Pesti Hírlap, 1921. június (43. évfolyam, 117-141. szám)
1921-06-11 / 126. szám
udapest, 1921. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ....... 440 K Félévre . ... 220 j Negyedévre ...... 110 „ Egy bóra ........ 40 „ Egyes számára helyben, vidéken és pályaudvarokon 3 K Hirdetés és apróhirdetés dijszabás szerinti ^ 1%: 11 XLIIL évfolyam, 126. (14,546.) szám. Szombat, június II Kiadótulajdonosok ! 1.ÉGRÁDY TESTVÉREI? SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: Budapest, Vilmos császár út 78. FIÓKKIADÓHIVATAL.1 ! Budapest, Erzsébet körút 1. BZ| Cseh-román védszövetség. Tudtuk eddig is, hogy a csehek és románok szövetséget kötöttek ellenünk egy netán kiütendő háború esetére. Az illetők nem is tagadták, hogy ily megállapodás létrejött s hogy kötelezték megsegíteni egymást, ha valamelyiküket megtámadná Magyarország. Most közzétették magát az okmányt is, melyet meghatalmazott-kik aláírtak. Azonban amily nehéz volt annak idején megérteni, hogy ezt a szövetséget megkötötték, és oly nehéz ma megtalálni annak okát, hogy a közzétételt miért tartották szükségesnek és miért épen ez idő szerint. Hiszen az okmányban határozottan ki van mondva, hogy a kölcsönös segítségre csak akkor vannak kötelezve, ha Magyarország támadólag lépne föl valamelyikük ellenében. Márpedig minden elfogulatlan ember tisztában lehet azzal, hogy ez az eset ma nem tartozik a lehetőségek birodalmába. Őrült lenne az a magyar politikus, aki kész lenne egy ily kalandba belevinni a nemzetét. Hadseregünk leszerelve és leszállítva olyan minimális létszámra, mely épen csak a belső rend biztosítására elegendő s hiányában lévén a kellő fölszerelésnek, egyenesen öngyilkosságot követne el, ha ez idő szerint, barátok és szövetségesek nélkül bárminő támadó lépésre vállalkoznék. Fájdalom, ma úgy áll a dolog, hogy mi csak az entente államok által garantált békében s a létrejövendő népszövetségben bizakodhatunk, nem pedig a magunk katonai erejében. Hiszen ha van valami célja ennek a népszövetségnek, úgy az csak abban állhat, hogy eliminálja, vagy legalább is lehető szűk határok közé korlátolja a kis nemzetek összeütközését. És hogy szükségtelenek legyenek az olyan szövetkezések, mint amikőt most a csehek és románok kötöttek. Mi legalább így fogjuk föl a népszövetséget, így magyarázzuk annak célját, bízunk annak jóhiszeműségében s azért tudunk csak nyugodtak maradni most is, ennek az ellenünk kiélezett rossz szándéknak a konstatálásakor. Nyilvánvaló, hogy szomszédainkat a lelkiismeret bántja elsősorban. Érzik, hogy mit vétettek ellenünk. Talán nem is az vezette szomszédainkat, hogy ránk ijesszenek s bolondságok elkövetésétől bennünket visszatartsanak. Se túlságos félénkek nem vagyunk, se bolondságok elkövetésére nem hajlandók." Inkább az a benyomásunk, hogy cseh szomszédaink azért tartottak szükségesnek egy kis kardcsörtetést, mert nyomást akartak gyakorolni ránk a most kezdődő gazdasági megegyezés alkalmából. Talán azt hitték és hiszik, hogy engedékenyebbek leszünk, ha kissé megfélemlítenek. S amellett nem veszik észre, hogy az ily ijesztgetés visszafelé sülhet el s ami még fontosabb, hogy a nyugaton fölkelti irántunk a szimpátiákat. És itt konstatálnunk kell az utolsó időben bizonyos jobbrafordulást. Nemcsak az angol parlamentben karolták föl egyesek az ügyünket, de aki a sorok között is hajlandó olvasni, észrevehette, hogy még Franciaországban is sokkal szelídebben nyilatkoztak felőlünk, mint csak néhány hónap előtt is. Észre volt ez vehető Briand miniszter beszédében, amikor oly erősen aláhúzta a kisebbségek jogának tiszteletben tartását. De megnyilatkozott még a szocialista szónokok felszólalásában is, akik rámutattak a sérelmekre, melyek rajtunk estek s a gazdasági határok tarthatatlan voltára, melyeket ránk kényszerítettek. A francia közvélemény magatartása inkább azt a benyomást keltette, hogy ők egyáltalában nem érezték, hogy igazságtalanságot követtek el s eljárásuk inkább a részletek nem ismerésének, semmint a boszunak a következménye. Márpedig, ha egy nép az igazságot keresi, közel van hozzá, hogy meg is találja." A cseh-román szövetség-okmány közzététele csak jobban meg fogja világítani a mi igazunkat. És így talán javunkra fog ez válni alvilág Ítélőszéke előtt Törvényjavaslat az üzleti záróráról. Állásfoglalás a párbajbüntetés szigorítására; az igazságügy miniszter ellenezte, Beniczky Ödön tömeges lovagias ügye. Mint nemzetgyűlési tudósításunkban olvasható, az igazságügyi tárca tárgyalása során huszonnyolc szavazattal huszonhárom ellenében elfogadták Ralsay Károly indítványát, amely utasítja a kormányt, hogy a párbaj büntetésének szigorításáról törvényjavaslatot nyújtson be. A határozati javaslatot Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter ellenezte, a Hásfoan azonban ennek ellenére megvolt a többsége a párbajellenes indítványnak. Élénk feltűnést keltett, hogy a Ház többsége szemben az igazságügyminiszter álláspontjával, az ellenzéki indítványt támogatta. A leszavazás miatt Tomcsányi igazságügyminiszter élénk szemrehányásokat tett a párt vezetőinek és azt mondotta, hogy ilyen pártfegyelem mellett lehetetlen kormányozni. A párt vezetői, akik között ott volt nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter is, azt hangoztatták, hogy a miniszternek számolnia kellett volna azzal, hogy ebben a kérdésben mi a párt többségének az álláspontja. Tomcsányi igazságügyminiszter a folyosón kijelentette, hogy a mai szavazásból kész levonni a maga részére a konzekvenciákat és lemond. A képviselők azt hangoztatták, hogy a lemondásra nincs ok, mert a szavazásnak semmi politikai jelentősége nem volt. Olyan kérdésben történt a szavazás, melyben a párt előre nem kötötte le magát és így a párt tagjai teljesen szabadon jártak el. A kormány is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az igazságügyminiszter helyzetét a mai szavazás nem érintheti. Az ülésről a kormány tagjai a Várba mentek, ahol délután öt órakor minisztertanács kezdődött. Mint értesülünk, a minisztertanácson Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi miniszter előterjesztette az üzleti záróra megállapításáról szóló törvényjavaslatot. A mai ülésnek még egy érdekessége volt, amelyről a folyosón sokat beszéltek: Beniczky Ödön fölszólalása, amelyben töbek közt kijelentette, hogy egy „vadásztársaság van alakulóban ellene" és hivatkozott bizonyos „ma történt eseményekre". Beniczkyhez kérdést intéztünk, hogy milyen eseményekre célzott fölszólalásában, ő azonban kijelentette, hogy erről ma még nem nyilatkozhak. Beniczky beszéde alatt Zeőke Antal a következő közbeszólást tette: „Nyulakra nem lövünk ágyúval". Beniczky a közbeszólás miatt Lingauer Albin és Somogyi István utján magyarázatot kért Zeökétől.. Zeőke kijelentette, hogy nem volt szándékában sérteni Beniczkyt s miután a megbízottak Beniczky mai nyilatkozatának lényegére vonatkozó bizalmas felvilágosításokat közöltek vele, kijelentette, hogy ezek után visszavonja kijelentéseit. Beniczky Ödönt a mai nap folyamán minapi beszéde miatt a kormányzóság tisztviselői kara és az oda beosztott tisztek egyénenként provokálták. Úgy értesülünk, hogy Beniczky Ödön a tömeges afféreket nem hajlandó lovagiás úton elintézni és álláspontját részletesen meg fogja indokolni. Indokait Beniczky a nemzetgyűlésen fogja kifejteni. Lingauer Albin szombaton előterjeszti a cenzúra megszüntetése ügyében bejegyzett interpellációját, amelyet igen érdekes adatokkal fog támogatni. A Polgárok és Munkások Szövetségének intézőbizottsága ma este ülést tartott, amelyen megütközéssel vette tudomásul, hogy a főkapitány betarolta Bárczy Istvánnak a Tattersallba hirdetett beszámolóját A szövetség ebben a közszabadságok megsértését látja. Drozdy Győzőt felmentése alkalmából üdvözölték s tudomásul vették a Magyarországi Iparosok Országos Szövetségének csatlakozását. A római parlament megnyitásának előkészületei. Róma, jan. 9. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Rómában folynak az előkészületek a kamara királyi szóval menyitandó ülésére. A fölvonulás útvonalán a falakról lekaparják a választási hirdetéseket, a képviselőház folyosóit és csarnokait szőnyegekkel, pálmákkal díszítik. Feszült várakozással tekintenek a trónbeszéd és a pártok viselkedése elé. A képviselők mind Rómába érkeztek a pártértekezletekre. A kedvezőtlen időjárás miatt eredeti terve elvetésével aero- plán helyett vonattal érkezett meg ma délután Mussolini, a harminchat tagú fascistapárt harcias vezérére, akinek tiszteletére a nacionalisták impozáns felvonulást rendeztek. A házmegnyitás alkalmából e. király tizenegy szenátort nevezett ki, köztük Bacceli, Berenini, Chimieni, Nova és Pantano, a választásokon elbukott volt minisztereket, Contarini kül-inframinisztériumi vezértitkárt és Quartieri mérnököt, a jugoszláv-olasz határt megállapító bizottság elnökét, aki legutóbb sikerrel rendezte a fiumei kikötő, ügyének tárgyalását. Hazay. Első szerelem. Irta: Szemere György. Mari szakácsné pofonütötte Gál Boriskát, a fás szolgálót, mert a belső cselédek rábízott babjából kifelejtette a rántást. Konyhaművészeti szempontból elég fontos lehet a rántás a babcsuszpajzban, de tekintve, hogy Boriska még csak tizenhatéves volt s azonfelül szép is; finoman kecses, mint akár egy grófkisasszony, — a kemény büntetés nem volt igazságosnak mondható. Szegény Boriska majd a föld alá sülyedte szégyenletében. Fejére borította a kötőjét és kiszaladt a kertbe. Addig pisszenni se mert, ott kedve szerint kisírhatta magát. Párnás kis nyakából ömlött a zokogás, szeméből a könny. A gesztenyefák alatt épen magolt az úrfi. Horáciussal vesződött, legnagyobb ellenségével, aki miatt pótvizsgát kellett tennie. Meghallotta a búgó leánysírást s némileg megvigasztalódott. Egyrészt mert ki nem állhatta a leánynépséget, másrészt mert jobb helyett az is vigasztalás, ha az ember nem egyedül szenved ezen az árnyékvilágon. László diák zsebre gyűrte az ódákat s miután elutazott apjától nem kellett félnie, rágyújtott egy cigarettára. Biz' ő megélvezi a leány keservét közelről is. Vajon ki lehet s mi a bajai Hamarosan rábukkant Boriskára, aki egy vén celtisznek zokogta el a bánatát. Belekapaszkodott a vén fába, mint Niobe a sziklába, de valamint az ókori szikla, az újkori vén fa is érzéketlen maradt a leánykönynyek iránt. Simándy Laci elnevette magát. — Mit rücskölsz Bori? Azt hiszed, megsajnál valaki? A leány rásandított a fiúra s eleresztette a fát. — Nem is akarom, hogy sajnáljon, — mondta durcásan, — magamnak sirok. — Hogy nem szégyelled magad? — hencegett az úrfi. — Minap akkora pofonokat kaptam apától, mert elloptam egy rongyos szivarját, hogy szikrát szórt a szemem, mégse sírtam. — Az más, — hüppögte a kislány, — az írni ficska lopott, de én ártatlanul szenvedek. — Mi bánt? — Én is pofonokat kaptam Mari nénitől, mert nem jól főtt meg a bab. — Úgy kell neked, miért nem főzted jobban, hehehe! Az úrfi kárörvendő kacagása felingerelte az érzékeny leányt. Egy száraz tövises galy akadt a keze ügyébe, meg akarta vele a fiút dobni. De ügyetlenül csinálta: a galy beleakadt az ingvállába és nemcsak azt tépte meg, de megkarcolta a bőrét is, ott, ahol legfehérebb és legérzékenyebb volt, a kicsi mellén. Most már nem kacagott a fiú, igen bámult. Eleven rubincsöppek a havon! Még sohasem látott ilyen szépet és szomorút. Elszontyolodott, majd lesütötte szemét. Megszánta a leányt, aki ijedten takargatta tenyérnyi fehér mezítelenségét mind a két kezével. — Fáj, Boriska? — Nem fáj, csak ne nézzen most ide, mert meghalok. A fiu fülig pirult. (Hát olyan szent dolog egy leánykebel, hogy egy fiúnak nem szabad látnia, különben belehal a leány.) Sarkon fordult s mély gondolatokba merülve távozott. Kemény fickó volt László diák, mindezideig szóba sem állott a lelkiismeretével, kikacagta a vádjait. Most azonban sehogysem bírta a kellemetlen bírót elhallgattatni: szégyenkezve vette be keserű szemrehányásait. Igazat adott neki. Igenis disznóság volt tőle, hogy úgy bánt a zokogó kislánnyal, kicsúfolta az érzékenységét, nevetett a bánatán, pedig olyan fehér és finom a bőre, mint a patyolat, a szeme meg olyan szelíd, bársonyos, hogy csak a vadaknak nem esnék még rajta a szíve. Hová tette a szemét, hogy nem látta meg a leány