Pesti Hírlap, 1925. augusztus (47. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-13 / 181. szám

4 „Fürdőzés - idegenforgalom." Irta: Dr. Gerlóczy Zsigmond egyetemi tanár. Fonyód-Bélatelep, augusztus. Mindig örülök annak,, amikor előkelő napi újságainkban szó esik a fürdőzésről,, nyaralásról, idegenforgalomról. Örü­lök, mert megannyiszor föléled bennem egy-egy reménysugár, hátha olyasvalami van a közlemény­ben, ami előreviszi a fürdőink ügyét és javára lesz az idegenforgalomnak. Mohón vettem a kezembe a Pesti Hírlap va­sárnapi számát, amikor Rákosi Jenő nevét pillan­tottam meg a lap élén „Fürdőzés — idegenforga­lom című cikkely alatt. Ékestollú publicistánknak, akármilyen kérdésről ir is, sok az olvasója, akik egyben mind úgy érzik, hogy amit ő mond a tárgy­ról, azt maguk is szó szerint vallják. A fürdőzés, nyaralás kérdésével sokat foglal­koztam. Harcoltam magyar fürdőinkért szóval és írásban. Mint fiatal orvos, megírtam boldog emlé­kezetű Hankó Vilmossal, a magyar fürdők és ás­ványvizek lelkes és tudós propagálójával együtt „Budapest fürdői és ásványvizei" és „Melyik für­dőbe menjünk, milyen ásványvizet igyunk?" című két könyvet, amelyekben ismertettük azokat a nagy­értékű forrásvizeket, amik Budapestet a világ leg­első fürdővárosává tehetnék, és az országot magát, helyesen megalapozott fürdőpolitika mellett azok mellé az országok mellé helyeznék, amelyek ide­genforgalmukkal nagyszerű forrásai lehetnének a nemzeti vagyon gyarapodásának. Agitálásomnak egyetlen egyszer láttam némi eredményét: a „tuli­pán-mozgalom" idejében, amikor is a magyar szalmaláng átcsapott a fürdőinkre is. Akkoron tele voltak fürdőink és nyaralóhelyeink, sőt a Karls­badba, Marienbadba özönlő hazánkfiai is itthon maradtak, mert sikerült megértetnünk külföldre tö­rekvő magyarjainkkal, hogy szép hazánkban is vannak forrásaink, amiket megfelelő diaetetikus szabályok betartás­ával éppen olyan eredményesen lehet bizonyos betegségek ellenében használni, mint a világhíres cseh fürdőket. Az eredmény elég­gé számottevő volt, mert a cseh lapok érdemesnek tartották, hogy gúnyosan emlékezzenek meg egy "fanatikus magyar orvostanár" kirohanásáról. Szalmaláng volt akkor is a gyógyítófürdőt igénylő magyar közönség fölbuzdulása. A követ­kező évben már csak kevesen maradtak itthon azok közül, akik egyszer lemondtak Karlsbadról; men­tek ismét és ismét cseh fürdőkbe, osztrák fürdők­be; a legtöbb bizonyára olyan okok miatt, amiket Rákosi Jenő mindenki számára érthetővé tett cik­kelyében. Ma sok értékes fürdő- és nyaralóhelyüink ide­gen­ uralom alá kerülvén, a mi agitációnk jelenté­kenyen szűkebb területre zsugorodott össze. Egy okkal több, hogy a megmaradtak fejlesztéséért ne sajnáljunk semmi áldozatot se , hogy addig is, amíg visszaszerezzük az ideig-óráig elcsatolt fürdő-és nyaralótelepeinket, csináljunk újakat. Lelkesítő kongresszusi, közgyűlési beszédek­ben, előadásokban, vitatkozásokban most sincs hiá­nyunk, sőt a magyar fürdők fejlesztése érdekében évtizedek óta hasznosan dolgozó Orsz. Magyar Balneológiai Egyesület mellett újabb egyesületek alakultak és rokoncélú egyesületek is támogatják a Balneol. Egyes, minden ily irányú mozgalmát. Fürdőügyünk ennek ellenére stagnál. Mindama sok hiba mellett, amiket Rákosi Jenő felsorolt, egy kissé élesebben rá kell mutat­nom arra, hogy elmaradottságunk egyik fő oka a nagyfokú közönyösség. Avagy minek nevezhetném másnak azt, hogy pl. az Orsz. Magyar Balneol. Egyes.-nek kb. 30 évvel ezelőtt kidolgozott fürdő­ügyi törvényjavaslat tervezete mai napig se inté­ződött el? Pedig ha lenne helyes fürdőügyi törvé­nyünk, akkor talán még­se lehetne napirenden az, hogy a magyar fürdőn, nyaralótelepen nyaralni szándékozó egészen más árakat fizet végeredmény­ben nyaralásakor, mint amennyit kérdezősködésére a fürdőtelep egyik-másik szállodája a nyaralás előtt megirt. Mennyi az ilyen megbízhatatlan és egyben ostoba szállodás! Mert — sajnos — a mi szépséges fürdőhelyeinken kivételes az, hogy va­laki a következő nyáron is odaszálljon, ahol az előző évben volt. Így aztán nemcsak idegenforgal­mat nem lehet várni, de sőt a legtisztább hazafias érzésből itthon maradni akaró családokat is szinte rákényszerítik arra, hogy az olcsóbb és megbízha­tóbb osztrák, olasz vagy akár svájci üdülőhelyre menjenek. Az indolencia a nyaralás ügyének kérdésében általános. Még olyan dolgokban sem történik in­tézkedés, ami az államnak pénzébe nem kerülne. A Balneol. Egyes, tavaszi kongresszusán fel­irattal fordult a közoktatásügyi minisztériumhoz, amelyben kérte, hogy az iskolai nyári szünidő szeptember 15-ig hosszabbíttassék meg. . Olyan egyszerű és annyira meggyőző érve­léssel okolta meg a kongresszus a kérését, hogy remélni lehetett annak a 8—10 napnak a vakáció­hoz való hozzácsatolását. A szülők osztatlan öröm­mel vettek tudomást a feliratról, várták, hogy az iskolai év végeztével, már az értesítő kiosztásakor ily irányban kapnak utasítást a tanulók a jövő is­ko­lai év megkezdése idejéről. — Nem történt semmi intézkedés. — A Balneol. Egyes, kérvényét pár­tolta az Orsz. Közegészségi Egyesület és a Falu Orsz. Szövetség; hírlapi cikkek sürgették annak el­intézését, így a Pesti Hírlap július 10-iki számá­ban „Az iskolai nyári szünetidő­ meghosszabbítása" című is. — Teljes közönyösség. Nem akadt paeda­gógus, tanárember, aki pártolóan hozzászólt volna a kérdéshez, de nem akadt olyan se, aki ellen­érvekkel jött volna. Egyébként ellenérvet bajos is lenne találni arra, hogy szeptember 15-ig meghosz­szabbítsák a vakációt, mert hiszen szeptember első napjaiban az iskolákban komoly oktatásról szó sincs, elfecsérlődik a közbeneső szept. 8-iki ünnep­nap miatt is sok szép nap, amit különösen legna­gyobb fürdőterületünk mellett, a Balaton partján sok-sok üdülőhelyen még jól fölhasználhatnának a gyermekek, de még a szülők is. A fürdőszezon pedig megnyúlna, s ezzel a fürdők gazdasági érde­kei is nyernének. Az én tollam nem tudott annyira hatni, hogy az általány-a iF.de-'eTxsiát ebben a kis kérdésben meg tudta volna törni s. a balneológiai kongresszus határozata — igaz, hogy azt orvosok hozták, akik az egészségügyön kívül a fürdők gazdasági ér­de­keit is kidomborították — nem volt elég erős ahhoz, hogy a paedagógusok és hivatalnokok magukba rejtett aggályait eloszlassa. E megjegyzéseimet Rákosi Jenő cikkelyéhez fűztem. Hátha ő is osztja a nézetemet és hátha az ő szava megszólalásra bírja a fölterjesztés sorsa­ fölött intézkedni illetékeseket, hogy miért nem tart­ják helyesnek azt, amit annyi orvos az egészség érdekében szükségesnek, a fürdők gazdasági érdekei nézőpontjából hasznosnak tart anélkül, hogy abból a paedagógiára kár háramlanék. " PESTI HIRLAP 1925. ausjaszung­ig csütörtök. A világ egyik legértékesebb régiségtára nyílik meg ősszel a Nemzeti Múzeumban. A százezeréves lándzsahegytől a legrégibb magyar könyvszekrényig. A Nemzeti Múzeumban hónapok óta serény munka folyik a zárt ajtók mögött. Avatott kezek újra csoportosítják, elmúlt évezredek váltakozó kul­túrája és történelmi korszakai szerint tizenöt hatal­mas teremben újra rendezik a múzeum régiségtárát. Varjú Elemérnek, a régiségtár igazgatójának és Wollanka Józsefnek, a római és görög osztály igaz­gatójának vezetése alatt folyik ez a tudományos szempontokból rendkívüli gondosságot és lelkiis­meretességet követelő munka, amelynek jelentékeny részével már el is készült a két kitűnő archeológus, a kisebb rész, a prehisztorikus emlékek és a római kőemlékek rendezése azonban még huzamosabb ideig eltart. A prehisztorikus termet Bella Lajos igazgató és Tompa Ferenc múzeumi őr, a római emlékek csarnokát pedig Wollanka igazgató ren­dezi be a nyilvánosság számára. Számszerűen lehetetlen megállapítani, mekko­ra az az archeológiai anyag, amelyből az „új régi-végtár"-nak a nyilvánosság elé szánt, tehát legérté­kesebb régiségeit kiválasztották, annyi azonban bi­zonyos, hogy a Nemzeti Múzeum zsúfolt raktárai­ban összrehalmozott és a tárlati termekben kiállított régiség gyűjtemény, ha nagyság tekintetében nem is, de régészeti és nyers anyagi értékében vetekszik a földker­ekség legszámottevőbb gyűjteményeivel. A mostani átcsoportosítás folyamán gyökeres változások történtek az egyes tárgyak archeológiai értékének meghatározása körül. Rengeteg tárgyat, amelyeket az elmúlt évtizedek alatt üvegbúra alatt őriztek a régiségtárban, ládákba csomagoltak, el­raktároztak, a raktárakban elhelyezett régiségek közül pedig sok száz darabot új megítélés alapján felvettek a katalógusba és beosztottak a kiállított tárgyak közé. Maga a római gyűjtemény például egész anyagának egyharmadával újult meg ilyen módon. Az elmúlt napokban irányadó külföldi mú­zeumi tisztviselők jártak Budapesten, tüzetesen megtekintették, napokig tanulmányozták az újonnan berendezett régiségtári termek anyagát, valamint a helyszűke miatt beraktározott és a múzeum folyam­­óin elhelyezett r­ómai gyűjteményt és meg­állapították, hogy múzeumtechnikai szempontból a világ egyik legrendezettebb, legmodernebb és legértéke­sebb régiségtára nyílik meg kora ősszel a Magyar Nemzeti Múzeumban. Dr. Wollanka József kalauzolása mellett al­kalmunk volt úgy a már berendezett termeket, mint a még rendezés alatt álló prehisztorikus szobát és a múzeum lezárt, hátsó boltíves csarnokát megfel­eítenünk, amelyből épen most emelik ki Apaffy Mi­­hály sírját, hogy a hatalmas oszlopcsarnokot, melyr­e céhra építészeti stílusa miatt is különösképen al­­kalmas, kizárólag a római korból származó kőem­lékek kiállítására használják fel. Itt helyezik majd el a Balácza-pusztán talált mammut-mozaikot is, amelynek ásatási munkálatait e hó 17-én kezdi meg a régiségtár. Ján­cia Cecília kisírja. Ebben a csarnokban áll a híres szőnyi sarko­fág is, amelyet első kisérletképen, az évezredes sa­laktól megtisztítva, de­­ a maga ősi állapotában mutat be ősszel a régiségtár a közönségnek. Így állították fel a kairói múzeumban Ramses király sírját is. A sarkofág teknőjét átlátszó üveglap bo­rítja és ez alatt alussza örök álmát Lucia Cecília, az agg római nő és mellette kis unokája. Két csonti váz, a megsemmisülésben is szinte melegen egymást­hoz simulva. Két koponya, alatta aflatómiai szaki avatottsággal összerakva a bordák, a törzs, a ka­rok, a lábak, a gyermek nyakán fénylőn, ragyogva, mintha most vették volna ki valamely ékszerész kis rakatából: a közel kétezer éves arany nyaklánc. Lejebb, a csontvázak ujjainál egy-egy nemes ve­retű, okkersárga szinűvé oxidálódott aranygyűrű. A sirteknő oldalfalainál ősi csecsebecsék. Minden benne van a sarkofágban és minden úgy van benne, két néma lakója is, ahogyan ezerhétszáz évvel ez- A késő flothikus egy­házi emlékek terme.

Next