Pesti Hírlap, 1923. február (45. évfolyam, 25-47. szám)
1923-02-01 / 25. szám
BUDAPEST, 1923. XLV. ÉVFOLYAM, 25. (í5,036.) 6ZAM. •maBíncaací'T JMWimvi.vctotrama^^aBKmmouBtautrairrrtM**-.i •••-••.-.m.wn?i-xtxaMwaiß:ifcénMW» noé KIÖFIZETÉSI ÁRAKt Egy húra..... 400 koron« Negyedévi» .. .1120 korona Egyes szám ára helyben, Vidéken és a pályaudvarokon 20 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár. Hirdetések díjszabás szerint. CSUTQKTOK. FEBR tí'U RUAR 1. Klaffitulajdonosok» LÉGRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDAI Bpest, Vilmos császár-ut 73. FIÓKKIADÓHIVATAL, Budapest, Erzsébet körút L m A szelídülő kisantant. Azok a folyton megújuló vádaskodások és kézmosások, vagy azok az egyre nógató kijelentések ellenében, amelyeket kisantantbeli szomszédaink felénk eregetnek, nekünk mindig egyszerű és természetes az álláspontunk. Prága, Bukarest, Belgrád nagy államférfiaival szemben beérhetjük azzal, hogy kis diákok módján klasszikus emlékezéseinkből keressük ki és alkalmazzuk a védekezés legjobb mintáit. Ha Bratianu úr haragosan ránk törmed, amiért istentelen békebontó szándékaink vannak, rója idézzük: Quis tulerit Gradios seditionem quaerentes". Amikor pedig Benes úr felsőbbséges mosollyal biztat bennünket, hogy ha jövőre jól viseljük magunkat, baráti kezet is nyújt nekünk, valahogy eszünkbe jut a híres mondás: timeo Danaes et dona ferentes. Úgy felelhetünk, mint az ártatlan gyermekek, mert már ha már a világháború egész folyamatán át is mindig rendben volt a lelkiismeretünk, most oly tragikus békehelyzetünk és összeomlott országunk újjáépítésének feladatai közepett valóban csak a nyugodt munkát áhítozzák. Hogy szomszédainkat a kevésbbé tiszta lelkiismeret háborgása még a győzelem mámorában és a hatalom teljes erőszakvértjében is rémlátókká teszi, ezért felelősek nem lehetünk. Benes és Bratianu urak nyugodt álmát ,mi nem garantálhatjuk. A fegyverkezés arányait és a fenyegetettség viszonyát győzők és legyőzöttek között teljes világításba állította és elég ijesztő képnek mutatta Apponyi Albert mai nemzetgyűlési beszéde. Teljes joggal mondhatta ki azt a kemény ítéletet, hogy ami ezen a téren a békeszerződések végrehajtásában eddig történt, az az újabb kori európai történelemnek legnagyobb botránya. Olyik legyőzött állami, mint a mienk, a teljes védtelenségig leszerelve, ellenben a bennünket kirabolt szomszédok még teljesebb és rendszeresebb fegyverkezést folytathatnak, mint a háború előtti lázas készülődések idején. Van-e ennél nagyobb kísértés arra, hogy a mi aléltságunkat nagyszerű alkalomnak nézzék uj betörésekre és hogy még megmaradt élő törzsünkből uj koncokat igyekezzenek lemetszeni? Ilyen körülmények között mi, mint amolyan kis pőre Dávid, egyetlen kaviccsal keresnők és kihivnák a harcot a páncélos, állig fegyverzett Góliátok egész sora ellen ! Nem, mi csak az Úr örök igazságát hívjuk segítségül a megrontásunkra törő túlhatalom ellenében. Azazhogy, ahogy Apponyi kifejtette, mi még érvényes jogaink közvetlen védelmét és legázolt igazságaink majdani helyreállítását is Európa közlelkiismeretétől várjuk, amelynek első szervezetét a Népszövetség intézményében találjuk meg. Jóllehet, ez a kezdetleges szervezet a mi perünkre nézve épen nem kedvező bíróságot jelent, — legalább mai összealkotása szerint — a magyar kormányzat a nemzet közakaratából végrehajtotta a szövetségbe való belépést és ezzel mondhatni, abszolút biztosítékot szolgáltatott a nemzet nagy békeeszményéről és az európai szolidaritásban való közösségéről. Hisz Európa őrző szeme csakugyan rajtunk van! Milyen nevetséggé kellett válniok az ellenünk "felröppentett határsértési vádaknak, amikor a nagyantant fővárosunkban székelő katonai bizottságai lerándultak a kicégérezett határszéli helyekre és ott meggyőződhettek, hogy arrafelé magyar katona sem járt. Hát mi ebbe az oly szigorúan ellenőrző Európába helyezzük bizalmunkat Nem mondunk le semmi jogunkról, amelyet ezeréves nemzeti történelmünk megszentelt, de ahogy bizakodunk a magunk igazságának isteni erejében, úgy bízunk a népek közlelkiismeretének birói igazságában is. Ezzel pecsételjük meg igaz békehitünk. Ezek a szempontok kétségtelenül távolabbi perspektívához tartoznak. Egyelőre óhajtjuk és keressük szomszédaink irányában mindazokat a lehetőségeket, amelyek a mindnyájunk érdekében álló gazdasági megegyezésekhez vezethetnek és a kereskedelmi forgalmat legalább a háború előtti méretek szerint helyreállítanák. Hiszen hogy ez eddig meg nem történt, nem rajtunk múlt, a hibát itt is inkább az ő rosszakaratú akadékoskodásukban vagy féltékeny gyanakvásukban lehet fölfedezni. A keleti kérdés kezd ismét kritikussá, válni és a tengerszorosok mentén megint megkezdődtek a csapatösszevonások. A szövetségesek béketervezete teremtette ezt a helyzetet, mert Angóla lehetetlennek tartja olyan szerződésnek az aláírását, amely nem számol Törökország szuverenitásával. Az átadott tervezet nagyjában már ismert dolgokat tartalmaz, amennyiben kimondja a Boszporus és a Dardanellák demilitarizációját, mindkét parton tíz-tíz angol mérföldnyi szélességben, de elismeri Törökországnak azt a jogát, hogy ezen a zónán keresztül csapatokat szállíthasson. Konstantinápolyt kivették ebből a zónából, amennyiben ott tizenkétezer főnyi hadsereg állomásozhatik. A törökök azonban ezeket a megszorításokat nem fogadják el, egyrészt azért, mert sértik a török felségjogokat, másrészt, mert fővárosukat nem akarják védtelenül kiszolgáltatni esetleges ellenséges támadásnak. Nem lehetetlen azonban, hogy végeredményében mégis csak megegyezésre jutnak. A törököknél az ellentállás ebben a kérdésben inkább érzelmi mozzanatokra vezethető vissza. Nagyon helyesen jegyezte meg Limann von Sanders tábornagy tegnapi feldívasásában, hogy a tengerszorosok megerősítésének kérdése nem lehet gátló ok a békeszerződés aláírására. A gyakorlat megmutatta, hogy a Dardanellák és a Boszporus fekvése hadászatilag olyan szerencsés, hogy háború esetén bármely pillanatban elzárhatók egy ellenséges hajóhad előtt. Erődítések modern értelemben, akkor sem voltak, amikor Törökország belépett a világháborúba. A régi elavult erődök mint például mindjárt a Dardanela bejáratát védő Kum-Sale és Sidi-el-Bar, nem tudtak volna hosszabb ellenállást kifejteni a modern hajóágyúkkal szemben és a szövetségesek flottái benyomulhattak volna a tengerszorosba, ha az aknahálózat el nem zárja útjukat Az akna természetesen egymagában nem elég hathatós védelmi eszköz, ha szárazföldről nyitva áll a terep. A mai modern hadjáratokban azonban elég gyorsan lehet ideiglenes erődöket emelni, amelyek megnehezítik a partraszállási kísérleteket. A török tengerszorosok tehát egymagukban is elég biztonságot nyújtanak Konstantinápolynak és ha a török államférfiak le tudják küzdeni a vitás kérdés érzelmi oldalát, mi sem állhat útjában ennek a kérdésnek a kiküszöbölésére. A kapitulációk sem fenyegetnek már veszedelemmel, mert megtalálták már a megoldás módját. Marad tehát a moszuli kérdés, a konfliktus kiugró pontjának. És csakugyan: az olajforrások veszedelmet hozhatnak a kelet békéjére. Érdekes különben a törökök álláspontja ebben a kérdésben. Azt már megírtuk, hogy Angóra legfőbb érve moszul birtokáért az a tény, hogy ez a város és a körülötte fekvő olajforrások a fegyverszünet percében török kézben voltak és csak a sévresi béke parancsolta ki őket onnan. Most a törökök más érvre is hivatkoznak. Kijelentik, hogy az olajmezők korona-birtok. II. Abdul Hamid szultán tulajdona volt, akitől a legidősebb fia örökölte. Tehát magántulajdon, amelyet az angoloknak respektálni kell. Diplomáciai körök egy részében ismét számolnak az esetleges fegyveres konfliktussal. A törökök Csanaknál, tehát a Dardanellák mentén, és Ismid körül a Boszporus irányában nagy csapatösszevonásokat rendeltek el. Nem egészen autentikus források szerint összesen harminc török hadosztály van összpontosítva, egy esetleges támadás végrehajtására. Az angolok ezzel az erővel szemben — ha a flottát számításon kívül hagyjuk — egyelőre három, vagy négy hadosztályt állíthatnak csataAnnak idején nálunk általános megelégedéssel üdvözölték a portorosei gazdasági megegyezést és hogy ez életbe nem lépett, erről is Benes és kisantantbeli társai adhatnak számot. Ha ebben a tekintetben hajlandóságaik kedvezőbbre fordultak és ezt saját súlyos tapasztalataik után el tudjuk hinni, semmikép sincs kegyes vállveregetésre szükségünk, ha nem fogjunk kezet a békés és termékeny munka nevében, sorba. Musztafa Kemal frontális támadása a Dardanelláknál és Boszporusnál ennek ellenére igen súlyos vállalkozás. Minden azon múlik, hogy milyen kaliberű és mennyi nehéz tüzérsége van. Az angol flotta benne a szorosban mindenesetre tényező, amellyel számolni kell. Minthogy azonban mozgási lehetősége az alig egy kilométer széles szorosokban korlátozva van, megfelelő nehéz tüzérséggel könnyen kritikus helyzetbe hozható. A veszedelem talán nem is annyira innen fenyegeti az angolokat. Mit már megírtuk, Kelet-Tráciában török tisztek vezetése alatt katonai szervezetek alakultak. Valóságos kis hadsereg. Ez magában véve még nem olyan veszedelmes momentum, mert hiszen az ilyen sebtében összeverődött csapatokat valószínűleg nem lehetett kellőképen felszerelni. Az történt azonban, — azt is Simon von Sanders felolvasásából tudjuk, hogy a törököknek sikerült Ismid félsziget partjain egy egész hadtestet orosz hajókra rakni , és ez a hadtest Midiánál, tehát az európai oldalon, Csataldzsa fölött, szép csendben partra szállt. Nem kell ahhoz nagy katonai szaktudás, hogy ebben a helyzetben mi várhat az angolokra, ha a támadás minden oldalról megindul, következhet azonban az az eset, hogy nemcsak a görögök, akik most támadásra szervezkednek, hanem a jugoszlávok és esetleg a románok csakugyan beavatkoznak a konfliktusba és lekötik a tráciai török haderőket. Ilyen körülmények között kétségkívül megmozdulnak az oroszok és beáll az a helyzet, amelyet vasárnapi számunkban megvitattunk. Az utolsó pillanatban, úgy látszik, a szövetségesek között is megbomlott az egyetértés. Nevezetesen Franciaország és Anglia között. Pointcaré, az angolai szerződésre való tekintettel, tudvalevőleg igen gyakran kényes helyzetbe került a lausannei konferencia folyamán. A szövetségesek csak igen nehezen tudták fenntartani az úgynevezett egységes frontot. A békeszerződés tervezetének átadásakor tudatták a török delegációval, hogy ez a szövetségesek végső szava, a törökök vagy aláírják vagy nem. Más út nincs és további tárgyalásoknak sem lehet helye. Ma aztán — mint a francia félhivatalos Havas-ügynökség jelenti — a Temps, — amely tudvalevőleg a francia külügyminisztérium szócsöve, — azt írja, hogy a párizsi kormány jegyzéket küldött Angolába, Londonba és Rómába, amelyben kijelenti, hogy a törököknek átadott békeszerződés nem a végleges szöveg. Vagyis a párizsi kormány véleménye szerint erről a szerződésről még lehet tárgyalni. Londonban ez a hír természetesen villámcsapásként hatott és az angol delegáció a Reuter-ügynökség útján kétségbe vonja a Havas-ügynökség hírének hitelességét. Egyben megállapítja, hogy bármi történt is legyen, nem hagyja magát eltántorítani e kitűzött céltól. A békeszerződés tervezet tehát Anglia végső szava. Curzon lord egyébként — mint egy késő éjszaka érkezett londoni távirat jelenti, — átnyújtott Lausanneban a török megbízottaknak a szövetségesek szerződéstervezetét s nagyon barátságos és engedékeny hangon magyarázta meg a szerződés különféle szempontjait. Izmed pasa válaszában egyheti időt kért, mielőtt a béke aláírásáról nyilatkoznék. Azután a szövetségesek tanácskoztak és kijelentették, hogy az angol delegáció nem fog elutazni pénteken, hanem vasárnap estéig Lausanneban marad. Erre Izmed pasa kijelentette, hogy igyekezni fog már addig is valamilyen választ adni. Curzon azt felelte, hogy reméli, hogy a törökökkel a nehézségek leküzdése után kezet szoríthat. Fenyegető csapatösszevonások a török tengerszorosoknál. 11 törökhadsereg támadásra készen áll. — IVndiánál partraszállt egy kemalista hadtest. — A tengerszorosok demilitarizolidsa nem veszélyezteti Konstantinápoly biztonságát. — moszuli, olajmezők Jibdul Mamid fiának tulajdonai. — Anglia és Franciaország ellentétes álláspontja a szerződéstervezet kérdésében.