Pesti Hírlap, 1922. július (44. évfolyam, 146-171. szám)

1922-07-04 / 148. szám

a drágulásról tudomására jut, eljárjon. Egyes keres­kedők és vállalkozók gyakran panaszolják, hogy az árvizsgáló bizottság túl szigorúan jár el­. Mi nem va­gyunk hajlandók e kérdésben az árvizsgáló bizottság kezét megkötni, sőt ellenkezőleg, óhajtjuk, hogy min­den egyes esetben igenis az átvizsgáló bizottság jár­jon el. (Egy hang: Az is sóhivatal!) A kormány a maga részéről kötelességét, amennyire a törvény ke­retén és a valutáris helyzeten belül lehetséges, meg­teszi, és a jövőben is meg fogja tenni. (Helyeslés jobb­felől: Zaj balfelől: Itt kell alkalmazni a kivételes ha­talmat!) Rakovszky István, mint az összeférhetetlenségi állandó bizottság tagja, letette az esküt. Az indemnitási vita folytatása. Nagy Emil szólt ma elsőnek az indemnitási ja­vaslathoz. Félve szólal fel, mert még a régi időkből azt a szomorú érzést hozta magával, hogy nagyban és egészben ennek a teremnek a lelki atmoszférája, az erkölcsi milienje aligha alkalmas egyébre, mint a pártindulatok kitörésének a felvételére, (Farkas István: A többség csinálja!), a pártgyűlölségnek a megnyilvánulására, esetleg szellemes vagy nem szellemes közbeszólások tömegének a megnyilvánu­lására. Horváth Zoltán: Nem kellett volna ilyen vá­lasztást csinálni! (Helyeslés az ellenzéken.) Nagy Emil: Mutatja mindjárt ez a példa is! (Derültség.) Rassay: Ez kellemes vagy nem kellemes, de igaz! Rupert: Rúgnak, ütnek, de panaszkodni, jaj­gatni nem szabad! Nagy Emil: Az én lelkem érzése, az, ha végig­melegágya. (Rupert: Tényleg, központból fűtik! melegágya. (Rupert: Tényleg, központból fűtik!) Nézze meg a kormány sajtóját!) Kötelessége ellen vé­tene, ha férfiúi meggyőződése egész melegével nem szállana síkra itt a plénum előtt is azért a felfo­gásért, amelyet a pénzügyi bizottságban, mint ki­sebbség, képviselt. Hibáztatja, hogy nem a bizottsá­gok munkájára fektetik a fősúlyt. Csak a teljesen kiforrott kérdéseket volna szabad a plénum elé hozni végső döntés végett. Most a bizottsági ülésekről a nyilvánosság teljesen ki van zárva, s így vadabbnál­vadabb hírek kerülnek ki onnét az újságokba. A be­csületes jó magyar nép — úgymond — azért küldött ide bennünket, hogy a nagybetegnek, a magyar köz­gazdaságnak a sorsa felett konzíliumot tartsunk. A­ tanár úr, a pénzügyminiszter úr elmondotta a maga felfogását, s ezt a főtanár, a miniszterelnök is alá­támasztotta, mondván, hogy csak egy eszközt nem szabad igénybe venni, s ez a fedezetlen­, bankjegy­infláció növelése. Ezzel szemben ő javasolja: ,,Álta­lában felhatalmaztatik arra a pénzügyminisztérium, hogy a szakminisztériumoknak produktív, befekte­tési célokra, állami feladatot képező munkálatok vég­rehajtására (utak használható karba helyezése, csa­tornák, vízlevezetés, öntözési­ munkák, házépítések, stb.) a szükségletek mérvéhez képest megfelelő össze­get bocsáthasson rendelkezésreEbben ő nem mond­ja, hogy ezekeet a beruházásokat szükségképen b­ank­jegyinfláció révén kell fedezni, hanem csak azt mondja, hogy ezeket a befektetéseket valahonnan fe­dezni kell. A pénzügyminiszter viszont azt mo­ndja, hogy ő másképen nem tudja megcsinálni, mint csak inflációval. Itt azonban a miniszter felfogása körül valami hiba van, mert álláspontja érthető volna, ha a bankóprés nem működnék, de működik, még­pedig folyó kiadásokra. Akkor mért ne működhetnék be­fektetések céljaira is. Azonban a mindenkori pénz­ügyminiszteri felfogás az, amely nem akar befekte­tésre pénzt adni. Teljes bizalommal vagyok a kor­mány iránt,­­nem is azt akarom, hogy a többség az én indítványomat fogadja el, csak azt szeretném, ha országos vita indulna meg, amely v végül rávinné a pénzügyminisztert is arra, hogy nekem adjon igazat. Friedrich: Pár hónap múlva mindenki erre jön rá. Nagy Emil ezután az Ausztriával való kapcso­latunkat fejtegeti, amikor kolonáris helyzetben vi­tánk Horváth Zoltán: Most is ilyenben vagyunk. Nagy Emil: Minden ipari telep felújítását nem­zeti ünnepként szeretné megünnepelni. Hosszasan urálja a pénzügyminiszter politikáját, amellyel vétót mond a beruházásnak. Felhozza az útépítés­­kérdését. Az egész magyar úthálózat 4000 kilométer állami út és 16.000 kilométer törvényhatósági út. Ezek olyan nyomorúságos állapotban vannak, hogy alig lehet közlekedni rajtuk. Ha a kormány ezen — még infláció árán is — nem segít, akkor nem telje­síti kötelességét. Különben hangsúlyozni kell, hogy nincsen produktívabb befektetés, mert a jó utak aranyfedezetet teremtenek. Meg kell ragadnunk azt az időt, amíg valutánk nem jó és addig kell a be­fektetéseket eszközölnünk. (Friedrich: Nagyon he­lyes ! ötven százalékkal olcsóbban lehet építkezni most, mint békében.) Nem mondja, hogy ilyen be­fektetéseket korlát nélkül kell csinálni, de állítja, hogy a Teleszky-féle takarékossági iskolának nincs jogosultsága. A valuta­kérdés igen sok tekintetben nemzetközi svihákok spekulációja. A dolog azonban úgy áll, hogy a külföldi tényezők felfogása szerint "Magyarországnak nincs gazdasági jövője. Amely percben ezek azt látják, hogy egy fillért sem költe­nek el haszontalan célokra, a folyó kiadásoknál meg­nézik, hogy vajon szükségesek-e, ha reményt merít­hetnek jövőnket illetőleg, megdől ez a vélemény. Ez neki meggyőződése és nem nyugszik addig, míg húsz év óta ismert, rajongva szeretett miniszterel­nökét és pártvezérét meg nem győzi, hogy a pénzügy­miniszter vétója nem helyes. Ausztriában a pénz­ügyi leromlásnak nem is az infláció az oka. A szo­ciálkor­mányzata tette rettenetesen drágává az egész államéletet. Györki Imre: A keresztényszocialisták kormá­nyoznak ! (Zaj és ellentmondások a jobboldalon. El­nök csenget.) Seypel a kancellár ! Saller István: Nem Seypel kezdte. A Bauerék kezdték! Folytatták, amit nem lehetett visszacsi­nálni ! (Zaj.) Schandl Károly: Úgy mint nálunk is a szociál­demokraták ! Farkas István: Fehér hadsereg! (Zaj a kor­mánypárton : A vörös hadseregnél még mindig jobb !) Györki Imre: Propaganda-minisztérium! Schandl Károly: Az is jobb, mint a vörös had­sereg !­­Haller István: Meg tudná mondani, mennyibe került ? (Györki : Sokba !) Akkor ne beszéljen ! (Zaj.) Elnök: Haller képviselő urat rendreutasítom! Haller István: Tizennyolc millió korona volt az egész! Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Nagy Emil: A másik baj az, hogy Ausztria sa­ját maga, úgy ahogy van, életképtelen. Mert amely országban nincs mit enni és amely ország iparból akar megélni szén nélkül, annak az országnak jö­vője nincs. Ausztria nem azért csúszik lefelé, mert invesztíció céljára bankót nyomat. Lecsúszásának egész más indokai vannak. Múltkor Savanyukuton jártam az u. n. Burgenland székhelyén. Körülnéz­tem és­ azt­ hallottam, hogy a Burgenland igazgatá­sára íjavanyul­uton van jelenleg 40 Oberbeamter. Ez főhhivatalnok, aranygallérral. És hogy hány száz kisebb­ hivatalnok van (Egy szocialista: Akár csak nálunk !), azt nem tudtam megolvasni. Frtodrieh: Ja, szociális termelésből i­ll­ad a jólét! Nagy Emil: Hogy nálunk is így van, azt nem lehet állítani. Ausztria második baja a nyakló nél­küli demokrácia. Mert nagyon szép a demokrácia, hogy ha van valaki, aki korlátok közt tartja. Farkas István: Minálunk nincs demokrácia, mégis milyen drágaság van! (Zaj és ellenmondások.) Nagy Emil: Kereskedjenek egyelőre felfüg­geszteni a dialógusokat, úgyis rá fogok térni erre. Németországban ingyen telket és pénzkölcsönt ad­nak annak, aki házat épít. Termelésünket fel lehetne fokozni,, ha az öntözés terén javításokat eszközölné­nek, fejleszteni kell a csatornahálózatot. A termelést fokozni lehet a lecsapolásokkal. Igyekezni kell, hogy egy négyzetkilométer terület se maradjon műveletlen. Azt mondja a pénzügyminiszter, hogy ő az állam­háztartást először helyre fogja állítani adókkal, ta­karékossággal stb. Állítom, hogy ezt a budgett 16, vagy nem tudom hány milliárd deficittel normális módon soha helyreállítani nem lehet. Ezt nem lehet megjavítani mással, mint esztendőkre beosztott pro­grammal, amelyben gondoskodni kell arról, hogy a jövedelmi forrásokat fokozzuk, a termelést erősítsük és az­ állampolgártól ne csak elvegyük a pénzét, ha­nem adjunk is neki valamit. (Helyeslés az ellenzé­ken.) Ott van már most a pénzügyminiszternek az a kijelentése, hogy fel fogja emelni aranyparitásra a földadót. Nem bocsátkozik vitába, csak állítja, hogy ezt a kérdést is némileg csínján kell kezelni. Nem meteorológus, de sajnálattal tapasztalja, hogy Va­lami bajnak kell lenni klímánk változása körül, a­mikor esztendőről-esztendőre sorscsapás látogat meg bennünket, amikor virágzó területeket tönkre tesz a szárazság . . . Haller István: Régen kellett volna fásítani és erdősíteni! Nagy Emil: ... és amikor nem lehet tudni, hogy a tengerentúli piacokról melyik szép­­napon in­dul meg egyszerre a szállítás, hogy a különböző óriási területekről mikor jön be megint hozzánk az a bizonyos agrártermék, amely le fogja nyomni a árakat. Ezt nem tudja előre megmondani, de óva int mindenkit attól, hogy a föld termőképességére helyezendő adó dolgát egyszerűen csak azon szem­pontból bírálja el, hogy a közelmúlt esztendőkben kivételesen óriási bevétele volt egyes gazdaságok­nak. (Zaj a szocialistáknál: Mindent a munkás fizes­sen­­?) Forgács Miklós: A piros szegfűt ki fizeti? (Folytonos zaj.) Nagy Emil: Nem azt kérem, hogy ezt a kér­dést most akármilyen módon a parlamenti levegő­ben hirtelen elbíráljuk, nem is kívánom indítvá­nyomat szavazás tárgyává tenni, csak egyszerűen azt kérem a miniszterelnök úrtól, a­ogy az ő széles­körű tudásával, tapasztaltságaival, makacsságtól mentes erélyével foglalkozzék ezzel a kérdéssel és nézze meg közelről, hogy az én felfogásom olyan le­hetetlenség-e hogy azzal szemben egy pénzügymi­nisztériumi negatív szempontot kell honorálni. Hébert Ede: Így csinálnak most a politikai pe­rekben, tanukat szállítanak. Nagy Emil: A manchester liberalizmus okozta sok tekintetben az ország romlását, amiből azt a kö­vetkeztetést vonja le, hogy Magyarország sorsa attól függ, hogy rá tudunk-e térni egy kereszt­íny szabad­elvű­ségre, vagy szabadelvűen felfogott keresztény­ségre. (Wolf, Csaléry, Meskó tapsolni kezdenek, mi­kor Nagy Emil azt mondja: rá tudunk-e térni a ke­resztény ... de rögtön félbeszakad a taps, mikor a szabadelvű szóval végzi be a mondatát, s csodálkozva egymásra néznek.) Félre kell tenni, mondom, az olyan mozzanatot, mely a tisztességes építő munká­ból ki akar zárni felekezete miatt egyes polgárokat. Horváth Zoltán: El kell törölni a numerus clausust. Nagy Emil: Annak, aki a jogrendet a szívén vi­seli, mellőznie kell az olyan beszédeket, amilyeneket némelyek itt elmondanak. A jogrend első kelléke... Vanczák János: Hogy mindenki fogja be a száját. Nagy Emil: . . . hogy legyen egy centrális kor­mány, melynek kezében erő van, hogy rendet csi­­ná­ljon. Giesswein Sándor: Legyen kormány mellékkor­mány nélkül. Nagy Emil Aki őszintén óhajtja, hogy a jog­rend helyreálljon, annak nem szabad olyan beszéde­ket mondania, mely alkalmas a­ nemzetgyűlés és a kormány tekintélyének lerontására. Aki, mint Rupert, azzal kezdi beszédét, hogy mindaz, ami itt folyik, az játék, az nem segíti elő a konszolidációt. Legyen erős kormány . . . Boros János: És állítsuk vissza a tekintélye­ket. (Felkiáltások a szociáldemokratáknál. Persze a szolgabírói tekintélyeket!) Schandl Károly: Azt is, nem is a népbiztosi te­kintélyt (Nagy zaj.) Nagy Emil: Megállapítható, h­ogy a jogrend már helyreállt. (Nagy zaj a baloldalon.) Pakots József: A bombamerénylőket már el­fogták! Nagy Emil: A Rajnától számítva, nálunk a leg­nagyobb a jogrend. (Taps a kormánypárton.) Peyer Károly: A bombamerénylők már ülnek! Nagy Emil: A választási atrocitásokat nem szabad örökké felhánytorgatni. Rakovszky István: Hiszen az csak gyerekség. Nagy Emil: A demokrácia nem a tömegek ész­nélküli uralmát jelenti. Az a nagy ember, aki elta­lálja mindenkor, hogy mi kell a nagy gyerekeknek. Pakots József: Hol van az a nagy ember? (Fel­kiáltások a jobboldalon: Éljen gróf Bethlen István!) Nagy Emil: A magyar nemzet érdeke, hogy lét­rejött az egységes kormánypárt. Némely helyen a választási beszédek alkalmával nagy gazságok tör­téntek. Az egyes memorandumok ellen benyújtott petíciókból láttam, hogy volt olyan képviselő, aki kor­tesbeszédében azt mondotta, hogy amennyiben a kor­mány meg nem bukik, a katholikusok megint csak katakombákban gyülekezhetnek majd. Volt olyan képviselő is, aki azt mondotta, hogy a kormány azt akarja, hogy minden férfi 15 évi kényszermunkát vé­gezzen. (Nagy zaj minden oldalon.) Griger Miklós: Törvényjavaslat van erről! Nagy Emil: Mi lett volna akkor, ha egy kicsi­két erősebben meg nem fékezik a választási mozgal­makat? (Nagy zaj az ellenzéken.) Rakovszky István: Felháborító ez a cinizmus! Horváth Zoltán: Majd mutatunk önöknek röp­iratokat. Nagy Em­il: A Gulácsy-Kaas társaságról be­széljen. Huszár Károly alelnök veszi át az elnöklést. Nagy Emil: Ne álljon elő a szociáldemokrácia ex­orbitens követelésekkel mindaddig, amíg az ipar meg nem erősödött, amikor majd nagy szerep vár a szociáldemokratákra a nemzeti ipar fellendítésénél. Batitz Gyula: Ezt a tanácsot adja előbb a mun­kaadóknak! Nagy Emil: Sok olyan tisztviselőnk van, akire nincs szükség. Giiger Miklós: A külügyminisztériumban! Nagy Emil: Ellenben szakmunkás nagyon ke­vés van. Szeder Ferenc: Azért, mert kimentek külföldre. Nagy Emil: Revízió alá kell venni az úriember fogalmát. Nemcsak az lehet úriember, aki tollat for­gat, hanem az is lehet úriember, aki test­i munkát vé­gez. (Helyeslés a baloldalon.) Pakots József: Ráhibázott! Nagy Emil: A szociáldemokraták érdeme, hogy a testi munkások a munkát kiemelték a lealacsonyí­tásból és lehetővé tették, hogy a testi munkások szel­lemileg is fejlődhessenek. Szeder Ferenc: Sokaknak fáj ezt Nagy Emil: El kell ismernünk a szociáldemok­raták érdemeit a munkásság megszervezése körül is. Bizalommal van a kormány iránt és elfogadja az in­demnitási javaslatot azzal a fenntartással, hogy a szakkörökben vita indult majd meg különvéleményé­ről, amelyet, reméli, a pénzügyminiszter is magáévá fog tenni. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök szünetet ad. A déli szünet után Szóharc Peyer beszéde körül. Peyer Károly szociáldemokrata a kormány adó­politikáj­ainak bírálatával kezdte meg beszédét Hibás-­­nak és tévesnek tartja azt, mert a legantidemokrati­kusabb adókon, a fogyasztási adókon épült fel. Ugyanakkor elmulasztották az egyenes adójövedel­meket ugyanilyen arányban szaporítani. A fogyasz­tási adókkal a szegényebb néposztályokat, munkást, tisztviselőt, városi lakosságot sújtják, ezzel szemben a termelők lényegesebben kevesebb adót fizetnek. A forgalmi adónál az ellentét még kirívóbb. A földbir­toknál még ma sincs átlag több adó kivetve, mint svöldankint 40 korona, egy fél kiló csresznye éra. De­mokratikusabb adórendszerre kell áttérni, fizessen mindenki tényleges adójövedelme után. Nem lehet az adót attól függővé tenni, hogy vajon­ valaki önként bevallja-e jövedelmét. Sehol annyi adóalap-eltitkolás és adócsalás nincs, mint itt A létminimumot mente­síteni kell. A mostani adópolitika nem más, mint a drágaság mesterséges tenyésztése. Az eredmény, hogy a munkásoknak a munkaadóktól mind több és több fizetést kell kérniök. Ha ez tovább is így megy, be­következik, ami Ausztriában van, hogy senkinek a bérét nem lehet egy hónapnál hosszabb időre meg­állapítani. Minden drágítást végeredményben a fo­gyasztó fizet meg. Nagy tehertétel a költségvetésben a tisztviselők kérdése. E tekintetben még rosszabb a helyzetünk, mint például Ausztriának. Nagy hiba, hogy annak idején a kormányok azt az utasítást ad­ták a megszállott területeken lévő tisztviselőknek, hogy az esküt ne tegyék le. (Zaj: Nem kaptak ilyen utasítást.) Ez utóbb sok milliárdjába került az ál­lamnak. A vasutasoknak is ezt mondták s ma azo­kon a kisegítő állomásokon, ahol azelőtt egy málházó teljesített mindössze szolgálatot ott látunk három aranyrozettás fő- és a kisebb tisztviselők egész légió­ját, akik az unalomtól azt sem tudják, mit csi' ja­nak. Hegyeshalmy Lajos: Nem áll! Peyer: .A tisztviselők egy másik kategóriája a menekültek fogalma alá esik. Ide azok­at számítom, akiket kényszerrel távolítottak onnan el és ezeket is két csoportra osztom. Az egyikbe azokat sorozom, akik saját hibájukon kivül voltak kénytelenek eltá­vozni; a másik csoport az, akiknek szintén menekül- PESTI HÍRLAP 1922. júliusi 4.

Next