Pesti Hírlap, 1924. augusztus (46. évfolyam, 156-180. szám)

1924-08-01 / 156. szám

BÚJ ELOFIZI Í ÉS I ÁRflj,Kr Egy bóra.. 40.000 korona Negyedévre 120.000 korona Egyes szám ára helyben, vid­éken és a pályaudvaro­kon 2000 korona, vasárnap 3000 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár.­­V LVI. ÉVFOLYAM, 156. (15,461) SZAM. — • ' »u »I • •atswmis*' * HÍRLAP PÉNTEK, AUGUSZTUS 1. ————————— Kiadótulajdonosok­­ LÉGRÁDY testvérek SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDAI Bpest. Vilmos császár-ut 7& FIÓKKIAD­ÓHIVATAUI Budapest.­­Erzsébet-körut Ii Bujdosó akták. Az ügyészség a napokban beadta vád­iratát a Kovács-testvérek ismeretes bűnügyé­ben. Gyilkosságra való szövetkezés. Az állami és társadalmi rend fölforgatására irányuló bűntett. Erre a két súlyos bűncselekményre támaszkodik a vádirat. Nem emelt azonban az ügyészség vádat a Kovács-testvérek ellen a Bassay Károly és Vázsonyi Vilmos ellen terv­be vett gyilkosság miatt, ami annál feltűnőbb, mert amint a közönség még emlékezik rá, a vád­lottak első rendőrségi kihallgatásuk alkalmá­val beismerték, hogy Rassayt és Vázsonyit csakugyan meg akarták ölni egy világtól félre­eső angyalföldi házban. Az eset csattanója, hogy az a rendőrségi jegyzőkönyv, amely a vádlottak beismerő vallomását tartalmazza, hiányzik az iratcsomóból. Ez volt az oka an­nak, hogy az ügyészség nem vádolta meg őket a Vázsonyi és Rassay ellen szőtt gyilkossági tervvel. És erre a csattanóra idegesen neszel föl a magyar közvélemény. Már megint! Még mindig? — kérdezik önmaguktól és egymástól az emberek. Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen főbenjáró ügyben a döntő bizonyítékul szolgáló akták nincsenek ott, ahol lenniök kel­lene"? A múltból v­ia­­kozüunk néhány ilyen bujdosó aktára. Legutóbb a Márffy-ügyben tűntek el az akták, hogy csak országos botrány és hosszabb ideig tartó keresgélés után buk­kanjanak föl valamelyik poros szekrény mé­lyén megint. Akkor azt hittük, az országos fölháborodás és a lelkiismeretükre ébredő hi­vatalos körök erélye egyszers mindenkorra le­szoktatja az­ effajta bujdosásról a különös­hajlamú aktákat. Most azonban rá kell jön­nünk, hogy a mi hitünk csak naiv remény­ség volt, bizonyos akták nehezen szakítanak azzal a szokásukkal, hogy a hivatalos szobák, aktacsomók dohos útvesztőjében bújócskát játsszanak. Ki a felelős ezért? Hol tűntek el most is ezek a fontos írások! A rendőrségen? Andréka főkapitányhelyettes, aki előtt a Kovács-test­­vérek első beismerő vallomásukat megtet­ték, azt állítja, hogy a rendőrség a többi írá­sokkal együtt a fontos, esetleg perdöntő jelentőségű jegyzőkönyvet is átküldte az ügyészségre. Tehát az ügyészségen? Az ügyészségen viszont azt mondják, hogy ők már nem kapták meg az akták között Andréka jegyzőkönyveit. Ki a bűnös hát abban, hogy ezek a súlyosan kompromittáló bizonyítékok elbujdoshattak, ismeretlen helyen elrejtőzhet­tek? A mi véleményünk szerint ez másod­rangú kérdés, amelyik túlságosan nem is ér­dekel bennünket. Ezt a dolgot igazítsa el egy­mással a rendőrség és az ügyészség. Bennün­ket az érdekel, hogy vagy itt, vagy ott az ak­ták eltűntek. Bennünket az érdekel, hogy az akták akár itt, akár ott egyáltalában elvesz­hettek. Hogy azon az úton, amelyet a Márffy-ügy aktái is megjártak, most a Márf­fyékkal rokonlelkű Kovács-testvéreket éri , ugyanaz a föltűnő szerencse. Nem akarunk igazságtalanok lenni. Be­ismerjük, hogy más, jelentéktelenebb iratcso­mókkal is megtörténik ilyesmi. A hivatalos utak akadályversenyében vergődő közönség véleménye szerint ez nagyon is gyakori eset. A Márffy-akták és a Kovács-akták ügye talán csak­ azért föltűnőbb mint a többi, mert ezekbe a perekbe politika is keveredik, mert ezek a perek szoros összefüggésben vannak Magyar­ország becsületével, konszolidációjával, a vég­leges, vasszigorú rend teljes helyreállásának reményével. Lehet, sőt mindenesetre úgy van, hogy a két akta-eltűnés között nincsen is sem­miféle összefüggés. Ez azonban,­­ akárme­lyik hivatalos hatóság rendetlensége, vagy lel­kiismeretlensége legyen is felelős az aktab­u.-­­dosások megismétlődéséért,­­ nem mentos kö­rülmény. Először is azért nem, mert a hivata­los hatóságoknál semmiféle aktának sem volna szabad elkallódnia. A legjelentékte­lenebbnek sem. Másodszor pedig azért nem, mert a Márffy-ügy aktáinak botrányos eltűnése után a hatóságoknak már régen módot kellett volna találniuk arra, hogy az ilyen eltűnésekkel szemben legalább a legfontosabb politikai hátterű ügyek iratai le­gyenek biztonságban. A politikai gyilkosok és a politikai merénylők, hála Istennek! még nem szaporodtak el annyira Magyarországon, hogy azt a néhány iratcsomót, amely velük össze­függ, ne lehetne kivételes elbánásban és kü­lönleges gondoskodásban részesíteni. Épen azért, mert ezek a pörök olyan fontosak az or­szág jövője és az ország becsülete szempont-­­jából. Reméljük, a második lecke után az ér­dekelt hatóságok megteszik azokat az óvintéz­kedéseket, amelyeket már az első lecke szé­gyene előtt meg kellett volna tenniök. S el­várjuk tőlük, hogy ha már a baj újra meg­esett, hamarosan előteremtik a Kovács-ügy bujdosó aktáit. Mert olyan országban, ahol az akták el­bujdosnak, közel fekszik az a gyanú, — ami­vel a világért sem akarjuk azonosítani magun­kat, — hogy ott nemcsak az akták szoktak bujdosni, hanem az igazság is. Miért van Romániában ostromállapot ? A román srowmil­­­y­enölftödése a hatatom mess tart­ékukért. Ilvarescu „puccskísérlete". Berlin, jul. 31. Pesti Hirlap tudósítójának távirata.) A berlini román követség a romániai helyzetről a következőket közli: „Az ostromállapo­tot nem terjesztették ki ujabb területekre és az ez­után is csak néhány kerületben áll­ fenn, még­pedig Bukarestben, Besszarábiában, Nagyváradon, Ko­lozsvárott és a határzónában; változás az eddigi ál­lapottal szemben nem következett be. Kizárólag csak elővigyázatossági intézkedésről van szó abból a célból, hogy a közvéleményt figyelmeztessék arra, h­ogy a­ kormánynak föltett szándéka a legnagyobb határozottsággal eljárni azokkal szemben, akik a közrendet és az állami biztonságot meg akarják za­varni. Bécs, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának telefonjelentése.) Hivatalos­ helyről nyert értesülés szerint puccsról nincs szó s az ostromállapot, amely csupán néhány kerületiben áll fenn, olyan intézke­dés, amely alkalmas arra, hogy a kormány minden felforgató törekvésnek elejét vegye. A Bratianu-kormány és Avarescu. Kolozsvár, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójá­tól.) Az az izgalom, mely a kivételes állapot újabb kihirdetését követte, már elült. Új dolog nem tör­tént, mert a határvárosokban a kivételes állapot a­­ rendes állapot. Amit a román kormány a külföld­i küldött sürgönyökben a kiragasztott plakátok­ban foglalt halálos fenyegetések okául, illetve ürü­gyéül elmond, azt idehaza azért nem hiszik el, mert igen jól tudják, hogy nem fenyegeti Romániát sem­miféle veszedelem sem belülről sem kívülről. Ellen­kezőleg, a helyzet kezd javulni és veszélyben csak a liberális kormány hatalma és helyzete van. A kor­mány — mint oly sokszor tette -­az ország sorsát a magáéval téveszti össze és tévedésbe ejti, illetve szeretné ejteni a népet is. A kormánynak igen kel­lemetlen az ellenzék megmozdulása és különösen az a mozgalom fáj neki, amelyet az erdélyi rmá­nok­­ indítottak meg Erdély autonómiája érdemben, amelyről a Pesti Hírlap már megemlékezett. A ro­mán kormány az ellenfeleit általánosságban le­kommunistázza és aki vele szembeszáll, az Moszkvá­ból pénzelt kommunista. Nem kell tehát hitelt adni azoknak a tenden­ciával terjesztett „félhivatalos forradalmi" híreknek. Romániában ez szokás és a kormány, amely vesz­tét érzi, plakátokkal ijesztgeti a népet, amelynek sokkal nagyobb gondot okoz az, hogy egész Románia kenyérinség előtt áll, sőt a főváros lakosságának kenyérellátása céljá­ból újból el kellett rendelni a gabonarekvi­rálásokat, mert a malmokban elfogyott a liszt. Ez a Bratianu-gaz­dálkodás az, ami az orszá­got a csődbe kergeti, nem pedig az orosz veszede­lem, meg a kommunista veszedelem. Ezért nő a nyugtalanság és ezért akar Erdély autonómiát. En­nek az autonómiamozgalomnak a letörése céljából tartott az elmúlt napokban a belügyminisztérium értekezletet az összes berendelt sziguranca-főnökök­kel, akiket elláttak utasításokkal. Felhívták a figyel- i Viráglegenda. írta: S­od­or Jjányló. Panaszosan, zúgva felüvöltött a tenger, jaj­gatva csattantak a sziklához ütődő hullámok és mil­lió cseppé forgácsolódva hullottak vissza... A szo­bába tompán, de gyászos borzalommal hatolt be a viznek vad zenéje. A homályos délutáni világítás­ban komoran, titokzatosan meredtek köröskörül a tárgyak. A török szolga elbóbiskolt a sarokban. A bujdosó bágyadt pillantással nézett végig a szobán. Galambosz feje ernyedten pihent a pár­nán, beteg teste megrándult, s alatta nyögni kezdett a rozoga ágy. A fehérhajú férfi hallgatta a távoli morajlást, fénytelen szeme keresett valamit, azután halk hangon megszólalt. Az öreg szolga felriadt: — Parancsolsz uram? A bujdosó ajka alig láthatóan megrebbent: — Ibolya ... egy marék ibolya ... — Mit kivánsz, uram? Kérdezte ámulva az öreg szolga. A férfi felsóhajtott: — Indulj... menj végig a nagy ösvényen, kanyarodj el a templomtorony mellett, menj, menj, amíg eljutsz a patakhoz... — Milyen patakról beszélsz ? A bujdosó, ü­gyet sem vetve rá, folytatta: — Menj át a kis hidon, a feszült mellett, to­vább a havasok irányába, a feh­ér­ csúcsok alatt, végtelen sötétzöld erdők mélyén ... ott, ott... — Allah legyen hozzád irgalmas, — mondta tompa rémülettel a szolga, — te nem tudod, uram, hogy mit beszélsz ... De a bujdosó ekkor' már lehunyta'szemét. .. A tenger mormolása mintha halkabbá lett volna. A férfi tévújtól évette álmait. — Nem ismered a határt?... A zágoni ha­tárt ... Az erdőt... Télen jönnek a medvék ... Nyáron vadméhek zsonganak az öreg tölgyek od­vában. És tavasszal. Eredj! Siess! Szedjél nekem ibolyát... Egy marék zágoni ibolyát..." A török szolga megcsóválta a fejét. Kim­ent a szobából, hogy elhívja az orvost. A gazdám beteg... Végét járja szegény ... A bujdosó magára maradt. A homály bizal­masan hozzásimult, révedező szemébe minth­a fény­sugár szökkent, volna. Merev arca is tolen­colai és valami rég kilobbant melegség futott á­ bizseregve testén ... Enyhe, légóra miatt futott végig a szobán. Rejtelmes, láthatatlan ibolyák illata áradt. Egyszer­re kű­s kéz simogatta meg a homlokát. A bujdosó ágya mellett fekete ruhában, ezüst hajjal ott ül­ egy fehér asszony ... — Néném! Édes néném! — ujjongott föl a bujdosó. — Isten hozta figyelmedet. Csakhogy el­jött hozzám... — Hát megismertél, öcsémuram! — Még sohasem láttam, édes néném. De rög­tön megismertem. Tudtam én ám jól, hogy egyszer, csak betoppan hozzám. Az ezüsthajú nagyasszony a férfi fölé hajolt és megcsókola homlokát. Ezután egy marék ibo­lyát hintett szét az­ ágyon. — Neked hoztam, — rebegte halkan. Holtan,­ ingyen, remegő orrcimpákkal szívta magáim a' bujdosó az illatot. Valami fényesség szi­várgott szeme, szögletébe. Gyenge hangon suttogta: m­.'Ibolya ... Ibolya ••9 t Ujabb erővel kitört a vihar. De a bujdosó nem ''hallotta az istenítéletet. Arcát a fehér asszony felé fordította... . i I i i

Next