Pesti Hírlap, 1921. május (43. évfolyam, 94-116. szám)
1921-05-01 / 94. szám
o ka, hogy Idát megkérdezi: csakugyan nem beteg-e? Kopogtatott Idának az ajtaján. Semmi válasz. Hm, talán átment Millnerékhez? Abban a percben megnyitok a műhelyének ez ajtaja, s Ida lép ki. A feje be van kötötít menyecskésen A kezén könyékig vont sárga szarvasbőr keztyű. A kezében portörlő rongy és színes tollporoló. Rábámul Csabára. Az arcát pirosság futja el. — Véltem, hogy elment, — mondja zavarodottan. — Hogyan, hát maga takarít a műhelyemben? — Kati el van foglalva. Különben se bíztam rá soha. — Ezt nem is tudtam. Fogadja az elmulasztott hálás köszöneteket egy bokrétában. S lekapta a kalapját. Meghajolt. — Attól tartottam, — mentegetődzött Ida még pirosabban, — hogy elmázolja a friss festéseket. Itt takarítottam az ebédlőben, aztán hallottam, hogy elmegy, hát gondoltam . . . Annyira meg volt zavarodva, hogy be se tudta végezni a mondatát De aztán összeszedelődzködött: — Bocsánat, — mondta* — hogy csak úgy engedelem nélkül belépek a képei közé. — De én kérek bocsánatot, hogy nem magam ajánlottam: tessék amikor tetszik Ez épp úgy a maga szobája is. Nem is sejtettem, hogy érdeklődik a munkáim iránt Kérem, engedje meg, hogy megmagyarázzam . . . mert ez igen kellemesen lep meg engem ... és máskülönben nem értené. . . Választ nean is várva, fogott a képed és vázlatai magyarázatába, hogy melyik mi lenne, mi hiányzik még, ebből abbéli És ha meglesz, milyen lesz. A Denevére-képet se hagyhatta említés nélkül. — Ezzel nem vagyok szerencsés, — mondta a fejét elborultan rázva. — Denevér volna a címe, de korábban kezdtem bele, hogysem a rajzot jól megfontoltam volna. Ida hallgatva állt, mint ahogy az iskolában a tanítvány áll a professora előtt, más már érthetetlen valamire kell figyelnie. Csak mikor a Denevért magyarázta Csaba, akkor szólalt meg: — De kérem, ez igen szép idea. Csabának megörvendett a szeme. — Szép idea, ugye szép idea? Ez az érthető? — Érthető. — És nem rút ez a rajz, hogy így ki van feszítve? — A denevér is rút Az a két vércsepp, a domináns a képen: a szenvedés ... a tragédia. Mélyen behunyta a szemét. A zsebébe nyúlt összehajtogatott fehér papiroskát vont elő onnan. — Tegnap, — mondta a papirost bontogatva, — kérdőre vont ön, hogy hol vettem a gyűrűmet? Bocsánat, de nem bírtam azonnal felelni. Tessék, atyám levele. Ez megfelel a kérdésére. S letette az állvány sarkára, a levelet Fordult is egyben, hogy kimegy. Csaba azonban felkapta a levelet , visszanyújtotta: — Köszönöm, nem olvasom el. Bocsásson meg, ha fájdalmat okoztam a kérdésemmel. Egy percre rá már magam is rosszaltam. De az a zivatar . . . Zivatar idején különösen ideges vagyok. Kérem, ne nehezteljen érte. — A gyűrűm volt ebbe beletakarva,— felelte Ida annélkül, hogy Csabára ránézett volna, — nem neheztelek. — De kérem . . . — De kérem, teljesen jogos volt a kérdése. Férjnek joga van rá, hogy tudja, hol szerezte a felesége az ékszerét . . . — De bocsánatot kérek ... — Nincs miért — De igen kérem, szive mélyéből bocsásson meg nekem. Fogadom, hogy soha többé nem történik ilyesmi közöttünk. Nem is értem, hogyan fordulhatott úgy ki a kerekem a sarkából. Hát nyújtsa a kezét. . . Ida szomorkás vonásai egyszerre meghidegültek. A szeme szigorúan, szinte férfiasan nyílt Csabára. Nyugodtan válaszolt: — Egy idegen azt mondja nekem: Pardon. Erre azt felelem: Semmiség. De kezet nem nyújtok neki. Azokban a napokban aztán Csaba gyakorta kimaradozott. (Folyt .?.) * PESTI HÍRLAP 1921. május 1., vasárnap. Ausztria pénzügyei. Bécs, ápr. 30. (A Pest Hírkiptycatójának távirata.) Ma nyilvánosságra hoztákist az emlékiratot, melyet a népszövetség pénzügyi bizottsága az osztrák kormánynak átnyújtott és amely a delegátusok nézetét tartalmazza Ausztria pénzügyi szanálásának lehetőségéről. A delegátusok a lakosság érdekében nemcsak a kormány garanciáját kívánják a kölcsönös pénzügyi programm betartására, hanem lehetőleg politikai garanciákat is. A kormány ezért azonnal érintkezésbe lépett a politikai pártokkal. A külföldön fölveendő kölcsönt az államnak bizonyos bevételeivel és aktíváival biztosítják Ausztriának és a hitelezőknek kölcsönös ellenőrzése mellett. Jelentős dolog, hogy a memorandum szerint a szanálást a külföldi kölcsönnel kell kezdeni. Ha nem is rögtön, de mégis gyors és erélyes lépésekkel fokozatosan meg kell szüntetni az élelmiszerbeszerzéshez való állami hozzájárulást. A vasút, posta és lávirda hozadékát, a dohányjövedéket, a bor- és söradót a világparitás nívójára kell hozni. Új hivatalnokokat nem szabad alkalmazni, a hivatalnokoknak más keresőpályára való áttérését a lehetőség szerint elő kell segíteni és a folytonos fizetésemelések rendszerének véget kell vetni. A fizetéseknek és béreknek általános leszállítását és a felesleges létszámú tisztviselők rögtönös elbocsátását nem kívánják, de a bevételekben előálló emelkedést nem lehet új állások létesítésére és a hivatalnokok számának növelésére felhasználni. Ennek az emlékiratnak nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg a kormány cáfolja azokat a híreket, mintha bármikéren is szándékában állana a pénz értékét leszállító bankjegylebélyegzés, vagy pedig akár a bankjegyek kicserélésével kapcsolatosan kényszerkölcsön felvétele. Ilyen intézkedések a népszövetség pénzügyi delegátusaival szóba sem kerünek. A delegátusok kedden utaznak el Bécsből. A kormány reméli, hogy addig megkapja minden párt hozzájárulását az általa előterjesztett programmhoz. A pénzügyi programm keresztülvitelét még május folyamán megkezdik és oly gyorsan akarják letárgyalni, hogy az azok révén várható több jövedelem már június 1-én az államháztartásnak rendelkezésére álljon. Tervbe van véve továbbá kényszerjelzálogkölcsön az egész nemzeti ingatlan vagyonra, tehát minden állami és magánreáltulajdonra, ami nemcsak a külföldi hitel biztosítására, hanem egyúttal az aj osztrák állami bank alapjának megvetésére is szolgál. Itt mintegy húsz millió aranykoronára számítanak. Ami a pénzrendszer fölépítését illeti, ezen a téren a legközelebbi időre semmi intézkedés nincs tervbe véve annál kevésbbé, mert hiszen még a bankjegyek kicserélésének a békejegyzékben június végében megállapított határidejét is ki akarják tolni. Politikai körökben azonban kijelentik, hogy a népszövetség pénzügyi bizottsága a leghatározottabban követelte, hogy a pénzrendszer új szabályozásánál a mai feleslegesen nagy összegeket korlátozzák. Sztanykovszky újabb vádjai. Aki a nagy pöp*tizenötödik napját végighallgatta, az lehetett lenyomása, hogy egyszerre és egymásután roppant malomkerekek őrölnek egy különtsírférfit, aki minduntalan, minden zúgó kerék közül is kibúvik és folyton talpraugrik, hogy makacsul folytassa útját egy megkezdett, titokzatos irányban. Az ügyész, Fényes László, az elnök, Lengyel, Vágó, Gaztner, azután a védők egymásután hurkolják körül Sztanykovszky J. végzetes kérdésekkel és ő csak i- ligeti-pengeti folyton ugyanazt a lulit, amelynek hangja az a fülének bizonyára a menekülés zenéje. Az ügyész figyelmezteti: hányadszor vallja már az „igazságot"? Szemébe vágja: „ön komédiát akar csinálni!" Sztanykovszky indulatosan feleli, hogy ő nem gyilkolt. Amikor arról van szó, mért vettek volna rá őt Ulainék a tett beismerésére? — sötéten feleli: „Nem indokolok." A Roheim-villa helyszíni szemléjét úgy állítja be, mint egy színpadi játékot. Egyébként minden vallomása Hüttnerrel tervszerűen megbeszélve történt. „Ártatlan vagyok. Felemelt fővel nézek a halál elé." MindenreLengyel Zoltán tanította ki vagy Hüttner rábeszélte, vagy Ulain Ferenc mondta. Ha már kivégezték volna, akkor is ezt vallaná az a könyv, amelyben rondeni írásba foglalt halála esetére. Fényes apró, heves és alaposan megfontolt kérdéseket intéz hozzá. Legérdekesebb része ennek a kérdéssorozatnak az, amikor Sztanykovszky bevallja, hogy a gyilkosságot azért vállalták magukra Hüttnerrel, hogy hamarább kikerüljenek a börtönből s a fontos csak azt volt, hogy Friedrich szerepeljen mint felbujtó. Hüttnerrel megállapodtak abban is, hogy Fényes és Kéri is felbujtó lesz, nehogy gyanús legyen, hogy mindig csak Friedrichet szerepeltessék, mint felbujtót. Fényes erősen kifallgatja a katonai fogházibeli életérőlis. Sztanykovszky azt vallja, hogy igen jól élt Ulainék költségére. Egyre terhelőbb vallomásokat tesz Lengyel Zoltán ella. Majd sor kerül azokra a megállapodásokra, amit Hüttnerrel csináltak: „Hüttner a szoprán, én vagyok a tenor, Vágó pedig a bohóc." Ez a megállapodás, amit szerinte Ulainék szentesítettek, abba a kedvező helyzetbe hozta, hogy a Margit-körúti fogházból éjjelenkint bárokba, kávéházakba járhatott. Az ember hallgatja a vallomást és a kép, ami eléje tárul, kavarog, mintha valami őrületigegnaltált agyaknak a komédiája lenne. A szombati főtárgyalás elején Sillagy főügyészhelyettes kezdi meg a kérdezést. Szilassy:_ Itt "mártírnak tünteti föl otletét 4* aMB gyáva Volt ahoz, hogy négy fegyveres ember t&ratuagiban kimant a világban ott alávaló módon megöltek Tiszát? Sztanykovszky: Ezt nem tettem. Szilassy: Honnan veszi &21 6 kijelentését, hogy védőügyvédje, Lengyel Zoltán, politikai klikk érdekeltségében állott? Sztanykovszky: Elsősorban onnan tudom ezt, mert Lengyel Zoltán önként jött ajánlkozni hozzám, hogy védelmemet ingyen elvállalja, ő beszélt rá, hogy a Tiszagyilkosságot vállaljam. Szilassy: Ön 1919 november 28-án töredelmes beismerése alapján halálos ítéletet kapott. Nem azért von-* ja vissza vallomását, mert szabadulni akar a következményektől? Sztanykovszky: Megrágalmaztak embereket, én is megrágalmaztam embereket, azt most vissza akarom vonni, magam is ártatlan vagyok, felemelt fővel nézek a halál elé. Szilassy: Nem szólította fel ötit senki a gyilkosságra? Sztanykovszky: Nem. Szilassy: Hisz ön annyira pontosan beszélte el az eseményeket, hogy csak az tudja így elbeszélni, aki át éli az eseményeket. Sztanykovszky: Úgy beszéltem el, mint akinek jó memóriája van. Ezután Fényes László adott kérdéseket. Fényes: Mi az oka annak, hogy Hüttner állandóan kétes feleleteket ad? Nem, gyilkosságról és nem forradalomról, hanem állandóan más dologról beszél? Sztanykovszky: Hüttner a katonai főtárgyalás előtt azt kötötte a lelkemre, hogy ne jöjjek zavarba. Ha nem tudok felelni, akor ügyesen ki kell siklani, mert ha egyszer-kétszer meg fognak, nem hisznek többé nekem. Az elnökön követte ez utasítást Sztanykovszky: Amennyire tudtam. Különben nem is én voltam a legfontosabb, hanem Hüttner. Ulainin mondotta, hogy ezen a színjátékon Hüttner a szoprán, én vagyok a tenor, Vágó pedig a bohóc. Lengyel László, majd Vágó:Wiheir itate fel néhány kérdést. Vágó: Ki hallgatott ki engem? Sztanykovszky: Én, Hüttner és Ulain. Vágó: Mikor kimentek a budai Nagy Anna vendéglőbe, mennyi volt a számla? Sztanykovszky: Három személyre háromszín: korona. Az elnök: Külön vac3.»-fiai mentek oda? Sztanykovszky: Ulain mondta nekünk, hogy menjünk vacsorázni. Gartner is tett fel neldiny kérdést, majd Kéri Gál védője, dr Gál Jenő intta«tf. kérdéseket. Gál: ön az elnök úr kérdéseire kijelentette, hogy, bizonyos körülményekre nem akar vallomást tenni, öszszefüggnek ezek a gyilkossággal? Sztanykovszky: Igen. Gál: Miért nem akar nyilatkozni? Közérdekből? Sztanykovszky: Lehetne ennek is felfújni, de én nem akarom, mert végül még én lesnék a rágalmazó. Gál: Tudta ön azt, hogy itt egy hajsza folyik egy, ártatlan ember erkölcsi tönkretételére? Sztanykovszky: Tudtam. Gál: S ezt nem hányta soha védőjének a szemére? Sztanykovszky: Elég sokszor a szemére hánytam. Gál: Nem mondta neki, hogy Priedriehnek köszöni az ország, hogy egy szörnyű uralomtól megszabadultunk? Sztanykovszky: Mondtam én neki különbeket is. Gál: A rendőrségen csak a vezér hatása alatt att vallomást? Sztanykovszky: Igen. Úgy bántak velem, mint mogul csirkefogóval. Ez jobban fájt minden ütésnél. Gál: Honnan tudja Sztksynak nyomozói minőségét? Jetazsykovszky: Tudom, a Birkóczi-utol volt ft nyomozóiroda. Gál: Ki tartotta fenni az irodát? Sztanykovszky: Gróf Károlyi Imre. Dr Kollmann Dezső, Lengyel László védője, ki következett Kollmann: Beszéltek-e önök a százezer koronás levélről? Sztanykovszky: Ennek többféleként kellett volna szerepelnie. Mikor engem átvitték nem is tudtam erről