Pesti Hírlap, 1919. október (41. évfolyam, 116-141. szám)
1919-10-01 / 116. szám
2 Wilson szerepéről a párisi konferenciám kijelentette, hogy az Undo elnöke volt a választott syitó a konferencián. Az olasz delegáció tiltakozost ugyan a választott bírósági döntés ellen az adnak kérdésben, de eredménytelenül. Wilson ragaszkodott hozzá és Európában százmillió ember élelmezése függ Amerikától. Az adriai probléma megoldásáról ezt mondotta Tittoni: Ebben a megoldásban kifejezésre fog jutni mindaz, amit Franciaország és Anglia közreműködése nyújthat Franciaország és Anglia hozzájárultak ahhoz, hogy Fiume olasz fennhatóság alá kerüljön, de Franciaország és Anglia Wilsonnal egyetértettek abban, hogy Fiume kikötőjét és vasútjait a népszövetségnek adják és Dalmáciát Zára nélkül a jugoszlávoknak. Ezzel szemben megkapnák az olaszok Albánia ellenőrzését és a korfui tengerszoros semlegesítése biztosítaná nekünk az Adrián való teljes ■uralmat. A végső döntés a kamaráé lesz. Ha a kamara a bizalmat megtagadja, akkor a kormány nem köti meg a szerződést. Tittoniazután Olaszország esetleges külön akciójának következményeit vázolta: Kizáratás a népszövetségből, teljes elszigeteltség, kiválóé a nagyhatalmak sorából. A Tittoni beszédét követő vitában Nitti miniszterelnök kijelentette, hogy elfogadja Leonardo Bianci javaslatát, amely így szól: A kamara ismét ünnepélyesen hangsúlyozza Fiume olasz jellegét és bizalommal a kormány akciója iránt, áttér a napirendre. Ennek a határozatnak első részét a hivatalos szocialisták kivételével közfelkiáltással, a második részt név szerinti szavazásban 208 szóval 180 ellenében fogadja el. József főherceg nyilatkozata, — Hivatalbalépése előzményeiről és kormányzói működéséről — József főherceg közvetettenül kormányzói állásáról való lemondása után fogadott egy újságírót, aki előtt következőleg nyilatkozott: — Kissé messzire kell visszanyúlnom, hogy tiszta képet adhassak a helyzetről. Még múlt év december havában megjelent nálam Friedrich István jelenlegi miniszterelnök és közölte velem, hogy Károlyi Mihály olyan lejtőre jutott, amely már a bolsevizmushoz vezet. Meggyőződése, hogy ennek gátat kell vetni, ő tehát híveivel az új forradalmi irány ellen dolgozik és azt kérdezte tőlem, hogy hajlandó vagyok-e őt ebben az irányban cselekvőleg támogatni. Még nem láttam elérkezettnek az időt arra, hogy a magam részéről kezdeményező lépést tegyek, de megelégedéssel szemléltem, hogy folyik a munka abban az irányban, hogy megmentsék, ami még megmenthető. Később aztán még több megbeszélésem volt Friedrichcel és az volt a benyomásom, hogy komoly és alapos munkát végez a bolsevizmus el-sülyedő országnak megmentése érdekében. Károlyi árulása után, aki az országot minden ok nélkül kiszolgáltatta a bolsevikieknek, Friedrich felszólítására kénytelen voltam egy időre teljesen visszavonulni a világtól. Előbb kalandos körülmények között falurólfalura vándoroltam és aztán lakájnak öltem. Keszthelyre mentem, hogy elfogott fiam hollétéről tudakozódjam és később Alcsuthon telepedtem le. Itt fiaim, mint napszámosok éltek és favágással keresték meg a kenyerüket Idősebb fiam 1900 korona havi bért kapott Alcsuthon elvesztettem minden kapcsolatot, nem foglalkoztam semmiféle ellenforradalmi tervvel, nem láttam senkit és nem beszéltem senkivel. — Július 24-én Alcsuthon táviratot kaptam Friedrich államtitkártól, aki figyelmeztetett, hogy ne jöjjek Budapestre. Eleinte nem voltam tisztában azzal, hogy mit jelent ez, de aztán augusztus 7-én napfelkelte előtt egy automobil érkezett hét tiszttel Alcsuthra. Az egyik tiszt átadta Friedrich üzenetét, hogy jöjjek tüstént Budapestre. Közölték velem, hogy a Peidi-kormány még aznap lemond és mivel nincs senki, aki az ügyeket erélyesen a kezébe venné, kértek, vegyem át én a legfelsőbb hatalmat. Belementem a dologba azzal a feltétellel, hogy olyan kormányt állítok össze, amelyben a lakosság minden rétege képviselve van és a legdemokratikusabb alapon készíti elő a nemzetgyűlési választásokat. Hangsúlyoztam továbbá, hogy abban a pillanatban, amikor ezt biztosítva látom, visszavonulok és nem kötelezhetem magamat másra, mint a rend fentartására, hogy szegény, boldogtalan hazánkat kivezessem a káoszból. Elutaztam tehát Budapestre, hol már akkor az egész hivatalnoki kar szilárdul eltökélte azt, hogy egy óráig sem szolgálja tovább a Peidlkormányt. A Peidl-kormány hivatalnoki kara magatartása folytán különben is kénytelen lett volna huszonnégy óra alatt lemondani. Közben azok a személyiségek, akik az egész mozgalmat vezették, felkeresték a kormányt és felszólították a lemondásra. — Ezek voltak azok a körülmények, amelyek közt én átvettem a legfelsőbb hatalmat. Első feladatomul azt tűztem ki, hogy az ántánt képviselőivel érintkezésbe lépjek. Eközben az volt a benyomásom, hogy ők a végbement változást egyszerűen tudomásul veszik. Ez azonban csak az én személyes benyomásom volt. Azt mondották nekem, hogy az ántánt képviselői, mivel befejezett ténynyel állanak szemben, azon lesznek, hogy keresztülvigyék az új kormány elismertetését. Én tehát mindenekelőtt egészen ártatlan hivatalnokkormányt állítottam össze, mert az volt a meggyőződésem, hogy azoknak a politikusoknak, itt őknek szerepük volt a közelmúltban és akik iránt — hogy joggal vagy jog nélkül, azt nem ítélhetem meg — kedvezőtlenné vált a nép hangulata, a jelen pillanatban nem lehet helyük a kormányban. Hogy időt nyerjek egy átmeneti kormány alakítására, Friedrich vezetőével hivatalnokkormányt állítottam össze. Később meghallgattam minden politikusnak a véleményét, akit csak kikutathattam, köztük a régi rezsim politikusainak véleményét is és úgy vettem észre, hogy nincs köztük egyetértés. A nézetek teljesen eltértek egymástól és így kénytelen voltam arra az elhatározásra jutni, hogy a megoldást önállóan veszem a kezembe. Tovább is ragaszkodtam ahhoz, hogy semmiféle úgynevezett „nagy politikus“ nem léphet be a kabinetbe, mert ez disszonanciákra vezetett volna. Utóbb a szociáldemokrata párt különböző tagjaival, köztük Garamival is tárgyaltam. Garami kijelentette nekem, hogy a szociáldemokraták hajlandók részt venni a kormányban, ha én visszalépek, mert személyemben bizonyos royalista törekvések megtestesülését látják. Erre kereken azt válaszoltam, hogy a köztársaság alapján állok. Magyarország — mondottam — ma köztársaság és több izben is hangoztattam abbeli törekvésemet, hogy a nép minden befolyástól menten juttassa akaratát a nemzetgyűlésen kifejezésre. Ha személyem volna az akadály, hajlandó vagyok bármikor visszalépni. Csupán arra nézve kívánok biztosítékokat az új kormánytól, hogy a választások tiszták és minden befolyásolástól mentesek lesznek. Garami azt mondotta nekem, olyan irányú a hangulat, hogy ő legyen a miniszterelnök és kzivüle még négy szocialista kerüljön be a kormányba. Azt feleltem, hogy ez lehet ellen, mert a szocialisták Magyarországon mintegy 15—17 százaléknyi kisebbséget képviselnek, míg a parasztság ez összlakosságnak körülbelül 70 százaléka. A szocialisták kívánságának teljesítése tehát oly igazságtalanság volna, amit én nem vállalhatok el. Ne számítsanak rá ilyen körülmények között, hogy a minisztertanács elnökét az ő körükből fogják választani. De rendelkezésükre áll két vagy három miniszteri tárca. A szocialisták ragaszkodtak ahhoz, hogy’ nekem le kell mondanom, mire én azt válaszoltam, hogy huszonnégy órai meggondolási időt kérek. — Ami a választások előkészítését illeti,, utasítottam a Friedrich-kormányt, hogy egy legszélesebb alapon álló választójogi reformtervezetet dolgozzon ki. Terjessze ki a választójogot a férfiakra és az inni és olvasni tudó nőkre. Az volt a terv, hogy mindenki, aki 24-ik életévét betöltötte, valamint a Károly-kereszt tulajdonosai megkapják a választói jogot A 24 éves korhatár kérdése még nem volt véglegesen eldöntve. Én továbbá a titkos és községenként való szavazást is óhajtottam hogy amennyire csak lehet ki legyen küszöbölve a befolyásolás. A Friedrich-kormány ezt elfogadta és már a kibontakozás legjobb útján voltunk, amikor azt vettem észre, hogy egyes helyeken belső intrikái mutatkoznak, amelyek nemcsak a kormány ellen, hanem ellenem is irányultak. Nem óhajtok erről részletesebben nyilatkozni. — Pár nap múlva magukhoz kérettek az antant képviselői és közölték velem, hogy lemon- t Elfogatnom története. •— Elmondta Légrády Imre. — .. Délután volt, a kulcs megfordult a zárban, a vasajtó kinyílt és belépett rajta az egy őr. — Készüljön, föl gyorsan, visszük a. .gyüjtő£ogházba! A felügyelői irodába kerültem. A fal melletti lócára ültetett az őr és otthagyott. Már számos fogoly volt ott és még újabbak jöttek. Amikor a fölvétel elkészült, felolvasták neveinket. A folytonos jövés-menést úgyszólván minden félórában névsorolvasás szakította meg, nehogy a nagy forgalomban valamelyikünk elsikkadjon. Közben az elvtárs szó csak úgy röpdösött a szobában: „felügyelő elvtárs“, „fegyőr elvtárs“, mindenki elvtárs volt, kivéve a rabot. Ezeket a szent egyenlőséget valló kommunista állam kizárja az elvtársak közül. Csöndesen beszélgettünk. Mellém ült egy munkás, történetesen egykor az én nyomdai alkalmazottam, valami segédmunkás, megismert, elbeszélgettem vele. Azután mások is odajöttek hozzám, mindegyikhez szóltam néhány megértő, jó szót. — Hány mázsát kapott? •— kérdezte egyik a másikat. Mire a felelet rendszerint az volt, hogy hármat vagy négyet. Az esztendőt nevezik mázsának a rabok. Egy-egy esztendő egy-egy mázsa. Mázsányi teher a szegény rabnak. A hónap csak hónap, nem érdemes külön elnevezni őket Az egyik mellettem, ülőt megkérdeztem: Miért kapott két mázsát és általában hogyan folyt le az ügye a forradalmi törvényszék előtt? Ismertem a bűnügyi eljárást de a forradalmi törvényszék előtti tárgyalás mikéntjét egyáltalában nem, eléje kerülök én is, hogyne lettem volna hát kiváncsi. A forradalmi törvényszék két munkásból állott egy harmadik elnökölt, — — A vádbiztos elvtárs — folytatta szomszédom — fölállt s előadta, hogy én a falusi direktóriumi választást megelőző egyik ülésen beszédet tartottam és többek közt azt mondtam: szocializálják a nagyüzemet, szocializálják a nagybirtokot, majd a középbirtokot, azután a hurok a mi nyakunkon szorul. Az öcsém hangosan helyeselt. Megkérdezték, mondtam-e ezt? Azt válaszoltam: nem így értettem, nem is így állítottam. Hivatkoztam a tanúimra is, de hiába, mert csak a följelentőnek — egyik haragosomnak — tanúit citálták meg, ezek kéznél is voltak, megkérdezték őket s anélkül, hogy megeskették volna egyiket is, már kész volt az ítélet. Nem tartott öt percig a tárgyalás és már rajtam volt a két mázsa. Az öcsém négyet kapott. — Kétszer annyit, holott ő csak helyeselt? — Ez azért volt, mert az öcsém, amikor foglalkozását kérdezték, azt felelte: műegyetemi hallgató. Én azonban elhallgattam, hogy felső ipariskolát végeztem, gyári munkásnak vallottam magamat, így kapott a burzsujnak minősült öcsém két annyit. Ilyen volt a proletár igazságszolgáltatás, ilyen gyors a forradalmi törvényszék eljárása minden ügyben. Nem hazugság, tiszta való, amit lapjaik megírtak, hogy a proletárbíró józan, természetes esze öt perc alatt megold minden olyan fogas kérdést, amin a régimódi bírák, ügyészek és védők napokig elfecsegtek. Volt a rabok között olyan, akire öt perc alatt öt évet is rásóztak, de olyan egy sem, akinek az ügyét csak negyedóráig is tárgyalták volna. Volt közöttük, akit tolvajlásért vagy sikkasztásért avagy más apró-cseprő deliktumért büntettek meglehetős szigorú büntetéssel. Az idő múlt, de a gyűjtőfogház automobilja csak késett. Végre is telefonáltak, hogy csak másnap érkezik. Ott kellett tehát még egy éjszakát tölteni. De az időközben fölvett foglyok már elfoglalták a régiek helyét. Betereltek mindannyiunkat egy nagy raktárba, ahol tartalék ágyak voltak. Megálltam tehetetlenül az ajtó mellett, amíg a többiek ágyat foglaltak maguknak. Egyszerre odalépett hozzám az egyik rab, fiatal, magas, erős suhanó, Fehérvári György. — Jöjjön velem, majd keresek Légrády bácsinak ágyat. Azzal odavezetett egy ágyhoz. A sarokban volt ez, a legjobb valamennyi között, de már valakinek a pókmókja volt rajta, jeléül, hogy elfoglalta. Fehérvári György szó nélkül letette a cókmókot, gondosan megigazította az ágyat, majd leültetett. De már jött az uj tulajdonos, aki igy tiltakozott: — Ez az én helyem, már előbb lefoglaltam. Mire Fehérvári azt felelte a Pesti Hírlap 1919. október 1. szerda.