Pesti Hírlap, 1923. július (45. évfolyam, 146-170. szám)

1923-07-25 / 165. szám

n­^o. julius zo., sztricid. ^Vigszinház augusztus 15—20-a között kezdik meg az uj szezont. [, * (»Csehek« a magyar színházban.) Esztergom, ahol petenleg A­lapi Nándor társulata játszik, a trianoni­­határ" stadietet fekszik. A Duna másik partján fekvő Párkány­A utona a, megszállás óta nem volt színtársulat. A párkány­tranaink azonban mégis kielégíthetik színházi igényüket ugyanis ,­gy napra engedélyezik az átkelést a hidon magyar­­RUdre. Esténként sokan keresik fel így a színházat, ün­­nepnap pedig, amikor ötvenen-hatvana­n is átrándulnak. gtfw^neoAoj­­m összegyűl a pénztárban a belépőjegyek L. * . (I­gazgató-szereplők a Krecsányi-jubileumon.) Krecsimyi Ignác ötvenéves igazgatói jubileumát az terv szerint — mint a Pesti Hírlap értesül — augusztus 18-án ünneplik meg a Budai Színkörben, Krecsányi vidéki igazgató­társai, akiknek legtöbbje 3-es színész is, elhatározták, hogy személyes közre­működéssel vesznek részt az ünnepségen. Az Ocskay engadéros vagy a Bánk bán egyik felvonását szeret­ni előadni, csupa igazgató-szereplővel. Egy klasszikus meztelen táncosnő testének értéke. Adorée Villany, a világhírű francia táncmű­vésznő, mielőtt a bécsi Komödienhausban fellépett, Höllering igazgatót kötelezte arra, hogy minden a színpadon megtörténhető baleset ellen testét az első bécsi biztosító intézetnél két milliárd osztrák koro­nára biztosítsa. És csak miután ez megtörtént, kezdte meg vendégjátékát. A Budapesti Színház igazgatósága szerződése értelmében 100 millió ma­gyar koronára köteles a művésznőt baleset ellen biz­tosítani. A külföldi lapok leghíresebb kritikusai Villány táncairól a legnagyobb elragadtatással ír­tak. Albert von Keller, a­ müncheni tudományos aka­démia elnöke és Hans von Petersen, a müncheni festő­akadémia elnöke. Villany klasszikus meztelen táncai­ról úgy nyilatkoztak, hogy az nemcsak színtiszta művészet, hanem a szem és léleknek egyaránt gyö­nyört okozó mutatványok. A legjobb társaságbeli hölgyeknek is ajánlhatják, hogy ezeket megnézzék. A párizsi táncművésznő csütörtökön, július 26-án kezdi meg néhány estére terjedő vendégjátékát a Budapesti Színházban, a szenzációs sikerű Mindenki kész! pesti revü negyedik felvonása után este 10 órakor lép fel. A Mindenki kész! előadásaira szóló jegyek Villány Adorée táncelőadásaira is érvényesek. *• (A bécsi Volkstheater híres előadása: „A tol­vaj") és ezzel kezdi meg vendégjátékát szombaton a Renaissance-színházban a Volkstheaternek ugyanaz az együttese, mely Bécsben ezt a darabot diadalra vitte.. A főszerepeket a Volkstheater első művészei:­­Annemarie Steinsiek, Hugo Wernerdrahle, Paula­ Klemens, dr. Josef Hübner, Heinz Fischer, Ru­dolf Stiasny játsszák. Rendező: Österreicher igazgató.­­A tolvaj mindössze egyszer kerül szinre a budapesti vendégjáték során. Vasárnap grand guignol-estét ad a vendégtársulat azokból a szenzációs egyfelvonu­so­sokból, melyért a „Kammerspiele" speciális éjjeli elő­adásai során a legnagyobb sikert aratták. Az est ren­dezője, Werner­ Kahle, aki a főszerepeket is játssza és aki ebben a­ műfajban rendkívülit produkált. A többi főszereplő: Annemarie Steinsiek, Paula Klemens, Paul Lakner, Heinz Fischer és Rudolf Stiasny. A jegyeket szerdától kezdve árusítja a Renaissance­ Színház pénztára és az összes jegyirodák. * (Szerdán ötvenedszer) ,adják a Három gr­á­f­iát­ a Fővárosi Operettszínházban. Lehár Ferenc revüoperettjének főszerepeit ezúttal is a páratlan si­ker osztályosai: Biller Irén, Harmath Hilda, Mészá­ros Paulette, Halmay, Ujváry,­­Vendrea Kompóthy és Komlós játsszák. 1 * (Peer Gyn­t Törzs Jenővel) este 7 és fél 6 óra­kor, színre kerül a Budai Színkörben Grieg teljes csodaszép kísérőzenéjével. * (A Sziget-Színpad jegyei) délelőtt a Színházi Életnél és Bárdnál kaphatók, délután 5 órától a szín­ház pénztáránál, telefon 195—06. I­­ ("­ (Ma szerdán, fél 8 kor Peer Gynt — Törzs Jenővel, Grieg teljes kisérő zenéjével a Budai Szín­körben.* * (Berky Lili és Gózon Gyula) esténként nagy si­ke­rt aratnak a Sziget­ Színpadon Török Rezső Zsiga című mulatságos darabjában. * (Ezer ember lesz ma, szerdán este a Buda­pesti Színházban) a minden sikert felülmúló M­i­n­denki kész! Feld Mátyás diadalmas pesti bohó­zatának 25-ik jubiláris díszelőadása alkalmából. A színház a szerzőt külön is ünnepelni fogja darabjá­nak kivételes sikere alkalmából. Vilany Adorée, a világhírű párizsi klasszikus meztelen táncosnő csü­törtökön de hó 26-án kezdi meg vendégjátékát. A Min­denki kész! negyedik felvonása után, este 10 órakor lép fel. * (Szőke Szakáll esténként fellép) a Sziget-Szin­pad RTL Kelemeci Palika című bohózatában, melyben szenzációs sikereket arat. * (Lehár-premier Budán Lábass Jucival) A vi­lághírű komponista legújabb operettjének a Tangó­királyné első magyar nyelvű előadásának jogát a Budai Színkörnek engedte át. A mesternek ez a ki­tüntető bizalma a színházat fokozott ambícióra és­­áldozatkészségre buzdítva, olyan művészi együttest­­állított csatasorba, amely minden tekintetben méltó interpretátora lesz a nagy komponista és munka­­­társai nagyszerű alkotásának. Lábass Jucival, a ki­tű­mő operett-divával az élén, Mende Klári D'Arigó­­Kornél, László Andor és Érckövi László játsszák a vezető szerepeket. ) * (Óriási sikert arat esténként) a Sziget-Színpad műsora. . . • MOZI. ..­KT­M• (Parkmozi (Városmajor): Amerikai vígjáték­­esték: Ne járj a tilosban (5 felvonás) és Pünkösdi lord (5 felvonás). * (A teljes Index egy előadásban pénteken a stopárában 6, 8, 10 órakor.) Icön staftLAp * (Kertm­ozi: A vasálarcos, Dumas legszebb re­génye 8 felvonásban. Fis és Fox olajban, burleszk 2 felvonásban és egy színes Corvin-revü (8 és 10 órakor.) FŐVÁROSI (81 BUDAI SZ. [8) BUDAPESTI (8) Jfll^^^J^^Háromj^rácsi^J^ *) Az egész heti színházi mű­sort vasárnapi számunkban közöltük. Tómozi Tel. 20—82. 153—83. Zigatta a kulisszák között. — Ham, a tékozló fiu. — Fridolin az emberevők közt. — Kiky a gyógykovács. Merionette-al­rsanach. 8, Vs 10 és II érakor. NYÁRI ORFEUM ÍKÓ.) Ezelőtt Casino de Paris (Hermina­ut 65.) Consul II. és a juliusi mű­sor. COLOSSEUM Drótostót (51 Vokurka Janó Budapesten (8) SGALA SZÍNHÁZ (7,9) Túl az óceánon (filmszkeccs). — Menekülő élet. Sziget-Színpad Jl^fA'..S3E| *"" Berky Lili,Gőzön Gyulai 9 órakor felléptével, az Alsó-Margitszigeten. Telefon: 195—06 Tel. 1. 125-83. KAMARA (8, 10) (Nyitott tető). A mezők lilioma. Amihez minden asszony ért. Tel. 71—62. NYUGAT (5, VIS, Vd­O) Mindennél erősebb. — Demidoff her­ceg házassága. — Amerikai burleszk. Corvin-Szinház Tel. J. 80—88. J. 95-84.­­ Rövid szünet. — L I T-H 0 Z G 0 (Visszinház mellett) (6, 1410) Két sláger. TURAN-HOZGÓ (Nagymező­ utca 21.) Kitűnő új műsor. Kertmozi Telefon: 11—47. A vasálarcos. Fix és Fox olajban. Kezdete 8 és 10 órakor. Erdő-Mozi Hűvösvölgy végállomás. Kezd. 8. fo­z. Hans Mierendorf legjobb attrakciója ! Bábél urná­jo­g fejezetten. Jönnek a bestiák 2 felvonásban. ROYAL VIO (Városliget, IS o! I. előad.) Babaruha. — Az ezredes. HOMEROS (Vakok mozija) (VIG, StB, VJIO) Elveszett a „becses nem. —Le fin, ” mint liliomtipró, leány. (Nyitott tető). Tel.: dózs. 125—83. A mezők iiíroma. Amihez minden asszony ért. Kezdete 8 év 10 órakor. KÖZGAZDASÁG. A fizető nap. — Az értéktőzsdéről.­­ A keddi fizetőnap nem épen zökkenő nélkül, de végül mégis lebonyolódott legalább nagyjából, mert hátra van még a kiadott „címek" alapján való sok ezer kötésnek a szállítása és átvétele, ami mostaná­ban napokig, sőt hetekig szokott eltartani. A mai likvidáció a bankok delegáltjaiból képződött bizott­ság auspiciuma alatt ment végbe, szükséges azonban a leszámolás szervezetét intézményesen megerősí­teni és a tökéletesség olyan fokára emelni, hogy a „cassa" minden bizottságosdi nélkül lebonyolítható legyen. Kellemetlen incidense volt a fizetőnapnak a pénzpiac kilengése, aminek során állítólag a tízszá­zalékos kamatláb is előfordult. Több ízben mondot­tuk, hogy az ilyen rendesen tizenegy óra körül föl­bukkanó múló szenzációk egyáltaán nem mérvadók. Sem a komoly tőke, sem a szerviz-szükséglet nem vár tranzakcióival az utolsó percig. Délután nyolc szá­zalék volt a heti pénz. Most kezdődik a gironál a múlt szombaton benyújtott anyag feldolgozása, ami a szokottnál is nagyobb munka, mert körülbelül két­hetes, igaz hogy nagyobbrészt szünnapos periódusról van szó. És ezért — amint jeleztük — az augusztus elsejére tervezett cassa-napot kitolják augusztus 6-ra. A szerdai tőzsdetanács fog e tekintetben véglegesen intézkedni. Ugyanez alkalommal állapítják meg az augusztusi naptárt, am­ely — persze a hírhedt és "fél­bolondok" agyában fölmerült kilencnapos szünet tervének mellőzésével három periódusból fog állani, hetenként két üzletnappal. A tanácsülés napirendjére egyúttal olyan kalandos „találmány" kerül, amely szerint mégis volna vakációja, ha nem is a börzének, de a leszámoló hivatalnok. Ugyanis e terv szerint az augusztus második és harmadik hetének ügyletei a girón kívül volnának lebonyolítandók, ami egyértel­mű lenne a teljes chaos-szal és a likvidáció menthe-­­­tetlen megfeneklésével . . . Ugyancsak a tanács fog­­l­­alkozik majd avval a tervvel, hogy az effektív rész-­­ vénypakettek helyett bankok depót-jegyei szerepelje­nek a likvidációnál, amit e rovatban már évek óta követelünk. A keddi magánforgalomban az érdekeltség dicséretre méltó higgadtsággal viselkedett. Hir szerint a következő árfolyamok létesültek: Bank: Magyar hitel 380000-398000. Osztrák ISOOVO­ 1880000, Ke­reskedelmi 820000—840000, Angal-Magyar 80000—85000, Ingatlan 135000 —140000, Földhitel 280000—285000, Escominte 80000—85000, Olasz 23000 (ex.) — Mezőgazdaság: őstermelő 190000—205000, Georgia 440000—450000. — Bánya: Salgó 460000—480000, Kőszén 1.380.000— 1.450.000, Rinn 140000—150000. Bauxit 950000—100000. Magnesit 1.250.000. — Fa: Ola 270000. Viktoria 15000, Dunaharaszti 16000, Sla­vónia 94000—95000. — Vas: Schlik 110000, Ganz-Vili. 1.000.000. Hofherr 150000, Izzó 390000-100000. Fegner 730000—740000. Ganz 8.800.000 —9.000.0000, Motor 70000. — Közlekedés: Mstr. 150000, Atlantiks 52000. Államvasút 425000—440000, Nova 143000—148000. — Gyár: Spódium 190000—198000, Cukor 1,820.000, Mezőhegyesi 162000. — Textil: Szövö­kütő 55000, Pamut 160000, Karton 65000 korona. Érmék árai: koronás 1500, forintos 3800, kétkoronás 3100, ötkoronás 7300, tízkoronás 38000, húszkoronás 76000 korona. A­­devizaközpont keddi Amsterdam, holl. tor.­­1224—4424 Belgrád, dinár 115—122 Berlin 3.75—5.15 Lei 57.50—64.50 Német, márka 4.25—4.65 Brüsszel, belga frank 5.36—5.70 Kopenhága, dán kor. 1891—1991 Krisztinik, norv. kor. 1747—1847 London 49.440—51.440 Angol font 49.540—51540 Milánó 471—505 jegyzései: Lewyork 10.760—11.260 Dollár 10.810—11.310 Páris 046—630 Francia frank 651—685 Prága, szokol 323—343 Szófia, leva 106-118 Stockholm, svéd kor. 2370—8040 Varsó, lengyel márka 730—870 Bécs, osztr. kor. 15.20—16.90 Zürich, svájci frank 1920—2080 Napóleon 38.400 korona. Külföldi vevők. Az utótőzsdéről. A keddi gabonatőzsdén figyelmet keltett néhány, első­­rangú külföldi terménycég képviselőjének a megjelenése. Egyúttal híre járt, hogy a kormány a tervezett búzaexport ellen foglalt állást és­ csakis lisztkivitelt engedélyez. Egyébként tovább tombolt a drágulás nem is annyira a zürichi jegyzés, mint a kínálat hiánya miatt. Az egyes cikkek ára 250—500 koronával emelkedett kilónként. Budapesti árak: buza 560—593, rozs 380—390, takarmányárpa 300—390, zab 525—630 korona. Állomási árak: buza 530—580, rozs 360—380, kukorica 430 -440 zab 475—490, k­w 350—380, bab 700 korona. Magvak árai: repce 830—LSO, biborheremag 1500-1660, baltapin 500—600, kőlet 400—420, mák 2100 korona. Hivatalos árjegyzések: 78 kilogramos tiszavidéki buza 57.000—57.600, dunántuli ée pest me­gyei 56.500—57.000. 76 kilogramos tiszavidéki buza 56.000—56.500, du­­nántuli ée megyei 55.500-56.000, rozs 38.000—39.000, árpa 31.000 —33.000, zab 52.000—53.500, tengeri 42.000—43.500, repca 85—90.000, korpa 26—28.000 korona. " Az őrlemények árát a helybeli malomkoncentráció keddre újra fölemelte, még­pedig kilónként 10—60 koronával. Az új tarifa szerint a jegyzések prompt átvételnél budapesti raktárból (zsák­kal) vagontételekben a következők kilónként: Tészta 945, rözö 865, kenyér 700, II. kenyér 550, III. kenyér 430, rozsláng 675, rozsliszt 645, takarmány 310, korpa 280 korona. * Zürichben így­ zárult a devizajegyzés: Budapest 0.04Párizs 3347 14, London 2572, Newyork 55914, Milano 2455, Berlin 0.0014, Bécs 0.0070, Szófia­550, Prága 1665, Varsó 0.0035, Bukarest 295, Belgrád 600. * A berlini devizazárlat: Budapest 29, Wien 6, Prágai 12000, Belgrád 4425, Milano 18100, Párizs 29800, Zürich 73900, London 1900000, Newyork 414000. * A bécsi devizazárlat: Budapest 4.20 (a külföldi eladási meg­bízásokat a, Devizaközpont nem fogadó el s a belföldi eladási megbí­zásoknak csak negyven százalékát bonyolította le), Berlin 0.17 Varsó 0.45, Prága 2128, Belgrád 750, Sofia 705, Bukarest 360 Münao 3111, Párizs 4250, Zürich 12700, London 325800, Newyork 71060. Az érték­l­apírmagánforgalomban az irányzat a délutáni órákban au­lu­d, de Üzlettelen. Osztrák Hitel 7 órakor 428, Depositenbank 124, Államvasút 1040, Délivasut-elsőbbség 525, Rima 350, Salgó 1200, Magyar Hatlan 3 Vorkilág 125, Krupp 535, Alpesi 880 ezer osztrák koronás­tétetek­ben. S­PORT. Szeptember 23-ra hozták előre az oazi magyar­osztrák válogatott mérkőzést az osztrákok kérelmére. En­nek következtében a bajnoki mérkőzések terminusa ia megváltozik: a 23-iki meccsek 30-án­ az e napra kitűzöttek pedig október 7 -én kerülnek döntésre. Kispest Lembergben kétszer is döntetlenül játszott. Pogonnal első nap 1:1, a revánsjátékban 2:2 volt az ered­mény. A Schwab Budapesten marad. A kitűnő svájc-amerikai bajnok és rekorder, aki elmúlt vasárnap remek, Brum­mertre emlékeztető stílusban nyerte a vezetéses verseny mind a három futamát, revánsot ad Tóth Istvánnak, Bar­tosnak és Bániczkynak, akik vereségüket, miltárdaiektu­saiknak tulajdonítják. Bárki nyeri a július 29-iki versenyt, rekordot kell javítania. LÖVLESELY. Megyeri lóversenyek. Kánikulai hőség, kisded me­zőnyök jellemzik az űrlovasmeeting keddi napját. A szeö­vetkezet minden figyelme és áldozatkészsége megtört a keményre szikkadt talajon, mert bizony­ kevesen merték megkockáztatni lovaik indítását. Így, esett meg, hogy­ a hat futamban mindössze 25 pályázó mérkőzött. A nap si­várságába azonban a Miklós Aladár emlékverseny, lefo­lyása vitt bele egy kis szórakoztatót. Három steepler in­dult ugyanis ebben a versenyben és ez a három derék­&Mac megszerezte a különben is türelmes közönségnek azt a kedves mulatságot, hogy, az 5600 méter távolságra terjedő versenyt kitörősdivel kisért több részletben futották. BSC-ször — amint illik — elindultak mind a hárman. A trieböl a legszerényebb, Hartzer százados Bátorja, mindjárt meg­elégelte a küzdelmet, — megvált lovasától — s a nyergelak felé­ tartott. Elfogták s a bukás helyére visszalovagolták, ahonnan folytatták vele a mérkőzést. Jarno ezalatt Búzsi XI-vel a nyomában már fél pályával elől járt. Az utolsó forduló előtti akadálynál Bózsi II is megunta a küzdelmet, lovasa Orosz E. minden kapacitálása ellenére refuzálta az akadályt. A többszöri próbálkozás hiábavaló volt. A ver­senyt lefutották, Jajno egyedül ért be a célhoz. A book­makerek a részükre fenntartott emelvényről már vissza­vonultak a ringbe s a Jajno-ticketteket fizetgették, midőn a hírnök jött a vendéglátó Tatay ügetőbookmaker szemé­lyében, aki a hála megszokott szenzori hangon közölte a fogadási körzet látogatóival, hogy a felvonásnak még nincs vége, új verseny kezdődik. Indulók Rózsi II és a minden órában megérkezhető Bátor, Indulási pont az utolsó forduló előtti sarok. A tribün közönsége, jó kedé­lyével és kellő sportérzékével hasonló módon hamar fel­ismerte a szituációt, újra elfoglalta a tribünöket, hogy, a futottak még döntő mérkőzését végigélvezze. Bátor végre megérkezett s miután közben kisebb magánfogadást kötöt­tek adó nélkül, a lovak elindultak, azaz startjukat egy paktumos kitöréssel kezdték. Újabb nógatásra és sarkan­­tyúzásra nagy, üggyel-bajjal átlépték az akadályt. A haza­felé mérkőzés már simán történt, eleinte fej-fej mellett ostor alatt , végül könnyen az outsider Bátor ért zajos taps kíséretében a célhoz. A Senior-versenyben három gentleman rider szállt nyeregbe, melyek közül a szép győ­zelmet Oda neki hátán gróf Cziráky József vivta ki Ne­bick (Issekutz) és Busleány (Fejér J.) ellen. A részletes eredmény: 1. 1. Losonczy E.: Nála (1%) Orosz. 2. Allright (1%) hg. Odescalchy, S. Mariette (4) Selmecy. F. m.: Királynőm. 2% h. nyerve, 4 h. harmadik. Tot.: 1000 : 1900. — 11. 1. Baghy Gy.: Felkelő (1%) Patzák. 2. Terike (0) Horváth, 3. Affenblüte (iytr.) Gimpl. F. m.: Préda, Heltia. 4 h. nyerve, 2% h. harmadik. Tot.: 1000 : 2800, helyre 1000:1400. 1800. — 11. 1. Kánya A.: Kan­la (2­ r.) Tal, 2. Masim 13 (2) Podhraczky, S. Borbély H (12) Marosch. 1 h. nyerve, rosez 3-ik. Tot.: 1000 : 1200. — IV. 1. Adda szds.: Jajno 8 : lOr.) Tal, 2. Bátor (14) Jármy. 3. Rózsi II (9—lOr.) Orosz. Számtalan h. nyerve, 10 h. harmadik. Tot.: 1000 : 1400. — V. 1. Gr. Jakovich B. E.: Oda neki (8 ; sor.) gr. Ciráky, 2. Nebich (1%) Issekutz, 3. Bus leány (4) Fejér J. 1 h. nyerve. 4 h.­harmadik. Tot.: 1000 : 1500. — VI. Jeszenszky E.: Citera (p.) Biernácky, 2. Borbála (3) Vondra, 8. Frl. Ida (2) Gutai. F. m.: Mussolini, Furi, Talisman, Hermann, Főszerkesztő: Felelős szerkesztő? DR. LÉG­RÁD­Y OTTÓ, LEN­KEY GUSZTÁV.

Next