Pesti Hírlap, 1922. október (44. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-01 / 223. szám

tislapest ferák XIIV. évfolyam, 223. (14,937.) szám,22 fd­ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ry hóra ... 200 korona egyedévre .. 660 korona éves szám ára helyben, délen és a pályaudvaro­m 10 korona Isztriában 1000 osztr. korh­irdetések díjszabás szerint. PESTI fUrr : Vasárnap, október 1 Klaudtulajdonosok: CÉGRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Bpest, Vilmos császár-út 78. FIÓKKI­ADÓHI­VATAL: Budapest,­ Erzsébet­ körút L Reng a világ,­­. „Háború" — repül végig a világon a zömyü szó, melynek lőpor füstje még szám­ankban­ orrunkban van és ijedelmes zengését em szokhattak meg nyolc hosszú éven át. Ultimátum" — jelentik a sürgönyök, melyek­rról adnak hirt, hogy az angol kormány egy aprrparanccsal gátat akar vetni a diadalma­an előrohanó kisázsiai hadaknak s legrövi­ebb idő­n belül követeli a semleges öv kitlt­ásét. „Európai bonyodalom" — hallja újra az­­ emberiség, melynek füle süketen csöng az áyuk dörgésétől. A békeszerződést még fol­ozgatják, de azért már háború, van. Reng a slág. Kelet felől egyre sötétebb a szemhatár, keletről jön a fény, tartja egy régi mondás,­apasztalatunk azonban az, hogy a gyász is életről jön Ex oriente lux­o— ex oriente nox, Lloyd­ George pedig aggodalmasan kijelenti, hogy félti az európai civilizációt. Azt hisz­zük, hogy az, ki annyiszor mutatkozott rossz­asnak, ezúttal nem csalatkozik. Az ő politi­kája művelte, hogy az a békeszerződés, mely mindjárt a megszületésekor új háborút jelen­ett, a vártnál hamarabb fölborult és alkotójá­nak, alig pár évre töredelmesen be kellett val­lnia, hogy munkája nem sikerült. Csak egy­en nem őszinte. Nem vallja be azt, hogy min­enekelőtt az ő békeszerződésétől kell félteni a­ilágot. Ez a szomorít kontáram tette azt, hogy most a törökök az európai partig vágtattak, agol tüzérek állnak a tengerszorosnál s ott agyunk mindnyájan, hol a világháború köz­ején. Semmit sem intézett el, sem a magok, ám a mások számára. Csak a f­ogalmakat ra­k­ta össze, véglegesen. Mindenekelőtt egy tát­orban egyesítette a nemzeti törököket és n­emzetközi oroszokat, kik angol-ellenes politikájukat követve hajráznak az előre nyomuló uzulmánoknak. Ki érti ezt meg! Érti-e Oud­ George az ellenségeit? És érti-e főké­n volt barátait, a franciákat, kik egy betűt,­­ kettőspontot sem voltak hajlandók elésni a békeszerződésből, de kacagnak azon, hor a maga egészében fölrúgják . Poincaré, polgári társadalom támasza, háromszázmil­frank értékű hadianyagot igér a törökök-és így titkos szövetségese lesz az ő szövet­eseiknek, a vörös muszkáknak is? Itt tet­st áll minden ész, logika, a zűrzavar, az­­evisszaság teljes. Eddig csak mi hirdettük a trianoni béké­­jét. Most az események hirdetik. Eddig csak a mi életünk ellen tört. Most az európai civilizáció életére tör. Az a tartó alapzat, melyre állították fenn, keleten már megren­dült, az új térkép, ez a cifra rongyokból ösz­szefoltozott bohócruha vagy koldus-ködmön, darabokra szakadt. Reméljük, hogy nem rob­ban ki az angol-török háború, mely új világ­háború lenne, az utolsó pillanatban sikerül még megakadályozni azt a próbát, mely a mai mű­veltség általános veszedelmét jelentené s min­ket közel sodorna a küzdelem gócához. A föld­rajzi távlat csal. Szerbek, románok, csehek tit­kos és nyilt fegyverkezéséről és megsegítésé­ről hallunk. A magyarságnak határoznia kell, idején állást kell foglalnia, még nincs késő. Teljes szívünkből kívánjuk a békét. De az a béke, mely még visszaszoríthatja a hány­torgó elégedetleneket, csak az új erőviszonyok alapján jöhet létre, csak az általános igazsá­got szolgálhatja s nem lehet az a trianoni pa­pírdarab, melyet milliók átkoznak, el nem múló keserűséggel és kétségbeeséssel, nem lehtet a gyűlölet őrülete, hanem olyan megoldás, mely minden érdekellentétet elsimít. Mi ezt a békét várjuk most, egy fenyegető háború előestéjén. Akik a másikat védik, mely eddig is az ős Káoszt teremtette meg, akik a mostanit akar­ják, mely népeket semmisít meg, azok az örök háborút és örök pusztulást akarják. Báró Szterényi József a nemzetgyűlés és a kormány gazdasági fe£adataiizót* Az ország mai helyzetében kétségtelenül a különböző gazdasági kér­dések azok, amelyek a legtöbb gondot okozzák a nemzetgyűlésnek és a kormánynak, mert ezeknek a kérdéseknek az eredményes megoldásától elvitathatatlanul az ország sorsa függ. Báró Szterényi József, akinél a gazdasági kérdésekben súlyos szava mindig irány­jelző volt, a nemzet­t­gyűlés és a kormány gazdasági feladatairól a következőket mondotta a Pesti Hírlap munkatársának. Nagyon nehéz gazdasági kérdésekről beszélni, amikor a legszélsőbb politikai kérdések vannak elő­térben. Lesz-e „keresztény nemzeti koncentráció" az egyik oldalon és „ességes liberális front" vagy párt a másik oldalon, ezek a kérdések állnak állan­dóan az érdeklődés homlokterében, ezeknek minden legkisebb részlete iránt keltik fel a közérdeklődést akkor, mikor minden komoly embernek azzal a kérdéssel kellene foglalkoznia, hogy kepesek le­szünk-e ezt a teret zökkenés, nagyobb bajok nélkül megúszni? Mintha a közönség már annyira elfásult volna a gazdasági kérdések iránt, hogy egyszerűen átadja magát a fatalizmusnak: jöjjön, aminek kö­vetkeznie kell A gazdasági feladatok két irányúak: olya­nok, melyek kormányzati úton intézendők és olyanok, melyek a törvényhozás közreműködését igénylik. A mostani helyzetben az előbbiek a fontosabbak. Nagyobb is a terük. Törvényhozási tevékenységre, szerint­em, most nem valami gazdag tér kínálkozik, értve alatta a törvényalkotást. Most, akkor, midőn a gazdasági élet forrongásban van, midőn végleges gazdasági kialakulások alig lehetségesek, annyira labilis minden, nem célszerű, nem helyes, törvénye­ket alkotni, a törvényeknek már kiforrott állapoto­kat kell szabályozni és nem megfordítva. A kor­mány tevékenységét ilyen helyzetekben nem szabad tehát aszerint megítélni, hogy sok törvényjavasla­tot terjeszt-e a nemzetgyűlés elé. Aki ez után ítélné meg a kormány munkásságát, nagy hibába esnék. Itt van a drágaság réme, mely napról-napra fenyegetőbb alakot ölt. Hát lehet ezt törvényekkel enyhíteni vagy szabályozni? Ahol megpróbálták, mindenütt kudarcot vallottak vele, pedig a közvélemény nyomása alatt szinte min­denütt megkísértették. Hiába hoznánk megannyi törvényt, még drákóibb büntetésekkel, a drágaságot ez után letörni nem lehet A termelés fokozása az egyedüli, mely " részben eredményt "produkálhat és az állami, illetve közhatósági adminisztráció lénye­ges egyszerűsítése, gyorsítása, olcsóbbá tétele, mely a hatósági árdrágítás helyett az állam­i és közszol­gáltatások olcsóbbá tételét eredményezhetné. Ezt nyomban követné az árak leszállítása az egész vo­nalon, amint követte és követi azok emelése sokkal nagyobb mértékben. Kétségkívül volna szerepe a drágaság kérdésében a törvényhozásnak is, mely komoly kritikájával irányt szabhatna a kormány tevékenységének, de ennek korántsem az a módja, melyet a nemzetgyűlés úgynevezett drágasági bizottsága követ, mely még egy gondolatot tett felszínre, ha csak a bankok elleni oktalan batást és a drágaság szentesítését nem tekintjük gondolatnak. A pénz értékének növelése egy másik nagy feladat, a legnagyobb, a legfonto­sabb, a legszükségesebb, mely egyáltalán létezhetik. Kormányzati teendő az egész vonalon. Törvényho­zási vonatkozásai az állami bevételek fokozása és kiadások csökkentése, hogy a koronaérték reális emelkedhetésének alapja, az államháztartás rende­zése megteremtessék. A mostani nemzetgyűlés rövid nyári ülésszaka e részben kétségkívül nagyot te­remtett. Legyünk a kritikában mindig tárgyilago­sak. Ha pedig azok vagyunk, — én legalább igyek­szem mindig az lenni —, akkor eel kell ismernünk, hogy az adózás terén Kállay pénzügyminiszter és vele a kormány a földadóra vonatkozó tör­v­ény megalkotásával óriási lépést tett a pénz­ügyi helyzet javítására. A földadóról szóló törvénynek megalkotása komoly cselekedet volt, melyhez hasonlót adótör­vényhozásunk keveset mutat föl. Igaz, hoszy ugyan­akkor más irányban elég súlyos hibák követtettek el, de ez volt — úgy látszik — részbeni ára annak keresztülvihetőségének. Ebben az irányban jelentős feladatai lesznek még a nemzetgyűlésnek és ha az­ ­ KI-KI A PÁRJÁVAL. Irta: GÁRDONYI GÉZA. (6) Abból az évből még két különös emléke maradt Olgának. Az egyik egy névtelen levél volt, Olga cí­mére, s benne két színházi jegy: földszinti ülő­helyre, a városligeti színházba, vasárnap dél­utáni játékra, írás csak ennyi. Az egyik szereplő Scu­ldi. Boldog lenne, ha a két helyet elfoglalva látná. A két nő sokat tűnődött: ki lehet az aján­dékozó? A levél nem postán érkezett, csak be volt dobva az ablakon át az asztalra, — vasár­nap délelőtt még ők a misén jártak. (Kvabka abban a hónapban Székesfehérvárott dolgozott, s vasár­naponkint csak délután fordult meg ott­hon.) Ki hozta a két jegyet? — Csak olyan hozhatta, — vélekedett Kvabkáné, — aki meg is akart bennünket láto­gatni. — Csak valamelyik leánytársam lehet, aki velem járt iskolába, — lobogott örömében Ol­ga. — Dehát melyik? Melyik színészkedik? — Megnézzük a szinlapon. — Ne, ne nézzük meg: kellemesebb lesz a meglepődés, ha ott ismerem meg. A színlapra nem az igazi nevüket nyomatják a színészek. S tovább tűnődtek: Olga nem igen pajtás­kodott egy leánytársával se, és az írás is fér­fias. Bizonyosan valami gyerek hozta, és az dobhatta be az ablakon. Mégis hát elmentek. Bizonyos már, hogy hiúságból küldte valamelyik leány­ismerős a két jegyet, hogy lássa őt Olga a színpadon. A levelet is azért iratta férfival, nehogy az írá­sáról kitalálják. Valami szörnyűséges drámát játszottak: egy dél-amerikai ültetvényes tanyájára belo­pódzik egy vadtekintetü nagy gorilla s elra­bolja a bölcsőben nyugvó gyermeket. A gorillát persze keresik, hajszolják, szik­lákon, bokrokon által. A színpad közepén áll egy fa,­­ arra kap fel végre a gorilla. Bal kar­ján a gyerek, a jobbja hol újabb kapaszkodás­ra kész, hol kapkodva vakarja felfelé az olda­lát, s meredt szemmel les le a lombok közül. Puskát hoznak, de rálőni mégse mernek, mert a gyermek nála van. Piros csizmát tesz­nek hát a fa alá, a rég ismert majomfogót, hogy a gorilla letegye addig a gyermeket, míg a csizmát húzza. A gorilla azonban a csecsemőt nem teszi le egy percre se, vele együtt ereszkedik le a fáról. S bizony nem húzza fel az a csizmát, ha­nem csak felkapja és eliszkol. Végre sok mindenféle bajlódás után hurkot vetnek a nyakába. Borzalmak és nevetségek váltakoztak a játékban. S Olgáék elégedetten tértek haza. Olga még otthon is irtózkodott a gorillán. Meredt kupikék-gyűrűs nagy szemén. Különö­sen kellemetlen volt, mikor őrájuk is rájuk for­gatta a szemét s nem is egyszer. —• Vele álmodok az éjjel. — mondta Olga még este is. S a háta viszolgott.­ ­

Next