Pesti Hírlap, 1924. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-01 / 51. szám
BUDAPEST, 1924 ELŐFIZETÉSI ARAKt hóra... 20.000 korona Negyedévre . 60.000 korona Egyes szám ára helyben, vidéken és a pályaudvarokon 1000 korona, vasárnap 1200 korona. Külföldön kétezerre az előfizetés ár. vu XLVI. ÉVFOLYAM, 51. (15,356.) SZÁM, m Vl .: SZOMBAT, MÁRCIUS 1. Kiadó tulajdonosok . LÉGRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA, Bpest, Vilmos császázr-utuS FIÓKKIADÓHIVATAL] Budapest, Erzsébet körút , Bankussora. Természetszerű dolog, hogy aki kölcsönadja a pénzét a gyárosnak, vagy a vállalkozónak, részt követel az elérendő haszonból. A részesedést rendszerint fix kamat alakjában köti ki, ha nem akar bennt maradni a vállalattal járó rizikóban. A gazdasági élet titkos törvényei, melyek mindenkor érvényesülnek, ha erőszakos kézzel nem forgatják fel a dolgokat, azt a csodálatosnak látszó jelenséget mutatják, hogy az ily kamat, amit a hitelező kapni szokott, évezredek óta csaknem állandó. A kultúra haladása folytán valamit csökkenni szokott ugyan, de csak keveset. Mert már időszámításunk előtt ezer év előtt se ment többre 6 százaléknál. Mikor pár év előtt Babylon régi romjai között megtalálták a Szardanapál idejében virágzó „Egibi és fiai"-cégnek — az akkori Rothschild-háznak — az irattárát, sok kötelezvény is volt közötte égetett agyagtáblák alakjában. A kamat, melyet ez a cég adósaitól szedett, évente 6 százalékra ment. Kevéssel többre, mint amennyit a háború előtti időkben a bankok az ipari vállalatoktól szedni szoktak. Ami mindenesetre bizonyít annyit, hogy ez a természetes állapot. Hogy normális időkben ennél többet nem szabad szedni. Tudjuk, hogy az utóbbi időben egész mostanig a bankok ehhez képest óriási kamatokat szedtek, nemcsak a magánosoktól s kereskedelmi házaktól, hanem az ipari vállalatoktól is, melyeknél a rizikó igen csekély. Eljárásukat avval indokolták, hogy a korona romlásával szemben fedezniök kell magukat. Ha ők ma egymillió koronát adtak kölcsön, s négy hónap múlva olyan millió koronát kaptak vissza, melynek vásárló ereje felére szállott alá, akkor tőkéjüknek elveszítették a felét. Ez ellen biztosították magukat a szokatlan magas kamatokkal. S ezért nem járt el velük szemben a bíróság sem az uzsoratörvény rendelkezései szerint. Mert a mi erre vonatkozó törvényünk üldözendőnek mondja ugyan az uzsorát, de nem állapítja meg a százalékot, amely mellett valamely hitelügylet uzsorának tekintendő. A bírósági prakszis azonban az volt, hogy a nyolc százalékon fölüli kamatot uzsorának minősítették. A legújabb időben természetesen nem lehetett végrehajtani ezt a törvényt, mert hisz maga a jegykibocsátó intézet is tíz százalékot, sőt újabban 18-at szedett. Most — hála Isten! — megérkeztünk a takarékkorona és a valorizált kölcsönök állomására. Oda, ahol megkezdhetjük az eredmény kilátásával a békebeli állapotok helyreállítását. Most már a bankok nyugodtan adhatnak oly kamatra kölcsönöket, mely a gazdasági élet örök törvényeinek megfelel, mely mellett az ipar fejlődőképessé válik újból, s beállhat végre az olcsóbbodás folyamata. Mert hiszen pénzük most már romlásnak nincsen kitéve, s oly értékben kapják azt vissza, mint aminőben adták. És íme, a bankok az új helyzettel szemben, a legelső alkalommal arról tanácskoznak, hogy miként zsarolhassák a közönséget ezután is az eddigi arányok szerint. Az első megállapodás abban történt, hogy a pénz után, amit ők a jegyintézettől 10 százalék mellett kölcsön kapnak, s a gyáripar számára tovább adnak, ők nemcsak az évi 10 százalékot szedik be az adósoktól, hanem még havi 2, tehát évi 24 százalék további jutalékot is. Szörnyűséges dolog ez! Értsük meg jól, hogy miről van szó. A bankok nem a saját pénzük után szándékoznak fizettetni 34 százalékot évente. Hanem a jegykibocsátó intézet pénze után. Ők csak közvetítők ebben az esetben. A pénzt az intézet adja, ők csak közvetítők, s jólállók. Ezért szednek külön 24 százalékot, amiért békeidőn rendes viszonyok között fél százalékkal is meg kellett elégedni, s rossz pénzügyi viszonyok között is legfeljebb egy egészet kértek. Nyilvánvaló, hogy itt az egész ország népének közönséges megzsarolásáról van szó. Vilájgos, hogy ezeket a horribilis terheket az ipar kénytelen áthárítani a fogyasztó közönségre. És világos az is, hogy ily viszonyok mellett az olcsósodás lehetőségéről szó sem lehet. Az iparos normális viszonyok között meg van elégedve, ha termelvényein tíz százalékot keres. Enynyi meg is illeti, mert vállalkozása rizikóval jár. De mit tegyen akkor, ha ő maga is 34 százalékot fizet a kölcsön után, amelyet igénybe vesz? kell azt vasalnia a vevő. Tiltakozniuk kell, mégpedig a leghatározottabb formában a merénylet ellen, amely készül. Követeljük a kormánytól, hogy megtegye a maga elemi kötelességét. Ezt nem szabad tűrni semmi áron. És ha más nem használ, új uzsoratörvényt kell alkotni. S el kell menni a legszigorúbb intézkedésekig. Aki uzsoráskodik, azt be kell csukni, még abban az esetben is, ha valamely bank vezérigazgatói székét tölti be. A készpénztársaságok sami részvényeikkel fizetik a belső kölcsönt. Ujabb javaslataik a kwv3tá.mypáintbam a. belső ftölcsön-javaslkat módosititsái*a. Bud János vagy Véntessy Stándor* az. ui p enzdgyminiszter*. - 31 jövi hüten érvezneki ide a Mepszövetség pénzMgryf. szartényi. Ezernégyszáz milárd szükséges a hat hónapi deficit fedezésére. A kormány tagjai gróf Bethlen István miniszterelnök vezetésével tegnap óta tárgyalják azt a pénzügyi programmtervezetet, amelyet a Népszövetség ideküldendő bizottsága elé terjesztenek, s amely alapja lesz az antant képviselőivel egyetértőleg kidolgozandó szanálási programmnak. A népszövetség pénzügyi delegátusai a jövő hét elején érkeznek Budapestre, Aveno és Salter delegátusokon kívül, akik már a múlt év végén itt jártak, Jansen belga és Strakesch angol kiküldöttek tagjai még a bizottságnak. Alkalmasint velük együtt érkezik Harding is, aki Párizsban csatlakozik a népszövetség pénzügyi delegátusaihoz. Tekintettel a küszöbön álló fontos tárgyalásokra, a kormány nem akarja tovább betöltetlenül hagyni a pénzügyminiszteri széket. Tegnap és ma tárgyalások folytak ebben a dologban és gróf Bethlen István miniszterelnök előreláthatóan már legközelebb előterjesztést tesz a kormányzónak az uj pénzügyminiszter kinevezésére. Hír szerint Bud János közélelmelési miniszter a pénzügyi tárca jelöltje, mellette azonban Vértessy Sándor a pénzügyminisztérium első államtitkárja is kombinációban van. Amennyiben Bud János vállalná a pénzügyi tárcát, abban az esetben rövidesen megszüntetik a közélelmezési minisztériumot. Lehetséges egy olyan megoldás is, hogy Walkó tartaná meg a pénzügyminiszterséget, Bud pedig ebben az esetben a kereskedelmi tárca vezetését venné át. A kölcsönnel kapcsolatos pénzügyi tárgyalásokat meghatalmazott miniszteri minőségben továbbra is Kállay Tibor fogja vezetni. A belső kölcsön ügyében folyó tárgyalások során a kormánypárt részéről fölvetették azt az eszmét, hogy a részvénytársaságokat a rájuk kirótt belső kölcsön fizetésére részvényekben kötelezzék. A kivetés papírkorona-alapon történnék természetben, ezt azonban nem papírkoronában, hanem minden vállalat saját részvényeivel fizetné le. Azokat, akik ezt a tervet fölvetették, az a cé is vezette, hogy '.?yo: "rzene- "ri ... Sözéposz rávolt a rétegén, amely értékpapírokba fektette a vagyonát, és uio : «tervéi bissz novoillezi''l»eu sokat veszi.. A kölcsönnek ilyen módon való behozása amellett elő fogja idézni azt, hogy a vállalatok keresni fogják a saját papírjaikat és azok ára ennek következtében lényegesen emelkedni fog. Hir szerint a kormányban megvan a hajlandóság arra, hogy egy ilyen tervet elfogadjon. Az Egységes Párt tizenkettes bizottsága pénteken délelőtt Walkó Lajos helyettes pénzügyminiszter képviselőházi dolgozószobájában folytatta tanácskozásait. A bizottság ezúttal végleg megállapodott abban, hogy a kényszerkölcsön fizetésénél bizonyos létminimumot kell alapul venni, amelyet valószínűleg százezer koronában fognak megállapipítani. Szabó Sándor kifejtette, hogy a jövedelmi és a vagyonadó nem mutatkozik igazságos és méltányos alapnak a belföldi kölcsön elhelyezésére. Helyesebbnek tartaná a valorizálatlan jegyintézeti hitelek megfogását, továbbá az utolsó négy évben szerzett ingatlanok tulajdonosainak a kényszerkölcsönbe való bevonását. Kifejti, hogy csak a konjunkturális ingatlanokat kívánja a kényszerkölcsön "céljából A gyászjelentés. Irta: Csermely Gyula. Délelőtt tíz órakor az ügyvédi iroda gépírókisasszonya, ki reggel óta robotolt, pillanatra-kettőre abbagyta a munkát. Megigazította a haját, szarvasbőzel kis friss pudert kent az arcára, elővette retiküljéből a kis tükröt és elsimította, majd letörülte a pudert, aztán a billentyűkön nyugtatta a kezét és odafordult az ügyvédjelölthöz, ki tőle oldalt ült. — Hogy ma még nem jött posta, doktor úr . . . csodálom — Tán szerelmi levelet vár, kisasszony? — bizalmaskodott az ügyvédjelölt a leánnyal. — Ha csak öntől nem várok, doktor úr . . . — adta vissza a leány a kölcsönt és friss iv papirost tolt be a gépbe. Épen meg akarta forgatni a hengert, mikor a levélhordó lépett a szobába. Ajánlott levél nem volt, így csak letette a postát az asztalra és rövid köszöntéssel megint sietve távozott. Az ügyvédjelölt átnézte a postát. Himlőhelyes, gyérhajú, cinikusnak látszó enervált fiatalember volt. A gépírónő kíváncsi volt, mi jött, tehát otthagyta a helyét és hátulról kerülve a jelölt vállán át nézte, honnan jött levél és más küldemény. Fekete szegélyű gyászjelentés is volt a levelek közt. Valami postafőtiszt, vagy ki halt meg, annak özvegye küldte a szokásos, sablonos szöveggel. Megsemmisülten a bánattól jelenti, hogy hőn szeretett, imádott, férje, a legjobb férj és apa . . . nincs többé. — Nem vetek neki két hónapot, — mondta szárazon és hiján minden részvétnek — és a mi princinénk is gyászruhát ölt. Ő is nyomat vagy ötszáz ilyen kartont és szétküldeti minden irányba. De a Cim:~1 ~ InorrVlDflOQ7nm? A leány is közönyös maradt, részvétlen. — Köszönöm a kilátást, — mondta. — Elég dolgom van már anélkül is. Két hónapot mondott, doktor úr? — Kettőt, kisasszony. A tüdő-üszkösödés nem tréfál. Még két hónapig húzza, azután vége. Szinte felháborító volt, hogy milyen hideg közönnyel beszélt, de az egykedvűen hallgató leány nem hogy megrótta volna a szívtelen embert, de ugyanolyan tónusban folytatta. — Én azt hiszem, doktor úr, — mondta — hogy a princinénk még betegebb, mint a princi. — Már hogy beszélhet így, kérem? Hiszen viruló szép asszony a princiné! A gépíró-kisasszony nevetett. — Hát mondtam én csak fél szóval is, hogy testben beteg? — kérdezte. — A szive beteg az asszonynak. És hogy félre ne értsen, hát megmondom: szerelmes a mi asszonyunk a háziorvosba szerelmes. — A háziorvosba? Ne mondja! Aki a főnökünket kezeli? — Abba, kedves doktor úr. Ön még új ember itt minálunk, de én benszülött vagyok és jól internált. Minden verebe a városnak adja. És maga a főnökünk is tudja. Tán azért is verte le olyan hamar ez a betegség, ez a tüdőbaj. És azt mondják az emberek a városban, milyen szerencséje van az ügyvédnek, hogy rájött az a halálos betegség. Csupán csak ez tartja vissza az asszonyt, enélkül már megcsalta volna az urát. — A háziorvossal, doktor Tóttal ? — Avval. Nagyon oda van érte az asszony, de az ember is az asszonyért, jelölt úr. És emlékezzék rá, hogy én mondtam: esztendő múlva vagy tán még hamarább is — diplomát fog cserélni e nagysága. Esztendőre az ügyvédnőből orvosné lesz, meglátja. Az ügyvédjelölt nevetett. Azon,nevetett leginkább, hogy diplomát fog cserélni a principo azután összeszedte a postát, a hírlapokat és a gyászjelentést is felszedte és komolyságot erőltetve arcára, beökhöz. Aki gondosan béta?