Pesti Hírlap, 1919. december (41. évfolyam, 168-192. szám)

1919-12-02 / 168. szám

2 PESTI HÍRLAP 1919. december 2., kedd Bandholtz tábornok a miniszterelnöknél Bandholtz tábornok, az Amerikai Egyesült Államok budapesti katonai missziójának vezető­je, Sheldon vezérkari ezredes kíséretében meg­jelent a miniszterelnökségen, hivatalos látoga­tást tett Huszár Károly miniszterelnöknél. Az amerikai tábornokot, akinek kíséretében voltak a melléje beosztott katonai és polgári összekötő­tisztek is, ugyanazon formák között fogadták, mint az entente többi képviselőit. A miniszterel­nöki fogadóterem előcsarnokában dr Bárczy Ist­ván miniszteri tanácsos fogadta a tábornokot és vezette a gobelintereimbe, ahol a találkozás le­folyt Az amerikai tábornok egy félórát töltött a miniszterelnökségen és a miniszterelnökkel folytatott beszélgetésében meleg és szíves ér­deklődése mutatott Magyarország aktuális pro­blémái iránt. Erdély a román annexió ellen A minap megemlékeztünk arról, hogy az erdélyi kormányzótanács memorandumban fi­gyelmeztette a bukaresti kormányt, hogy Erdély mai helyzetében a várható fejleményekért nem vállalhatja a felelősséget. Annak, hogy Erdély­ben a románok számára mennyire komoly a helyzet, újabb bizonysága a következő jelen­­tésü­nk: Nagyszebenben a múlt hó 21-ike körül ma­gyarok, szászok és románok az erdélyi kor­mányzótanács ellen (Concilul Dirigant) pucs­csot rendeztek. Ez alkalomból a­­jelenlegi erdélyi kormányzótanácsot elmozdítottunk jelentették ki és egy ujast neveztek ki helyébe. A puccs azon körülményből indult ki, hogy a letett kormányzó­tanács az annexió mellett volt, míg az uj egy ön­álló Erdélyt kiván és minden annexiós gondolat­tól távol ál. A román királyi kormányzat erre Nagyszebenben kihirdette az ostromállapotot és­ a puccs résztvevőit elfogatta. Jellemző, hogy a­z erdélyi román papság nemcsak hogy aktíve részt vett a puccsban, ha­nem direkt vezető szerepet játszott benne és nyíl­tan kijelentette, hogy minden annexiót ellenez. Ebben a jelentésben a legérdekesebb és a legföltüntőbb az, hogy az erdélyi román kor­mányzótanács ellen maguk a románok is föl­léptek és pedig a szászokkal és magyarokkal egyetértőleg. A demarkációs vonalon túlról ér­kező gyér és megbízhatatlan hírszolgálat mel­lett ez fontos és érdekes adaléka annak a máris erős mozgalomnak, amely nemzetiség?é való tekintet nélkül tiltakozik az ellen, hogy a romá­nok Erdélyt, mint a régi királyság egy új részét, egyszerűen annektálják és szívósan kitart az autonómia követelése mellett. Bizonyos, hogy a Nagyszebenben kihirdetett statáriummal ez a kérdés nincsen elintézve. A békekonferencia és a világ békéjét féltő európai közvélemény pedig már ezekből az eseményekből is világosan lát­hat­ja, hogy Magyarország megcsonkítása mi­lyen veszedelmeket rejtene magában. * * A korona a magyar állam címerén­ A Magyar Királyság Pártja szerdán dél­ben tizenkét órakor küldöttségileg adja át Hu­szár Károly miniszterelnöknek a memorandu­mát, amelyben azt kéri, hogy a magyar állam címerére helyezzék vissza a szent koronát. A küldöttséget gróf Somssich Tibor vezeti. A sárvári kerületet ismét a miniszter­elnöknek ajánlották föl. A Sárvári Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja november 24-én kelt levelével a kerület régi képviselőjének, Huszár Károly miniszter­elnöknek, ajánlotta ismét föl képviseltetését. A meleghangú levelet Huszár Mihály esperesplébán­­os és Eőry Vilmos gyógyszerész írták alá. A magyar királyság pártjában. A magyar királyság pártjának klubhelyiségé­ben napról-napra mozgalmasabb az élet. A párt meg­indította a vidéki szervezkedést és nagy figyelmet fordít arra, hogy a románok által kiürített területe­ken nyomban megindítsa a propagandát a királyság eszméjének. Legutóbb Dorozsmán alakult meg a ki­rálypárt nagy lelkesedés mellett. Újabban beléptek a pártba báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter, Beöthy László színigazgató, gróf Zichy Ödön, Kál­mán Gusztáv, őrgróf Pallavicini György, Polnay Jenő ny. miniszter, stb. A keresztény nemzeti egyesülés párja­ A keresztény nemzeti egyesülés pártjában megjelentek az este Friedrich István és Bleyer Ja­kab miniszterek és Pekár Gyula államtitkár is. Élénk eszmecsere folyt a kisgazdapárt fúziójáról és számottevő akcióba lépéséről Nagy érdeklődéssel tárgyalták a IV. közigazgatási kerület választási mozgalmait is, ahol a jelölés dolgában a különféle pártok és frakciók még nem jutottak megrállapo­dásra- Képviselőjelölések a fővárosban A főváros XIV. választó­kerületének jelöltsé­gét a kerület polgárai Ledermann Mór elnöklésével tartott értekezletükön Ugron Gábor volt miniszter­nek ajánlották fel, aki azt elfogadta.­­ A XV. vá­lasztókerület nemzeti demokrata pártja Vass Károly asztalosmester ajánlatára dr Kiss Ferenc ny. kerü­leti elöljárót nemzetgyűlési képviselőnek jelölte. — A XVI. választókerület képviselő-jelöltségét a Li­get-klubban tartott gyűlés Róna Sándor, Boros Ödön és Strausz Henrik felszólalása után dr Mar­kos Jenő volt városi tanácsnoknak ajánlotta fel — A XIX-ik választókerületben (VIII-ik közigazgatási kerület) a keresztény nemzeti egyesülés pártja dr Avarffy Eleket jelölte. —­ Az ipolysági választókerü­letben (a cseh megszállás miatt ezúttal Drégelypa­lánkon) a választók gróf Somssich Tihamér volt hontmegyei főispánt jelölték keresztény nemzeti párti programmal. Crescendo. Irta: LUX TERRA. Két nap óta halkan, csöndes nyugalom­mal havazott. Éjjel-nappal, egy pillanatnyi meg­állás nélkül. A vár udvarát már nem is söpörték, kinek-minek, mikor a császáriak ma vagy holnap úgy is bevonulnak. A hosszuhaju vitézek, Zrínyi Ilona katonái, nekibúsulva ültek kupáik mellett. Egy-egy bolthajtásos nagy szobában száz-száz­husz ember ült együtt, a pipafüstöt vágni lehetett a levegőben s mintha halott fölött virrasztottak volna, mély csönd volt körülöttük. Az egyik szoba ajtaján egy öregasszony jött be. A várban mindenki Zoé anyámnak hívta és még Betthlen Gábor idejében került e falak kö­zé, mint talált gyerek. Senki sem tudta kicsoda, milyen származású. Amikor hetvenkét esztendő előtt valaki letette a vár kapujába, csak azt az írásbeli üzenetet hagyta vele­, hogy a gyerek ne­ve Zoé. Sokan lengyel származásúnak hitték, sokan orosznak, de a Zoé szíve c­sak a magyarok­hoz húzott. Először, mint fiatal leány, Branden­burgi Katalint szolgálta, később Báthory Zsófiát és utoljára I. Rákóczi Ferenc hitvesét. A titokza­tos Zoé ifjú korában szép volt, eszes és üdves ke­zű, később epileptikus rohamok gyötörtek és iszá­kossá vált. Most már csak kártyát vetett és jöven­dőmondással mulatta rá a vár lakóit. A tűz fénye mellett valamelyik vitéz megis­merné a sűrü füst között az öregasszonyt. Feléje kiáltott: — Hé, Zoé anyánk, vesse ki a jövendőt! Az öreg asszony leült a nyitott szájú tűz elé­tt?" elővette a kártyáját. A láng megvilágító ráncos arcát, egykor nemes vonásait és turbán­szerű, kopott zöld fejkötőjét. Kivetette a kártyát, gondosan, fanatikus, beteg figyelemmel és lassan felvető mélyen fekvő, valamikor szép kék szemét. — Figyeltek? — kérdező. Több erős férfihang egyszerre mondta — Figyelünk! Az öregasszony hangja fátyolozottan, tom­pán hangzott — Mire a nap újra felkel, itt már a császá­riak lesznek az urak . . . Caraffa egy szekér kín­zószerszámot hoz magával és társzekereket az it­teni kincsek elrablásához ... Itt vérengzés nem leszen már. A nádor és a főurak megköték az eperjesi hóhér kezét . . . Innét majd tovább megy a kínzó­ szerszámaival. A mi asszonyunk szemé­lye is gúzsba köti a kezét. Ez a kártya itt, a mi asszonyunk . . . Jobbról-balról nagy gond, hi és bánat áll mellette. Előtte meg egy nagy út . . . • Valaki megszólalt a sűrü füst között: — Majd Bécsibe hurcolják. Az öreg Zoé szeme komoran égett mély üre­gében. — Csupa köny az asszonyunk utja ... A gyerekeit elszakítják tőle . . . Halk morgás hallatszott. — A gazok! . . . — Idegen ország határa áll előtte . . . Egy kevés öröm, találkozni fog az urával és lengersok bi a gyerekei miatt. A kupák megzörrentek az asztalokon. A férfiak ittak. — Tovább! — ösztökélte valaki Zoé Ennek meghalkult a szava. — Nagy köd áll előttem . . . Sötétség . . . Csak valami, mint egy nagy víz, átcsillan raj­ta .. . Meg egy sírhalom . . . Messze idegen­be . Egy ök­öl rácsapott az asztalra. — Elég! Zoé ismerte e férfiakat. Egy mozdulattal össze:apró kártyáit, ruhájába retté és a földön Az ujságiró-minisztereie ünneplése. Bensőséges meleg ünneplésben részesítet­ték a politikai újságírók a kormánynak ama tagjait, akik újságírói sorból emelkedtek a köz­élet vezető helyeire. A politikai hírlapírók tes­tülete vasárnap este lakomát adott e kormány­férfiak tiszteletére, akik közül az újságírók kö­rében megjelentek Huszár Károly miniszterel­nök, Beniczky Ödön belügyminiszter, Bárczy István igazságügyminisz­ter, Pekár Gyula állam­titkár és kíséretükben Bónitz Ferenc sajtófőnök, Bárczy István, Kisfaludy Kálmán, Hunkár Dé­nes miniszteri tanácsosok. Haller István közok­tatásügyi miniszter kimentette távolmaradását. Az újságírók nevében Lenkey Husztáv, a Pesti Hírlap felelős szerkesztője üdvözöli© meleg­hangú beszédben az újságíró-államférfiakat. Huszár Károly miniszterelnök hosszabb beszédben köszönte meg az üdvözlést, többek között ezeket mondván: — Ebben a pillanatban felidézem báró Kaas Iver szellemét. Nem tudok szólni pálya­társaimhoz anélkül, hogy ne emlékeznem meg ő róla, aki mesterem, tanítóm volt akkor, amikor először léptem át a redakció küszöbét. Ő tanított meg fiatulra és becsülni azokat az ideálokat, eszméket, amelyeknek e pillanatban köszönhe­tem azt, hogy a magyar közélet oly súlyos ter­heket rakott vállaimra, amineket magyar állam­férfiú még nem hordott. Tudom jól, mit köszön­hetek nektek, hogy sikerült ezt a nagy válsá­got megoldani. A sajtó támogatása nélkül a széthúzó, gyűlölködő pártokat még a rövid át­meneti időre sem lehetett volna összehozni. Vég­telen hálát érzek az újságírótársadalom iránt azokért a szolgálatokért, amelyeket a nemzet ügyének tettek akkor, amikor abszolút kritikus pillanatokban és napokban át tudták segíteni a válságon a magyar politikai életet. Nagy szük­ség volt arra, hogy a magyar sajtó jóvátegye azt, amit a sajtó a nemzet életén eddig rontott. Kény­telen vagyok szóvátenni, hogy a sajtó egy ré­szének oroszlánrésze volt abban, h­ogy az ország sorsa idáig lesülyedt Itt tapsoltak akkor­, ami­kor legelőször romboltak szét egy redakciót, itt voltak olyanok, akik diadalü­nnepet ültek, amikor könyveket az utcára dobtak, amikor a sajtó egy-egy része megszűnt, amikor a rablás és a polgárháború szellemét akarták beoltani a népbe.­­ Az egyszerű­ főmondatok politikáját és nem az úri huncutságot akarom folytatni, azt a politikát, amelyet munkás, iparos, paraszt­i és tisztviselő egyaránt megért és amelyet a ma­gyar nemzet egész intelligenciája a maga politi­kájának vallhat. Semmiféle kabinet nem tudja ez­t az országot regenerálni, csak a magyar po­litikai életnek valamennyi tényezőjének össze­ülve maradt. Egyszerre összerezzent és erősen figyelt Tompa dübörgést hallott. Mintha a föld alól jött volna. Hirtelen lefeküdt a földre és fülét a faburkolatra szőrt­e. — A császáriak, — mondta tompán — Éj­fél előtt itt lesznek. A férfiak felugrottak, majd hirtelen újra le­ültek. Valaki összeszede a kupákat az asztalokról és kivittl. Egy lelógó bajusza, tatárképű kuruc felállt és az asztalra csapott. — Kurucok! — mondta­ vérbenforgó szem­mel, — ezt még­se hagyjuk! Csaljuk tőrbe a né­metet és fizessük vissza Caraffának Eperjest ! Erre egy másik férfihang, egy haragvó, zengő férfihang válaszolt: — Nyílt harcban minden mehet! De becs­telen cselhez a Thököly hitvesének katonái nem fordulnak! A férfiak s­záján egyszerre buggyant ki a tetszés: — Nem is! A császáriak kürtje megszólalt a munkácsi vár alatt. Zrínyi Ilona a nagy teremben, fekete­bársonyruhában várta Caraffa tábornokot. A főbb emberei voltak mellete, kipróbált kurucok, minden csepp vérükkel híves. A nagy teremben száz szál viaszgyertya égett a velencei csillárban, a férfiak arca mégis sötét volt és komoran hall­gattak. Egyszerre hallani lehetett, amint a vár nehéz kapuját kinyitották az ellenség előtt Zrinyi Ilona összeszorított szájjal, sápadtan figyelt. A folyosón nehéz lépések közeledtek. Valaki kinyi­ta a nagy terem ajtaját és Caraffa tábornok "ott állt Zrinyi Ilona előtt. A nápolyi származású olasz leplezetlen kí­váncsisággal nézett végig a királynői alakon. Ez nyugodtan állta a tekintetet és hi­sgen meghaj­totta a fejét. A fejedelemasszony még csak negy­venhárom esztendős volt, de fekete haja már

Next