Pesti Hírlap, 1925. július (47. évfolyam, 144-170. szám)
1925-07-01 / 144. szám
1925 július 1., szerda, védi. Német tolmácsként a bíróság dr. Gruber Károly ügyvédet idézte meg. A tárgyalás megnyitása után Denk elnök maga elé szólítja a vádlottakat. — A neve, ugyebár, Léderer Gusztávné? — kérdezi az elnök. — Beszél-e annyira magyarul, hogy amit mondok megérti? — Nagyon keveset tudni magyarul, — szól Lédererné, egészen a birói emelvény elé állva. — Amennyiben nem értené meg a kérdéseimet, beszélhet németül is, mert a tolmács úr majd mindent lefordít. Ameddig azonban erre nincs szükség, addig a lehetőséghez képest igyekezzen magyarul beszélni. Bemondja azután személyi adatait Lédererné. Leánykori neve Schwarze Mária, harminckét éves, római katholikus vallású, férjezett, csendőrtiszt felesége, négy elemit végzett, büntetve nem volt. Léderer Sándor áll azután a birói emelvény elé, hogy jegyzőkönyvbe diktálja személyi adatait. Az elnök az iratokból megállapítja, hogy Léderer Sándor foglalkozása banktisztviselő, de jelenleg állás nélkül van, mert ebből az ügyből kifolyólag elbocsátották. — Tanuként megidéztem a mai nap déli tizenkét órájára Léderer Gusztávot, — mondja az elnök. — Figyelmeztetem a hallgatóságot, hogy maradjon csendben, — szól azután — és ne adjon okot arra, hogy kényszerítő, vagy büntető rendszabályt kelljen alkalmazni, „mint tettestársat . . . mint felbujtó bűnrészest . . . mint tettestársat ..." Az elnök leülteti a börtönőröket és a birói pódium előtt csak a két vádlott marad. Felolvassa az elnök az ügyészség vádiratát és a vádhatározatot. Léderer Gusztávnét egyrendbeli csalás bűntettében mint tettestársat, egyrendbeli gyilkosság bűntettében mint felbujtó bűnrészest és egyrendbeli lopás bűntettében mint tettestársat vádolja az ügyészség. Léderer Sándor ellen egyrendbeli bűnpártolás vétsége címén folyik az eljárás. Léderer Sándort kiküldi azután az elnök a teremből és egyedül az asszony áll már csak a magas birói pódium előtt. — Megértette a vádat? — kérdezi az elnök. Válasz helyett az asszony kéri, hogy fordítsák le neki a vádiratot németre. Dr. Gruber Károly tolmács szó szerint lefordítja a terjedelmes vádiratot. Amikor végez a tolmács, az elnök ismét megkérdezi, hogy bűnösnek érzi-e magát. Lédererné csak annyiban érzi magát bűnösnek, hogy nem akadályozta meg a gyilkosságot. — Nem érzem magam bűnösnek, — válaszolja halk hangon Lédererné németül. — Legfeljebb annyiban vagyok bűnös, hogy megakadályozhattam volna a bűncselekményt, de nem akadályoztam meg. Kis szünetet tart Lédererné, megvárja, míg a tolmács lefordítja szavait és azután alig hallható hangon folytatja vallomását: • — A külföldi villájáról én nem tudok semmit, a dollárbeváltásról sem. Lédererné vallomása közben az esküdtek üresen álló padsorába két katonatiszt ül le. Az egyik dr. Apáthy Jenő ezredes-hadbiró, aki Léderer Gusztáv katonai főtárgyalásának volt a tárgyalásvezetője, a másik dr. Krantz Dezső őrnagy-hadbiró ügyész, aki Léderer Gusztáv ellen a vádat képviselte. Részletes vallomás az együttes tőzsdézésről. Lédererné nem egy meghatározott időtől kezdve mondja el vallomását, hanem ahogy magának előre elkészítette, különböző epizódokat kezd elmesélni. Kodelka külföldi villájáról, a dollár beváltásáról kezd először beszélni, azután hirtelen áttér arra, hogy Kodelka hetven milliót adott nekik. — Én visszaadtam neki a pénzt, — mondja Lédererné. Nekem volt pénzem, és nem kellett az ő pénze. Tisztességes embernek ismertem Kodelkát, hát üzletet akartam vele kötni. Együtt tőzsdéztünk és az ő ajánlatára vásároltam a papírokat. Már két évvel ezelőtt kezdtünk játszani és 1924 karácsonyáig tartott ez a tőzsdézés, amikor Kodelka azt mondta, hogy most már el szeretne számolni velem. Karácsonykor azután el is számoltunk a tőzsdeüzletekkel. Kodelka udvarolni kezd. — Három héttel karácsony előtt nagymosás volt nálunk. A nehéz munkát egyedül végeztem. Ekkorlátogatóba jött hozzánk Kodelka. Az uram Gyöngyösön volt. Úgy kezdte Kodelka, hogy én úrinő, nagyságos asszony létemre, hogyan végezhetek ilyen durva munkát. Rettenetes, hogy olyan férjem van, aki ezt nekem megengedi. Az volt a válaszom Kodelkának, hogy szívesen dolgozom a férjemért, különben is dolgozni nem szégyen. — Aztán megint feljött hozzám Kodelka egy szombati napon és egy csomag húst hozott. Én kikértem ezt magamnak. Kodelka kedveskedve válaszolta, hogy engedjem meg, hogy átadhassa a csomagot, mert hiszen, akit ő szeret, annak mindig ajándékot szokott hozni. — Egy alkalommal, — folytatja Lédererné — Kodelka megint azzal állt elibém, hogy milyen életem is van nekem, milyen az asszonyi sorsom, az uram nem törődik velem, állandóan vidéken tartózkodik, ha pedig idehaza van, a sport az első neki, nem pedig a felesége. — Én nagyon szeretem az uramat, — válaszoltam Kodelkának, — különben is jobb, ha sportol, mint ha kocsmázna és lumpolna. És ezután beszélt mindenféléről össze-vissza előttem Kodelka. Figyelmeztettem, hogy ne beszéljen ilyeneket, mert ha az uram ezt megtudja, akkor lelövi, mert ő olyan ember. — Pár nap múlva haza is érkezett az uram Gyöngyösről, de nem említettem neki ezeket a dolgokat, mert nem akartam Gusztit ezekkel molesztálni. Egy este megint eljött Kodelka és sokat beszélt mindenféléről Tizenegy óra körül felszólítottam, hogy most már távozzon, mert egyedül vagyok idehaza. Megelőzőleg éjfél utáni kettőig maradt nálam és beszélt mindenféle üzletekről. Kodelka házassági ajánlatot tesz. — Mikor látta egy ízben Kodelka, hogy egyedül vagyok, azt az ajánlatot tette, hogy váljak el az uramtól. Én nem akartam erre felelni, de addig beszélt, amíg végre kénytelen voltam neki kitérő választ adni. Egy alkalommal azt mondottam az uramnak, hogy Kodelka említette nekem, hogy jó dolgom lenne, ha hozzá mennék feleségül. Erre a férjem vállat vont. — Azt mondta más alkalommal ismét Kodelka, hogy én nem vagyok olyan asszony, mint a többi, mire én azt feleltem, hogy de ő olyan, mint a többi férfi és én ezért nem mennék hozzá feleségül. Kodelka azt válaszolta, hogy ő nem olyan, mint a többi férfi, én nem ismerem őt és ezért nem mondhatok róla véleményt. Ettől a perctől fogva Kodelka többizben adott nekem kisebb-nagyobb összegeket. — Azután Kodelka arról kezdett beszélni, hogy olyan üzletfelei vannak, akiknél rettenetes pénzeket lehetne keresni. Kapcsolódjunk bele az üzletbe mi is, mondotta Kodelka. Erre én azt feleltem, hogy nem tudok üzletbe belekapcsolódni, mert nincs pénzem. ő ajánlatot tett, hogy adna nagyobb összeget, mire azt válaszoltam, hogy a pénzt csak akkor fogadom el, ha ő a nálunk lévő értékpapírokat fedezetül elfogadja. Tizennégy nap múlva hazajött az uram és ekkor Kodelka említette neki, hogy ajánlja őt a Pálffy-laktanyába hússzállítás végett. Én azt hittem, hogy Kodelka udvarlása csak azt célozza, hogy összeköttetéseink révén a katonaságnál valami szállítási üzletet nyerhessen. Másnap említette a férjem, hogy nem érdemes a Pálffy-laktanyába húst szállítani. Ellenben a jövőben lesz egy nagyobb szállítás, ezt megszerzi Kodelkának. Kodelka a férinek pénzt ajánl, az asszonyt a Bristolba invitálja. — Mikor erről szó volt, Kodelka éjjel tizenkettőig maradt nálunk. Ismételten szóbahozta, hogy én milyen rosszul élek, én azonban nem reagáltam a megjegyzésre. A férjemnek említette, hogyha parancsol pénzt, szívesen ad rendelkezésére. Ugyanezen alkalommal félrehívott engem az előszobában és azt mondotta, hogy menjek el vele másnap délután a Bristol-kávéházba. Azt válaszoltam, hogy » A.& eleven végrendelet. Rider H. Haggard. 26) Egyszer az egyik, akit csak igen felületesen ismert, hozzárohant és kezébe nyomta egy ügy iratait, azzal, hogy nemsokára arra kerül a sor és hogy „nagyon rendes kis dolog". Alig olvasta át szegény James az iratokat, máris rákerült a sor s elég annyit mondanunk, hogy végül is a bíró erősen ránézett pápaszemén keresztül s azt mondotta, hogy „nem tud eléggé csodálkozni azon, hogy akadhat olyan tanult ügyvéd, ki nem restelli a biróság idejét ilyesmivel fecsérelni". — Persze, James kollégája nem akarta fecsérelni s ezért sózta az ő nyakába, — természetesen megtartva magának a tiszteletdíjat. Eustace gyakran hallotta Jamest, amint lakásukon a végrendeletekről tartott előadást kettőjüknek s ezért természetes, hogy tanácstalan helyzetében egyenesen hozzá fordult. Tudván Pump Courtbeli irodájának is a címét, oda sietett és egy egészen fiatal fiú csakhamar be is bocsátotta, aki úgy látszik, az írnok felelősségteljes állását töltötte be Mr. James Short és néhány más tudós úr mellett, akiknek a neve szintén ott állott az ajtón. Ez a fiú olyan éles tekintettel nézte végig az ajtón belépő Eustacet, aminő az ő korában egészen szokatlan volt, úgy, hogy Eustace valósággal megijedt tőle. Ez a tekintet eleinte csupa reménykedés, később pedig lemondó kétségbeesés volt. A fiú azt hitte, hogy Eustace személyében ügyfél lépi át a felek által még soha nem taposott küszöböt. Ezért látszott szemeiben először a remény, azután a lemondás. Eustace nyomában nem jött egy solicitor írnoka sem. Tehát nem lehetett kliens. Mr. Short as, ajtótól jobbra eső szobában ült. Eustace kopogott az ajtón, majd belépett egy akkora csupasz szobácskába, mint egy középfajta cselédszoba. Volt benne egy íróasztal, három szék(az egyik nádfonatú), egy könyvszekrény, benne néhány tucat jogi könyv és régi jogi folyóiratok, valamint egy széles ablakpárkány, melynek épen a közepén régi, avult iratcsomó feküdt. Mr. James Short alacsony, erős, feketeszemű, fasorrú fiatalember volt, kinek feje időnek előtte megkopaszodott. Ez a kopaszság volt az egyetlen ismertetőjel John és James között, ami elég szerencsés körülmény, de mégsem sokat használt azokkal az ismerősökkel szemben, akik az utcán találkoztak velük, hol fejükön volt a kalapjuk. Eustace belépésekor Mr. Short épen a jogi szaklapnak legkevésbbé sem mondható „Sporting Times" tanulmányozásába volt elmerülve, melyet azonban érthetetlen szégyenkezéssel gyorsan az asztal alá sülyesztett, annak helyét egy hirtelen előkapott törvénykönyvvel pótolva. — Semmi baj, öreg fiú, — nyugtatta meg Eustace, kinek szemeit nem kerülte ki ez a gyors mozdulat, — ne ijedj meg, csak én vagyok. — Úgy, — mondotta Mr. James Short, miután kezet fogtak egymással, — látod, azt hittem, valami ügyfél, mert az mindig lehetséges, bár sohasem valószínű s az ember készen kell, hogy álljon minden lehetőségre. — Természetesen, öregem, — felelte Eustace, — de tudd meg, hogy ezúttal én is kliens vagyok,... még pedig kövér, mert két millió fontról van szó, a nagybátyám vagyonáról. Egy másik végrendelet is van és most a tanácsodat szeretném hallani. Mr. Short valósággal kiugrott lelkesedésében székéből, azonban valami ismét eszébe jutott, úgy, hogy visszaült. — Kedves barátom, — felelte, — sajnálom, de nem hallgathatlak meg. — Ugyan! — ijedt meg Eustace. — Hogy érted ezt? — Úgy, hogy nincs veled egy solicitors a testületnek, — amelyhez tartozni szerencsém van — tagjai nem tárgyalhatnak olyan féllel, akinek nincs solicitorja. — Az ördög vigye el az illemszabályaitokat! — Kedves barátom, ha mint barátom jöttél hozzám, nagyon örülök, ha jogi tanácsot adhatok neked a hagyatéki ügyekben, amelyekről, dicsekvés nélkül mondhatom, tudok valamit. De te magad mondtad, hogy mint kliens jöttél s ilyen esetekben a személyes barátság háttérbe szorul és a hivatalos kötelesség foglalja el a helyét. Ilyen körülmények között beláthatod, hogy jelenleg elsősorban hivatásom szabályai irányadók, melyek annak kijelentésére kényszerítenek, hogy a legnagyobb mértékben helytelen és megengedhetetlen volna téged anélkül meghallgatnom, hogy kellően képesített solicitor lenne veled. — Egeknek Ura! — kiáltott fel Eustace, — sohasem hittem volna, hogy ilyen vaskalapos légy; azt gondoltam, hogy talán örülni is fogsz a dolognak. — Persze, persze! Gyakorlatom jelenlegi állása mellett — s ezzel az egyetlen iratcsomóra pillantott — elhiheted, hogy nem szabadkozom a munkától. Engedd meg azt tanácsolnom, hogy keresd fel John testvéremet. Úgy hiszem, ez időszerint nincs túlságosan sok dolga, tehát valószínűnek tartom, hogy beszélhetsz vele. Sőt, azt is merem mondani, hogy mindjárt kitűzhetem ide a vele együtt való tárgyalást,... mondjuk, egy óra múlva. Megállj csak, rögtön megkérdezzük az írnokomat. Róbert! A fiú megjelent. — Azt hiszem, ma délelőttre nincs tárgyalásunk kitűzve? — Nincs, uram, — válaszolta Róbert komoly arccal. — Egy pillanatra bocsánatot kérek, meg fogom nézni a könyvben. — Eltűnt s egy pillanat múlva azza a hirrel tért vissza, hogy Mr. Short ideje a mai napon egyáltalán nincs lefoglalva. — Nagyon helyes, — mondotta Mr. Short. — Akkor írja pontosan két órára Mr. John Shortot és Mr. Meesont. — Igenis, uram, — felelte az írnok s kiment, hogy a szokatlan feladatot végrehajtsa. Ahogy Eustace eltávozott James barristertől John Willicitord Róbert ismét behivatott s gazdája felküldöttje a következő emeletre bizonyos PESTI HÍRLAP .