Pesti Hírlap, 1922. december (44. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-08 / 280. szám
PESTI HIRLAP 1922. december 8., péntek, József főherceg háborús naplójából. E hónap t ikén József főherceg felolvasást tartott a budapesti kaszinóban, melyben háborús naplójának néhány fejezetét mutatta be. Akkor mitattuk ezt az előadást. Most őfenségi volt oly kegyes, s rendelkezésünkre bocsátotta felolvasásának kéziratát. Örömünk telt volna benne közreadni mi ígésiet, örömmel vették volna azt olvasóink is. A kormány papirrendelete megakadályoz ebben is. Csupán egyes részleteket közölhetünk az égésiből. Csak rövidítettünk s nem változtattunk, amit közreadunk az mind a fotósteg saját szava. Most pedig átadjuk a szót őfenségének A lezajlott világháborún végigtekintve, nehezen tudtam összeválogatni igen nagyterjedelmű naplómból a mai előadásra azt, amit tulajdonképen akartam. __ Egy kerek dolgot akartam idehozni, mely világot vessen a magyar csapatok mindent felülmúló vitézségére és megbízhatóságára, egyszersmind némi párhuzamot vonva más csapatokkal Ez nem sikerült, mert bárhová nézek, azt látom, hogy párhuzamot vonni neki lehet, mert a magyar katona a maga nemében egyedül áll. Tetteit legjobban jellemzem, hogyha az eseményeket egyszerűen úgy adom elő, ahogyan azokat mindig, még ugyanazon a napon leírtam, eszek maguk arra fogják indítani hallgatóimat, hogy önként levonják a következtetéseket, melyiket a tények indítanak el . A sabac ütközet. Grabovics, 1914 augusztus 17. és 18. Látás-futás, lárma, dörömbölés és az ajtó, mai betaszítja valaki „IV. Korps alarm!" „IX. hadtest jobbszárnya,visszaverve, IV. hadtest segítségére siet." 1 óra 14 perc reggel. Kiadom a menetintézkedéseket és automobilra ülök, előre sietek a Sabaccal szemben levő Turskoje-Grobljéra. A hadtestparancsnok közli, hogy valószínűleg ma éjjel átkelünk a Száván, mert az 5-ik hadsereg a Dunánál nagyon szorongatott helyzetben van és mi tehermentesíteni fogjuk azáltal, hgy déli irányban előnyomulunk. Egész hadosztályomat Grabovicsra összpontosítom. Földerítésre küldöm huszárjaimat, kiktől csakhamar jön jelentés, hogy a szerbek visszaszorították csapatainkat gabócra és most a várost förtelmesen lövik; nagyon erős ellenséges erők nyomulnak elő; a IX. hadtest pedig visszavonul." Sabac még kezünkben van, de az ellenség nagyon szorongatja. Parancs: a folyamot megfigyelő néhány századot kivéve, egész hadosztályommal Sabacra átkelni. A harci zaj mindjobban erősödik. I£i tudnak-e még odaát tartani, addig, míg segítségükre odaérek? 9 óra 30 perckor elmenetelek. Elővéd a 32-esek két zászlóalja, főcsapat 69. és 3-as bosnyák. Én a 69-esek élén lovagolok .. . Méla bús csend. Az augusztusi éjjel bársonyos, lanyha szellője oly szelíden csókol; az erdőben egy hang sincs, csak egyes pocsétákban hangversenyeznek durván nevetve a békák. Tündöklő, csillagos éj, pislog, ragyog millió és millió szeme. Fölséges a bánatos rengeteg az éj árnyában, mint nyújtja ágait a csillagos örökkévalóság felé. Csendben menetelünk. Ahány szív, annyi halk kérdés: mi lesz holnap? Az éjfélt is rég elkongták a virrasztó toronyórák otthon szeretett magyar falvainkban, hol ima virraszt fölöttünk. Éjfél után rövid pihenő! S aztán Isten nevében a csatába! . .. Sabac templomtornyán állva látom, hogy a támadás parancs nélkül megindult. Süvöltve jön valami nagy jószág felém, és nagy reccsenéssel pukkad széjjel, kopogva vágódnak a repeszek körülöttem a gerendázatba. A torony megrezdül és inog, mintha összeakarna omlani s halkan megkondul egy harang. A levegő tele füsttel. Ott mi látom az én derék 32-eseimet a legsűrűbb golyózáporban előre szaladni és hősiesen rohamozni. A szerb lövészárok eleven lesz, hevesen tüzelnek, de egyszerre kereket oldva eliramodnak, az enyéim gyilkos tűzzel üdözik őket. Amott rohamoznak a 69-esek meg a bosnyákok. 10 óra 30 perckor az ellenséget megvertük és vitézeim Pricinovic felé üldözik őt... Egy 32-es szakaszvezető támolyog felém, arca tele vérrel, mely a sapka alól folyik ki, véres a zubbonya, s a vállán vitt géppuskáról is csepeg a vére. „Fiam! Tedd le azt és kötöztesd be a fejedet, az Isten áldjon meg!" „Mikor visszaszorított az ellenség — felel ő, — elástam a gépfegyvert, akkor lőtte át a fejemet a pimasz, de most, hogy előre megyünk, idesiettem, mert csak én tudtam, hogy hol van elásva, viszem előre, iti lesz ez a büdös rácoknak." Térdre rogyik. — „Add át ennek a bosnyáknak fiam, te meg menj a segélyhelyre." „Sebaj Fensége® nr, holnap is beköttethetem fejemet, most csata van, ott a helyem." Bámulattal nézek a szegény munkás után, kiben ily nagy lélek él.. . . . Délután az ellenség az egész vonalon vad futásban menekül... Tovább vándorolunk, Szerbia belseje felé, mely akár csak kert volna. Sürü fasorok, üde, zöld rétek, melyeken számtalan virág díszlik, a halottakra hajtván illatozó szirmait. »' * A duklai harcok, Duna, 1914 december 13. Lélekemelő a nyugalom és halálmegvetés, melyet vitéz csapataim, a 39-esek, 46-osok, 101-esek, stb. a hatalmas ellenséges tűzben előre mennek. Nem birom itt ki! Semmi sem tarthat attól vissza, hogy hozzájuk, legalább közelükbe ne siessek. A chauffeurnek szólok. ..tovább hajtani." Durrog, ropog és reng minden, pokoli lárma van körülöttünk. Fölöttünk pedig siint az oroszok gránát és srapnell verése. A chauffeur ülésén mindig kisebb lesz, míg végre csak a sapkája látszik az ülés fölött, úgy látszik, így nagyobb biztonságban érzi magát a szegény. A magaslatról ellenséges tüzérségi tűzben hajtunk le Dukla teljesen kihalt városkájába. A főtéren egy ház mögött hagyjuk el a gépkocsit és gyalog folytatom utamat vezérkari főnökömmel, Stipetic századossal és Scheuer hadnaggyal . " Két nagyszakállú kaftányos zsidó jön elibém futva és integetnek, kiabálnak: „Herr General! Herr Graf! Excellenz bier eine schöne Wohnung." Ekkor sustorogva jön egy gránát, akár csak épen ránk akarna esni, a két zsidó a fal mellé húzódik, mintha ezt a sivítva repülő halált már jól ismernék. „Herr Graf, kommen Sie doch auf einen Blick hinein" — és mindent megrázó recsenéssel robbanik a gránát és nyávogva küldi széj- jel repeszeit, melyek a téglatetőket csörömpölve beverik, a szellő pedig az ekrazit mérges bűzét hozza hozzánk. , Különös szagtól terhes a levegő. Erre mindenki, aki heves ütközetben részt vett, emlékezni fog s azt nem felejti el. Lőpor, föld, nyers gyökér, penész, pikrin, vér, növényroncsok szagának vegyisítke ez .. . Don Juan : Nagyságok, Jimény. Ma Marcal Préktosf. Fordította Kosztolányi Dezső. (20) Engelmann Kamilla tegnap még habozás nélkül igennel felelt volna. Ma ingadozott. „Hogy undorodom ettől a kidobott inastól" — mondta magában. — És mégis, ennek az erkölcsi ingadozásnak, ennek a lelki zavarnak Dutrier Csak egyik oka volt, de nem az egyedüli oka. „A még jóval előbb jelentkezett, mielőtt az aljas levél szemem elé került. Csak ne féljünk a igazságtól. Ez akkor keletkezett, mikor Aurent Sixte-tel találkoztam. Hódoló bámulata nyugtalanit. Úgy érzem, túlbecsül engem, fit zavarba ejt és megaláz . . . Szeretném azt mondani neki: Ez és ez vagyok . . . ts nem merem . . . Micsoda zűrzavar van az én szegény n filvemben." Párnázott tungi tompított hangja Jelezte, hogy valaki átlépte az előcsarnok küszöbét. «r- E* Berthe — gondolta Kamilla. És örül-Yi a látogatásnak, azt tette, arait ritkán szokott az ajtóhoz fustott és kinyitotta. A két nő egymás mellett ült, a kinai aranyozású, Ulaszin kereveten. Kamilla gyengéd bámulattal nézte barátnője meglepő szépségét, melyet szikrázó szelleme és testi varázsa egyaránt növelt Berthe így szólt: — Hát bevallom, egyszerre kacér lettem, szeretnék egy szép lakást és szeretnék csírálkodni magam is . . . Szeretnék pompás gyöngyöket a nyakamra, drága zafírokat és smaragdokat az ujjaimra. Sorra járom a szabónőket. Diadalmasan mutogatják nekem a vadak számára való cifraságaikat, de rögtön eszembe jut, milyen „toilette"-et csináltak Jeumont-nének vagy Nivernoie grófnőnek és kétségbeesetten menekülök. Aztán eszembe jut az otthonom is, az én kis, negyedik emeleti lakásom, melyet ugy sirettem és a magam izlése szerint rendeztem be . . . — Méghozzá gyönyörűen — szólt Kamilla. — Most szánalmasnak látom, kirívónak, összhangtalannak, sültelennek. Jean oly finom. El sem képzelheted ... az ízlése csalhatatlan. Még nem is mertem meghívni magamhoz, pedig annyira könyörög. — Micsoda szerelem! — Hitetlen, te nevetsz ezen a szón, mely olyan, isteni és szép! Hát tudod-e, mit jelenti Én félek tőle és vágyat gerjeszt bennem, de igazi értelmét nem ismerem. Szeretni, szerettetni? ... Titokzatos szavak nekem, melyeket nem értek. — Hálátlan! Hány férfi rajongott körüli — Ugyan! Hát mit kockáztattak? Én örültem, hogy tetszem nekik, ők pedig bizonyára nem vesztegették hiába az idejüket Neked is tetszeni akarok: hát mi rossz van ebben? Csak azt engedtem meg magamnak, hogy taesek egy férfinak. Sőt, többet is megengedtem, például ennek a Saulnoisnak, ki már szemtelenkedik és törhetetlen. Följogosítottam őket arra, hogy kényükre-kedvükre elbűvölhetnek. Ha egyiküknekmásikuknak sikerülne, nem kicsinyeskednék. Odaadnám magam egészen, testestül-felkestíti... . Gyerekes kacagásba tört ki:* T Sajnos, a férfiak abbahagyják a loholást s aztán gyűlölnek és szidnak. Pedig térden állva kellene megköszönniük, hogy egy időre kiráncigáltam őket kicsinyes, földhöz ragadt gondolkozásukból és magamhoz emeltem . . . — És ez a Jean de Trévoux — vágott szavába Kamilla —, aki most mindened, ez is csak olyan lesz, mint a többi. Most kezd neked tetszeni. Nemsokára még jobban tetszk. Egy szép napon aztán majd kevésbbé tetszik, mint tegnap . . . És akkor kiábrándulsz. Ő pedig szidni fog. —• Ö, az egészen más. — Csak hiszed. . — Ő egészen más. Berthe szép arca töprengővé vált és ragyogott attól a gondolattól, mellyel szavait akarta megvilágítani. — Nekiis akarok tetszeni, mint a többieknek. Ellenben biztosan tudom, hogy a többieknek . . . valamennyinek . . . tetszeni fogok, őneki azonban félek, nem tetszem majd. — Ugyan, hiszen mindenki látja, hogy bolondul érted. Berthe szelíden bólogatott bronzvörös fejével: — Bolondul egy képzelt alakért. De ez a képzelt alak nem én vagyok. — Nem értelek. Berthe átölelte barátnőjét, megcsókolta a pillanatig úgy maradt nyakán csüggve. — Ne kívánd, hogy megmagyarázzam, még ne . . . egy napon megérted majd, mindent el fogok mondani. Ma nincs hozzá bátorságom. Hadd részegüljek meg etttől az édes jelentál. Igen . . . Jean imád. Ha holnap azt mondanám neki „vegyen feleségül" egy húsz éves, vallásos úrigyerek, ki gyóntató atyát tart percig sem habozna. Tudja, hogy nem hiszek a vallásban, és azt is tudja, hány éves vagyok, hiszen benn áll a kis Larousse-ban. Jaj, miért is hallottam be a születésem évszámát abban a koromban, mikor nyomtatásban látni olyan volt mintha kialányos arcom tekintene reám a tükörből! Szeretném elégetni a lexikonokat . . . Jól tudom, hogy a vonásaimat hajamat testemet . . . csodálatos módon megkímélte az idő, de az évek múlta kérlelhetetlen és az emberek kéjjel kürtölik ki, hány éves vagyok. Hát én minden könyvem, minden úgynevezett hírességem odaadnám azért, hogy annyi éves legyek, amennyinek látszom. De nem azért háborgattalak a munkádban, hogy ezekkel a csacsiságokkal untassalak. — Nem háborgatsz. Jól esik, hogy felkerestel, rosszkedvű voltam. vú, valami bajod van? (Folyt