Pesti Hírlap, 1923. március (45. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-24 / 51. szám

BUDAPEST, 1923, XLV. ÉVFOLYAM, 51, (15,062.) SZÁM. VASÁRNAP, MÁRCIUS .?. ELŐFIZETÉS! ÁRAK! Egy hóra.......400 korona Negyedévre ... 1120 korona Egyen szára ára helyben, vidéken és a pályaudvaro­kon 20 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár. Hirdetések díjszabás szerint. Kiadótulajdonosok: LÉGRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­­HIVATAL ÉS NYOMDA : Bpeste, Vilmos császárját 78. FIÓKKIADÓHI­VATALt Budapest, Erzsébet­ körút­t szegény nemzet húzza, az igáz s azt hiszi, hogy előre megy, pedig örökké csak egy körten ke­ring korhadt frázisok tengelye körül és csak egyes szerencsés kertészek gazdagodnak, akik­nek konkolyos vetését öntözi egy nemzet ve­rejtéke . . . A Pesti Hírlap Vasárnapra ma szenzációs teljes szépirodalmi m­elltmpot nyújt Megszakadtak a magyar-cseh tárgyalások. Prága, március 3. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Prager Taghlav jelentése szerint a Csehszlovákia és Magyarország között folytatott tárgyalások nagy nehézségekbe ütköztek és újra meg­szakadtak. Mindamellett azt várják, hogy a magyar delegátusok a jövő hét elején visszatérnek Prágába a tárgyalások folytatására. a maiszterek külföldi utazása. Hivatalosan megcáfoltak egy olyan hírt, amelyről szerettük volna, ha valóra válik. Azt híresztelték, hogy Bethlen miniszterelnök kül­földre utazik, hogy meglátogassa ellenségein­ket s főként a kis antant kormányainál látoga­tást tegyen. Kár, hogy ez nem történik meg.­­ óhajtjuk, hogy minél előbb kezdjék el ma­gyar miniszterek is körutazásaikat a külföl­dön. Mert látjuk, hogy mily haszna van abból egy országnak, ha államférfiai közvetlen sze­mélyes érintkezést keresnek mindenütt, ahol hazájuk érdekeit szolgálhatják. Nem mondjuk, hogy épen most kellett volna és épen a mi­niszterelnöknek kellett volna külföldre utaz­nia, mert hiszen elsősorban a külügyminiszter dolga a külpolitikai érintkezés és a kormány tudja kiválasztani a kellő időpontot és helyet, hogy mikor hová kell és lehet menni? De elvi szempontból szükségesnek tartjuk az ilyen informáló, tárgyaló, vagy — mondjuk ki bát­ran a szót —­ kéregető körutazásokat. És hi­báztatjuk az összes eddigi magyar kormányo­kat, hogy ilyeneket nem csináltak. Akár büsz­keségből, akár lustaságból nem tették, rosszul tették. Még azt­ sem fogadjuk el mentségül, hogy nehéz bejutni a győztes nagyhatalmak képviselőihez a legyőzött kis Magyarország minisztereinek s hogy a kisantant kerülte ezt az érintkezést. Se a nemzeti, se az egyéni gőg­nek és büszkeségnek ily dologban nincs jogo­sultsága. Igenis, meg kell alázkodnuunk, hogy el tudjunk valamit érni. Látjuk magunk előtt a példát, hogy a szintén legyőzött Ausztria és Bulgária áll­am férfiúinak utazgatása mit hasz­nált ez országoknak. Magyarország miniszte­reit pedig a genovai konferenciát s a genfi népszövetségi ülést kivéve — ahová hivatalos meghívó vitte őket — sehol sem látta a kül­föld. Csak gróf Apponyi Albert s egy pár tár­sadalmi testület képviselői védték külföldön a magyar érdekeket A hivatalos Magyaror­szágnak ez a visszahúzódása akár lustaság, akár élhetetlenség, akár túlzott önérzet,­­ min­denesetre kárt okozott az országnak. , Nem tartozik a legkellemesebb két utazá­sok közé ma Magyarország érdekében külföldön előszobázni. Különös képesség is kell ehhez: több idegen nyelvnek tökéletes leírása, teljes tájékozottság a külföldi viszonyokat illetőleg és kitűnő modor. Mikor minisztereket válogat­nak, akkor kellene már kikeresni e feltéte­leknek megfelelő­ urakat. Persze az is kellene, hogy­ a miniszter uraknak itthon is, külföldön is elismert tekintélyük legyen. Ilyen művelt­ségi felszereléssel ellátott államférfiak már rég bekapcsolhatták volna Magyarországot a nemzetközi gazdasági forgalomba s barátsá­gosabb hangulatot támaszthattak volna velünk szemben az egész külföldön. Csak a külföldön megszervezett magyar propaganda menthet meg. Egész diplomáciai szerveztü­nknek is ezt kell szolgálnia. S koron­ként nemcsak a külügyminiszternek és minisz­terelnöknek, hanem egyes szakminisztereknek is külföldre kellene utazni személyes infor­máció és tárgyalás végett. Képtelenség, hogy a belpolitika"kösse le a kormány egész"műkö­dését s a nemzet érdeklődését, mikor egész sorsunk a külpolitikai viszonyoktól függ.. Ha többet érintkeznének minisztereink és hangos politikusaink a külfölddel, akkor legalább meg­tanulnák, hogy milyen belpolitikát kellene csi­nálni. Mert mai belpolitikánk sokszor rontja külpolitikai érdekeinket is. Zártkörű kis magyar glóbuszt csináltak a világtól elmaradt politikai frázisokkal s ma, a külföld vagy nem ismer, vagy félreismer, de mindenkép gyűlöl. Ha egész politikánkról,­ ha képet akarnánk rajzolni, azt mondhatnánk, hogy a nemzet és a közvélemény szemét egyes politikusok bekötötték, mint a vízhajtó ma­lomban körben forgó jámbor lóét szokták, csak hogy a saját malmukra hajtsák a vizet; a fi francia csapatok benyomulása Badenbe és Hessenbe. Karlsruhe, Mannheim és Darmstadt megszállása.— „Jobb becsületben elpusztulni mint gyalázatban élni." Berlin, mám 3. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) Hivatalosan jelentették Maninheimnak, Karlsruhenak és Darmstadtnak a franciák részéről történt megszállását. Folytatólag jelentik Mannheim­­ből, hogy reggel hét órakor három századnyi katona­ság szállt partra a Nekar torkolatánál. Megszállták a vámhivatalt és lefoglalták az elővárosban fekvő épületeket a katonaság elhelyezésére. Egyelőre csak ezt a külső városrészt szállották meg. Karlsruheban egy marokkói ezred megszállta a városba vezető utat és hidat. Darmstadtban eddig csak a teherpá­lyaudvart szállták meg. A francia csapatok meg­érkezése után mindenütt beszüntették a munkát. Essenben a­ franciák nagyobb stílű katonai tüntetést rendeztek. Ott ugyanis ma délelőtt nagy katonai erővel, számos tankkal és gépfegyverrel és egyéb hadi eszközükkel a főpályaudvart újból megszáll­­lották. (Karlsruhe, Baden­nek és Darmstadt Hessen­­nek a­ fővárosa. Mindkét város közel fekszik a Raj­nához és a megszálló csapatok valószínűleg a sem­leges zónából keltek át a Rajnán.) Darmstadt, márc. 2. (A Pesti Hírlap tudósító­jának távirata.) Azoknak a francia csapatoknak a létszáma, amelyek a pályaudvar egyes részeit meg­szállva tartják, körülbelül kétszáz színes és har­minc lovasból álló őrjárat. A színesek a javítómű­hely éttermében ütötték fel tanyájukat, ahol két­száz, a vasutasok részére felállított ágyat lefog­lalták. A vasúti átjárókat és hidakat a franciák őrizet alatt tartják. A megszálló csapatokat kísérő tolmács kijelentette, hogy a megszállás további ki­­terjesztését egyelőre nem tervezik, de a csapatok visszavartására ez idő szerint nem lehet gondolni. Kijelentette továbbá, hogy a franciáknak nem szán­dékuk, hogy az üzemekbe beavatkozzanak. A sze­mélyforgalom, amennyiben átmeneti forgalomról van szó, működik. A forgalom többi része pedig szünetel. Mannheim, márc. 3. (A Pesti Hírlap tudósító­jának távirata.) A franciák, miután a pályaudvart és a fő vámhivatalt megszállották, csapataikkal már a Park-Ring elején állanak. A vasút igazgatóság közli, hogy miután a központi teherpályaudvart a megszálló csapatok újra körülzárták, teherszállít­mányokat többé nem fogadnak el. Berlin, március ?­. (A Pesti Hírlap tudó­sítójá­nak távirata.) A Lokalanzeiger jelentése szerint Rindenburg Hannoverben a gazdák gyűlésén a kö­vetkezőket mondotta: Mi, németek, sohase feledjük el, hogy németek vagyunk. Kötelességünk, hogy mindaddig, míg a legutolsó zászló ronggyá nem té­­pődik és a legutolsó kard darabokra nem zúzódott, megtegyünk mindent, amit tennünk kell. Jobb be­csületben elpusztulni, mint gyalázatban élni! KI-KI A PÁRJÁVAL. Irta: GÁRDONYI GÉZA. (28) Olga visszanyujtotta a levelet, de Sípos behunyt szemmel ült a padon. Fakó volt, mint a holt, s az arca mint a mártíroké a gyötrel­mek utolsó perceiben. " — Jöjjön, •— mondta Olga anyailag, — jöjjön sétára, levegő kell önnek most és el­fáradás. A nyelvén volt, hogy azt is mondja, amit Sípos szokott mondani: Oda, se neki! de érezte, hogy Sípos mellében a tüdővérzésnél is na­gyobb és fájóbb vérzés sajog. Esztike látja a kisasszony indulását, a kalapot a fején, napernyőt a kezében. Eldobja a pityóka-hámozó kést és a ládájához ugrik, hogy magára kapja az ünnepi réklijét és szok­nyáját. Olga azonban elintette: — Csak maradj, dolgozz. Kánikulai meleg volt aznap délelőtt, Olga mégis a vállán vitte a burkolódzóját, s nem is a kiskendőt, hanem a nagyot. Sietté­­ben azt kapta fel. Illett volna, hogy Sípos elvegye tőle, — mert Sípos már hetek óta­ nem hordozta a pléd­jét csak elsős időben, — a szerencsétlen azonban annyira tele volt kábulva a bújába, hogy nem látott sem eget, sem földet. Csak kandalgott, mint a bekötött szemű állat, amerre Olga vezette. Mentek, amerre szoktak: a temető felé. Szótlanul. Olga még csak vigasztalni se mo­hást­a. Anyát lehet vigasztalni, aki azt mondja: Gyermekem volt! de hogyan lehessen azt vi­gasztalni, aki azt mondja: Az életem! Kincsem, életem, minden­em! Mentek, kandalogtak szótlanul a fenyves ölén, — a Paradicsom út­ján, — az esztren­­gának. Sípos olykor a zsebkendőjéért nyúlt, megtörölte a szemét. Olga olyankor félre­né­zett: nehéz látvány a férfikönny. Sípos bizo­nyára szégyel­i is. S lehajolt egy kéklő szarkalábért. A kar­perecébe tűzte. — Nem díszvirág, — szólalt meg akkor Sípos. S érzett, a szaván, hogy csak erőlködés, hogy meneküljön a gondolataitól. — De virág, — kapott a szón Olga, — nekem minden virág érdekes. Minden virág mintha élő titok volna ... — Titok. —• hagyta rá Sípos. A világ csupa titok. A leány-szív a legnagyobb titok. Legsötétebb titok. A hangja elfáradt. Nem­ beszéltek többet fel az esztrengáig. * Sípos a zsendicét­ sem itta olyan kedvvel, mint szokta. • Csak épen hogy ivott. Ott se be­szélt semmit. — Gyerünk feljebb, a tetőig, — mondta Olga, — ha van kedve? Talán látunk valamit onnan ? Sípos szótlan-búsan, sápadtan indult, amerre Olga javallta. Lassan haladtak és rézsűt, hogy a­ mellüket meg ne erőltessék.

Next