Pesti Hírlap, 1922. augusztus (44. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-01 / 172. szám

Stetfapst, 1922. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra ... 200 korona Negyedévre .. 560 korona Egyes szám­ára helyben, vidéken és a pályaudvaro­kon 10 korona Ausztriában 300 osztr. kor. "Hirdetések díjszabás szerint. Mna to kommá* M . évfolyam, 172. (14,886.) szám, I L­­X­­II Kiadó tulaj­donosoik: LÉGRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Bpest, Vilmos oaásasáig­ ut 78. F­­ÓKKI ADÓIS­I­VATAl.: Budapest, RTZ.sétrefc-törít­­i Az államrend. Négy miniszter beszélt ma, a nemzetgyű­lésen. A miniszteri beszédeken mint vörös fo­nál vonult végig az a gondolat, hogy rendkívüli viszonyok között élünk és a rendkívüli viszo­nyoknak megfelelőleg az ország nem nélkülöz­heti még a kivételes intézkedéseket. A rendkí­vüli viszonyoknak a súlyát mi is érezzük, azon­ban megvalljuk: a kivételes intézkedések egyál­talán nem rokonszenvesek előttünk és azt óhajt­juk, hogy azoknak a legutolsó nyoma is mielőbb kiterjődjék a magyar kormányzati eszközök közül. Különösen veszélyesnek és károsnak tart­juk azt a jogot, amelyet a belügyminiszter kö­vetelt a kormány számára és amely abból áll, hogy a kormány bármikor betilthassa azokat a lapokat, amelyek az ő véleménye szerint az ál­lami rendet veszélyeztetik. Véleményünk szerint az állami rend védelme ebben az esetben a bíró­ság kötelessége s alkotmányos szabad állam­ban semmiféle kormánynak nem lehet lehető­séget adni arra, hogy a neki nem tetsző lapokat hatalmi intézkedéssel betilthassa. Minden kor­mányban megvan az a hajlandóság, hogy saját magát az állammal és az állami renddel össze­tévessze.­­A sajtószabadság, a sajtó független kritikája olyan fontos garanciája­ a közszabad­ságoknak, hogy ezt az alkotmányos jogot nem lehe fe függővé tenni a kormányok önkényétől. Csak a független bíróságoknak ismerjük el azt a­­jogát, hogy az állami rend védelmében m­eg­felelő megtorló intézkedéseket alkalmazzanak a helyzetükkel visszaélő lapokkal szemben. Viszont teljesen igazat kell adnunk a kor­mányelnöknek akkor, amikor arról panaszko­dik, hogy az országban még mindig erős izga­tás folyik s az izgatókkal szemben a kormány kötelessége az, hogy­ megvédelmezze az ország rendjét. Nézetünk szerint itt nagy hibák tör­ténnek jobbról és balról is. Amidőn a kormány legerélyesebb föllépését követeljük a jobboldali kü­lönítménytulajdonosok ellen, azt a vélemé­nyünket sem hallgathatjuk el, hogy a mai fe­szültségekkel és­ elkeseredésekkel teljes időben veszélyes demagóg­iának tartjuk azt a módot, ahogyan az ellennék a kormány politikáját­megbírálja és minden nyomorúságunkért a mai kormányzatot akarja felelőssé tenni. Kormány­erőszakra nem lehet méltó­­felelet az ellenzéki izgatás. Ha komolyan el akarunk érkezni a par­lamenti tényezők békés együttműködéséhez, mind­ a két­­oldalon enyhíteni kell a módszere­ken valamit. Az egyik oldalon legyen kevesebb az önkényes eszköz. A másik oldalon kevesebb az izgatás. A kormány legyen türelmesebb a kritikával szemben. Az ellenzéken viszont mu­tassanak több jóhiszeműséget a kormány elé tornyosuló nehézségek fölismerésében. Ez ve­zethet a kölcsönös megértésre. Itt perbeszál­lunk Bethlen Istvánnak azzal a kijelentésével, hogy a kibékülés felé a kormány nem teheti meg az első lépést és a kormánynak nincsen módja a kezdeményezésre. Igen­is módja van rá, igen­is kötelessége az, hogy­ ő is lépjen egyet az ellenzék felé. Amikor az ország érdeke meg­k­öveteli az együttműködést, legyen tisztában ezzel kormány és ellenzék egyaránt: egyiküknek sincsen joga a gyerekes duzzogásra, egyformán készen kell állniuk a kezdeményezésre és a meg­egyezésre. Mert ha tovább tart itt ez az áldat­lan marakodás, végül is elpusztul az ország. És akkor mit ér a kormány azzal a dicsőséggel, hogy nem­ adta be a derekát az ellenzéknek ! És­ mit ér az ellenzék azzal a hadisikerrel, hogy hatásos petárdákat tudott, fölrobbantani a kor­mány lába alatt! Ezt a „dicsőség"-et mint fő­ben járó bűnt fogja számonkérni tőlük a tör­ténelem. Huszt­in megszegte a verenicei egyezményt. A bécsi kormáns? vonakodik a népszövetség dönt&írói jogát el­ismerni* — Nem akarja teljesíteni a határ­kiigazító bizottság által javasolt határkiigazitásokat. — Rágalmazó S€&utóhiadjárat Magyar­ország ellen. Senki sem kételkedik abban, hogy a magyar kormányt a velencei szerződés megkötésére kizáró­lag békeszeretete, az Ausztriával való baráti viszony kiépítésének és újabb megrázkódtatások elkerülésé­nek óh­aja késztette. Mert tény, hogy a kormány a velencei egyezmény megkötésekor a legnagyobb ön­mérsékletről és áldozatkészségről tett tanúságot ak­kor, amikor nem kevesebbre vállalkozott, tut­at arra, hogy lecsillapítsa az elszakított nyugatmagyaror­szági területek kétségbeesett lakosságának izzó for­rongását. A magyar kormánynak ezért a cselekedetéért mivel fizetett Ausztria? Sopron és néhány kisebb község lakosságának megadta azt a jogot, amelyet ennek a területnek a polgársága az összeomlás óta szüntelenül követelt a maga számára, hogy tudni­illik önmaga dönthesse el azt a kérdést: hova akar tartozni? Ennek a jognak a megadása Ausztria an­nál könnyebb szívvel vállalkozhatott, mert hiszen esztendőkön át hirdette sajtójában és minden más le­hető módon, hogy Sopron lakossága hozzá kíván csatlakozni. A velencei szerződés egyik legörvende­tesebb eredménye volt az az egyetértés, amely a két állam között a határrendezés kérdésében létre­jött. Amidőn ezt megállapítjuk, nem lesz érdektelen a szerződés erre vonatkozó részletéből szó szerint idéz­ni a következő néhány sort: ,,Ausztria kötelezi magát, hogy a lehetőség szerint egyetért a határmegállapító bizottság dön­téseivel. Amennyiben azonban kényszerítve érez­né magát arra, hogy a bizottság döntései ellen fel­szólaljon, kijelenti, hogy elfogadja a népszövet­ségi tanács által javasolt megoldást." Kétségtelen, hogy ez a legméltányosabb rende­zése volt a szóban forgó vitás kérdésnek és éppe­n azért annak idején általános megnyugvást is keltett. A soproni népszavazás befejezése után a ha­tármegállapító bizottság, amint ez ismeretes, nyom­ban hozzáfogott a munkához. Sajnos, már a munká­latok első idejében nyilvánvalóvá vált, hogy az osztrákok époly kevés megértést tan­úsí­tanak az érdekek kölcsönössége szempontjá­ból, mint a csehek,a románok, vagy szerbek tan­úsítottak. Terror, erőszakosságok, a magyar érzelmű la­kosság üldözése és az adatok meghamisítása kedvenc eszközei voltak az osztrák kormánynak, amely azon­ban ennek dacára sem érhette el teljesen a maga elé tűzött célt, mert az antant-bizottság, bármennyire ragaszkodott is a trianoni béke határozatainak lehe­tőleg szószerinti végrehajtásához, nem zárkózhatott el teljesen a magyar képviselők által kifejtett súlyos érvek méltánylása elől. Így­ történt, hogy a bizottság bizonyos hatás­­kiigazításokat ja­vasolt Magyarország érdekében. Ezen kiigazítások ugyan csak egészen szerény­keretek között mozognak és messze elmaradnak attól, amit remélhettünk és jogosan elvárhattunk volna, de legalább alkalmasoknak látszottak arra, hogy egyes vidékekről elhárítsák a teljes gazdasági romlás fe­nyegető veszélyét és honorálják a határszéli lakos­ság nyíltan kifejezett óhaját. Ausztriának azonban esze ágában sincs, hogy a bizottság döntését a velencei szerződés ér­telmében végrehajtsa, hanem megismétli azt a komédiát, amelyet a múlt év , őszén olyan kitartással játszott végig a soproni nép­szavazás meghamisítása céljából. Éppen úgy, mint, akkor, most is, szűkös pénzügyi helyzetéhez mérve bámulatos anyagi áldozatokkal szervezte meg nem­zetközi rágalmazó sajtóhadjáratát Magyarország el­len, majd megkezdte a segítségért való rimánkodást Prágában, Bukarestben és Belgrádban — „a magyar erőszak ellen." Végül pedig kijátszotta a legnagyobb ütőkártyáját is és amint a Pesti Hírlap illetékes for­rásból értesült, az osztrák kormány a következő ál­láspontra helyezkedett: Nem ismeri el a népszövetségi tanácsnak a velencei egyezményben biztosított döntőbírói jogát, mert szerinte a velencei egyezmény a jelen esetben nem alkalmazható. Olyan eset következett tehát be, melyre a ve­­­lencei egyezmény, nem tartalmaz rendelkezéseket tehát amelyre a nagykövetek tanácsa által a határ­megállapító bizottságok számára kiadott általános utasítások irányadók. Ez utóbbiak értelmében pedig­­a népszövetségi tanács nem dönthet, csak közvetít­het. És határozataihoz szükséges az egyhangúság míg a "velencei egyezmény által stipulált döntőbírói határozathoz elégséges a szavazatok többsége-Az osztrák álláspontnak ezen jogi megokolá­sa kétségtelenül meglepő. Csodálkoznunk kell raj­ta, hogyan tehet egy kormány ilyen zugprókátori mesterkedést hivatalosan magáévá? Vajon ki ad­hatta ezt a jogi tanácsot­ Seypel prelátus úrnak, az osztrák szövetségi kormány mai fejének? A legújabb osztrák kútmérgezésre a magyar kormány hivatott méltó választ adni. Mi ezúttal csak a magyar közvéleményhez kívánunk néhány intő szót szólani, nevezetesen azt, hogy elérkezett az ideje, amidőn Magyarországon mindenkinek gyöke­res verzió alá kell vennie az Ausztriáról táplált ed­digi véleményét. Mi mindig készek voltunk arra, hogy az osztrákoknak reánk nézve sérelmes eljá­rásait a legenyhébb mértékkel bíráljuk el Sohasem felejtettük el, hogy egyszer közös kötelékek tartot­tak össze bennünket és ezért közös az átok, amely mind a két országra nehezedik. Tiszteltük Ausztriá-­­ban a volt fegyvertársát és őszinte részvéttel szem­léltük gazdasági romlását még akkor is, amidőn, arra szánta el magát, hogy a­ temérdek ellenség által gúzsba kötött védtelen Magyarország vérző testéből egy dara­bot zsákmányként kitépjen a maga számá­ra. Érzelmeinkben csalatkoztunk. Bécsben államfér­fiak jöttek, államférfiak mentek, kormányt kormány követett és mindegyik gyökeresen megmásította elődjének politikai programmját, egyben azonban valamennyi tökéletesen egyetértett, abban tudniillik, hogy változatlanul folytatta Magyarországgal szem­ben a haszonlesés és ellenséges érz­ület politikáját. Ezt az elvitathatatlan tényt végül is tudomásul kell vennünk és nem szabad megfeledkeznünk róla, ami­kor majd az Ausztriával való jövő viszonyunk ki­építéséhez kezdünk. Ludertdortfr Európa újjáépítéséről. Berlin, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az Eas­t Express levelezője jelenti Páris­ból. A Newyork Herald berlini tudósítója beszél­getést folytatott Ludendorffal, aki többek között a következőket mondta: — Európa megmentése kapcsolatban van a bolsevizmus elnyomásával. A cél elérésére az szük­séges, hogy Oroszországot Amerika segítség­és­év­el újra vonják bele a népek közösségébe és gyökere­sen változtassanak a jóvátételi terheken, valamint hogy Németország pénzügyi összeomlását megaka­dályozzák. Az ország boldogulása és jövője annak a monarchiának helyreálításától függ, amint azt Bismarck berendezte. Az a kérdés egyébként, hogy Németország köztársaság vagy monarchia legyen-e, alárendeltebb jelentőségű, mert a legfontosabb az, hogy Európa feje fölött elháruljon a gazdasági összeomlás és a bolsevizmus veszedelme.­­ Európa normális helyzetét csak akkor le­het helyreállítani — folytatta Stulendor­ff, — ha Franciaország, Anglia és Németország az Egyesült­ Államok támogatásával mindent elkövet arra, hogy az orosz népet a szovjeturalom alól fölszabadítsa. Ha konzorcium alakul Oroszország gazdaságának föllendítésére, ez nemcsak az orosz népnek, hanem Európának és az egész világnak javára válnék. En­nek azonban előfeltétele az, hogy a szövetségesek változtassák meg Németországgal szemben köve­tett politikájukat. « •-

Next