Pesti Hírlap, 1919. október (41. évfolyam, 116-141. szám)

1919-10-01 / 116. szám

kitűnő játéka estéről-estére zsúfolt házakat von­zanak a Corso és Royal Apollo nézőterére. A közönség mindenik előadáson végigkacagja a pompás darabot. MAI ELŐADÁSOK. Royal Apollo : Nyugati bestiák. Baba. (4, 6, 8.) Uránia: Twist Oliver. (15, 6, 1S.) Mozgókép Gittán: Twist Olivér. Vérző szív. (4, 6, 8.) Omnia: Mélység lakói. Termékenység. (A4, A7, A8.) Corso: Baba. (4, 6, 8.) Tivoli: Udvari levegő. Zöld álarc. (4, 6, .6.) Olympia : Két sláger, 1i5, y47, 8.) Esti levél. — Úr vagy proletár? —­ A kommunistáid többek közt azt is sze­münkre vetették nekünk „polgári“ újság­íróknak, hogy nem tudjuk megtanulni se az ő frazeológiájukat, se a terminológiájukat, se az ideológiájukat. Pedig tulajdonképpen nagyon kevés szóból állott az. De ebben a kevésben igen sok volt a természetellenes, az erőltetett. Már maga az, ahogyan magu­kat s egymást elnevezték, nem fejezte ki az igazságot.­­ Ezek a kifejezések: proletár, elvtárs, burzsuj egyáltalán nem illettek azokra, akikkel szemben alkalmazták. A proletár jelző például — ahogyan azt ellentétbe helyezték az uj szóval — nem volt helyes elnevezése a magyar munkások­nak, akik teljes joggal követelhetik maguk­­­nak, hogy őket is uraknak nevezzék, amint „ur“ minden állampolgár a francia köztár­­s­­aságban. A proletár rövidítése a latin pro­­letariusnak Freniciscus Páriz Pápai, a­­nagyenyedi kollégium tudós professzora, bi­­i­zonyára nem sejtette 1750-ben, hogy ezt a­­ latin szót a munkásság egyetemes elnevezé­­­­sére fogják használni a huszadik században, tehát távol állott tőle minden rosszakaratú célzatosság, amidőn Dictionariumában azt írta, hogy ,,proletarian. Köz. Nem, igen betsüs. Alávaló“. Hogy a magyar irodalom később is ilyenféle értelmet tulaj­donít­ott e latin szónak, az kitűnik abból, hogy például a múlt század 80-as éveiben Csiky Gergely „Proletárok“ cím alatt olyan társaságot mu­­t­­atott be, melyre magyarul az „elzüllött“ ki­fejezés volt találó. A magyar munkásság többségére a pro­letár szó nem illik, sőt igazságtalanul sértő. Érezték ezt a bolseviki vezérek is s ezért sokszor támadták a munkások egy részét azzal, hogy munkás-arisztokraták, szociális­­arisztokraták. Nem tudták belátni, hogy igazságtalanság is, ostobaság is lefelé egyen­­lősíteni az összes embereket úgy, hogy „mindnyájan proletárok vagyunk“, holott az felel meg a haladásnak s a jólétben és tisztességben való egyenlőségnek, hogy föl­felé egyenlősitsünk s „mindnyájan legyünk egyformán urak“. Én egész életemben mint proletár kerestem a kenyeremet, de mint itt költöttem el. A magyar munkások többsége kollegám e tekintetben. Mik vagyunk hát, urak vagy proletárok? Az urasság benne van a magyar ka­rakterben. Minden magyar ember urnak születik, akár iparos munkás, akár földmű­velő paraszt. Mert az „ur“ kifejezés nem egyet fejez ki a „gazdag“ vagy „vagyonos“ szóval. Sok milliomos sohase tud ur lenni. Az urasság elsősorban bizonyos lelki nemes­séget, gavallérságot, jószívűséget s jó mo­dort jelent. E tekintetben pedig ur a magyar szellemi és fizikai munkások túlnyomó nagy része. Nem tudok tehát abban az emberiség szempontjából haladást látni, hogy töröljük el az ur kifejezést s mindenki csak proletár legyen. Sőt ellenkezőleg azzal közelítjük meg a testvériség elvét, ha mindenkinek, még az igazi proletárnak nevéhez is hozzá­­teszszük az „ur“ titulust, mint a franciák. Különösen ne sajnálják ezt a gazdag urak, hisz ez a gyöngédség nem kerül pénzbe. Az az ellentét sem volt igazságos, ami­ben a proletárt, a munkást a „burzsuj “-jal szembe helyezték. Az a „burzsoázia“, ami­­ben külföldi sablon után oly sokat b­írtak, Magyarországon számra igen kicsiny. A polgár szó a legtöbb munkásra illik. A pol­gári vagyon nagy része is munkáskezekben van. Azért a magyar nép körében divatos ESTI HÍRLAP S tr­v. október 1., szerda, ,polgártárs“ kifejezés sokkal találóbb volt, mint az új „elvtárs“, amely annál kevésbbé illik Magyarországra, mert itt minden em­ber más elvet vall. Zsolt, lap! Inkre: A vesztegető forradalom. — Fehéri Armánd könyve. — Fehéri Armánd tollából ilyen címen meg­jelent egy kötet, amelyik hiteles adatok alapján a politikai kormányzat egyik legsötétebb és leg­­csúnyább részletébe világit be : a titkos rendel­kezési alapok világába. Arról van szó ebben a szenzációs könyvben, hogy kik azok a politiku­sok, írók és újságírók, akik a Károlyi-kormány alatt pénzt kaptak a miniszterelnökség rendel­kező alapjából és kik azok, akik a Tanácsköz­társaság ideje alatt­ pénzt vettek föl a szovjettől? A magyar közélet történetének egyik legsötétebb és legszomorúbb fejezete ez. A Fehéri munkája nem volt kellemes munka, azonban szükséges és hasznos munka volt a közéleti erkölcs szempont­jából. A közönséget azonban figyelmeztetni kell arra, hogy a könyvet kellő figyelemmel és kriti­kával olvassa és ne formáljon elhamarkodott ítéletet senkiről . Fehéri a könyv teljessége ked­véért az egész rendelkezésére álló anyagot közre­bocsátotta, ilyenformán, amint erre bevezetésében maga is hivatkozik tisztességes és kifogástalan nevek is keveredtek a megfizetett és korrumpált emberek közé. A Károlyi-kormány rendelkezése alapjáról írott sorok jellemző adalékokat adnak a Károlyi­­kormány rettenetes gazdálkodásának történe­téhez. Mi a Károlyi-kormány egyik leelső teen­dője? — írja Fehéri — Mi volna más, mint no­vember 4-én alaposan megtömni a kimerült ren­delkezési alapot. A 4847. számú utalvány alap­ján 200.000 koronát kér a központi állampénz­tártól. Ezt a törvénytlenséget is csak az egy erő­sen bűnöző hajlandóságú terhelt ember enged­hette meg magának, mint amilyen, gróf Károlyi­ Mihály. Végre is az állampénztárból nem lehet kimerült rendelkezési alapokat csak úgy, egy­szerű utalványozásra, ismét sajtóü­zem­képzéssé tenni. Rendelkezési alapra az állampénztár­akból csak a költségvetés rendelkezései értelmében le­het költségvetésileg megállapított tételeket, illető­leg egyszerűn tételt átutalni. 1918. november 4-én pedig volt költségvetés, a forradalom nem helyezte hatályon kívül a régi törvényeket, sőt azokat egyenesen fentartotta. S különben is 200.000 korona akkora tétel, amit pót­dotációnak a rendelkezési alap javára, a korábbi gyakorlat nem ismert. A miniszterelnök rendelkezési alapja régebben; egész évre 40,000 korona volt s csak utóbb emelte azt a törvény 200,000 koronára. A miniszterelnöknek ez a 200,000 koronás rendelkezési alapja állandó parlamenti viták tár­gya volt régi, jobb és tisztességesebb években. Többet, mint 200,000 koronát — egy költségve­tési évben — a magyar miniszterelnök nem kap­hatott. S erről a 200,000 koronáról is el kellett számolnia — nyugta és utalvány szerint. Ha neki is az állami számvevőszéknek, de a király­nak. Ebben a megvilágításban kell az olvasónak megnéznie Károlyi és cinkosai pénzkezelését. Mondottuk, hogy Károlyi első dolga egy 200.000 koronás lopás volt. November 4 én elő­ször dugta be enyves kezét az állampénztárba s kihozott onnan a rendelkezési alap javára 200.000 K-át. S ez a 200.000 korona még nem minden. Nov. 5-én újból befolyik az állampénz­tárból a rendelkezési alapra 66,667 korona; no­vember 12-én a 8240. számú utalványon megint benyúl a kormány a halálosan beteg magyar ál­lam pénztárába s most már kerek egymillió koronát emel ki onnan. December 2-án a 9461. utalvány újból egymillió koronát lop el a központi állam­­pénztárból a rendelkezési alap javára. 1919. ja­nuár 7-én ismét egymillió koronát kér az állam­pénztártól a kormány s befizeti azt a miniszter­elnök rendelkezési alapjára. Kilenc hét alatt 3.266.000 koronát rabolt el Károlyi Mihály kor­mánya az állampénztárból. Nagyon érdekes a könyv következő rész­lete is: A következő nyugta különösen azokat a po­litikai és­ újságírói köröket fogja érdekelni, akik előtt ismeretes az újságírói szakszervezetté át­alakult Újságírók szabadszervezete 7 tagú végre­­hajtóbizottságának a Pesti Hírlap ellen a kor­mányhatalom minden eszközével véghezvitt zsa­rolása. A hét zsaroló, köztük Gábor Andor is, a Pesti Hírlap ellenzéki és nemzeti irányának megváltoztatását követelték, szakszervezeti alapon avatkoztak be ebbe a csakis a tulajdonosokra és a lap olvasóira, de semmáesetre sem a tisztelt szerkesztőségre tartozó ügybe és az épületben január 23-án a kormány sajtófőnöke, Gellért Oszkár „miniszteri tanácsos“ (korábban a Pesti Hírlap munkatársa) által az utcai tömeg segít­ségével véghezvitt rombolás után azzal érveltek, hogy a Pesti Hírlap szerkesztősége tagjainak személyi biztonsága érdekében szükséges a lap irányának megváltoztatása és a tömeg által óhaj­tott politika követése, különben újabb rombolás fog bekövetkezni és a tömeg senki életét sem fogja kímélni. A zsarolók állandóan azt hangoz­tatták, hogy ők­ önzetlenül kérnek beleszólást a Pesti Hírlap ügyeibe. Ezt az önzetlenséget leg­jobban tanúsítja az a nyugta, mely alább követ­kezik : Nyugta 1000.O­K, azaz Egyezer koronáról, mely összeget cenzori minőségből teljesített 10 éjszakai munkáért (kocsiköltség, vacsora és munkadij) címén a m­ai napon Herczeg Géza úrtól átvettem. 1919. április 1. Gábor Andor: A hasonló adatok bőségét tartalmazó könyv Kertész József könyvnyomdájában jelent meg és ára busz korona.­­ (Károlyi végkielégítése.) Gróf Károlyi Mihályt, aki miután Magyarország sorsát olyan jól elintézte, hogy nevét örökre csak átokkal emlegethetti minden magyar, nem kell félteni, hogy nem lesz miből megélnie az exiliumban. A tanácskormány jóvoltából majdnem egész va­gyonát, mely pénzben és értékpapírokban négy milliót jóval meghaladó összeget tett ki, magá­val vitte. Maga a kormányzótanács adta meg az engedélyt rá, hogy Károlyi és felesége min­den­ pénzüket kivehessék a bankokból és az erre vonatkozó rendelkezést — risum teneatis — Kunfi Zsigmond írta aki, aki ilyen lélekemelő módon fejezte ki Károlyinak háláját azért, hogy mó­dot adott neki a tanácskormány megalakítására. A pénzintézeti direktórium, amely tele volt el­lenforradalma­rral, csak késlekedve engedelmes­kedett és csak napok múlva kapták meg a ban­kok az utasítást, hogy a Károlyi ■ Mihály-há­­zaspár értékeit ki­­­kell szolgáltatni. így kapott Károlyi olyan időben, amikor másoknak a havi kétezer koronát is csak nagy ceremóniákkal adták ki, milliókat., így jutott kifejezésre az a híres kommunista elv, hogy a közös vagyonból mindenkit egyforma rész illet meg. Egy budai bankfiók hatvanezer koronát fizetett ki neki, egy altruista agrár­intézet pedig egész folyószámlá­­ját, mely nagyon jelentékeny volt. Egy harma­­dik banknál külföldi valutára szóló papírokat vett fel Károlyi. Most rendőri nyomozat tár­gya, hogy mennyi összesen az az érték, ame­lyet Károlyi a tanácskormány engedélyével úgy az itteni bankoktól, mint a tanácskormá­ny kül­földi közegeinél kapott. Mindenesetre untig elég arra, hogy ne legyenek anyagi gondjai Prágá­ban, ahol most emlékiratait írja.­­ (Az új postapénzek.) A pénzügyminisz­ter leiratot küldött a postatakarékpénztárhoz és a nagyobb pénzintézetekhez, melyben közli a tíz- és húsz-koronás postatakarékpénztári jegyek le­írását és egyúttal ér­tszi őket, hogy mihelyt e pénzjegyekből kellő mennyiség lesz, ezekkel fog­ják becserélni a forgalomban levő régi posta­takarékpénztári pénzjegyeket és a devalvált két­száz- és huszonötkoronásokat. —■ (Nincsenek többé maximális árak.) Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság dr Degré Miklós táblabíró elnöklésével tanácsko­zást folytatott, amelynek eredményeként kérni fogja a kormányt, h­ogy mivel a kereskedelem­ügyi miniszter úgyis a szabadkereskedelem híve, a mai nehéz beszerzési és szállítási , viszonyok matt szüntessék meg az összes cikkek maximális árát. Az árvizsgáló bizottság árakat fog közölni, de ezek nem maximális, csak tájékoztató árak lesznek, ezeket az árakat túl lehet lépni, de min­den esetben meg kell okolni.­­ (Pesti ügyvéd kalandja Bécsben.) A bécsi reggeli lapok írják, hogy Eisenstein Imre magánzó, Hazai Gyula kereskedő és Hoffmann Edit táncosnő elvezették a min­ap Laibacher Fe­renc kereskedő lakására dr Kroó Ferenc pesti ügyvédet, akit arra biztattak, hogy játszszék velük bakkarát. Játék közben el­szedtek a pesti fiskálistól százezer koronát. Később fölmerült az a gyanú, hogy Eisenstein, Hazair és Laiba­cher hamisan játszottak. A rendőrség mind a hármat letartóztatta és átadta őket a bécsi or­szágos törvényszéknek.

Next