó ülése: Színhely: Az Újvárosház közgyűlési terme. Hirtelen, váratlanul hívták össze az ülést, a szokástól eltérően négy óra helyett már háromra. Szürke cím a napirenden: „A katonai és politikai helyzet ismertetése.“ A nagy eseményhez meghívták a párt- és szakszervezetek vezetőit is. Már három előtt zsúfolásig telt a nagyterem. A karzatokat elzárták a közönség elől, az élelmesebbek azonban egyszerűen bementek az ülésterembe a hátsó ajtón, beültek a hátsó padsorokba. Kinevezték magukat szovjettagoknak. Senki sem kérdezte tőlük, kicsodák? Az előszobában s a közgyűlési teremmel szomszédos helyiségben lázas sürgés-forgás. Népbiztosok és az elnökség tagjai ideges nyugtalansággal tárgyalták a jövő várható fejleményeit. Szorongás és ijedtség sápadtsága váltotta föl az arcokon a düh pirosságát. Fejetlenség és kapkodás a zavaros tanácskozásokban, melybe bevontak koronként egy-egy kerületi elnököt. Azalatt benn az ülésteremben kínos csönd fejezi ki a lelkek vivődő aggodalmát A levegőben feszült izgalom, mely mintha kitörésre várt volna. Végre Biermann István az elnöki székbe ült. A népbiztosok közül még senki se mutatkozott Az elnök siri csendben mondta el párszavae megnyitóját A hivatalos szónok Rónai Zoltán volt Reá hárul a feladat, hogy bevallja a kormány bukását, hogy megértesse a hallgatósággal, miért kellett e díszes társaságnak több mint négy hónapi zsarnoki uralkodás után kivert kutyaként szökni az emberek szeme elől az ország határain túl is. Több mint egy óráig birkózott Rónai a feladattal. A bűnös vallomásait elég nyugalommal hallgatták. Csak néha zavarta egy-egy zajosabb incidens. Nyugodtan hallgatták, hogy miként jutott el a proletárdiktatúra a bukásig, miért mállott szót a Vörös hadsereg, de mikor azt mondta Rónai, hogy ez a sereg már nem tudja a forradalmat a román invázió ellen megvédeni, egy hang közbeszólt: — Papírgolyót gyártanak Csepelen! Nagy zaj zúdult e szavakra a teremben. Rónai azzal simította el az ügyet, hogy nem ez az egy-két eset döntötte el a küzdelmet. Ez csak epizód. Történtek hibák minden oldalról, de nem ezek idézték elő a katasztrófát Világtörténeti tényező: Az egész világ sorsa és a magyarországi proletáriátus lelkiállapota döntötték el a helyzetet. Fájdalommal, de kénytelen bevallani, hogy — A proletáriátus diktatúrája Magyarországon a proletáriátus többségének akaratából megbukott. A piciny magyar tanácsköztársaság harcában az antanttal szemben az utóbbi most győzelmesnek mutatkozik, mert az ő gyűrűjével szemben nem mutattak elég türelmet és ezenálást a mi tömegeink. Fölbomlott a belső figyelem s elszikkadt a belső lelkesedés tüze. A mély csöndben hallgatott beszédet ismét nyugtalan mozgás és zaj törte meg, mikor Rónai kijelentette: a proletárdiktatúrának e végtelenül kritikus percében érkezett az ántant ajánlata, hogy hajlandó tárgyalni Magyarországgá de csak olyan Magyarországgal, melyet nem bolseviki-kormány vezet. Hosszas megfontolás után arra az álláspontra jutott a kormányzótanács . . . — És a pártvezetőség! — süvített közbeegy hang. — ... igen és a pártvezetőség, — folytatta Rónai, — hogy elfogadja az antant ajánlatát. Az egész terem megmozdult Mozgás, zugás, ideges kézmozdulatok, artikulálatlan hancikket irt, melynek egyik része összefüggésben van elfogadásommal, ezt a részt itt közlöm: „Cserny utasítására rendezték be a Batthyány-palota hátsó pincéjét kínzókamrának. Azért a hátsót, mert innen a kiabálásokat, de még a lövéseket sem lehetett kihallani. Akit idehoztak, arra a legrémesebb borzalmak vártak. A legkedvezőbb esetben szörnyen megkínozták a Batthyány-palota foglyait, de volt rosszabb eset is, az agyonlövés vagy agyonverés. Tűszúrásokkal, karcsavarásokkal, gumibotokkal, rúgásokkal kínozták az embereket, papírvágókést vagy rohamkést dugtak a védtelen emberek torkába és testébe. Az áldozatokat a kínzások megkezdése előtt rendesen levetkőztették s mikor már a földön vergődtek, szöges csizmákkal rugdosták meg a fejüket. Sok embert öltek meg ebben a pincében, hogy hányat, azt eddig a nyomozás nem tudta, megállapítani. A Lenin-fiúk akárhányszor szavazással döntöttek a pincébe került fogoly sorsa felett. Néhány terrorista elhatározta például Légrády Imrének, a Pesti Hírlap főszerkesztőjének meggyilkolását. Az egyik Lenin-fiu észrevette, hogy Légrády világtalan. Megszánta s igy szólt társaihoz: Szerencsétlenek, hisz ez vak. Csak nem fogjátok bántani ezt az embert ! A Lenin-fiuk gondolkodóba estek és szavazással döntöttek Légrády sorsa felett. Szótöbbséggel azt határozták el, hogy életben hagyják. Ennek köszönhette, hogy átkisérték a forradalmi törvényszékhez.“ (Folyt. köv.) gok. A zűrzavarból csak egy hangot lehetett kivenni : — Akkor adni kell valamit a proletároknak! — Könnyű itt hősködni, szavalni — ! Rónai — hisz az én szerepem igen hálátlan, bevallása a csődnek, bevallása a vereségnek, hálátlan dolog ide állni leplezettedül azzal, hogy ez az uralom, amibe mi a tömegeket belevittük, vagy amibe részben bennünket vittek a tömegek, megbukott. Nem akarom bepiszkítani a zászlót, amiért küzdöttem. Vállalom a történtekért a felelősséget! Itt igenis minden hiba, minden piszkosság, minden korrupció, minden visszaélés dacára is nagyszerű dolog folyt Magyarországon. Csinálhattunk volna szebb dolgokat is. (!) De ahhoz tömegek kellettek volna. Ezek azonban hiányoztak. Cserbenhagytak bennüi proletáriátusnak azonban kivont fegyverrel kell állania az utolsó pillanatig, hogy a piros zászló szétrombolása után ne lehessen kitűzni a fehér lobogók A kormányzótanács elhatározta, hogy átadja az ügyek vezetését egy olyan ideiglenes kormányzatnak, melylyel az ántántgyalni fog s amely alkalmas arra, hogy a tanácsköztársaságot likvidálja. E szavakra ismét zaj és mozgás támadt a hátsó padsorokban. Fonyó Sári, a munkástanács egyik tagja hangos tiltakozással fölugrott helyéről s kivonult a teremből. A körülötte állók között izgalmas párbeszédek indultak. Többen felugráltak, hogy megtudják a baj okát. Oly izgalom támadt a teremben, hogy az elnök csak percek múlva tudta a rendet helyreállítani Rónai folytatta: — A tanácsköztársaságot Fonyó Sári elvtársnő nem mentette meg. Se a tanácsi köztársazságnak, se a magyar forradalom ügyének nem fog sokat ártani, ha Fonyó Sárilvtársnő itthagyja a termet. Ha elviseltük az óriási csapást, akkor még ezt a kisebb csapást is el ak vteefal. Ez incidens után mindjárt be is fejes beszédét Rónai azzal, hogy ha m Árasztották is a csatát, azért fegyelmezett sorokban vonulónak vissza. Az előadót megtapsolták. Az elnök éppen meg akarta indítani a vitát, mikor egyszerre több népbiztos kíséretében a terembe lépett Kun Béla. A tanácstagok éljeneztek, tapsoltak. Kun Béla halotthalványan az emelvényre lépett. Siri csönd, de szó nem jött az ajkára. Csak egy kis é 8 elteltével kezdett beszélni — Tisztelt elvtársak!. Hangom sincsen már, csak a hitem van meg, hogy ez a proletáriátus ... Megakadt. Hangja elcsuklott. Nem tudta tovább folytatni Az üres népbolonditó frázisok bő, forrása, egyszerre kiapadt, mintha érezte volna már torkán a kötél szorítását Hirtelen sírásba fűlt a szava, mint a rablógyilkosnak, mikor birái előtt vallania kellene. Hátralépett. A szék támlája mögé bújt. Kezeibe temette arcát. Teste ziháló rángása jelezte zokogását. Kinos, szánalmas, megdöbbentő látvány volt. Aztán letörölte kényeit s akadozó hangon folytatta: —... hogy az a proletáriátus, amely igy cserbenhagyta nem őt a vezérét, hanem önmagát, mégsem hibás, mert a kapitalizmusból nem lehetett mást csinálni, mint „azt a mocskos és ronda rendszert ami ebben az országban van. Nyugodtan megállapíthatja, hogy Magyarországon megbukott a proletárdiktatúra. Többször el-elakadt a szava, mikor rátért arra, miért mondtak le a hatalomról. Hozzátette, hogy ebben az országban semmiféle alakulás sem lehet állandó, mert nincs eshetőség rá, hogy itt a munkásság kormányozni tudjon, vagy a kormányzásban részt tudjon venni azok után, amik itt történtek. — Az a proletáriátus— mondotta — amely elégedetlen volt a mi kormányzásunkkal és hangosan kiabálta a gyárakban, hogy: „Le a proletárdiktatúrával!“ — az még elégedetlenebb lesz _3__