Pesti Hírlap, 1925. augusztus (47. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-13 / 181. szám

1U20. augustDg írs. csütörtök rtan­ H'K Lin 7 A VILÁGPOLITIKA KOMÉDIÁJA. Irta: HEGEDŰS LÓRÁNT. Hej, ha mi magyarok még egyszer jól kikacaghatnék magunkat! Mert senki oly jó­ízót kacagni nem tud, mint a magyar. A bu­boskemencénél, vagy csibukszó mellett meg­hallgatni egy jó adomát, ahol azonban min­dennek jól kell végződnie, úgy a lelkéig nyilas­lik a nevetés a magyarnak, hogy a vékonya is fáj bele. Megtörli a szemét utána és jobbra­balra megpödri a bajuszát. De hát mi nem igen fogunk már ilyen jót kacagni. Úgy lát­szik, elmúlt az ideje. Mennél közelebbre né­zünk, annál megáporodottabb a kedvünk s ha nevetni akarunk, igen messzire kell tekin­tenünk. Mert ne higyjük ám azt, hogy nincs nevetnivaló, ez a vén bolond igric, akit világ­történetnek hívnak, most is rázza csörgősap­káját és veti bukfenceit, csakhogy nem nekünk, hanem igen messze tőlünk. Ott, a láthatár legszélén még találunk valami nevetnivalót. Karácsony óta enyhülök a marokkói hí­reken. Mikor a rifek elkezdték Spanyolorszá­got szorongatni a spanyol Marokkóban, na­gyon gyanús volt énnekem, hogy a vörös szik­lákból és datolyapálmákról hogyan szedik a kabilok gépfegyvereiket és gyorstüzelő ágyúi­kat. A francia parlamentben két képviselő­ be­szélt és azt mondotta, hogy francia tőkések adták a kabilok kezébe a fegyvert, hogy a spanyolokat kiszorítván, az ottani vasércbá­nyák francia kézre kerüljenek. A lelkük rajta, hogy igaz-e. Az bizonyos, hogy a spanyolokat sikerült egész a tengerpartig nyomni s akkor nem is egy francia lapban olvastam, hogy ha esetleg a spanyolok nem tudnák tartani ma­gukat Marokkó nyugati részén, Franciaország hajlandó lesz átvenni Marokkó ezen részének protektorátusát is. A különös műveletnek ered­ménye az volt, hogy Abd el Krím barátunk elszedte a spanyolok repülőgépeit, ágyúit, pus­káit és ahelyett, hogy megelégedett volna, eszébe jutott, hogy ezzel most nekimegy a fran­ciáknak. Következett tehát a marokkói vígjá­ték második felvonása: a spanyoloktól elhódí­tott fegyverekkel megtámadott francia Ma­rokkó veszedelembe került. Franciaország nem volt rest és miután a szultán Fezben párizsi­­frankokban kapja a fizetését, azonnal felszó­lította a szultánt, hogy vonuljon a lázadók ellen. A szultán meg is tartotta szavát, először kibocsátott egy k­ádét, azután pedig Abd el Krim 150.000 embere ellen kivonult 150, mondd egyszázötven katonával. A bölcs öreg a nul­lákat otthonhagyta. (Ha amerikai újságíró lennék, ezt a következő cím alatt közölném: „Relativitási elmélet Marokkóban, vagy hova lettek a nullák.") Miután a kabilok a százötven embertől nem ijedtek meg, most már ott va­gyunk, hogy Franciaország a békét hirdetvén, tekintélyes csapatot volt kénytelen talpraállí­tani és nem akarom ugyan német barátaimat megbántani, de azt hiszem, hogy a marokkói csapatok még mindig Essenben volnának, hogy­ha nem lett volna rájuk égető szükség a forró sivatagban. Azt kérdezhetné valaki: Hol van Franciaország nagy szövetségese, Anglia? Anglia először kijelentette, hogy őt a dolog nem érdekli, másodszor Gibraltárban meg­szállta Tangert az afrikai parton, nem azért, mintha hódítani akarna, hanem, mint olvas­tam, rendőri biztonság szempontjából. A tan­geriek várhatják, míg ezek a rendőrök onnét el fognak tűnni. A világtörténet nagy komédiája tovább is folytatja játékait Egyiptomban. Miután Ang­lia a világháborúban kénytelen volt nagyon megfejni gyarmatait, most a gyarmatai fejik meg Angliát és Egyiptomot királysággá kel­lett tenni. A király mellé ültettek egy szirdart­­A szirdar nagyon különös hivatal, ő az angol főméltóság, akinek koronként meg kell öletni magát Valahányszor megölik, megmozdul a brit oroszlán és a karmait megérzi Afrika. A többséggel bíró kormánynak, amelyet a fran­cia lapok támogattak (mivelhogy Franciaor­szág szövetségese Angliának), rögtöni eltávolí­tását, 2. a gyilkosok megbüntetését, 3. egy fél­millió font fizetését De most jött a java, a Nilan vizének egy­ része Szudánba vezettetik le, mert ott vannak az angol gyapotültetvé­nyek. A szirdai halála után a londoni gyapot­tőzsde nagy hallás­­t mutatott. Egyiptomról többet nem szólok. Protekció útján biztos ki­látásom van arra, hogy a Pesti Hírlap egyik legközelebbi számában az egész világsajtót megelőzve, interjút közölhetek Tutankamen­nel. Először fog megtörténni, hogy egy négy­ezer esztendős király nyilatkozik hazájának egész múltjáról és jövőjéről. Még csak kis technikai nehézségeket kell legyőznöm,­­ mert jelenleg Tutankamen, a Nap fia, a kairói mú­zeum egy üvegszekrényébe van bezárva, én pedig a Zugligetben vagyok. Remélem azon­ban, hogy protekcióm lehetővé teszi az audien­ciát, melyről pontosan be fogok számolni. Nézzük csak tovább a mi nagy bohócunk bukfenceit. Valaha a közjogban ezt a szót ta­nultuk, hogy „kapcsolt részek" és alatta Hor­vát-Szlavon-Dalmátországokat értettük. Hor­vát-Szlavon-Dalmátországok már rég elmen­tek tőlünk, itt maradt tehát egy facér szó: kap­csolt részek. Mit csináltunk vele? Anglia Ázsiának a szuezi csatorna mellett levő ré­szeit kapcsolt részeknek nyilvánította, hogy Egyiptommal összeköttetésben maradjanak. Itt is igen víg világ folyik. Mikor Törökor­szág a világháborúba belekeveredett, a mezo­potámiai emírt az angol konzul egy levéllel biztatta fel arra, hogy támadja meg a saját szultánját s akkor király lesz belőle. Az emir igy is cselekedett, a háború után Mezopotámia királya lett s most egyszerre két nyilatkozatot olvasunk. Az egyikben az emir panaszkodik, hogy Anglia Mezopotámiából elcsatolt egy pár országrészt, őt pedig angol hadihajóra viszik. A másik híradást az angol külügyminisztérium adta ki. Eszerint Mezopotámia emirjének az egészsége megrendült, belső bajokban szenved s ezt Londonban kell meggyógyítani. Miután Anglia nagy gyakorlatra tett már szert a ki­rályszállítások terén, a mezopotámiai király az angol hadihajóra szállván, keresi azt a tö­rök szultánt, aki ellen ő feltámadt arab tör­zseivel és ott tudja meg, hogy azt a kalifát Anglia egy másik hadihajón már két év előtt elszállította. Ha a törökök úgy tudnának ne­vetni, mint a magyarok, akkor igen jól sírhat­nának ezen. Mindehhez, jó magyarom, nekünk semmi közünk, mert a trianoni béke minket a világ­történelem B-listájára helyezett. Nekünk csak barackháborunk van Ausztriával. Egy vagy kétmilliárd barackunk megrothadt, a bécsi la­pok írják, hogy a bécsiek várva-várják, hogy gyerekeiknek egy jó barackot adhassanak, de az nem tud megérkezni. Ez maradt nekünk: a világtörténet barackot nyomott a fejünk búb­jára. Keserű dolog, hogy ebben a bukfencben előre láttam a bekövetkezendőket. Az év ele­jén kétszer is megírtam, hogy Ausztriában akkor üt ki a Németországhoz való csatlako­zási mozgalom, amikor gazdasági hasznuk van belőle és elhallgat abban a pillanatban, amikor a gazdasági haszon a kezükben van. Pa­rancsszóra nagyszerűbben hallgatni, mint az osztrák, senki sem tud, a japánit kivéve. Én ehhez hasonló ügyességet, hogy az egész oszt­rák nép hallgasson németbarátságáról, míg Nyugatmagyarországot tőlünk elszedik és min­den negyedévben pontosan­­elkezdjen kiabálni, hogy megint elhallgasson, csak egyet tudok, amit az orosz-japán háborúban a japánok nem­zeti hallgatásul elkövettek. Mikor Rozdesz­venszki orosz admirális, ez a szerencsétlen „flottás" (valahogy flótást ne szedjen, szedő barátom) megindult a hajórajával, hogy a ja­pánokkal megmérkőzzék, több mint három hé­tig tartott különféle kalandokkal, míg a földet körülhajózta. Az egész három hét alatt a nagy japáni hajóhadat Togo admirális eldugta a csuzimai sziget sikátorába és az egész három hét alatt nem akadt egyetlenegy japán, aki valakinek a világon megmondta volna, hogy hol van a hajóhad, vagy aki egy idegen újság­író előtt elszólta volna magát. Az eredményt mindnyájan tudjuk. Mihelyt Rozdeszvenszki hajóival betvizett a csuzimai tengerszorosba, északon és délen kibújtak Togo hajói és egy óra múlva az orosz hajóhad tízezer emberével a tenger fenekén feküdt. Ezt nevezik nemzeti hallgatásnak, ezt tanulták meg az osztrákok és te, jó magyarom, ezt sohasem fogod megta­nulni. Ezért, ha nevetni akarsz, nézz nagyon messze, és ne saját magadra, mert a régi kaca­gásunkból csak annyi maradt, hogy kivehetjük zsebkendőnket és letörölhetjük könnyeinket. A cseh gyáripar erőltetett termeléssel igyekszik piacokat szerezni. Lesújtó angol kritika a cseh iparpolitikáról. Londonból jelentik: Az angol kereskedelem­ügyi minisztérium kiadásában megjelent a prágai angol kereskedelmi titkár hivatalos jelentése a cseh köztársaság múlt közgazdasági évének gazda­sági viszonyairól. A jelentés általánosságban megállapítja, hogy a cseh ipar fokozott erőfeszítéseket fejt ki az elvesz­tett piacok visszahódítása érdekében. Az elmúlt év­ben a legtöbb gyár fokozott termelést erőltetett, hogy ezzel csökkentse az előállítási költségeket. Ez más­részt szükségessé tette, hogy haszon nélküli, erőlte­tett eladások történjenek az exportpiacokon. Jórészt körülbelül az előállítási áron adták el cikkeiket- No­ha ilyen módon a kivitel terjedelme meggyarapodott, ennek a fokozott külkereskedelemnek pénzügyi eredménye mégis csökkent. A cseh textilipar helyzete igen súlyos. Az elő­állítási költségek még nem alkalmazkodtak a valuta mostani vásárló erejéhez, amit részben a szükséges nyersanyagok után fizetendő magas vámoknak kell tulajdonítani. A cseh ipar termelése külföldi piacok­ra van utalva, úgy hogy a virágzó kivitel egyik fő életfeltétele ennek az iparnak. A gyapjúiparban szá­mos gyár fokozta termelését, de cikkeit nem tudta normális árakon elhelyezni, ami különösen a morva gyapjúipart érintette súlyosan. A magas adók és az általános pénzhiány szintén akadályul szolgálnak. A szénbányászat a szénbányatulajdonosok szövetségének egyik jelentése szerint a következő bajokban szenved: a) magas munkabérek, b) magas szállítási költségek, e) súlyos adóterhek. Az üveg­ipar nagyon megsínyli a német versenyt is. A fémipar tekintetében a jelentés megemlíti, hogy a 27 kohó közül 1924-ben mindössze 10 kohó volt üzemben. Az acélipar kiviteli lehetőségeit a túl­magas termelési költségek rendkívül megszorítják és ezt a súlyos akadályt csupán a legfinomabb cik­kek tudják leküzdeni. A múlt év folyamán a belga és a saarvidéki kohók kiszorították a drágább cseh gyártmányokat és a gazdasági év második felében a világpiacokon árzuhanás következett be, úgyhogy a cseh kiviteli cikkeket önköltségi áron adták el. Újabban a német verseny is erősen érezhető. A felvidéki ipar termelése alig 40 USO száza­lékát érte el a békeszínvonalnak,s Az egész felvidéki iparnak alig tizenöt százaléka használja ki teljes termelési képességét. A múlt év kezdete óta a fake­reskedelem teljes pangásba jutott. A gyapotipar kénytelen termékeinek legkevesebb hatvan százalé­kát exportálni. A normális piacok azelőtt Magyar­ország, Románia és Lengyelország voltak, Magyar-­­országgal a kereskedelmet a behozatali engedélyek rendszere akadályozta. A román kereskedők hosz­szú lejáratú hitelt kívánnak, ami az ottani legutób­bi tapasztalatok szerint igen magas kockázat lenne. A lengyel piacot védővámok zárják el. A felvidéki malmok a maguk termelési képes­ségének mindössze 23 százaléka erejéig dolgoznak. A malomipar rossz kilátásai következtében a múlt évben 459 malmot leszereltek, míg 637 malom időn­ként szüneteltette üzemét. Hindenburgot ünnepiesen fogadták Münchenben. Münchenből jelentik. A délelőtt folyamán Hindenburg birodalmi elnök Held bajor miniszter­elnök kíséretében a birodalmi pénzügyi hivatalba ment, hogy a müncheni birodalmi hatóságok tiszt­viselőinek jelentését átvegye. Jahn, a birodalmi pénzügyi hivatal elnöke, beszédben üdvözölte a bi­rodalmi elnököt. Hindenburg birodalmi elnök válaszában a birodalom elismerését fejezte ki a birodalmi köz­igazgatás bajorországi tisztviselőinek önzetlen munkájukért. A birodalmi elnök ezután a város­házára vonult, ahol München polgármestere és a városi tanács fogadta. Scharnagel polgármester át­­­adta az elnöknek München város üdvözletét. Hindenburg elnök válaszában utalt azokra a súlyos gondokra és nélkülözésekre, amiken Mün­chen város a legutóbbi évek alatt átesett és megálla­pította, hogy sikerült nemcsak az ínséget és káro­­kat megszüntetni, hanem új feladatokat is megkez­deni- Evvel összefüggésben a birodalmi elnök rámu­tatott a Német Múzeum megteremtésére és a közle­kedésügyi kiállításra, mint amelyek képet adtak a német erő teljesitőképességéről

Next