Pesti Hírlap, 1922. május (44. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-16 / 110. szám

­ nemben, hogy a kormány minden bűncselekmény­nyel szemben férfias eréllyel jár el és fog eljárni. A puccsok. Vannak azután mások, akik az ország békéjét időszerűtlen kérdések felvetésével bontják meg. Itt a puccsokra gondolok. E kérdésből kifolyólag ország­szerte nagy agitáció folyik; vádakat kovácsolnak a kormány ellen, amelyeket megcáfolatlanul hagyni épen ezen a helyen, ahonnan ezek a vádak kiindultak, nem tudok. Az első vád az, amelyet gróf Andrássy Gyula (Felk­iáltás: Éljen Andrássy! Erre percekig tartó zúgás következik: Le vele!) velem szemben fel­hozott: a hálátlanság vádja. Azt mondja, hogy ex­ponálta magát érettem. Megengedem, hogy ő volt egyike azoknak, akik a Teleki-kormány távozását sürgették. Elismerem, hogy engem rábeszélt, hogy a kormányt vállaljam. Azonban megegyeztünk, hog­y a királykérdést nem bolygatjuk és hogy puccsokat a kormány nem fog tűrni. Viszont a detronizációhoz­sem fog hozzájárulni. Én ezt az alapot becsülettel betartottam 1921 október 20-ig. Betartottam még pé­k­esi beszédemben is. 1921 október 18-án kijelentettem, hogy veszélyes az országra nézve a királykérdés boly­gatása. S akkor, amikor én pécsi beszédemet tartott­­­tam, gróf Andrássy Gyula . . . (Megint éljenezni kez­denek. Nyugtalan mozgolódás, némelyek rendőrért kiabálnak.) . . . útban volt Sopron felé, hogy fegyveres had­erővel térjen vissza az ország szívébe. A megegyezést tehát nem én szegtem meg. Ha tehát gróf Andrássy Gyula . . . (Itt szünetet tart­ Bethlen, majd szól): — Kérem, parancsoljanak éljenezni! —• aztán folytatja: . . . velem szemben a hálátlanság vádját hozza fe, én a magam részéről csak azzal felelek, hogy csalódott; azért csalódott, mert becsületesebb voltam­, mint ahogy azt saját eljárása után remélte. A detronizáció. Nevetséges az a vád is, hogy forradalmi térre léptünk és hogy az 1921. évi XLVII. t.-c. forradalmi alapon áll. Felkiáltások: Nem igaz! Ez a nemzeti alap! Gróf Bethlen: Ha ez igaz, akkor gróf Andr­ásy Gyula is forradalmi alapon áll, mert Tiarinyban az országnak egy igen magas dignitáriusa előtt gróf Andrássy ugy nyilatkozott, hogy a detronizáció el­kerülhetetlen és ő a maga részéről az ország érde­kében elkerülhetetlennek tartja. Azt az üzenetet küldte, hogy Bethlennek kell ezt végrehajtani, mert különben sokkal rosszabb állapotok fognak előállani. Aki ilyen kijelentéseket tesz, az ne álljon elő ilyen vádakkal. A királyi család. Azzal vádolja meg a kormányt­, hogy nem telje­sítette kötelességét, mert nem gondoskodott a királyi család eltartásáról. Két mód van és volt arra, hogy a király család állandó fentártását és megélhetését biztosítsuk. Az egyik az, hogy a nemzetgyűlés maga szavazzon meg megfelelő összeget.. 1922 február 20-ig, amig a nemzetgyűlés együtt vett, gróf Apponyi Albert (Az egész terem éljenzi Apponyit,­ és társai nem tet­tek javaslatot, hogy ily összeget megszavazzanak. Ha tehát hibás valaki, ők velünk együtt hibásak. A nem­zetgyűlés feloszlatása után pedig a kormány a maga részéről megtette a diplomáciai lépéseket. De addig is kötelességünket teljesítjük, mert a királyi család magyarországi javainak összes jövedelmeit kiadtuk. A múlt évben a jövedelmek 12 milliót tettek ki. Eb­ből a király meghatalmazottja csak 6 milliót vett fel. Mirajtunk nem múlott, hogy nem vett­ fel többet. De tovább megyek. Ezen 6 millió — és ezt ismétlem — nem egész összegében jutott a királyi család kezébe, mert egy részét propagandacélokra fordították. (Fel­kiáltások: Vas­ vármegye!) Az utolsó hetekben egy kontroverzió fejlődött ki ebben a kérdésben. Ennek rendjén gróf Andrássy Gyula azt mondja, hogy 30­ 000 Sopron, máj. 15. Gróf Bethlen István miniszterelnök vonata 10 óra 30 perckor indult el Körmendről. Répcelak állo­máson három község küldöttsége tisztelgett a mi­niszterelnök előtt. Gróf Bethlen István és Vass József miniszter megköszönték az üdvözléseket. Néhány percnyi tartózkodás után a vonat folytatta útját Csorna felé, ahova három órakor érkezett meg. Az „Isten hozott" felírású diadalkapuval díszí­tett csornai pályaudvaron nagyszámú küldöttség fo­gadta a miniszterelnököt. A pályaudvaron Czifrát főszolgabíró fogadta a miniszterelnököt, aki kísére­tével hosszú kocsisorban hajtatott a népgyűlés szín­helyére A népgyűlésen megjelentek Burán Gergely csornai prépost-prelátus, Gévay-Wolf Lajos, Sopron­vármegye alispánja, Soós Géza, az Esterházy-hitbizo­mány jószágkormányzója, Gombos József biró és Pö­dör István főjegyző vezetésével a képviselőtestület. Bethlen István miniszterelnök egységre hívta fel a csornai választókerület polgárait, majd így foly­tatta beszédét: — A bennünket körülvevő ellenség fegyveres hatalmával szemben a bennünk rejlő kulturális erő­vel kell felvenni a harcot. Kulturális munkát aka­runk végezni, az ország kultúráját akarjuk fejlesz­teni, ezt a munkát azonban nemcsak Budapesten, h­anem a vidéken is el kell végezni. Az volt eddig a bajunk, hogy volt egy nagy fővárosunk, de elhanya­goltuk a vidéket és annak gócpontjait. A mi felada­tunk az, hogy a vidéket is felemeljük, megerősítsük, mert nem elég az, hogy legyen egy test és legyen an­nak nagy vizleje, ahol az összes testrészek is kelle­nek, hogy a magyar megint életképessé legyen. Lázár József arra kérte a választóközönséget, hogy kemény harcok árán is tartsanak ki szilárdan az egységes pár­t zászlaja mellett Molnárffy Béla képviselőjelölt zárószavai után a koronát fordítottak ily célokra. Én a magam részé­ről tudomással bírok arról, hogy ez az összeg egy­millió koronánál is nagyobb, ám­ tehát visszautasítok e téren is minden vádat. Én is jöhetnék vádakkal és azzal, hogy ezek oly irányban hatnak, hogy az ország egységének megbontásával az országot és a királyt veszélybe döntötték. Emelhetnék vádakat, hogy nem kímélik még Szent István koronáját sem, nem a királyi palástot, az özvegy királyné gyászát, a felekezeti békét, hanem lerántják ezeket a sárba és propagandaeszközzé sülyesztik le magát a vallás fenségét is. (Úgy van! Úgy van!) Vádolhatnék azért is, hogy igenis azok léptek forradalmi alapra, akik nem ismerik el érvényesnek a meghozott törvényt, nem kímélik az ország külpolitikai méttósogát sem. De nem emelem ezeket a vádakat, mert­ hiszen mi hozzá vagyunk szokva ahoz a logikához, amely ki­süti azt is, hogy Magyarországon nem azért volt forradalom, mert hitvány emberek tervszerűen elő­készítették azt, hanem mert egyesek ellenszegültek divatos áramlatoknak, elhitetik azt is, hogy Tisza,­ Istvánt nem azért gyilkolták meg, mert voltak elve­temült fickók, akik ezt előkészítették, hanem mert Tisza István magát népszerűvé tenni nem akarta. Arra kérem önöket, — fejezte be beszédét — hogy minket és az egységes párttal együtt­működő Hegyes­halmy Lajos kereskedelemügyi minisztert, az önök jelöltjét, teljes erejükből támogassák és ez biztosí­téka lesz annak, hogy ha többségre jutunk, ebben az országban a békét és a rendet meg fogjuk tartani. (Hosszantartó lelkes éljenzés és taps.) A miniszterelnök után Patacsi Dénes és Simo­n­yi-Semadam Sándor szólott nagy tetszés közben. Szombathelyről a miniszterelnök és kísérete Rum községbe ment, ahol Vass József a földreformról be­szélt, gróf Bethlen István pedig azt hangoztatta, hogy kulturális felsőbbségünket meg kell tartani. Az esti órákban visszatértek Szombathelyre, ahol a miniszterelnök és Hegyeshalmy Lajos keres­kedelmi miniszter tiszteletére bankettet rendeztek. Felköszöntőt mondtak: Maróthy főispán a kormány­zóra, dr Borsits Béla a miniszterelnökre. Bethlen válaszában azt fejtegette, hogy most két ellenséggel is kell küzdeni. Az egyik oldalon lá­tom feltünedezni — úgymond — azokat, akik 1918 októberében szerepet játszottak. Látom, hogy Buza Barna és Fényes László mandátum után vadásznak. A másik oldalon meg a közjogi kérdéseket a vég­letekig forszírozzák és ezáltal akarják bajba dönteni az országot. E két véglet között állítja, be a magyar kormány a politikáját. A kormány reálpoltikát akar űzni és az említett politikák közül egyik sem reál­politika. Ne menjünk a látszat után, keressük a va­lóságot, támasszuk és erősítsük azt meg. Remélem, hogy a Dunántúl felismerik a reálpolitikának a kö­vetelményeit. Többen Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minisztert köszöntötték fel, köztük Ernuszt Lajos, az Áruforgalmi r­­t. igazgatója. Hegyeshalmy Lajos ezután válaszában a gazdasági kultúra fontosságá­ra mutatott rá. Horváth Kálmán ipartestületi elnök a miniszterelnököt, Radó Gyula nyug, vármegyei fő­jegyző a kisgazdákat és lelkes vezéreiket ünnepelte. A miniszterelnök és kísérete hétfőn délelőtt fél 9 órakor Körmendre érkezett, ahol Fülöp József ref. lelkész elnökölt a nép­gyűlésen. Tamássy József egységespárti jelölt pro­grammbeszéde után Bethlen szólott s Przemysl hős védőjét a választók figyelmébe ajánlotta. Vass József a katolikusok és protestánsok összetartásának szük­ségességét hangoztatta. .Végül Csempes János plébá­nos beszélt. "Berben Sopronban Klebelsberget ajánlja, süly­miniszterelnök kihajtatott a pályaudvarra és tarta útját Sopron felé. A soproni pályaudvaron a választók nagy soka­sága fogadta a miniszterelnököt. A pályaudvaron Ferzsák Jenő főispán, dr Thurner Mihály polgármes­ter és a Selmecbányáról elmenekült bányászati és er­dészeti főiskola erdélyi hallgatóinak nevében az Er­délyi Klub elnöke üdvözölte a miniszterelnököt. A mi­niszterelnök megköszönte az üdvözléseket, majd így folytatta beszédét: — Azért járom az országot, hogy egy magyar pártot alakítsak, de nem a magam, hanem az ország hasznára. Nekem mint egyénnek, pártra nincs szük­ségem. Erre az országnak van szüksége, amelynek erős alapot kell nyújtani egy erős kormányzathoz. E törekvéssel szemben erős propaganda indult meg, amely azonban csak némely vidéken talált talajra és keltett visszhangot.. Mi azonban ettől sem félünk és nem ijedünk meg, haladunk a magunk útján. Kérem önöket, ne engedék magukat félrevezettetni, mert­ ez megbontaná a város egységét és megsebezné a város érdekeit. Tartsanak ki amellett a férfiú mellett, akit a múltban is képviselőjüknek jelöltek ki és aki dicső­séggel képviselte ezt a várost. A miniszterelnök és kísérete a pályaudvarról az egybegyűlt sokaság hosszú sorfala között kocsin haj­tatott be a városba. Előbb a városházára, onnan pe­dig a kaszinóba ment, ahol hét órakor kezdődött meg a népgyűlés. A népgyűlést Schwarz Károly, a kereskedelmi egylet elnöke, nyitotta meg és felkérte gróf Klebels­berg Kunót, a város képviselőjelöltjét, hogy ismer­tesse programmját. A belügyminiszter programmbeszél­t. Gróf Klebelsberg Kunó zajos éljenzés közepette kijelentette, hogy a személyét ért támadásokra nem reflektál, mert azokat undorral elutasítja magától. Majd rátért, a királykérdésre és ezeket mondotta: A puccsisták azzal az önvallomással leptek meg ben­nünket, hogy ha többségre jutnának, nem emelnék azonnal trónra az ifjú Ottót, hanem diplomáciai esz­közökkel előkészítenék a visszahozatalát..De nem épen erre vállalkozott­ e gróf Bethlen István pécsi beszédé­ben és ennek a politikának sikerét nem épen az a puccs hiúsította, meg, amelyet épen a pécsi beszéd napján gróf Andrássy Gyula és társai kíséreltek meg? Andrássy Gyula a lassú előkészítés politikájában megegyezett gróf Bethlen Istvánnal, aki a megegyezés alapján lement Pécsre és ott elmondotta ismert be­szédét. Andrássy ellenben eljött Sopronba, itt nem­csak beugrott a puccsba, ami a megegyezéssel hom­lokegyenest ellenkező volt, hanem az emlékezetes vo­nat indulása előtt elővette óráját és gúnyosan meg­jegyezte, hogy „Bethlen István most kapcsolja ki Pé­csett a királykérdést." A puccsisták most a kudarc után ki akarják sajátítani gróf Bethlen István ak­kori politikáját. Ez azonban legkevésbbé nekik sike­rülhet, akiket az egész külföld a legnagyobb bizalmat­lansággal fogadna a kormányon és akiknek minden előkészítő lépését a legridegebben utasítanák vissza. Nem is juthatnának tehát abba a diplomáciai hely­zetbe, hogy a restaurációt külpolitikailag előkészítsék. Csak a jómócoú ember, aki a mai élet ezernyi gond­jait és nyomorát nem ismeri, vallhatja azt az­­állás­pontot, hogy ma ennek az országnak nincsen égetőbb politikai kérdése, mint a királykérdés. Kopogtassunk csak be egy középosztálybeli, egy hivatalnok, egy ipa­ros, kereskedő vagy egy munkáscsalád ajtaján, egészen más gondokat fogunk ott találni, mint nagy politikai kérdéseket Az élettel kapcsolaban nem lévő és épen azért nem is az észhez, hanem a szenvedélyekhez szóló politika az, amely ma­ a királykérdést feszegeti. Meg vagyok róla győződve, hogy a nemzet a válasz­tásokon számottevő többséget fog adni az egységes pártnak. Nagy érdeke ez az országnak, amit akkor látok egész világosan, ha azt­ nézem, hogy mi történ­nék abban az esetben, ha az ellenzék jutna a több­ségre. — Az ellenzék távolról sem homogén csoporto­sulás. Épen ellenkezőleg, a legelentétesebb irányzatú és meggyőződésű emberek vannak annak soraiban. Vannak ott puccsisták és októbristák. Puccsisták, akik erőszakos kísérletükkel szerencsétlenül járván, most azt hirdetik, hogy a Habsburg-ház restauráció­ját diplomáciai úton igyekeznének előkészíteni; ok­tóbristák, akiknek egy része aktív részt vett Károly el­távolításában és most a dinasztia visszatérését min­denképen meg akarják akadályozni; vannak ott nagy­birtokosok, úgynevezett feudális grófok és mellettük a szélsőséges demagógiának hódoló radikálisok. Kér­dem, hogy ilyen homlokegyenest ellenkező, egymást elvileg kizáró irányzatokat valló ellenzéki csoportok­ból lehet-e egy politikai hordképes egységet létesíteni, amely a kormányt az egységes párttól átvehetné? Az ilyen heterogén csoportokat ellenzéki agitációra, a kormány elleni harcra, ideig-óráig össze lehet ugyan fogni, de ha sikerülne az ellenzéknek a kormányt és pártját megdönteni, akkor egyszerre nyilvánvalóvá lennének a közöttük fennálló kiegyenlíthetetlen­­ellen­tétek és az egész alakulat elemeire bomlanék fel. A kormánypárt meggyengülése tehát távolról sem hoz­na megoldást, ellenkezőleg, politikai kháoszba dön­tené az új nemzetgyűlést is. De nézzük, mit várha­tunk az ellenzéktől még abban az esetben is, ha a nemzet többsége bizalmával nem ajándékoz­na meg bennünket. Az ellenzék vezérei ezt maguk többé-ke­vésbbé nyíltan meg is mondották, ők nem ismerik el a választójogi rendelet törvényességét és ennek követ­keztében az új nemzetgyűlés törvényességét sem. ők tehát minden erejükkel azon fognak munkálkodni, hogy az új nemzetgyűlés egyáltalában ne alkothasson törvényeket, amelyek szerintük úgyis érvénytelenek lennének. Ebből egy újabb alkotmányjogi harc fej­lődhet és kérdem, hogy ebben az országban, ahol a la­kosság számottevő része nélkülöz és éhezik, hogy egy ilyen országban közjogi vitákra van-e szükség, vagy pedig közgazdasági szociálpolitikai tanácskozásokra, hogy a trianoni békéből fakadó tömegnyomort a le­hetőség szerint enyhítsék? — Az ellenzék régi politikusai Ilip van -Winkle benyomását teszik, akik az utóbbi évek katasztrófáit átaludták és úgy akarnak régi iskolájuk szerint to­vábbra is politizálni, továbbra is közjogi és házsza­bályvitákat rendezni, mint hogyha ebben az ország­ban nem történt volna semmi. A belügyminiszter után gróf Bethlen István mi­niszterelnök állott szólásra szánni nem akaró taps közepette, és a következőket mondotta: Sopron városa az utóbbi időben két körülmény, két esemény folytán vált nevezetessé. Az egyik a nyu­gatmagyarországi kérdés felvetése­, a másik pedig az, hogy Sopronból indult meg az a kísérlet, amely, saj­nos, megbontotta a magyar egységet. Mi arra törek­szünk, hogy a magyar politikai életben ezt az egysé­get megmentsük. Változott a világ.­­Függetlenek va­gyunk, önálló nemzettek lettünk, hadseregünket azon­ban leszerelték, jegybank felállításához nincs pén­zünk, vámterület megszervezés­éhez nincs területünk. Mit­ kell tennünk?­­ Ha a függetlenség atributumait megkaptuk, de a függetlenségnek igazi erőforrásait nélkülözni vagyunk kénytelenek. Ezeket az erőfor­rásokat kell kiépítenünk, mert a jog csak akkor ér valamit, ha mögötte olyan erő van, a­mely a­ jogot valósággá képes változtatni. Egyesek azt mondják, hogy nyúljunk fegyverhez és foglaljuk vissza a régi nagy Magyarországot. Má­sok azt mondják, hogy minél előbb helyre kell állí­tani a jogfolytonosságot. Mi azt mondjuk, hogy­ az észszerű és bölcs politikát kell követni. (Élénk él­éljenzés.) Az országot kell újjáépíteni és akkor eljő az ideje annak, hogy a királyság kérdését megoldhatjuk szabadon, fügetlenül a nemzeti érdekeknek meg­felelően. (Élénk éljenzés.) A belügyminiszter utalt már arra, hogy a felekezeti békének a megbontásától sem riadnak egyesek vissza, pedig ez az utolsó kincs, amelyet a forradalmak után megőriztünk. Nagyra kell ezt becsülnünk. Úgy látszik, nem tudják azok az urak akik a maguk részéből bűnös kézzel nyúlnak PESTI HÍRLAP 1922. május 16., kedd.

Next