Pesti Hírlap, 1921. október (43. évfolyam, 218-243. szám)

1921-10-14 / 229. szám

2 ITP1 A PESTI HÍRLAP 4. Jóindulattal vezette munkálatainkat és nemcsak azon volt, hogy a két ország közötti egyenetlenség okát kiküszöbölje, hanem megerősítette azt a ro­konérzést is, amellyel Magyarország viseltetik az ön nagy hazája iránt. A magyar miniszterelnök ezután azt az óhaját fejezte ki, hogy Magyarországnak Ausztriához való viszonya tartósan megjavuljon. Sopron öröme: Sopron, okt. 13 Sopronban a délután folyamán terjedt el a velencei konferencia eredményének a híre, amely általános örömet keltett. Azt, hogy Sopron megmarad Magyarország mellett, természetesnek találták mindenütt és hangsúlyozták azt is, hogy ért­hetetlen, miért van szükség még külön népszavazásra, am­ikor Nyugatmagyarország neve már számtalanszor kifejezést adott Magyarországhoz való törhetetlen hű­ségének. Az általános örömet csak az a szomorú kö­rülmény zavarja, hogy Velencében nem sikerült a többi elszakításra ítélt terület lakosságának­­ha­sonló meggyőződését érvényesíteni. A soproni lapok délután külön kiadásban közölték a Magyar Távirati Iroda velencei sürgönyeit Józan hang az osztrák sajtóban. Bécs, okt. 13. A Neue Freie Presse a velencei ér­tekezletről a következőket írja: A velencei egyezmény­hez szükséges a parlamentek ratifikációja is. Már ma fel lehet fejezni azt a reménységet, hogy Magyar­ország és Ausztria között végre visszatér a megnyug­vás és a békekészség. Mind a két állam gazdaságilag egymásra utalt, mind a ketten a békekötés áldozatai és mind a kettőnek szüksége van a belső megnyug­vásra és konszolidációra. A nyugatmagyarországi krízis megoldása után kormányunk egész törekvésé­nek arra kell irányulnia, hogy azonnal gazdasági megegyezésre jusson Magyarországgal, hogy így vége legyen annak az áldatlan elz­árkózásnak, amely eddig fennállott. A korlátozott forgalmat a legna­gyobb gyorsasággal a normális pályára kell irá­nyítani és különösen gondoskodni kell a téli idő és a jövő esztendő élelmiszerszükségleteiről. Olaszország érdeme, hogy közvetítésével erre a célhoz vezető útra tértünk. Olyan állam, amely az élelmiszerszükségle­tek fedezéséhez 70 milliárddal járul hozzá, nem en­gedheti meg a rossz szomszédság politikájának luxusát. A nyugatmagyarországi viszály vége áldás lesz mindkét országra. Della Torretta Magyarország és a kis­antant közt­­ is közvetít? Páris, okt. 12. A Temps bécsi jelentést közöl, a­mely szerint Magyarország a velencei konferencia befejezése után della Torretta márki olasz külügy­miniszter közbenjárását várja Magyarország és a kis-entente között. A kisgazdapárti határozatok következményei. A miniszterelnököt várják haza. — A keresztény egyesülés tiszta helyzetet kiván. — Andrássy nyilatkozatai. — A mérsékeltek éjszakai tanácskozásai. Politikai körökben a kisgazdapárti tíz pontos határozat azt a felfogást váltotta ki,, hogy a helyzet megérett arra, hogy a többségi párt­­ megalakításának kérdése aktuálissá váljék , hogy ezzel kapcsolatban a kormányzati rendszer új alapokon találjon nyugvópontot. Ugyanezt az álláspontot tartják a helyes levezető módnak az el­vi ellentétek és pártvillongások között, amelyek fő­leg a királykérdés tekintetében éleződtek ki, a kis­gazdák i­­tranzigens elemeinek vezetői is, akik kö­zül ma este többen kijelentették, hogy a helyzet csak úgy tisztázódh­atik, ha Nagyatádi Szabó hí­veivel ellenzékbe megy és az új szituációval meg­adják a lehetőségét annak, hogy a parlamenti mun­ka zavartalan továbbvitele, a nemzetgyűlésnek még hátralevő rövid időtartamára, biztosíttassák. A kis­gazdapárt zöme, amey a határozatot magáévá tette, nem" a kormányzati hatalmi vágytól vezérel­teti magát, hanem kövéve az események természetszerű fejlő­dési folyamatát, hajlandó átvenni az ellenzék ellen­őrző szerepét a megalakulandó többségi kormány-zópárttal szemben minden hiúsági érzés és gáncsos­kodó hátsó gondolatok nélkül. A kisgazdák ez a cso­portja — a kisgazda-törzs — ugyanis tisztában van azzal, hogy a nemzetgyűlési mandátumok meghosszabbí­ ,­bítását semmiféle kormánypresszió nem fog­ja tudni kicsikarni a nemzetgyűlés több­ségétől, itt választás esetén pedig, amelynek kitűzési ideje­ jövő tavasszal érkezik el, a királykérdés dominált érzület­ kapcsával — a falu népének hangulatából következtetve — a szabadkirályválasztók lesznek többségben a szavazó­urnák előtt s igy a parlamenti váltógazdaság rövidesen az erő­átcsoportosításukat fogja előtérbe állítani, aminek nyomdokain a demokratikus agrár­keresztény poli­tika fog érvényesülésre jutni, amely a földmíves ál­lamnak egyedüli egészséges és célravezető politi­kája. Ami a mérsékeltek állásfoglaását illeti, akiket a történtek után méltán nevezhetünk el Tomcsányi­csoportnak, erre vonatkozólag döntés ma estig nem történt és kilépésüket ezideig még nem jelentették be a kisgazdapárt vezetőségének, sőt Tomcsá­nyi félhivatalosan megcáfolta kilépésének hírét. Tomcsányi Pál igazságügyminiszter csütörtö­kön kihallgatáson volt a kormányzónál és arra való hivatkozással, hogy­­ a kormányban mint a kisgaz­dapárt exponense foglal helyet, a kisgazdapárt pedig tegnapi értekezletén a királykérdésben előterjesztett javaslatát leszavazta — felajánlotta lemondását. A kormányzó a lemondást nem fogadta el. Késő este kaptuk a hírt, hogy a kisgazdapárt mérsékelt tagjai előbb Tomcsányi igazságügymi­niszter, majd Rubinek István lakásán az est folya­mán bizalmas értekezletre jöttek össze, amelyen bí­rálat tárgyává tették Hencz Károly és Dömötör Mi­hály tegnapi szereplését, akik nézetük szerint terro­risztikusan léptek fel a más áll­áspontunkkal szem­ben. Az értekezletet tartók leszögezték azt az állás­pontjukat, hogy a téi hitek után céltalan a kisgazdapártban való benmaradásuk, végleges döntést azonban kilépésükre vonatkozó­­lag nem hoztak. Megállapították, hogy a nagyatádi Szivó-csoporttal való együttműködést e­zek után felbontottnak tekintik. Foglalkoztak annak a terv­nek gondolatával is, hogy visszaállítják a régi Rubinek Gyula-féle kisgazdapártot, amely esetben nagyatádiékra háramolna az a kény­szerűség, hogy a pártból kilépjenek, mert annak idején tudvalevőleg nagyatádiék léptek be a Rubi­nek-féle kisgazdavártba, amikor az ismeretes ös­szeolvadás megtörtént és amikor sof­orópátkai Szabó István melegen parolázott nagyatádi Szabó István­nal az Eszterházy­ utcai palota parkettjén. A mérsé­keltek végül is abban állapodtak meg, hogy határo­zathozatalukat a miniszterelnök hazaérkezése és a vele való érintkezés felvétele után fogják meghozni. A Keresztény Egyesülés Pártjában ma este hosszas diskussziók folytak a zárt ajtók mögött. Gróf Andrássy Gyula, Rakovszi­y István, Ernszt Sándor, Lingauer Albin, Grieger Miklós, Barthos János és a kerületekbe a kortesutakra ki­rendelt képviselők főleg a velencei tárgyalások várha­t fejlemé­nyeit vitatták meg, amelyekről gróf Andrássy tájékoztatta a jelen volta­kat. Szóba jött a nyugatmagyarországi felkelők le­szerelésének kérdése is, amelynek fejtegetéseinél fő­leg Lingauer Albin adott részletes felvilágosításo­kat. Egyébként a pártban a velencei megegyezésnek a népszavazásra vonatkozó részét örömmel fo­gadták, annál inkább, mert rész üt a trianoni szer­ződés eddigi sérthetetlenségén. Igen mélyreható vita folyt a többek között a királykérdés tekintetében, amelyhez gróf Andrássy szólt hozzá hosszas, ok­fejtő beszéd keretében. A bizalmas eszmecsere fő­leg a trónöröklés rendje körül forgott és megvilá­gítást nyert azoknak az álláspontja is, akik a ki­rálykérdést abban a formában akarják megoldani, amely ezt az eshetőséget állítja előtérbe, hogy ő kész támogatni azt az uralkodójelöltet, aho „az in­tegritást hozza". Munkatársunk kérdést intézett gróf Andrássy Gyulához, hogy világítsa meg a párt álláspontját a kisgazdapárti 10-ik pontra vonatkozólag, amely tud­valevőleg a kivételes törvények megszüntetésére vo­natkozik. Gróf Andrássy a következőket mondotta­­­— A királykérdésben ma már kifejtettem álláspontomat Arai az egyéb belpolitikai kérdé­seket illeti, amelyek a kisgazdapárti határozattal hozhatók összefüggésbe, ezekre nézve nyilatko­zatnak nincs helye, mert pártunk azon az állás­ponton van, hogy addig, amíg gróf Bethlen István miniszterelnök úr vissza nem érkezik velencei út­járól, a kérdésekkel érdemben nem foglalkozun. A Keresztény Egyesülésben egyébként ha isi­­zottan tudni vélik, hogy gróf Bethlen miniszterelnök, illetve a kormány semmi szint alatt nem azonosítja­ ­ az élettel, ki volna méltóbb az Élet Királynőjére, mint ő? Rá fog gyújtani és mikor végére ér a szi­var, vége lesz az életnek is és beleugrik a Dunába, a Lánchídról. Úszni nem tudott, pénze fegyverre, méregre nem volt, viszont felette kedvelte e hidat, h­isz oly finom és kedves volt néha rajta andalogva átsétálni a csendes és meghitt Budára: ezek voltak okai öngyilkossága módjának. Péter zsebre dugta, a szivart és elhagyta örök­re otthonát. Amíg a külvárosi utcából a dunapartra lebandukolt — és korántsem kellett sietnie — tíz óra lett. Péter úgy tervezte, hogy szivarozva, ődöng­ve eltölti az időt­ tizenkettőig, azután: isten veled te szép, de számomra mindig csúnya világ. A Dunaparton, — hisz meleg, isteni tavaszi éj­szaka volt, — nagyon sokan sétáltak. Péter végig poroszkált a korzón. Az éttermek terrasseuin boldog és gazdag emberek ültek, a nők különös virágokként illatoztak, a zene epedve és ujjongva zengett. Az élet öröme uralkodott itt. Senki sem törődött a ko­­­pottal, szürke ruhába (az egyetlenbe) öltözött Pé­terrel, nem látta meg igénytelen alakját az a né­hány ismerőse, kit, rozzant szalmakalapját levéve, üdvözölt. Péter elkeseredetten nézett arra a hatal­mas, elegáns és dölyfös emberre, kitől állást kért hasztalanul, állást, mely egy egész életre nyugodal­mat és csendes éldegélést biztosított számára. És arra a másikra, egykori nagyon gazdag iskolatár­sára, ki holmi kerteléssel elutasította őt épen egy hete, mikor először fordult hozzá pár száz koronáért. És íme ezek észre sem vették őt, mint ahogy nem vették észre a nők sem. És Péter sajgó szívvel bá­mult a székeken ülő párokra, kik összebújtak és arra gondolt, hogy az ő szerelme is ott ül a másik­kal, a szerencséssel, talán. Féltizenegy volt egy kivilágított órán, mint Péter, kinek természetesen órája sem volt, ezt kon­statálta. Ideje lett volna már rágyújtani az Élet Királynőjére, mert ezt a csudát talán másfél óráig is lehet szívni és e pillanatban Péter semmi vágyat sem érzett, hogy tartózkodását itt e földön meg­hosszabbítsa. Legjobban szeretett volna leülni egy székre, egy sötét mélyedésben, a kioszk olajfájának­­ illatszökőkútja alatt, hisz Péter szép lélek volt és finom emberke, de sajna, nem volt négy koronája és í­­gy ezt a szórakozást nem engedhette meg magának. Rágyújtott. Isteni szivar volt valóban. Péter a vaskorlátra támaszkodott, hogy fáradt lábai ne sajogjanak úgy és szivarozva bámulta az embereket, anélkül, hogy észre is vette volna őket, mert Pétert teljesen elfoglalta jelenlegi szivara és közeledő halála. És így nem látta azt, hogy az emberek megillető­dött tekintéssel néznek rá, a sétáló nők kacéran áhitatos pillantásokat vetnek rá. Péter a szivart nézte és látta, hogy egy ötöde már elfogyott, a hófe­hér, kemény tej­habként pompázó hamu mutatta ezt. Ekkor egy bizalmas szervusz kiáltást hal­lott, és valaki megérintette vállát és maga előtt látta állni barátságosan mosolyogva ama iskolatár­sát. Nagyon kedves fiú tudott ez lenni és most ez volt Péterrel szemben. Bókot mondott a szivarjára és megkérdezte az árát. Péter mire sem gondolva, mondta, hogy két dollár volt az ára. A barát tisz­teletteljesen nézett a szivarra, arra gondolt, hogy ő, akinek van vagy 50.000 korona a zsebében és minden hónapban ennél több a jövedelme, még n­em szívott ilyen szivart. És Péter, kitől megtagadott egy héttel ezelőtt pár száz koronát, kevesebbet, mint e szivar ára, ime már megengedheti magának ezt a luxust. Kétségtelen, hogy Péter gazdag lett, biztos Amerika a forrás, hisz dollárt mondott és végtelenül szégyelte magát, hogy udvariatlan volt vele, a gazdag úrral szemben úgy, mintha ez csak egy szegény ördög lett volna. * Óvakodott, hogy érdeklődjön Péternél a dol­gok után, de elárasztotta kedveskedéseivel és Péter, ki eleinte rideg Volt nagyon, — barátja ezt tökéle­tesen megértette — végül is felengedett. A másik kérte, hogy üljenek­­le és Péter megfeledkezve a pénzről, a hiányzó négy koronáról, leült. Beszélget­tek. A másik érdeklődött Péter nyári terveiről. És Péter arra gondolva, — a szivarnak már negyede hiányzott, de a hamu, mintha márványból faragták volna, oly keményen állt, — hogy rövid idő még csak és ő elutazik. —• Hamlet szavaival élve — ama ismeretlen országba, honnan még­ nem tért vissza senki azt felelte, hogy elutazik. És a kérde­zősködésre kitérően mondta, hogy egy nagyon messzi, soha neki látott érdekes helyre, hol még biz­tos, hogy senki sem volt a korzon sétálók közül. A barát megilletődve akart tovább kérdezni, de ek­kor megjelent az öreg nénike és átnyújtva a szék­jegyeket, várta a pénzt tőlük. Péter a zsebébe nyúlt és ekkor rémülten jutott eszébe, hogy nincs pénze és barátjához fordulva, kérte, hogy mivel nincs nála pénz, fizesse ki az ő jegyét is. Ez felhasználta ezt az alkalmat és rögtön pénzt ajánlott fel Péternek, mentegetődzve a múltkori visszautasításért. De Pé­ter hiába felelte, hogy nincs pénzre szüksége, barátja követelőzve, csakhogy lekötelezze őt, gyorsan át­nyújtott neki ötezer koronát és hasztalan tiltakozott Péter, nevetve begyűrte annak külső zsebébe, mondva, hogy nem teheti ki Pétert annak, hogy ez megtagadjon magától valami kedves szórakozást, ha még az éjszaka folyamán kedve támad. És mialatt Péter még egyre tiltakozott, arra jött két elegáns hölgy, kik intettek Péter barátjának, mire ez gyor­san elbúcsúzva Pétertől, azokhoz sietett és elhagyta velük a korzót. Péter vegyes érzések köié maradt ülve. Elha­tározta, hogy a pénzt leadja abban a dunaparti szállodában,a­hol barátja lakott, mielőtt megöli ma­gát. Hisz most, hogy tudta már, hogy a kért állást nem fogja megkapni, Péter a becsületes tudta azt, hogy ezt a pénzt sem tudná megfizetni és mit ér, ha egy ideig vergődik még, hisz a vége úgyis ez lenne. A szivarjára nézett. Egy harmada már hi­ányzott, hamuobeliszk fehér lett rajta. Péter a szi­vart bámulta és iskolatársára gondolt, de ő nem ér­tette megváltozásának okát. És maga elé meredve, Péter nem vette észre az imént említett férfit, ki­től függött állása, a Hatalmast, ki nem ismerve fel Pétert, bámulva nézett, szájában rá nem gyújtott meneával, a grandiózus Élet Királynőjére. Habozott, nem mert eleinte tüzet kérni, de aztán végül, hisz ő, volt a Hatalmas, a Gazdag, odalépett és tisztelete 1921. októbe 14., péntek.

Next