Pesti Hírlap, 1921. június (43. évfolyam, 117-141. szám)
1921-06-01 / 117. szám
Budapest, 192^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK 11Egész évre ....... 440 K Félévre . . . 220 ^ Negyedévre . . . . . 110 „ Egy hóra. d.,tt.110 ^ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 2 K Hirdetés és apróhirdetés dij« szabás szerint. mii iMolyata, ur. (14,537.) szám. Szerda, Nimfas I. Kiadó tulajdonosok ! -VÉGRÁGY TESTVÉREK , SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL. ÉS NYOMDA: Budapest, Vilmos császár út 78. FIÓKKIADÓHIVATAL: ''Budapest, Erzsébet körút 1. fa, A világ lelkiismerete. Az egész világ szégyene, hogy a szerencsétlen magyar hadifoglyok már hét esztendeje rabságban sínylődnek. — mondotta a parlament tegnapi ülésén Huszár Károly. Valamikor amagyar történelem legsötétebb korszakában játszó Fényekben olvastunk hasonló borzalmakról. Végtelen török és tatár rabszolgaságokról, magyar hősökről, akik idegen országokban szolgasorban tengődtek addig, amíg idehaza családjuk elő nem teremtette a váltságdíjat. Valamikor azt hittük, hogy az effajta borzalom és embertelenség már a történelemé. És most hatvanezer magyar család bánata bizonyítja, hogy a világháború nyomában újra itt kísértenek közöttünk a régi árnyak, egész valóságukban és undokságukban kiújulnak a régi borzalmak. Hazugság volt hát az a civilizáció, amelylyel a háború előtt olyan nagyra voltunk? Alszik a világ lelkiismerete, hogy ezt eltűri és meg nem akadályozza ! Huszár Károly azt indítványozza, hogy mi világ parlamentjeihez forduljunk a szenvedő, meggyötört és megalázott magyarság segélykiáltásával. A világháború borzalmai eltompították az emberek érzékét a mások szenvedései iránt. A kultúrnépek lelkiismerete azonban talán mégsem tompult el annyira, hogy meg ne hallja ezt a segélykiáltást, amelyben benne jajgat hatvanezer magyar hadifogoly házasírása, hatvanezer támaszától megfosztott magyar család kétségbeesése. A magyar foglyok szerencsétlensége, hogy olyan országban kerültek rabságba, amelyikben egy szerencsétlen véletlen máról-holnapra újjáteremtette a középkor embertelen és kulturátlan borzalmait. A szovjet urai találták ki azt a becstelenséget, hogy börtönökbe rakják s túszok gyanánt visszatartják azokat a hadifoglyokat, akiknek semmi bűnük nem volt a világon, akik becsületes és lojális harc közben estek az ellenség fogságába. A szovjet urai találták ki azt a haramiafogást, hogy szántszándékkal visszatartják, internáló táborokban gyötrik és koplaltatják a magyar hadifoglyokat, csak azért, hogy olcsó zsoldosokat neveljenek belőlük a vörös hadsereg számára. Nekünk nincsen rá módunk, hogy Szovjet-Oroszországgal szemben kényszerítő rendszabályokkaléljünk. A nálunk levő orosz hadifoglyokat simán hazaengedtük, de ha még itt volnának is, a mi emberségünk és a mi becsületünk nem engedné meg, hogy ártatlan orosz embereken toroljukmeg azt a sok gazságot, amelyet ártatlan magyar embereken orosz gazemberek elkövetnek. A nyugati kulturországoknak azonban meg lehet minden eszközük és minden lehetőségük arra, hogy Leninéket tisztességre és emberségre szorítsák. Végre is: az Oroszországban sínylődő hadifoglyokat nem a vörös hadsereg szerezte tőlünk, hanem az az Oroszország, amelyiknek Anglia, Franciaország, Olaszország és Amerika voltak a szövetségesei. A magyar hadifoglyok sorsa nem külön ügye Magyarországnak és Oroszországnak, hanem az entente, államok becsületének a kérdése. Ha a maiOroszországban nincsen annyi tisztesség és annyi humanátus, hogy a nemzetközi szokásokhoz és szabályokhoz képest járjon el velünk szemben, a nagy nyugati országoknakmeglehet a módjuk arra, hogy ezt Moszkvában kikényszerítsék. Hogy más példát ne mondjunk, amikor Anglia Kraszinnal az orosz gazdasági szerződésről tárgyalt, csak egy szakaszt kélett volna belevenni az Oroszország területén levő hadifoglyok hazabocsátásáról s ma már nem sínylődnék még mindig hatvanezrmagyar ember a szovjet pokolban és hatvanezer "család nem sima reménytelen kétségbelenésben idehaza. Huszár indítványát hamarosan el kellfogadni és haladék nélkül végre kell hajtani. Nem tompulhatott el a művelt országokban anyira a lelkiismeret, hogy ezt a jajkiáltástmeg na hallják. A bolsevisták újabb világháborút akartak előidézni. Magyarországot akarták mindenekelőtt egy háborúba beugratni. — Csicserin titkos kérirata Páris, máj. 29. (A Prffi Hírlap tudósítójának távirata.) A „ Vie Socialiste" teljes szövegében közli azt a titkosjetifszéket, amelyet Csicserin 1921 február 6-ikán Szovjet-Oroszország külföldi képviselőihez intézett. Csicserin ebben a jegyzékben olyan politikát ír elő, amely alkalmas lett volna arra, hogy az egész világot újabb háborúba sodorja. A jegyzék többek között ezeket mondja: ,Azzal kell a dologhoz hozzáfogni, hogy a nemzeti konfliktusokat saját céljainkra kihasználjuk. Magyarország és a vele szomszédos államok közt levő érdekellentéteknek fegyveres összeütközésre kell vezetniök, ami kétségtelenül Olaszországot is magával sodorja és általános európai összeütközést idéz elő. A mi képviseleteink aktív törekvése tehát arra irányuljon, hogy a már meglévő nacionális ellentéteket megnagyobbítsa és megerősítse. Háború esetén helyzetünk kétségtelenül javulni fog. Intenzív és ügyes munkával ezt az eredményt siettetni kell. Ebben a pillanatban még időre van szükségünk, hogy megfelelőleg előkészüljünk. Hat hónap múlva azonban készen leszünk. Ezért nem szabad időt veszítenünk". Pierre Itenaudel, aki ezt az okiratot a „Vie Socialiste"-ben közrebocsájtja, hozzáteszi: „Ezek az eszmék nem lepnek meg bennünket, hiszen a bolsevista vezetők, így Trotzkij és Radek, nyilvános beszédekben is elégszer megismételték őket. Azonban ilyen félreérthetetlenül és ilyen tisztasággal még egyszer sem körvonalazták a céljaikat." Rendelet a se ellátandók kataszteréről. Mayer János közélelmezési miniszter az 1921 —22-iki gazdasági évben liszttel ellátandók kataszterének összeállításáról valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez és Budapest székesfővárosi tanácsához rendeletet intézett, amely ezeket mondja: Az országszerte helyreálló rend és mind erősebbé váló konszolidáció a kormányt arra az elhatározásra késztette, hogy az 1921—22. gazdasági évben a lisztellátást a szabadforgalom alapjára helyezze. Hatósági ellátásra igényjogosultsága ennélfogva a következő gazdasági évben senkinek sincs. Mégis azonban kellő megértéssel méltányolva azt a nehéz helyzetet, melyben a lakosság egyes rétegei (kategóriái) a világháború és az immár lezajlott forradalmak következményeképen, még mindig sínylődnek, a kormánynakszándéka közérdekből a lakosság bizonyos és pedig számszerűleg a legszűkebb keretek közé szorított kategóriáinak a szabadforgalomra való átmenet idején a kialakuló viszonyoknak megfelelő mérsékelt támogatást nyújtani hatósági ősziellátás alakjában. E támogatás szempontjából elsősorban számításba jönnek: a nemzeti hadsereg legénysége, az állami rendőrség és csendőrség, továbbá a meghatározott (fix) fizetésű osztályok közül a katonatisztek és továbbszolgáló altisztek, a közszolgálati alkalmazónak mindkét részről, úgy a tényleges szolgálatot teljesítők, mint a nyugdíjasok, végül pedig az ipari munkásság és a teljesen keresetképtelen és egyben vagyontalan egyének. Természetszerűleg a nemzeti hadsereg legénységének kivételével a felsorolt kategóriákba tartozók családtagjai is részesülnek támogatásban. Ezeken kívül még csak a kórházak és csekély mértékben az egyéb jóléti intézmények számíthatnak a lisztellátásnál az állam támogatására. Az ipari munkások és a teljesen keresetképtelen és egyben vagyontalan egyének ellátásáról a közélelmezési miniszter által kiutalandó készletekből gondoskodni a közigazgatási hatóságok feladata lesz. Az e két kategóriába tartozó egyéneket tehát az ellátás szempontjából kiválasztani, illetve az ellátatlanok névjegyzékébe felvenni a törvényhatóságok, illetve járások és községek legsürgősebb kötelessége lesz. Az ipari munkások kiválasztásánál szem előtt kell tartani azt, hogy csakis nem önálló iparos részesülhet hatósági lisztellátásban, aki tehát valamely önálló iparosnál (esetleg kereskedőnél ipari munkásként) vagy pedig közvetlen ellátásba nem vett üzemben mint segédszemély (szakmunkás, vagy napszámos) van alkalmazásban es nem tisztviselő. E kategóriába számítandók még a közüzemek nem tisztviselő munkásai is. Semmikép sem számit!; utót az ipari munkások kategóriájába s így az elátatlanok kataszterébe sem vehetők fel a kereskedelmi alkalmazottak. Ugyancsak nem lesznek felvehetők azok az iparmunkások sem, kik munkaadójuknál természetbeni ellátásban is részesülnek, vagy pedig termelők. Ezeken kívül csakis a teljesen keresetképtelen , egyúttal olyan vagyontalan egyének vehetők fel az ellátatlanok kataszterébe, akik közsegélyre szorulnak-Minden körülmények közt törlendők lesznek az ellátatlanok kataszteréből a közvetlen ellátásban részesült vállalatok, üzemek munkásai. A névjegyzék kiigazításának a hatóságok részéről hivatalbólis meg kell történnie. Az összeírás eredményeit a törvényhatóságok legkésőbb július 20-ig a közélelmezési minisztérium tisztosztályának is távirati úton a egyidejűleg írásban is bejelenteni tartoznak. A rendelet részletes intézkedéseket tartalmaz a névjegyzékek esetleges kiigazítására. Az elkészített új névjegyzék nyolc napon át közszemlére lesz kiteendő. A névjegyzékből való kihagyás ellen a közszemléretétel határidejének lejártától számított nyolc nap alatt lehet felebbezni. Az ellátatlanok kis névjegyzékét a közélelmezési miniszter részéről kiküldeni a központi megbízottak már augusztus 1-től kezdődőleg a helyszínén állandóan ellenőrizni fogják. Másodszor. Irta: S. Bokor Malvin. I. A levél. Édes Paulám — nem, nem tudom, hogy kezdjem! Ilyen meglepetés! Tegnap még boldogtalan, válófélben lévő asszony és ma már újra boldog menyasszony, akinek néhány nap múlva lesz az esküvője! Te, ezt ugyancsak snejdigül csináltad s engedd meg, hogy én, szegényke, az innenső partról busán és irigyen sóhajtsak feléd. Hogy én is szerencsétlen vagyok-e? Dehogy, csak annyira, mint a többi asszony. Hasznos, bár nem feltétlenül szükséges berendezési cikk vagyok a háztartásban: mit akarsz, tíz évi házasság utáni Férjem éppen ugy unja a pongyoláimat, mint én az ő bajuszkötőjét. Semmi illúzió, semmi szépség s ha meggondolom, hogy a mi családunkban nyolcvan évet is meg szoktak élni az asszonyok, szinte elszédülök az egyformaságnak attól a beláthatatlan tengerétől, amely még előttem áll. Nagy kedvem volna hozzá, hogy kövessem a példádat. Istenem ... az utcán a férfiak pillantása azt mondja, hogy minden vagyok, csak fut és vén nem, milyen jó lenne mindent újra kezdeni! Újra egy férfi, akinek titok a pillantásom, rejtély a mosolyom, szenzáció a rossz kedvem. Újra vizsgálni a színeket, melyik illik az arcomhoz és raffitált kis pózokat tanulni be, amelyek hatnak és imponálnak. Újra nászútra menni, valakivel, akit még nem is imertünk ki annyira, hogy ne várhatnánk tőle új szépségeket ás új szenzációkat. Ismét átélni néhány szerelmes évet, ismét látni egy alázatos szempárban a rég felejtett megszólítást: királynőm! Ó, Paula, ha lenne bátorságom ahhoz, hogy utánozzalak!TT A válasz. • Ila, kis bolondom, könnyes szemmel olvastam leveledet. Éppen olyan, mintha ma is az az együgyű bakfis volnál még, akivel együtt lestük a jogászokat és a zászlósokat a gimnázium rácsos ablakából. Ila, butácskám, hát te csakugyan azt hiszed, hogy lehet valamit az életben újra kezdeni? Nem, szegény Ilám, csak maradj meg szépen a te aránylag eléggé hűnek mondható (ugye, óvatosan fejezem ki magamat, de hidd el, hogy ezt határozottabb formában állítani nagy vakmerőség) Bélád oldalán, akinek nincs egyéb hibája, mint az, hogy nem veszi észre, ha új hajviseletet találtál ki magadnak, valamint azt sem, ha két-három napig hallgatag daccal járkálsz a házban. Tíz év után, fiam, már csak úgy adhatjuk tudtára életünk társának, hogy valami bántja szívünket, ha legalább is egy tányért vágunk a fejéhez. Szelídebb módszer — különösen a hallgatás, amely miatt valaha bizonyára öngyilkossággal fenyegetőzött — még talán jól is esik neki . . . . . . Hogy pedig magamról szóljak okulásodra, kicsikém, esküvőm után félórával irom neked ezt a levelet. Ugyanabban a leányszobában ülök, amelyben az első esküvőm után. Csakhogy akkor fehér selyem suhogott rajtam és hosszú fátyolom alatt fehér volt az arcom is, mint a hó. Akkoriban még rem használtam pirosítót . . . Most a házi dolgaimat, írásaimat rendezgetem, tizenkét év előtt azonban leborultam a fehérre lakkozott imazsámolyra és hálát adtam Istennek, hogy megengedte érnem ezt a napot. Különös babonából mindig azt hittem, hogy valahogyan meghalok az esküvőm napjáig és ne írjérem meg azt a percet, melytől fogva az én drága szerelmesem örökre velem marad. Mindig együtt, mindig egyedül, még ma is átfut rajtam annak a