Pesti Hírlap, 1921. július (43. évfolyam, 142-168. szám)

1921-07-22 / 160. szám

PESTI HÍRLAP 1921. julius 22., péntek, de indemnitási vita. Egy kisgazda a földreformért és a termelő munkáért. — Ereky a pénzügyi politika és az Ergon ellen. — Gaál Gaszton a tisztviselők és azoknak a közgazdaságot irányító fejedelmei ellen. — A pénzügyminiszter interpellációs válaszai. Hegedűs pénzügyminiszter ma elmondhatta az egyszeri emberrel, hogy: ad­jál uramisten esőt, de nincs köszönet benne. "Az itidemnitási vita mai há­rom szónoka agyontám­ogatta. Kettő kormánypárti volt: Czeglédy és Gaátz Gaszton, a harmadik ellen­zéki, Ereky, aki bevezetésül azt mondta, hogy szim­patizál vele. Hogy mi­ként, az alábbi tudósításban­­olvasható. A tanácskozást Rakovszky, majd Kenézi vezette. Temesváry Imre előadó a gazdasági felügyelői szolgálatról szóló bizottsági jelentéseket terjesztette be, a sürgősség kimondását kérvén. (A Ház így hatá­rozott.)­­ Az indemnitási javaslat folytatólagos általános vitájában Czeglédy Endre kifogásolta, hogy a kisgazda­párt, mint a mezőgazdaság sohasem kapja meg azt, am­it kér, pedig helyes mezőgazdasági és termelési politika nélkül ezt az országot újra felépíteni­ nem lehet. Ez nem osztálypolitika, de lássák be végre, hogy egy mezőgazdasági állam rekonstruálásáról van szó. A mulasztásokkal szemben nem talál mentséget a kormány számára. Sürgős intézkedéseket követel a munkanélküliség megszüntetése terén is. Azt nem fo­gadhatja el, hogy a pénzügyminiszter nem adhat erre ír célra. Egyezzenek meg egymás között és lássák be, hogy pusztán adópolitikával nem lehet boldogulni. A mezőgazdaságot illetőleg múltkoriban elmondott hosszabb interpellációjára utal. A termelést gátló momentumokat és intézkedéseket egyszer s minden­korra szüntessék meg. (Helyeslés.) Egész Európában majdnem mi vagyunk a legnagyobb jogbiztonság­ban, ezt a külföld is elismeri. Lemond mandátumáról, ha .. . Dudaváry: Az egész világ legkonszolidáltabb állama vagyunk! (Mozgás az ellenzéken.) Czeglédy: A földbirtokreformnál ott van a hiba, hogy a termelés érdekei és a reform között semmi­féle kapcsolatot nem létesítettek, ezért nem illeszthető be olyan könnyen a mai viszonyok közé. Ha kimond­ták volna, hogy az állam megköveteli és törvényileg biztosítja az intenzív gazdálkodást és amennyiben ez nem teljesíttetik, joga van az illető földbirtokot kisajátítani — ma nem volna baj, magától megol­dódott volna a reform és a földosztás is. A földbir­tokrendező bizottság csak június 20-án kezdte meg működését s igy kétli, hogy őszre a reform megindul­hat. Korruplikálja a dolgot, hogy a pénzügyminiszter a reformot összekapcsolta vagyonváltsággal. Ez is csak olyan elhalasztási processzus lesz. Rasvay: Majd elcsacsoráljátok Budán az aggá­lyokat! D­e nem­ hajlandó fedezni ezt az elha­lasztást, bárhat a kerületében nem ígért semmit, mert óvatos ember (Derültség), de elvárja, hogy amikor a kisgazdák benne vannak a kormányzópártban ... Rassócy- Hát benne vannak? Czegléd­y: ... a kormány megoldja ezt a szo­ciális kérdést. Kerekes: Kérjétek meg a másik pártot, hátha meg tudja csinálni! Czeglédy: Ha folytonosan egymás ellen agyar­kodunk, a fullánk bennünk marad. Az ország re­konstrukcióját műszaki emberek nélkül megoldani nem lehet. Jávos Antal: De földnélküli birtokreform sem kell az embereknek!­­ Czeglédy: A vallásalap birtokainak bérlői an­nak a szegény zsellérnek öt mázsa kukoricáért adnak ki egy hald földet. (Zaj.) Ilyet nem hajlandó tovább fedezni, inkább lemond mandátumáról. (Mozgás.) A középosztály felsegélyezése produktív termelő munka nélkül lehetetlen. Tessék operatíve beleavatkozni, mert nagyon sok tisztviselő nem tudja, hogy mi lesz vele és ma még el tudna helyezkedni. A szabad ke­r­eseti pályákon levőket is létalaphoz kell juttatni. Ezeken a pályákon a munkanélküliség tízszer akko­ra, mint volt valaha. A hadviseltséget úgy a tisztvi­selőknél, mint a munkásoknál, részesítsék bizonyos figyelemben. Abban a reményben, hogy a kormány sürgősen intézkedik, a javaslatot elfogadja, mert nem akarja, hogy exlexbe kerüljünk. (Helyeslés.) Herceg Windischgraetz Beniczky tegnapi fel­szólalására nézve megjegyzi, hogy őt Szentirmay ka­tonai koronaügyész, mint barátja, több ízben felke­reste a lakásán, de semmiféle hivatalos ténykedést nem végzett ott. Ereky kontra Hegedűs. Ereky Károly azzal kezdi, hogy a kereskedelmi minisztertől tegnap egy közbeszólására egy barackot kapott a fejére, amikor azt mondta neki, tudhatná, mert miniszter volt, hogy az elszámolásnak rendes­nek kell lennie. Hát erre csak arra mutat rá, hogy az 1915—16-iki zárszámadásban nem találja a Haditer­mény elszámolását. A pénzügyminiszterrel olyan vi­szonyban van, mint egy barátja a feleségével, aki na­gyon szép asszony. Ez azt mondja, hogy az ő fele­sége épen olyan, mint Hegedűs: folyton beszél és be­szél és elszedi a pénzét. Hegedűs miniszter: A Pesti Hírlapban olvas­tam! Ereky: Más dolog a személyes szimpátia és más a politikai kérdések elbírálása. Reméli, hogy emiatt nem fog esni a valuta. (Derültség.) Az öt hónapi in­demnitást a költségvetési jog kijátszásának tartja. Azt ígérte, hogy nem fog költségvetés nélkül dolgoz­ni. (Hegedűs: Be is adtam!) Abból nem látunk sem­mit és azt az ígéretét sem váltotta be, hogy a taka­rékosságot keresztül viszi. Nagyon sok dolgot lehetne még törölni. Ha a miniszter már decemberben el­hagyja állását és Amerikába megy felolvasásokat tartani, hogyan fogjuk felelősségre vonhatni? Huszár Károly: Majd visszajön! Én is vissza­jöttem! Ereky Károly: Na jó, ne méltóztassék félreér­teni, de egy esztendeig teljesen költségvetés nélkül vezette az állam pénzügyeit. A diplomácia terén a Korányi-féle 6 millió nem csökkent, hanem még egy pár millióval emelkedett. Emszt Sándor: A duplájára! Ereky­­lirt-e nekünk az 1919—20. évi diplomá­ciai tevékenységünk 400 millió koronát." Minden téren vereséget szenvedtünk. Két balkézzel dolgoztak. Nagy János (egri): Mert elgáncsolták a felkí­nálkozók! Ereky: Nem értem Nagy Jánost, akivel, mióta a pénzügyminiszter nála volt Egerben, nem tudunk bízni a folyosón sem (Derültség.), olyan izomerőre kapott, hogy ver bennünket a folyosón, ha Hegedűs Lorántról beszél. Korányinál az átmeneti központi pénzügyi igazgatás 160 millió koronával szerepelt, He­gedűsnél 820 millió ugyanez a tétel, az egész földmi­velésügyi minisztérium költségvetésének duplája ez az összeg. Ez csak valami köpenytakaró lesz. A lét­számfeletti állások 235 millió koron­ába kerülnek. Ezek valószínűleg a menekült tisztviselők. Nem kifo­gásolja, bár többet adhatnánk, de rögtön utána kö­vetkezik 24 millió. Mi ez? Gaál Gaszton: Tápintézet. Ereky: Bocsánat, ha ide menekül Erdélyből le­rongyoltan egy szegény ember, arról igenis kell gon­doskodni átmenetileg. Ez kötelességünk. Azonban ha egy menekült tisztviselő odamegy, be sem eresztik, egyszerűen kidobják. Meskó: Ki az elnök? Ereky: Korábban gróf Bethlen István volt, most gróf Teleki Pál. Nem­ kap fizetést, ellenben kap autót, van egy elegáns fogadóterme. Ő is elmenne fizetés nélkül bármely vállalathoz, csak adjanak neki autót, elegáns fogadótermet, titkárt, gépírókis­asszonyokat . . . (Derültség: Aha! Ez kellene!) Ne fe­lejtsék el a lényeget: Teleki, mint képviselő, ha nem is pénzben, de konvenciókat kap, autót, előkelő foga­dótermet, ahol menekülteket egyáltalában nem fogad, hanem diplomáciai tárgyalásokat folytat, román és egyéb követeket fogad stb. Ezt mi nem tűrhetjük el. A menekültügyi hivatalt meg kell szüntetni és adják át munkáját a statisztikai hivatal egyik kis osztályá­nak. Majd megbeszéli képviselőtársaival, hogy szük­séges-e összeférhetetlenségi bejelentést tenni. El tudja képzelni, hogy mennyit tipegett-topogott és toporzé­kelt a minisztertársai előtt, hogy nem adja meg a száz­milliókat, de azok nem engedtek, mert erőseb­bek. Hiszen a Házban sem tudnak semmit keresztül­vinni. Gaál Gaszton: És a szegény nemzet hogyan fogja kiállani?! Meskó: Velünk el fog majd bánni! (Zaj. Elnök csenget.) Ereky: Van itt egy kérdés és ez az, hogy a pénzügyminiszter a csempészektől elkobzott pénzeket önhatalmúlag, minisztertársainak ellenzése dacára és a törvény ellenére visszaadta a nagybankoknak és nagyvállalatoknak. Az idén, január 13-án, kelt egy akta, amelyben Kozmovszky és Heller államtitkárok aláírásával a m. kir. állampénztárt utasítják, hogy a honvédelmi minisztérium elnöki III. C. osztálya által a mult évi október 23-án letétbe helyezett érté­keket helyezze kiadásba s a Magyar Általános Hitel­banknak "kiutalási rendelete egyidejű bevonása mel­lett bélyegtelen nyugta ellenében szolgáltassa ki. A honvédelmi minisztérium elnöki C. III. osztálya a csempészet üldözésére kiutalt 30.000 koronát a tisz­teknek előlegül, mert ők már tudták a detektívek utján, hogy a Verkehrsbank csempészeit elfogják és akkor a jutalomból ezt visszafizetik. Miután azonban azok a szerencsétlen tisztek nem kapták meg az egy­­harmadrész jutalmat, nem tudtak elszámolni, a fe­lettes hatóság pedig követelte rajtuk a pénzt, most keletkezett egy fegyelmi és becsületügyi eljárás és ezeken a fórumokon szivárgott ki ez az ügy. (Mozgás.) Rassay: Rémes! Ereky: Több ,­ilyen példát tudnék felhozni! Hegedűs pénzügyminiszter: Vállalom a felelős­séget! Ereky: Én is azt akarom, hogy tisztázzuk. Be­leavatkozott az ügybe Bénárd miniszter úr is. (Moz­gás.) Ezek a katonatisztek kérték, interveniáljon a miniszter úrnál, hogy valamit mégis kapjanak és akkor három milliót küldött ez a Verkehrsbank Bécsbe, ezt a három millió osztrák koronát, amiért magyar koronát vettek, kiosztották a tisztek között, hogy hallgassanak. (Mozgás.) Hegedűs: Ugyan, kérem szépen! Ereky: Joga lesz válaszolni, sőt határozati ja­vaslatával ő ad alkalmat erre. A pénzügyminiszter személye iránti tisztelete kijelentése után rátér a kormány többi közgazdasági tevékenységének ismer­tetésére. Nem lehet bizalommal a kormány iránt a kivételes hatalomnak a mostani formában való gya­korlása miatt sem. Csak úgy lett volna szabad ezt igénybe venni, amikor és amilyen fokban azt a köt­élt, soha veszekedés nem fordult elő, hogy ő utála­tosnak tartja az ilyesmit. Az asszonynak gyöngéd­nek, odaadóan engedelmesnek kell lennie és akkor a férfi, ha szereti, úgy azért is teljesíti a nő ké­réseit, mert az a saját maga számára is öröm. Pál arra gondolt, miközben meggyőződéstelenül helye­selt, hogy minden leány így beszél, mint Zsuzsa és minden asszony úgy csinál, mint ez a házsártoskodó szemközti szépség. Jóakaratú sajnálattal nézte a férfit és csodálkozott, hogy ez aránylag ily könnye­dén viseli el a bajokat. Elhaladtak a dübörgő Mar­githíd alatt és Zsuzsa mosolyogva mondta, hogy állítólag, ha ilyenkor két ember ugyanazt gondolja, az beteljesedik. Pál érdeklődve vette ezt tudomásul és megjegyezte, hogy ő nem gondolt véletlenül semmire és kérdezte, vájjon Zsuzsa fejében minő gondolat támadt. Zsuzsa mntha elpirult volna és ennek Pál úr valahogy örült, de nem örült annak, hogy Zsuzsa durcásan azt felelte, hogy ő arra gon­dolt, hogy Pál nem fog biztosan semmire sem gon­dolni. A Pesti In­drétől—az Alsó Margitszigetig. Az uj utasok közül egy nap barnított, hetyke fiatalember mosolyogva köszöntötte Zsuzsát, viszont egy kissé túl rövid szoknyás ifjú hölgy bizalmas szempillantással fogadta Pál köszöntését. Zsuzsa azonban végigmérte a hölgyet, Pál a fiatalembert és azután komoran és hosszan egymásra néztek. Pál arra gondolt, hogy nem való neki mégsem a házasság, lúsz minő féltékeny lenne, mikor már ez a köszönés is felboszantotta. Ámde csakhamar arra is gondolt, hogy Zsuzsa egy ilyesféle ifjúnak is a felesége lehet és ezt a gondolatot rettenetesnek ta­lálta. Zsuzsa komor hangon megjegyezte, hogy a férfiak mind hűtlenek és nem érdemlik meg, hogy a nők szeressék őket. És Pál cinikus ellenvetésére, hogy a hűtlenséghez is két ember kell, azt felelte, ahogy ő sohasem tudná megbocsátani férjének a hűt­lenségét. Nem viszonozná ugyan, de azonnal ott­hagyná. Pál kijelentette, hogy nem tudja azt el­képzelni, hogy Zsuzsához valaki hűtlen lenne, de mikor látta, hogy a leány szeme felragyog, hozzá­tette, hogy azonban a feleség, ha igazán szereti a férjét, meg kell, hogy bocsássa neki a ballépését. Zsuzsa durcásan mosolygott és elfordítva fejét, a vizet nézte, Pál a leány finom profilját nézte és arra gondolt, hogy Zsuzsa féltékeny feleség lesz ugyan, de nem lesz rossz dolga annak, aki férje lesz, de ez a valaki mégsem ő lesz. Az Alsó-Margitszigettől—a Felső-Margitszigetig. A haj­ócska kissé kiürült. Eltávozott a civa­kodó házaspár is és Pál tűnődve látta, hogy a par­ton összekarolva egymásra mosolyogva mennek. Íme úgy látszik igaz, hogy akik szeretik egymást, mara­kodni is szoktak. Kiszállt a rövidszoknyás és a nap­barnított is, ellenben egymás karolva beszállt bol­dog arcával egy pár, kik nem láttak az egész világ­ból semmit. Hátuk mögött döcögött két mama és mindenki jól láthatta, hogy azok ketten jegyesek. Odasiettek a másik oldal szögletébe és összebújva suttogni kezdtek. Már az este kezdte ráteríteni sötét fátyolát a vízre, az égen feltűnt a kecses hold ezüst íve. Zsuzsa és Pál hallgattak. A haj­ócska el­siklott a sziget mellett és mindketten arra gondol­tak, hogy a homályos, tavaszillatú utakon minő drága volna meghitten összesimulva sétálni. Majd átpillantva a másik sarokba, látták, hogy azoknak szinte összeér a halántékuk és megzavarodva vették észre, hogy azok is odafigyelve reájuk, mosolyogva suttognak valamit. Pál úgy hallotta, hogy azt mond­ják: ezek is szeretik egymást, Zsuzsa azt vélte hallani: ezek is jegyesek. Zavartan elfordultak. Te­kintetük összefonódott, Pál keze hozzáért Zsuzsa kezéhez és nézték a szigetet, a nyugvó víz fehér tajtékját, melyet a hajó fodrozott fel. Pál úgy érez­te, hogy minő jó volna, ha ő és Zsuzsa úgy össze-­­ simulhatnának, mint a másik sarokban amazok és halkan mondta, hogy legokosabb lenne, ha Zsuzsa és ő, a másik pár illúziója kedvéért, ő persze csak ezért, úgy viselkednének, mint ha szeretnék egy­mást. Zsuzsa elpirult és azt felelte, hogy Pál nem egy könnyen tudna így viselkedni, mire Pál meg­jegyezte, hogy néha legnehezebb úgy megmondani az igazat, hogy hazugságnak ne lássék. Újra csend lett, a vizet nézték és igyekeztek mit sem tudó arc­cal észre nem venni, hogy ujjaik egymást simo­gatva, összefonódnak. A Felső-Margitszigettől—a Batthyány-térig. A Felső-Szigeten beszállt egy fiatal házaspár egy alig totyogó 2-3 éves kisleánykával. Leültek velük szemben. A kicsike rámosolygott Zsuzsára és Pálra, majd odabukdácsolt és Zsuzsa elragadtatva csókolta meg. Pál is a gyermek fölé hajolt, feje Zsuzsa fejéhez ért, mély és gyönyörű érzés fogta el őket. A kisgyerek mamája magához hívta a kicsinyt és ölébe ültetve rámosolygott Zsuzsára, majd súgott valamit férjének és Zsuzsa elpirulva fordította el arcát Pál elől, kinek tekintete felragyogott és fel­használva a sötétet, karját a párkányra tette és érezte, hogy Zsuzsa meleg teste könnyedén hozzá támaszkodik. Suttogó hangon a gyermekekről kezd­tek beszélgetni és Pál úgy érezte, hogy Zsuzsa a legdrágább anya lesz és kétségbeesett, hogyha arra gondolt, hogy Zsuzsa gyermeke nem őt hívná apjá­nak. Ámde Pál még mindig tartotta magát, inkább az elv kedvéért ugyan, mert szive már lüktetve megkérte Zsuzsa hozzásimuló szivét. Újra elhaladtak a híd alatt. Most halkan megszólalt Pál és kérdezte, hogy vajon Zsuzsa is arra gondolt mire ő ? Zsuzsa ingatta mosolygó szomorúsággal a fejét és Pál tudta, hogy Zsuzsa is arra gondolt most mire ő. Már be­állott az este. A csönd imádandó volt, a sima víz, melyet felhasított a hajócska orra, enyelegve csoboly­gott. Zsuzsa mamája most mondott valamit halkan

Next