Pesti Hírlap, 1924. december (46. évfolyam, 257-279. szám)

1924-12-25 / 276. szám

1924 december 25., csütörtök. PESTI ma LAP — Sajnos, ez csak most van így, néhány órán belül, — mondotta egyik mészáros — aztán egy évig megint pihenhetünk. Máma mindenki megereszti kissé az erszényét. Nagy kelendősége volt ma a gyönyörű szép bő­rös malacnak, amelynek 30.000 koronába került ki­lója. Ma mindenki csak a jobb minőségű húsokat kereste és nem nézett néhány ezer koronás árdiffe­renciára. A mészárosok dicséretére legyen mondva: egyetlen egy sem akadt közöttük, aki a hirtelen fel­támadt vásárló kedvet az árak konjunkturális eme­lésére használta volna fel. Semmi sem drágult a húspiacait. A halasok kimérő pultja előtt szinte verekedtek a vevők. Annyi szép halat régen nem láttunk egy ra­káson, mint itt mostan. Leginkább az élő pontyot vá­sárolta a türelmetlen közönség. Nem alkudott, nem ágált. Nem sokalta érte a­­40-45.000 koronát. Na­gyon sok szép harcsát is hoztak a halasok a kará­csonyi vásárra és 70.000 koronában szabták meg az árát. Az olcsóbb kárász már nem igen volt kelendő. A vadkereskedők is fe­vorunlak a rengeteg sok nyúzott nyullal és fácánnal. A közönség nagy tö­megben vásárolta a nyulat, amelynek 20.000 koro­nába került kilója. Ezen a néhány órán belül nagyon jól ment a tisztított baromfikke­reskedőknek­­ is. Különösen szíve­sen kereste a közönség a finom gyerge pa­árdot és a karácsonyi hizlalt pulykát, amelynek kilóját 30.000 koronán alul is adták. Csodák­ csodája. Ma alig volt néhány ácsorgó a községi árusító fülke amerikai húst mérő pultja előtt. T­gy látszik a pár ez­er koronás árdifferencia ma el­törpült Az emberek ma nem szívesen töltik az idejü­ket a meddő ácsorgással. Ma mindenkinek sietős a dolga Kisebb forgalom volt a tejtermékek köríti. Az árak itt sem változtak. A 90.000 koronás vajak és sajtok nagy tömege déltájban még eladatlanul fe­küdt az árusítók pultján. Fent a karzaton ahol a déligyümölcsöket árul­ják, szédületesen nagy volt a forgalom. A cekkeres és szatyros asszonyok ugy vették a narancsot, min­t­h­a­ legalább is ingyen adnák Nem is panaszkodtak ma a déligyümölc­sárusok Megelégedetten dörzsölte a kezeit az a narancsárus aki a Pesti Hírlap tegnapi számában húsz n­iliós veszteségről panaszkodott.­­ A közönség ma megemberelte magát, — mondotta széles mosolyra húzódó ábrázattal. — A közönség me nekibuzdul kissé. Tartsa meg az Isten a jó szokását A nagy folyam mentén végighúzódó fenyőfavá­sár résztvevői már korántsem dicsekedtek ilyen nagy forgalommal. Déltájban még rengeteg karácsonyfa volt eladatlan és a kisebb fákat már 10 000 koro­náért is szívesen adták. Hasonlóképen gyenge üzletről­­ panaszkodtak a Vámház­ téren a sátrakban árusító alkalmi játékke­reskedők is. Portékájuk nagy része megmaradt, pedig ma délelőtt már alkudni­­­s lehetett velük. * Nagyarányú érdeklődés a Budapesti Nemzetközi Vásár iránt. Nagyarányú érdeklődés nyilvánul meg úgy a külföldi, mint a belföldi vállalatok részéről az április 18 án megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásár iránt. A jelentkezések a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nemzetközi Vásár-osztályánál január 31-ig történnek. * A kisipari hitel megoldása. Értesülésünk szerint tegnap befejeződtek azok a tárgyalások, ame­lyeket Sladik János gróf, az IOKSz elnöke, a kisipari hitel ügyében folytatott az illetékes tényezőkkel. A tárgyalások eredményeiről ezt a felvilágosítást karnuk: I — Az iparosság helyzetét súlyosansá tette az a körülmény, hogy a Hiteléletbe egyáltalában nem volt bekapcsolva s többszörös biztosítékkal is csak nehe­zen, prágán, vagy pedig egyáltalában nem juthatott hitelhez. Méltányolva a kisipar helyzetét interven­cióra a Pénzintézeti Központ vállalkozott a kis­ipari hitelakció vissz­eszámítolási hitelalapjának biz­tosítására. A kölcsönök folyósításának feltételéül kö­tötte ki, hogy a kihelyezett hiteleket valamilyen biz­tosító intézet útján biztosítsák. A Pénzintézeti Köz­ponttal kötött megállapodás értelmében a P. K. jelen­tős összeget bocsát visszleszámítolási hitel formájá­ban az­­OKSz útján a kis-, közép- és kézműves ipa­rosság rendelkezésére. A jelzálog- és kézizálog fede­zettel biztosított kölcsönök 21,62 százalék, a nyílt köl­csönök pedig 23,30 százalékos kamat mellett kerülnek folyósításra. A I­. K. a Nemzeti Bank kamatlába felett 2 százalékkal (jelenleg 12 Vá, plusz 2), vagyis­­A 1A százalékért bocsátja a hitelt az IOKSz rendelke­zésére. E kamattételhez járul a biztosítónak fizetendő kamat, míg a fenmaradó 1 százalék az IOKSz.-nak jut, amely intézet az akcióval kapcsolatos összes ad­minisztratív teendőket: a kölcsönök megszavazását, folyósítását, a lejáratok nyilvántartását, a kölcsön­kérők hitelképességének megállapítását stb. minden külön költség felszámítása nélkül végzi. Amennyiben a tapasztalat azt bizonyítaná, hogy az IOKSz önkölt­ségei alacsonyabbak, úgy ezt a 11 százalékot azonnal le fogjuk szállítani. * Az ÁUr.m?asnrak különféle vagonokat bel­földi cégeknek bárbead. Bővebbet Andrássy­ út 751, TI. 29. * Drágítás. A gy­ujtókartell újra fölemelte az árakat. Kicsinyben egy doboz gyufa épen kétszer annyi lesz. Bécsben: 000,korona. Ezeket a korona ,,javításokat" a kormánynak kell megrendszabá­lyoznia. ÉRTÉKPIAC. A Magyar feem­eli líaok decenber 24-ik, hivatalos árfo­.vatria-Bécsi devizazárlat (középérték): Budapest 0.9680, Berlin 16920, Varsó 13610, Prága 2153, Belgrád 1072, Szó­fia 515, Bukarest 362, Milano 3088, Madrd 9800, Párizs 3835, Brüsszel 3540, Zürich 13780, London 334500, New­york 71060, Amsterdam 28760, Kopenhága 12470, Stock­holm 19070, Krisztiánia 10750 osztrák korona. Nemes­fémek: Egykoronás 6150 -6350, kétkoronás 12.800—12.700, forintos 16.500—17.000, ötkoronás 81.500 —32.500, ezüst 1500—1550, arany 50-50 500, tízkoronás 107.500, husz­.koronás 316—320.000, platina 210—220.000 korona * Zürichi devizazárlat: Budapest 0-0070, Párizs 2775, London 242£, Newyork 515 és ötnyolcad, Brüsszel 2565, Milánó 2203%, Amsterdam 2085, Berlin 122 vs. Bécs 0.0072..., Szófia 375, Prága 156234, Varsó 9914, Belg­íd (ISO, Bukarest 265 Centimes. Föl a karzatra ! Harminc évvel ezelőtt az a néhány száz ember, aki a tőzsde kötelékébe tartozott, azt sem tudta, h­ogy VnxitAb Pen, •ru DevlzrtU -»n i "p-Osztr korona 103 30 103 80 Becs . 103 30 103 80 Márka 1.' 290 1/440 Benin 17490'— 17500 -Szoko, 2204 -2124 — P'rága 2224 2.36'— Dinár 1­89 -119­­ -Belgrad 1109 — 1115 — Léva 530 -536 -Szófia 5­5 — 537 — Lei 3« -330 — Bukarest 37e — 380 — L­ensye, márk? . _ — Zarsc .... -r- — Lira . . 3103 -3,33 ~1 Mi­lánc 3, 28 1. 4_ Francia Iráni: 3/54 — 3­­7-1 -Párizs 3954-3974 — Belga frank 3625 -3,53 -Brüssze 3655 — 3673 -­Svájci nank 14150 — 14290 -Zürich 112'_0 -1 320 — Ar...Oi­lan* 31100 31701. — London : 3150'0 3470'0 Dollár 72925 — 736.5 Newyork 73475 -73855 — Hollandi torim 2)375 — 2)625 — Amsterdam 2)675 -2)325 -Din korona 0763 -12895 -1-Kopenhága 12965 -13035 — Svéd­ korona 19555 — 11705 — Stockholm 1)805 — 12905 — Norvég korona 12840 — 11000 — "Crisztiánia 1'040 — 11100 — •­if legjobb minőségben - A 18588 I laph­ató-javith­ate Neumann, Nagymező-utca 50. (Dessewffy-u. sarok) 17 | Jjjjjjjjjj^i^llijjj H11 Í N I | H 111 N | [ I J I P U f i; f I [ 11 IJJJ-IIJJIJJJIJ-LÍILL5 IJ^J^II^JJJJJJIIIJJJJJIJ^ ^ Jókai~ emíékkömjji Hákosi Jenő előszavával Szerkesztette: Tiórösi Tienrih. 77 Jókai ~ imnemégek I I­­ Főbb cikkei: Herczeg Ferenc: Mese-Komárom. Sziklay János: Jókai Mór élete. Sikabonyi Antal: A gyermek Jókai. Móra István: Jókai a szabadságharcban. Gárdonyi Albert: Jókai és a főváros. Gyulai Ágost: Jókai a mesemondó Zsigmond Ferenc: Jókai humora. Pintér Jenő: Jókai mint drámaíró. Gaal Mózes: Jókai a nemzetnevelő. Révay M. János: Jókai hatásának titka. Tábori Kornél: Jókai a külföldön. Havas István: Prologus (vers) Ifj. Wlassics Gyula: Mondj mesét. Jókai (vers). Körösi Henrik: Jókai pályája (ünnepi beszéd). Jókai Mór: Anna keserve (vers). Jókai Mór: Rég, dal, régi dal . . (vers.). Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? Spinre al­kalmazta Sas Ede (egy felvonásos színdarab). Mikszáth Kálmán:­­Tók­ai Mór, a komáromi fa, ki a világot hódította meg (verses életrajz). Jókai Mór: A brit költő szerelme. Melodráma Liszt Ferenc, zenéjével (A v..s és kótája.­ Jókai kalendárium. Szép íllusztrációkkal. Jókai Mór. Jóka­ié Laborfalvi Róza, A komáromi szülőház, A kom­­ár­omi kollégium képe, Jókai szob­rának képe stb. Ti legszebb ünn.eps a Ján a éh. Tira 35.000 korona, Megrendelhető Légrády nyomda és könyv- Sp kiadó r.-t.-nál, (V. Vilmos császár-ut 78. f •­ liiiiiiiiiEiiiiiiinTrinMiii­iiiiiiiiiiiiinfiiiutMrriTiiiiiinTfiiliiiiiiiiiiiiiiiiii­iiiiiniTm^^ 1 a tanács b­éke-korba ülést szokott tartani. Nem is mutatkozott érdeklődés e tanácskozások iránt és csak amikor itt a P. 11.-ban kezdtünk beszámolni a kon­ferenciákról, nyilvánult meg az az óhaj, hogy a börze vezetősége tegyen közzé kommünikét plenáris ülé­seiről. Kornfeld Zsigmond eleinte ne­m­ akart­ ilyen hírszolgálatról tudni. A tőzsde nagynevű elnöke úgy viselkedett a börze közönségével szemben, mintha ez kenyéradója volna és ezért túlfinomult tapintatossá­gával azt találta, hogy nem illendő, Int a tőzsdetagok az újságok útján értesülnek valamely határozatról, hanem ezt első­sorban a tőzsdeteremben kell — hir­detmény útján — közzétenni. Ám szinte izoláltan ma­radt ez ósdinak mondott fölfogásával és csakhamar A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE JEGYZÉSEI (EZRESEKBEN) 1924. DECEMBER 24-ÉN. clOtO zárlat 40 27 55­­60 ,39 29 65 ,5 60 13 1­3 13 235 21 40 74 21 69 22 20 22 6­3 9-5 31 171 1225 0O bankok üZOISO i r t o i g .8 -60 * 20 Angol-Magy­aiti. trust., Bosny.-Agr. Földh.-b.­ii) 260 -Hazai bank Hermes . Herm.-Szláv. 64­5 Hung Bank Lloyd Bank M. Agrár . M. Alt Bank 13 M.-Amerikai­­ 3 Magy. Hitel. .25 M.Á.Ing. (10) 245 27 57 265 150 29 67 1-2 ilb 20 .2 . 75 -21 -69 -22 -20 -102 15 110 185 3495­­ 3501 190 375 104 M.­Cs. ipar. M. Forgalmi. M. Jelzálog M. K Hit. M. Leszám M.-Ném. (20. Magy.-Olasz, f.i. T. jelz. ) M. Vár Bank Mercur Nemzeti Osztó Hite. P. Ker.151. 1240 Wien Bankv Takarékok 34-5 delvárosi 35 6-6 6.­Lipótv.­­ 22 •3 9-2 • 34 170 9 32 1570 . 34 116 Zstrá a m 4­ • 37 ,.75 149 29 64-2 2 5 60 13 1-2 -24 245 5 2 40 74 21 5 70 22 2 0 22 6­3 32 170 126C 114 eeg.Főv.(10) 108­­Kőbányai . - -M. Által.(10, 135 - 129 Moktár (10) 190 193 1 Hazai (1):3510 3670 Törekvés 4-1 4 Biztosítóit .. M. Oszt.(1)8750 9000 Ponciére (10) 215 205 Magv.-Francis - -VI. lésbiztos - - -34 7 •14 15 ,32 ,93 160C 4 8570 205 400 105 Malmok 63 traet-mai (10) - - -noza zárta szélső r fű v IS8 típrs.-Misk. 200 - 197 44-5 Concordiat­C) 45 - 44 105 143 31 73 122 278 58 Záró a m 199 45 1. Békéscs. Budapesti . I. T.-Szt.-M.. Gizella .. Gyula. . Hungária Király ....­­P. Vikt.(10). Transdan. 153 -66 -130 -30 --180 -63 -149 152 - 65 - 130 - 30 - 280 58 55 Bányák, te­agyárak 19 Asz., és kátr. 1 19 415 Bauxitírt.(1))410 - 425 420 1375 Beocsini --1350 103 Borsodi ... 109 - 114 110 50 B.­Szentlőr. --52 13 Csepeli épít.. 14 -13 95 E. Cement 90 - 99 95 Északmagy.. --230 E. Szászvári. 350 - 340 345 420 F. Kohó .. 445 - 435 430 27­5 Istvántégla.. --27 120 Kób GSztégla -120­ ­70 K. Dräsche . 175 - 180 175 2275 Magriez. (5). 2300 -2325 230C 66 M. Asphalt 66 3250 M.A.Kosz.(10)3350 5290 3340 . M. Kirámia 88 -18 26 Móri szén .. 28 - -30 28­5 112 N.­Bát. (10). 115 - 118 116 566 Salgó 570 - 583 675 155 Vikki --155 965 Urikány (10) 970 - 980 •?7.0 Nyomdák 105 Athen. 110-103 - 100 107 5 Fővárosi ... t -c 64 Franklin ... . -1­ 4 36 37 - 38 37 7-5 Kunossy. ... 7-5 -7-5 86 Pallas 87 - 90 88 56 Révai .... 54 -54 63 Rigier 63 -62 3-3 Stefansum . 3-5 4 3* 6 3'5 Ujságüzem 3-5 • 3 3 2-i.lÓZQ zárla i 113 9 3-5 12 215 67 1110 145 3335 1585 53 60 135 44 40 143 20 26 210 160 154 21-7 28 22-5 170 20 62 1-4 142 58 7 57-5 38 63 20 62 18 izelsó £óro s r f o , v a ni Vasipar üradi wag.. 1l7 - 114 116 Coburg ... - - 49-2 Corvinvasönt­­. '5 - - 4 Cs.iky 12 - - 12 i. Gazd. Gép. 210 230 225 Fábián 22 - 68 71 Fegyv.-gy.(5)1260 Franki 140 G.-Dan.15) .3375 "•Vili. .5­ ,1600 3­­49 142 20 24 Kistarcsai Győrffy­ V­.. Hofherr Kaszab ... Kissling ... Kühne Láng Lipták.. .. Mág Magyar acél. 220 M.­Belga M. fém- és 1. 158 • M.Mérleg 21­7­­M. Motor M. Ólom... 22 M. Rézh. Ch. M. Vegyipar M. vaggon Rex Lloyd Rimamur F.oessemann Rothmüller Schlick Schuller .... Teudloff . .. Unitasautom Vulkán gép Wörner 1175 1250 - 145 3530 3520 1700 1675 51 52-5 - 60 - 135 44 48 40 143-5 143 19 20 25 25 235 230 165 164 162 22-5 22 - 29 22-7 22-5 - 175 20 62 1-4 144 - 155 154 - - - 58 - - - 7 57-5 57 - 38 - 63 - 21 70 17 65 - 62 1-5 - 1-2 6 -21 -70 -20 -72 Faipar­i Alt. la Mercur 2-4 -27 Cserző .... - -1-9 Dunaharaszti 2 -19 Fornér... 20-790 Guttmann 820 -105 Hazai 110 -2 2-3 - 27 - 1-9 24 23 820 - 108 P­lózo zárla 8 -15-5 10 49 13-5 35 9 510 2 5 550 95 70 2250­­-3 52-5 160 Szélso Ur­soly Honi 8 -Korosb. (101 15-5 - -tíro.,berget 11-7 — Sigmumdff '-­^.á.tat.(Hit. - - -m­­agy.-Ames. — -.1 Lloyd - - -Malomsok­. - -Nemzeti la Lichtig .... ŕ la(10) Rézbánya. . Vilavór­iai Thér Nasici (20) V iktiria labd­ai Zára a m t 15-5 11 48 13-5 515 - 520 2-6 -565 - 558 71 - -.2310 -2390 2 5 - -52 - 56 160 - -12 ^ 6 565 95 71 2375 2-5­­4 161 l£özl»kedés 55 64 150 Adria Kozuti Város' Sur 56*5 Délivasut 2c 5 206 116 163 465 160 536 2630 418 194 2425 60 - -67 - -157 - 140 55-2­­ 57 ..i F.T.R. (10) 280 Levanta . . 212-207 Miskolci Nova •O.M Államv. Breszt 120 167 -163-5 167 455 -­472 470 170 - 166 167 Cukorgyárak Jélcuk­or .. . - 1945 Horv. cu­. ir­­ • .1. cukor (5):2675 -2740 2675 •rez.Georg.(10)424 438 435­­/ez. cuk. (10) 205 • 210 208 tu­nmer 240. 2480 24 10 £ leimisser vállalatok 39-5 Izmasz szai 41 - 42 4­ -7 Halkeresk. - - - 3 7 21-2 Óceán 23-5 - 23 23 28 Püspöki • 23 - - 23 £ Jozo tárlat 35 lokaji . - -/Hiány: w-23130 u r t n 50 • Záró y a m - 36 53 -42 Gáz* és villamossági vállalatok 13 .. Jazuz.lH -80 Alt.Legsissz -40 igy. Izzo 1-9 iust hzi . 113. .r. Giuizzc 79 89 ^23-ne­va 13 -560 c50 -l-v 1130 80 13 - -60 86 -75 2-1 1160 1150 - -0 tlOZu wZ6l:-0 Záru zárla a r i o i y a ni 139 i.r.spod.tlO) (32 . 138 151 L /9 Flóra . 83 -83 36 •tv 1. i*látrány ,55 150 ISO I 35 eseti 38 -36 39 I­c Klein 5-7 -6 4-7 1 44 Klotild . . 44 -­ 44 ! 5 .szénkör.ég .. 5­ 7 --5-3­­ 49 Szikra 52 -54-5 53 1 36 Török L­óc­­ 30 -Vander .. 32 -31 31 ! vállalatok 4-6 Jaroti 2-1 -370 l.M.R-serd.) 315 -250 l.ism. szesz . -33 rőv. sör .. 39 -222 Jschw­indt (IC )225 -"sirálysör . 75 -­v.pol. sör . -57 Krausz szesz 58 -18-5 Pannon­ia sör 19 --Tamesi sör - -2-7 370 222 62 2-6 170 250 39­­24 75 650 61 1,9 175 Szállodák és gyógyfürdök 4-0 csfas 39-5 - 40-5 40-5 3600 Humgária ... - - - 3600 - :o/ai-szilli 190 - -75 k­is varzsi 80 - 83 80 ti Lukácsi ... 11 textillpapi vállalatok 47 i.M.Gyapjú 47 - 51 50 40 i.M.Szíviköt. • - 40 178 Goldberger 195 - 185 190 - Győri tert­l 28 - 30 30 175 Juta . - - - 175 111 Karton . 112-5 - 115­­14 54 ..1. Kender 52 54 4 205 M. Pa.mut 175 288 185 455 -lzeg.Kend.il 460 46( Vegyipar) vállalatok 9 Chinoin 9-5 - 10 9-5 100 Danica 1C5 - 105 12 Diana 12 - 12'5 12-5 Külünféle vállalatok --.irdi _ 16 1 80 nem 85 78 84 . 100 igöri Bet.. ' 99 -_ ,9 i 415 .rassi, 425 -435 433­­­0 Corvin 7 -_ ^ , 16-5 3orcgi gum-18-5 -16-5 18 5 53 funknt. sert. . -115 .M.Betyöm 120 -na 'j 41 i.M.Pajjk­ . 41 -, 333 1 -elten 1310 -1275 130. 1 i-Cábslgyár I 2 királyauti 2 -_ , 1­­­25 i.N.Mezö.(10)125 140 138 . ,35 l.Östsrm.1 10)243 -_ 248 1­273 1. Rusgy. 286 -274 284 1 252 I. Vasuttl. 21 5 . J. 2.5 _ u­rosi petr. - -_ _ 'j ly intsrrexim 2l . 22 22 il 106 3iai művek 106 -108 106 45 .tar­­ism .. 50 -_ 13 130 Telefon ... 130 -135 il --zom­.(Vm)M. - -4)5­­ 1 -5 -Páli üveg 13 -12 13 tozsden Tozsdenaptár fizik­i H K .Sz.Cs.P­eic. Dec. Dec De-, {an. lan. lan. lan. |ar. 15 16 17 18 15 — p. 22 23 24 l>, 29 30 31 Cs. "2 - Cs. 5 _ 7 s 9 _ Cs. 12 13 14 15 16 - Cs. 19 20 21 22 23 26 27 28 29 30 Jan. ]an. jan Jan lan. jan. C-. Feb. Cs. Feb.

Next