Pesti Hírlap, 1923. május (45. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-01 / 98. szám

BUDAPEST, 1923. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóm 1000 korona Negyedévi® ... 2800 korona Egyes szám­os» helyben, vidéken és a pályaudvaro­kon 50 korona, vasárnap 70 korona, Külföldön két­« előfizetési ár. /.^VT­P" 1823 KiAo.il .•. ... . (W Mra SO korona. CCLV. ÉVFOLYAM, 98. (15,109.) SZA­KEDD, JV MÁJUS 1, Kiadótulajdonosok: LÉGRÁRY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA, Bpest, Vilmos császár-út 78. FIÓ­KKIA D­élhI­VATAL, Budspeet, Erzsébet-körút­i Incidensek játéka. Mit akarnak a­ cseh államférfiak mi fialunk, magyaroktól? Micsoda messzenéző ter­veken vagy közvetlenül ható taktikákon tör­hetik fejüket, amikor Magyarország ellenében intézkedéseiket elhatározzák, valamely rend­szabályt foganatosítanak. Mert valaminő logi­kai elmeműveletet, szándék és cél közötti kap­csolatot mégis csak föl kell tennünk róluk. A puszta pillanatnyi szeszély legalább a nem­zetközi viszonylatok terén eddig még ismeret­len tényező, és például Benes urat is, aki elő­dök és hagyományok nélkül, első kézből csi­nálja az új cseh külpolitikát, akárha sokféle színben láthatja majd a történetírás, senki sem hozta még abba a hitbe, hogy mint hisztérikus asszonynál egyre változó ötlet­rohamok indít­ják meg cselekvő­készségét. Ellenkezőleg, rava­szul és rendszeresen számító diplomatikus talen­tumnak ismerte el Európa közvéleménye. Annál bajosabb Magyarország irányában követett legutóbbi manőverezésének csinját-binját meg­érteni , benne valami okozati összefüggést meg­találni . Micsoda különös fordulat volt már az, hogy amikor a két állam között a kereskede­lempolitikai tárgyalások teljesen barátságos módon folytak és közeli szerencsés befejezés­sel kecsegtettek, Prága felől a határincidensek fergeteges sorozatát zúdították reánk® Mennyi­vel különösebb még, hogy minekutána a határ­sérelmek pártatlan és objektív megvizsgálására egy nemzetközi­­bizottság inkább h Öten egyez­tek meg, cseh oldalról a vizsgálat előtt, a."Valam­i tények igazságos megállapítását be nem várva, a legsúlyosabb retorziós intézkedéseket léptet­ték életbe, az egész határ mentén nyomban a Magyarország felé való személyforgalmat be­szüntették oly hirtelenül, hogy kínos vesződsé­get és hiábavaló költséget okoztak sok magyar utasnak? És micsoda betetőzése a furcsa nem­zetközi herce-hurpának, hogy tegnapelőtt újra megengedték a beutazást Cseh-Szlovákiába, tegnap azonban minden határállomáson megint élőbről kezdték a játékot és tömegesen utasítot­ták vissza a magyar útlevéllel utazókat, a mel­lett fokozott eréllyel folytatták a cseh területen lakó magyar állampolgárok brutális kiutasítá­sát? Várjon Benes politikája a macska kedv­telését keresi, amikor az elfogott magyar egeret­­ pillanatokra, kiereszti véres karmai közül? Vagy az újdonsült Szlovákia úgy hazudott tót jellegét gondolják-e szemmel láthatóvá tenni, ha hatósági rendszabályokkal tótágas komédiá­kat mutatnak be a jámbor közönségnek? Végre is meglehet, hogy az oly ifjú cseh államférfiúság nem is valami nagyszabású ter­ven töri a fejét, csak fejébe szállott az első dicsőség mámora. Tisztában vagyunk azzal, hogy Prágából, ahol a cseh politika nagy üstje mellett a kisantant összes kis üstjeiben is for­ralják a boszorkányság levét, teljességgel nem várhatunk nemhogy barátságos jóindulatot és nemzetközi szívélyességet, hanem szomszédi békés hajlandóságot sem. Az is bizonyos, ahogy maga Bethlen miniszterelnök a nemzetgyűlés szombati ülésén világosan kifejtette, hogy a kisantant sokrétű lokális lángelméi és vicinális világhódítói kancsal szemmel féltékenyen nézik Bethlennek és Kállaynak reánk oly jelentőssé válható argonauta útját, és mindenféle hazug híreszteléssel vagy alkalomszerűen gyártott apró bonyodalmakkal szeretnének a nyugati fővárosokban bizalmatlanságot kelteni Magyar­ország közviszonyai iránt. De még ilyen hatá­rozott föltevések mellett is túlesik a közönséges értelmen, mikép gondolja a kisantantbeli di­plomácia ezt a célját elérhetni oly otromba rá­fogásokkal, amelyek üressége huszonnégy óra alatt nyilvánvalóvá válik vagy olyan hebe­hurgya indulatos ragaszkodással, amely már nem is a magyar állam ellen való ellenséges­kedésnek tűnik fel, hanem vásott gyerkőcök módján egyes magyar állampolgárok útszéli kicsinyes bosszantására látszik kieszeltnek. Azt hisszük, az ilyen incidensek csak arra szolgál­hatnak, hogy Bethlen és Kállay csak annál nyugodtabban és sikeresebben érvényesíthessék helyzetüknek és egyéniségüknek szuperiorítá­sát, már amennyiben azok a nyugati állam­férfiak, akikkel dolguk leszen, még megóvták az elfogulatlan ítéletképességet. Az 1912.-: Balkán-háború folyamán, amikor Londonban az első békekísérletek folytak, mondotta eg angol államférfiú: Mindezek a népek között legyőzött török az egyetlen igazi „gentleman Ha a kisantant tovább is zavaró incidensekké akarná keresztezni a magyar államférfiak fáj­dalmasan nehéz munkáját, Párizsban és Lon­donban alighanem ugyanezt a mondást fogja alkalmazhatni a magyarságra. rrrrynryaBrrrmsamn­ a román és a sz@$*& vegyes bizottság utján akar­ja tisztázni Magyarországgal a ftatálincidenseket. Bécs, április 30. (71 Pesti Hírlap tudósítófdnate távirata.) Rosnánia és Jugoszlávia teormtinja elhatározta, hogy a Magyarországgal még el newsa intézet, StatárSmcidensehet Csehszlovdhia példdf&ra vegyes J&izttfísí­g viSjdtn fogge* tisztázni PteméSSn, vutgig a megoldásnak ez a ntödfa magvat, részről sesnvnffére n&faézségen nem fog i&t&özni?.. Berlin, ápr. 30. (A Pesti Hirlap tudósítójának távirata.) Párizsból érkezett jelentések szerint ott mindent elkövetnek, hogy Németországban kedve­zőtlen hangulatot idézzenek elő. Egyes újságoknak azt az értesülést, hogy a francia kormány addig nem is érdeklődik a német javaslatok iránt, amíg a pasz­szív ellenállás meg nem szűnik, hivatalos he­lyzől nem erősítik ugyan meg, de mindamellett mély ha­­tást keltett. A kormány sajtója mindennap megismét­li, hogy Németországnak Franciaországhoz intézen­dő java­slat­t teljesen jelntőségnéküliek tennének, mert a legjobb esetben manővernek tekintenék azo­kat. Ennek a politikának erősítéséhez az a jelentés is hozzájárult, amelyet két, egymástól ellentétes irá­nyú lap, az Echo de Paris és az Ere Nouvelle egyide­jűleg közöl, hogy tudniillik a jóvátételi fizetések szá­mára Barthou és Dellacroix által kidolgozott terve­zet már készen van, de ez idő szerint nem jöhet fi­gyelembe, mert Poincaré ezt a tervezetet meg sem­ vizsgálta és ragaszkodik a Londonban megállapított fizetési feltételekhez. Bornin, ápr. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójánál távirata.) Nagyon figyelemreméltó az a beszéd, ame­lyet dr. Heintze igazságügyminiszter ma a választó­kerületében tartott. Azt mondta, h­ogy a londoni tár­gyalások játékát — h­ogy tudniillik ezt­s­zomás alatt a teljesíthetetlent is elfogadják m­­iet még­egyszer végigjátszani. A mi ellenállásunknak — mondotta — erősnek és szilárdnak kell lenni ugy -­ni w ! .'• )koll('iu -A gy&.geség politikájának véget kell ér­nie. A világháború folyamán emiatt fenyegette veszedelem Keletporoszországot, ez gyengítette meg a nyugati frontot és emiatt vesztet­t elfc­rl r. világháborút. Legközelebb elmegy (/.német jegyzék Franciaországhoz. Ha ennek tárgyalás lesz az eredménye, az mindenesetre jó, de Németország az ellenkező esetben sem­ engedi a tárgyalások fona­lát elvágni. A Rajnánál és a Ruhr-vidéken való cél­tudatos és rettenthetetlen harccal áll vagy bukik a Cune-kormány. Mint L'J.v.-:. i­­ p­ata, , Poincaré ragaszkodik a londoni feltételekhez. Franciaország csak' akkor tárgya'i Ha megszűnik & p­asszív elllenállás. A horvát kérdés veszélyezteti a jugoszláv egységgel. A kormányválság: bonyodalma. — Pasics és Davidovics küzdelmei. — A király elmenésével főörsös tanácskozásán akarják kibékíteni a zaártokat. A­­jugoszláv kormányválság kezd igen érdekes fordulatot venni. Az öreg Pasics minden törekvése, hogy koalíciós vagy egyéb alapon biztos többséget teremtsen a szkupstinában, — mint már megírtuk — kudarcot vallott. A király nehéz szívvel bár, de kénytelenségből Davidovics Lyubát bízta meg kor­mányalakítási kísérlettel. A demokraták vezére sem tudott azonban megbirkózni az elháríthatatlan aka­dályokkal és így ő is kénytelen volt visszaadni a m­egbízást. A helyzet, ma Jugoszláviában olyan, hogy igen nehéz előteremteni egy kormányt támogató szilárd többséget. A radikálisok ugyan figyelemreméltó győzel­met arattak a választásokon, ami előre látható volt, mert az öreg Pasics most sem riadt vissza attól, hogy elővegye régi bevált módszereit, amelyekkel Szerbiában nem egyszer kikényszerítette pártjának, a radikálisoknak, győzelmét. Ezek a módszerek nem válnak épen díszére a szerb kultúrának, de elég biz­tosan hatottak a régi jó balkáni időkben. Mostaná­ban keményebb ellenhatással kell megküzdeniük és így hatásuk sem olyan frappáns, mint például az Obrenovicsok korszakában. Milán király tudvalevő­leg egynehányszor rá akart taposni Pasicsnak ak­kor még csak szürkülő fejére, de sohsem tudott tel­jes sikert aratni, mert méltó ellenfele mindig kisik­lott­ kezei közül. A szűkebb Szerbiában Pasics két­ségkívül mindent letarolt volna az utóbbi választá­sokon, ami útjában állt, de most meg kellett nek­i küzdeni a szerbeknél sokkal magasabb k­ultárfokon álló néppel, a horvátokkal és szlovénekkel. Így az általa erélyesen vezetett választási harc csak fél­sikert hozhatott. Pártja tényleg jelentékenyen meg­erősödött, de nem oly mértékben, hogy a parlamenti helyzetet uralhassa. Szövetségesek után kellett te­hát néznie. A legbiztosabb alap az lett volna, ha Pártja ismét kvalizál a demokratákkal és k­v­áira életre kelti azt a többséget, amely­re a legutóbb fel­oszlatott szkupsl­inában támaszkodott. Azonban az ellentétek most már túl nagyok a két párt között, semhogy a koalícióra vonatkozó kísérletek eredménnyel jártak volna. Pasics kudarca után a király tehát a másik párt vezéréhez, Dávi­dovics Lyubához, fordult. Tehát ugyanahhoz a Da­vidovicshoz, aki barátjával és hívével, dr. Ribar volt szkupstinaelnökkel, egy szép napon elutazott Zág­rábba­­résztvenni Jugoszlávia szellemi munkásainak kongresszusán. Belgrádban nagy volt a felháboro­dás, mert Davidovics valósággal elébe ment Radics Istvánnak, a horvát parasztpárt elnökének. Ez adta meg a koalíciónak az első döfést. Az álláspontok nagyon kiéleződtek, mert Davidovicsék egyszerűen kijelentették, hogy békét kell teremteni Horvátországban, ha máskép nem, revideálni kell az alkotmányt és visszatérni a korfui alapra, amely teljes autonómiát biztosít az S.H.S. királyság másik két nemzetének, a horvátoknak és a szlovéneknek. Előrelátható volt, hogy a revíziótól irtózó centralisták, szóval Pasicsék, a legmerevebben elzárkóznak ettől a tervtől. Ugyan­ez a helyzet alakult ki, amikor Pasics Davidovicsék­kal, és aztán megfordítva, Davidovics Pasicsékkal tárgyalt. Most, hogy mind a két vezér visszaadta a királynak a megbízást, a helyzet még bonyolultabb lett. Davidovics úgy véli tisztázni a helyzetet, hogy a király elnöklete alatt tartandó közös tanácskozá­son kíséreljék meg a két párt kibékítését. A demo­kraták vezére reméli, hogy ily módon talán sikerül a radikálisokat centralista és ennélfogva revízió­ellenes magatartásuktól eltéríteni, legalább részben, és ezzel egy csapással megoldanák a horvát kérdést is, amely Damokles kardja­ként lóg Jugoszlávia egy­sége fölött. A kísérlet azonban nem egészen biztató, mert Pasics a hegemóniát csak úgy véli fönntart­hatni, ha minden jó Belgrád felől sugárzik az S. H. S. sirálysász álla­mai fel.

Next