Pesti Hírlap, 1919. október (41. évfolyam, 116-141. szám)
1919-10-01 / 116. szám
kitűnő játéka estéről-estére zsúfolt házakat vonzanak a Corso és Royal Apollo nézőterére. A közönség mindenik előadáson végigkacagja a pompás darabot. MAI ELŐADÁSOK. Royal Apollo : Nyugati bestiák. Baba. (4, 6, 8.) Uránia: Twist Oliver. (15, 6, 1S.) Mozgókép Gittán: Twist Olivér. Vérző szív. (4, 6, 8.) Omnia: Mélység lakói. Termékenység. (A4, A7, A8.) Corso: Baba. (4, 6, 8.) Tivoli: Udvari levegő. Zöld álarc. (4, 6, .6.) Olympia : Két sláger, 1i5, y47, 8.) Esti levél. — Úr vagy proletár? — A kommunistáid többek közt azt is szemünkre vetették nekünk „polgári“ újságíróknak, hogy nem tudjuk megtanulni se az ő frazeológiájukat, se a terminológiájukat, se az ideológiájukat. Pedig tulajdonképpen nagyon kevés szóból állott az. De ebben a kevésben igen sok volt a természetellenes, az erőltetett. Már maga az, ahogyan magukat s egymást elnevezték, nem fejezte ki az igazságot. Ezek a kifejezések: proletár, elvtárs, burzsuj egyáltalán nem illettek azokra, akikkel szemben alkalmazták. A proletár jelző például — ahogyan azt ellentétbe helyezték az uj szóval — nem volt helyes elnevezése a magyar munkásoknak, akik teljes joggal követelhetik maguknak, hogy őket is uraknak nevezzék, amint „ur“ minden állampolgár a francia köztársaságban. A proletár rövidítése a latin proletariusnak Freniciscus Páriz Pápai, anagyenyedi kollégium tudós professzora, biizonyára nem sejtette 1750-ben, hogy ezt a latin szót a munkásság egyetemes elnevezésére fogják használni a huszadik században, tehát távol állott tőle minden rosszakaratú célzatosság, amidőn Dictionariumában azt írta, hogy ,,proletarian. Köz. Nem, igen betsüs. Alávaló“. Hogy a magyar irodalom később is ilyenféle értelmet tulajdonított e latin szónak, az kitűnik abból, hogy például a múlt század 80-as éveiben Csiky Gergely „Proletárok“ cím alatt olyan társaságot mutatott be, melyre magyarul az „elzüllött“ kifejezés volt találó. A magyar munkásság többségére a proletár szó nem illik, sőt igazságtalanul sértő. Érezték ezt a bolseviki vezérek is s ezért sokszor támadták a munkások egy részét azzal, hogy munkás-arisztokraták, szociálisarisztokraták. Nem tudták belátni, hogy igazságtalanság is, ostobaság is lefelé egyenlősíteni az összes embereket úgy, hogy „mindnyájan proletárok vagyunk“, holott az felel meg a haladásnak s a jólétben és tisztességben való egyenlőségnek, hogy fölfelé egyenlősitsünk s „mindnyájan legyünk egyformán urak“. Én egész életemben mint proletár kerestem a kenyeremet, de mint itt költöttem el. A magyar munkások többsége kollegám e tekintetben. Mik vagyunk hát, urak vagy proletárok? Az urasság benne van a magyar karakterben. Minden magyar ember urnak születik, akár iparos munkás, akár földművelő paraszt. Mert az „ur“ kifejezés nem egyet fejez ki a „gazdag“ vagy „vagyonos“ szóval. Sok milliomos sohase tud ur lenni. Az urasság elsősorban bizonyos lelki nemességet, gavallérságot, jószívűséget s jó modort jelent. E tekintetben pedig ur a magyar szellemi és fizikai munkások túlnyomó nagy része. Nem tudok tehát abban az emberiség szempontjából haladást látni, hogy töröljük el az ur kifejezést s mindenki csak proletár legyen. Sőt ellenkezőleg azzal közelítjük meg a testvériség elvét, ha mindenkinek, még az igazi proletárnak nevéhez is hozzáteszszük az „ur“ titulust, mint a franciák. Különösen ne sajnálják ezt a gazdag urak, hisz ez a gyöngédség nem kerül pénzbe. Az az ellentét sem volt igazságos, amiben a proletárt, a munkást a „burzsuj “-jal szembe helyezték. Az a „burzsoázia“, amiben külföldi sablon után oly sokat bírtak, Magyarországon számra igen kicsiny. A polgár szó a legtöbb munkásra illik. A polgári vagyon nagy része is munkáskezekben van. Azért a magyar nép körében divatos ESTI HÍRLAP S trv. október 1., szerda, ,polgártárs“ kifejezés sokkal találóbb volt, mint az új „elvtárs“, amely annál kevésbbé illik Magyarországra, mert itt minden ember más elvet vall. Zsolt, lap! Inkre: A vesztegető forradalom. — Fehéri Armánd könyve. — Fehéri Armánd tollából ilyen címen megjelent egy kötet, amelyik hiteles adatok alapján a politikai kormányzat egyik legsötétebb és legcsúnyább részletébe világit be : a titkos rendelkezési alapok világába. Arról van szó ebben a szenzációs könyvben, hogy kik azok a politikusok, írók és újságírók, akik a Károlyi-kormány alatt pénzt kaptak a miniszterelnökség rendelkező alapjából és kik azok, akik a Tanácsköztársaság ideje alatt pénzt vettek föl a szovjettől? A magyar közélet történetének egyik legsötétebb és legszomorúbb fejezete ez. A Fehéri munkája nem volt kellemes munka, azonban szükséges és hasznos munka volt a közéleti erkölcs szempontjából. A közönséget azonban figyelmeztetni kell arra, hogy a könyvet kellő figyelemmel és kritikával olvassa és ne formáljon elhamarkodott ítéletet senkiről . Fehéri a könyv teljessége kedvéért az egész rendelkezésére álló anyagot közrebocsátotta, ilyenformán, amint erre bevezetésében maga is hivatkozik tisztességes és kifogástalan nevek is keveredtek a megfizetett és korrumpált emberek közé. A Károlyi-kormány rendelkezése alapjáról írott sorok jellemző adalékokat adnak a Károlyikormány rettenetes gazdálkodásának történetéhez. Mi a Károlyi-kormány egyik leelső teendője? — írja Fehéri — Mi volna más, mint november 4-én alaposan megtömni a kimerült rendelkezési alapot. A 4847. számú utalvány alapján 200.000 koronát kér a központi állampénztártól. Ezt a törvénytlenséget is csak az egy erősen bűnöző hajlandóságú terhelt ember engedhette meg magának, mint amilyen, gróf Károlyi Mihály. Végre is az állampénztárból nem lehet kimerült rendelkezési alapokat csak úgy, egyszerű utalványozásra, ismét sajtóüzemképzéssé tenni. Rendelkezési alapra az állampénztárakból csak a költségvetés rendelkezései értelmében lehet költségvetésileg megállapított tételeket, illetőleg egyszerűn tételt átutalni. 1918. november 4-én pedig volt költségvetés, a forradalom nem helyezte hatályon kívül a régi törvényeket, sőt azokat egyenesen fentartotta. S különben is 200.000 korona akkora tétel, amit pótdotációnak a rendelkezési alap javára, a korábbi gyakorlat nem ismert. A miniszterelnök rendelkezési alapja régebben; egész évre 40,000 korona volt s csak utóbb emelte azt a törvény 200,000 koronára. A miniszterelnöknek ez a 200,000 koronás rendelkezési alapja állandó parlamenti viták tárgya volt régi, jobb és tisztességesebb években. Többet, mint 200,000 koronát — egy költségvetési évben — a magyar miniszterelnök nem kaphatott. S erről a 200,000 koronáról is el kellett számolnia — nyugta és utalvány szerint. Ha neki is az állami számvevőszéknek, de a királynak. Ebben a megvilágításban kell az olvasónak megnéznie Károlyi és cinkosai pénzkezelését. Mondottuk, hogy Károlyi első dolga egy 200.000 koronás lopás volt. November 4 én először dugta be enyves kezét az állampénztárba s kihozott onnan a rendelkezési alap javára 200.000 K-át. S ez a 200.000 korona még nem minden. Nov. 5-én újból befolyik az állampénztárból a rendelkezési alapra 66,667 korona; november 12-én a 8240. számú utalványon megint benyúl a kormány a halálosan beteg magyar állam pénztárába s most már kerek egymillió koronát emel ki onnan. December 2-án a 9461. utalvány újból egymillió koronát lop el a központi állampénztárból a rendelkezési alap javára. 1919. január 7-én ismét egymillió koronát kér az állampénztártól a kormány s befizeti azt a miniszterelnök rendelkezési alapjára. Kilenc hét alatt 3.266.000 koronát rabolt el Károlyi Mihály kormánya az állampénztárból. Nagyon érdekes a könyv következő részlete is: A következő nyugta különösen azokat a politikai és újságírói köröket fogja érdekelni, akik előtt ismeretes az újságírói szakszervezetté átalakult Újságírók szabadszervezete 7 tagú végrehajtóbizottságának a Pesti Hírlap ellen a kormányhatalom minden eszközével véghezvitt zsarolása. A hét zsaroló, köztük Gábor Andor is, a Pesti Hírlap ellenzéki és nemzeti irányának megváltoztatását követelték, szakszervezeti alapon avatkoztak be ebbe a csakis a tulajdonosokra és a lap olvasóira, de semmáesetre sem a tisztelt szerkesztőségre tartozó ügybe és az épületben január 23-án a kormány sajtófőnöke, Gellért Oszkár „miniszteri tanácsos“ (korábban a Pesti Hírlap munkatársa) által az utcai tömeg segítségével véghezvitt rombolás után azzal érveltek, hogy a Pesti Hírlap szerkesztősége tagjainak személyi biztonsága érdekében szükséges a lap irányának megváltoztatása és a tömeg által óhajtott politika követése, különben újabb rombolás fog bekövetkezni és a tömeg senki életét sem fogja kímélni. A zsarolók állandóan azt hangoztatták, hogy ők önzetlenül kérnek beleszólást a Pesti Hírlap ügyeibe. Ezt az önzetlenséget legjobban tanúsítja az a nyugta, mely alább következik : Nyugta 1000.OK, azaz Egyezer koronáról, mely összeget cenzori minőségből teljesített 10 éjszakai munkáért (kocsiköltség, vacsora és munkadij) címén a mai napon Herczeg Géza úrtól átvettem. 1919. április 1. Gábor Andor: A hasonló adatok bőségét tartalmazó könyv Kertész József könyvnyomdájában jelent meg és ára busz korona. (Károlyi végkielégítése.) Gróf Károlyi Mihályt, aki miután Magyarország sorsát olyan jól elintézte, hogy nevét örökre csak átokkal emlegethetti minden magyar, nem kell félteni, hogy nem lesz miből megélnie az exiliumban. A tanácskormány jóvoltából majdnem egész vagyonát, mely pénzben és értékpapírokban négy milliót jóval meghaladó összeget tett ki, magával vitte. Maga a kormányzótanács adta meg az engedélyt rá, hogy Károlyi és felesége minden pénzüket kivehessék a bankokból és az erre vonatkozó rendelkezést — risum teneatis — Kunfi Zsigmond írta aki, aki ilyen lélekemelő módon fejezte ki Károlyinak háláját azért, hogy módot adott neki a tanácskormány megalakítására. A pénzintézeti direktórium, amely tele volt ellenforradalmarral, csak késlekedve engedelmeskedett és csak napok múlva kapták meg a bankok az utasítást, hogy a Károlyi ■ Mihály-házaspár értékeit kikell szolgáltatni. így kapott Károlyi olyan időben, amikor másoknak a havi kétezer koronát is csak nagy ceremóniákkal adták ki, milliókat., így jutott kifejezésre az a híres kommunista elv, hogy a közös vagyonból mindenkit egyforma rész illet meg. Egy budai bankfiók hatvanezer koronát fizetett ki neki, egy altruista agrárintézet pedig egész folyószámláját, mely nagyon jelentékeny volt. Egy harmadik banknál külföldi valutára szóló papírokat vett fel Károlyi. Most rendőri nyomozat tárgya, hogy mennyi összesen az az érték, amelyet Károlyi a tanácskormány engedélyével úgy az itteni bankoktól, mint a tanácskormány külföldi közegeinél kapott. Mindenesetre untig elég arra, hogy ne legyenek anyagi gondjai Prágában, ahol most emlékiratait írja. (Az új postapénzek.) A pénzügyminiszter leiratot küldött a postatakarékpénztárhoz és a nagyobb pénzintézetekhez, melyben közli a tíz- és húsz-koronás postatakarékpénztári jegyek leírását és egyúttal értszi őket, hogy mihelyt e pénzjegyekből kellő mennyiség lesz, ezekkel fogják becserélni a forgalomban levő régi postatakarékpénztári pénzjegyeket és a devalvált kétszáz- és huszonötkoronásokat. —■ (Nincsenek többé maximális árak.) Az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság dr Degré Miklós táblabíró elnöklésével tanácskozást folytatott, amelynek eredményeként kérni fogja a kormányt, hogy mivel a kereskedelemügyi miniszter úgyis a szabadkereskedelem híve, a mai nehéz beszerzési és szállítási , viszonyok matt szüntessék meg az összes cikkek maximális árát. Az árvizsgáló bizottság árakat fog közölni, de ezek nem maximális, csak tájékoztató árak lesznek, ezeket az árakat túl lehet lépni, de minden esetben meg kell okolni. (Pesti ügyvéd kalandja Bécsben.) A bécsi reggeli lapok írják, hogy Eisenstein Imre magánzó, Hazai Gyula kereskedő és Hoffmann Edit táncosnő elvezették a minap Laibacher Ferenc kereskedő lakására dr Kroó Ferenc pesti ügyvédet, akit arra biztattak, hogy játszszék velük bakkarát. Játék közben elszedtek a pesti fiskálistól százezer koronát. Később fölmerült az a gyanú, hogy Eisenstein, Hazair és Laibacher hamisan játszottak. A rendőrség mind a hármat letartóztatta és átadta őket a bécsi országos törvényszéknek.