Pesti Hírlap, 1926. január (48. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-01 / 1. szám
1926 Január 1., péntek. PESTI HÍRLAP Gróf Apponyi Albert a kisebbségi kérdésről és a Népszövetségnek a kisebbségi sérelmek ügyében követett eljárásáról. „Sehol sincsen annyi gyúlékony anyag felhalmozva, mint a nemzeti kisebbségek kérdésében és annak eddigi kezelésében". Megjegyzések a „Pesti Hirlap"-nak a népszövetségi körök fölfogását ismertető cikkeire. •— A Pesti Hirlap munkatársától. — A Pesti Hirlap szerdai és csütörtöki számaiban közöltünk két cikket, amelyek teljesen hiteltérdemlő és mértékadó tényezők részéről ismertették azt a felfogást, amely a kisebbségi sérelmek elbírálása tekintetében a Népszövetség vezető köreiben uralkodik. Gróf Apponyi Albert, miután mind a két cikket figyelmesen elolvasta, ebben a tárgyban lapunk munkatársa előtt a következőképen nyilatkozott: — Azok a nagyon érdekes nyilatkozatok, amelyek a Pesti Hírlap hasábjain a kisebbségi ügyekkel foglalkozva, két, mindenesetre beavatott egyén részéről megjelentek, tulajdonképen kettős éllel bírnak. Az egyik, amellyel rövidesen végezhetek, az én egyik javaslatom ellen irányul, azon javaslatom ellen tudniillik, amely szerint a kisebbségi panaszok tárgyalásakor az illető kisebbségek képviselői is mindig meghallgatandók. Egyáltalában nem értem, hogy ezt a jóformán magától értetődő dolgot milyen alapon lehet kifogásolni, hiszen az igazság megállapításának emberemlékezet óta elfogadott egyetlen módja, hogy aki magának ítéletet akar olyan ténykörülményekről alkotni, amelyeket maga közvetlenül nem ismer, nemcsak az egyik oldalról, hanem mind a két oldalról szerez információt. Az ellenkező eljárás okvetlenül súlyos tévedésekhez vezet. Ezt semmi sem illusztrálja világosabban, mint a tanácsnak a bánáti és erdélyi telepesek ügyében hozott és kizárólag román információra alapított szerencsétlen döntése. Mellesleg megjegyezve, azzal a követeléssel szemben, hogy meghallgattassanak a panaszok képviselői is, nem lehet fölhozni azt, hogy ez a kisebbségi szerződések súlyosbítása volna, az egyáltalában nem érinti azokat a szerződéseket, hanem tisztán a Tanács belső ügykezelésének a kérdése. A másik kiélezett szempont az említett nyilatkozatokban abból áll, hogy Magyarország, mégpedig nemcsak a hivatalos Magyarország, hanem a magyar közvélemény orgánumai is tartózkodjanak minden beavatkozástól, minden megnyilatkozástól a tőlünk elszakított magyar kisebbségek ügyében, mert ezzel rossz szolgálatot tesznek maguknak a kisebbségeknek, kitévén őket annak a gyanúnak, hogy az ő panaszaik mögött tulajdonképen irredenta vellettánok lappanganak. A Pesti Hírlap hasábjain megnyilatkozó egyik népszövetségi tekintélynek arra a kijelentésére akarok mindenekelőtt utalni, hogy ő nem akar foglalkozni azzal az általános kérdéssel, vájjon az új elhatárolások igazságosak-e, revízióra szorultak-e vagy sem, ehhez szerinte a Nemzetek Szövetségének semmi köze sincsen, a kisebbségi kérdéssel ezt a másik kérdést összezavarni nem szabad. Aki így vélekedik, az ne zavarja össze a két kérdést, akkor sem, amikor a kisebbségi panaszokról és a magyar közvéleménynek azokkal szemben elfoglalt álláspontjáról van szó. Én is azt mondom: a két kérdés egymástól teljesen független. Mi nem követjük el azt a hipokrízist, hogy a trianoni határokkal való megelégedést színleljük, de amikor a kisebbségeknek szerződésileg biztosított jogait szorgalmazzuk, akkor a trianoni szerződés alapján állunk és csak azt kívánjuk, hogy az ezzel organikus kapcsolatban lévő kisebbségi szerződések megtartassanak. A magyar államnak — úgy mondja az említett nyilatkozat — ezekhez a szerződésekhez semmi köze, mert azok nem vele, hanem a szövetségesi hatalmakkal, köttettek. Föltétlenül ezt sem írom alá, mert a trianoni szerződés azon szakaszaiban, amelyek Magyarország saját kisebbségeivel szemben fennálló kötelezettségeit állapítják meg, hivatkozás foglaltatik az előbb említett kisebbségi szerződéseikre, azok t akit Magyarországnak a vele kötött szerződés szövegében hivatalosan tudomására hozattak. Vitatható kérdés tehát, hogy nincs-e Magyarországnak mint államnak is ezen az alapon formai joga a kisebbségi szerződések igazi vagy vélt megsértései ellen felszólalni? De a nyilatkozatban nemcsak a magyar államról van szó, hanem a magyar közvéleményről is. Ahhoz pedig valóban a történelemnek és a nemzetek lélektani törvényeinek szinte csodálatos ignorálása szükséges, hogy az ember komolyan követelhesse a magyar közérzület désinteressement-ját a tőle csak egy pár év előtt erőszakosan elszakított fajbeli testvérek sérelmeivel szemben. Ezek a testvérek velünk, Csonka-Magyarországban maradt magyarokkml ivuruiu kutímkőaőuágbméhuki magyar nemzeti kulturfejlődésnek nemcsak részesei, hanem hatalmas tényezői voltak, hiszen másfél századon át Erdély volt a magyar kulturélet folytonosságának jóformán egyedüli, de mindenesetre a legfőbb fenntartója. A tőlünk elszakadt magyar testvérek kulturális elnyomása tehát egy olyan közös kincsnek veszélyeztetése, egy olyan közös alkotásnak megtámadása, amelyhez férkőzni nem lehet, amely a politikai határok minden rögtönzésén keresztül a lelkekben tovább él is semmiféle erőszakkal ki nem irtható. Márpedig a szomszéd államoknak, és különösen Romániának, kisebbségi politikája, amint azt bármikor adatokkal kimutatni kész vagyok, olyan tudatosan és törvényszerűen az ottani magyar intellektualizmusnak, tehát az egységes magyar kultúra egyik tényezőjének a megsemmisítésére irányul. Ez lehet X. Y. urnak Genfben, vagy akárhol egészen mindegy, de ha X. Y. ur belegondolná magát abba a helyzetbe, hogy miként érezné ő, ha saját nemzeti kultúrájának egyik alkotó részével szemben hasonló eljárás indulna meg, akkor nem fogja többé megkockáztatni azt a teóriát, hogy mi csak nézzük el ezt közömbösen és legyünk ennek dacára jó barátai azoknak, akik azt elkövetik. Épen azok szempontjából, akik a békeszerződések által létesített állapotok fentartását kívánják, volna szükséges olyan állapotok szorgalmazása, amelyek azok eltűrését, az általuk sújtott nemzet számára is lélektanilag lehetővé teszik. A szélső irredentizmus szempontjából lehetne s amellett is érvelni, hogy minél tűrhetetlenebbé teszi a tőlünk elszakadt testvérek helyzetét a szomszéd államokban, nekünk az annál jobb, mert annál hamarabb következik be az összeroppanás. De mi ilyen cinikus eszközökkel nem dolgozunk; mi nem űzünk machiavellisztikus politikát, saját véreink martíriuma árán; mi magyar lélektani szükségességnek és magyar becsületbeli kötelességnek felelünk meg, amikor az évszázados magyar nemzeti munka egyik legértékesebb vívmányának, az egyik magyar nemzeti kultúrának életgyökereiben való megtámadása ellen tiltakozunk. Nincs az a szerződés, amely ezt a szent emberi jogot tőlünk elvehetné és az a hatalmi szó, amely ezt belénk fojthatná. — Szó esett a Pesti Hírlap hasábjain közölt nyilatkozatokban Magyarország nemzetiségi politikájáról és annak összehasonlításáról az utódállamokban, az ottani magyarsággal szemben követett politikával. Azok az urak, akik a Népszövetség hivatalos felfogását ismertették, a kérdés ezen oldalának tárgyalását maguktól elutasították. Véghetetlen sajnálom ezt a tartózkodást és megvallom, türelmetlenül várom, hogy magamat valamikor Genfben a problémának ilyen tárgyalásával szemben találjam. Itt csak egy mozzanatra akarom minden elfogulatlanul gondolkozó embernek a figyelmét felhívni. Tudniillik arra az óriási és alapvető jelentőségű különbségre, amely a régi Magyarország idegenajkú lakosainak és a tőlünk elszakított magyaroknak helyzete között megállapítható. A mi nemzetiségeink az őslakók jellentéktelen és meg nem állapítható töredékmaradványaitól eltekintve, olyan bevándoroltak, akik saját elhatározásukból telepedtek le a már kiépített magyar államnak a határai között, akiktől tehát joggal lehetett várni, hogy a saját akaratukból hazájuknak választott ország törvényeihez és politikai rendszeréhez alkalmazkodjanak. Ez meg is történt és egy évszázados processzus hozta létre a faji tulajdonságok sérelme nélkül azt a politikai asszimilációt, amely a háború tűzpróbáját is kiáltotta. Ismétlem: itt egy az illetők spontán elhatározásán alapuló évszázados processzus eredményével volt dolgunk. Ellenben az a tízmillió ember, közöttük négy és fél millió magyar és német, akiket Magyarországtól elszakítottak és a szomszéd államokba bekebeleztek, akaratának minden megkérdezése nélkül csatoltatott el innen és csatoltatott át oda, Wilsonnal szólva, mint ugyanannyi oktalan állat, amelyet az egyik istállóból a másikba kergetnek. Az eképen kényszerűen beosztott tömegről nem is lehet prezumpciót állítani az új közösséghez való vágyódás tekintetében, a tömeg felénél az előbb említett négy és fél millió magyarnál és németnél pedig az ellenkező prezumpeié minden kétségen felül áll. Ehhez járul az a körülmény, amelyről nem szívesen hallanak, amely azonban mégis a történelmi fejlődésnek tagadhatatlan eredménye, hogy tudniillik a tőlünk elszakított magyarok és németek, legalább a keleti és a délkeleti államokhoz csatoltak minkal szemben magasabb, azaz fejlettebb kulturális egyéniséget képviselnek. Ugy hogy alárendeltségük kultur- és természetellenes. Lehet ezt a két helyzetet az önként bevándorolt és évszázadokon át itt lakó nem magyarajkú nemzetiségekét és az évszázados kultúrájukból erőszakkal kiszakított és máshová dobott magyarságot összehasonlítani? Akárhogy forgassuk a dolgot, itt egy olyan probléma előtt állunk, amely a dolog természetszerinti megoldását kívánja és amely ugyancsak a dolog természeténél fogva, mindnyájunk szívében sajog és tovább fog sajogni, mert az a Népszövetség diplomáciájának kenetteljes szavaival sem félretolni, sem élességében letompítani nem lehet. Épen ezért csodálkozom, hogy a nemzetek szövetségének bármely tényezője kétségbe vonja hozzászólási jogaink cívét, mert a nemzetek szövetségének alapokmánya a szövetség minden tagjának jogot ad arra, hogy a szövetség figyelmét minden olyan jelenségre felhívja, amely a béke veszélyeztetésére alkalmas. Ez nemcsak joga, hanem kötelessége is. Márpedig sehol sincsen annyi gyúlékony anyag felhalmozva, mint a nemzeti kisebbségek kérdésében és amiett eddigi kezelésében. * Itt említjük meg, hogy a Pesti Hírlap csütörtöki számában A kisebbségi szerződés tulajdonképpen Magyarország ellen irányul címmel kiadott cikkünk hibás tördelés következtében sajnálatos módon zavaros és sok tekintetben érthetetlen lett. Ebben a cikkünkben tulajdonképpen két névtelen nyilatkozatot közöltünk. Az első, egy kikezdés terjedelmű rövid információ beavatott helyről szerzett felvilágosítások alapján helyes világlapba helyezte az erdélyi telepesek ügyének az elintézését. Erre a részre vonatkozott cikkünknek az a roes® helyre került megjegyzése, hogy ha a népszövetségi urak hite szerint a magyar kisebbségi sérelmek területén ez a legsikerültebb akciójuk, akkor ők maguk szolgáltatják a legjobb lesújtó példát arra, hogy mit ér a Népszövetség védelme a gyakorlatban. A cikk zömét alkotó és az első információval tévesen egybetördelt hosszabb beszélgetés azután már a népszövetségi körök egyik előkelő tényezőjévé folytas, aki meglepő őszinteséggel informálta"» cikk íróját a Népszövetség versető köreiben velünk szemben uralkodó hangulatról. Ez az információ annál érdekesebb, mert az az úr, aki ezeket a fölvilágosításokat adta, nem ellensége Magyarországnak. Sőt ellenkezőleg: a cikkírónak számos személyes tapasztalata szól amellett, hogy jóbarátunk és jóakarónk. Erre a nyilatkozatra, amely a mi számunkra ha nem is kellemes, de mindenesetre egészen új és meglepő szempontokat tartalmazott, az volt a megjegyzésünk, hogy el lehet képzelni, hogyan vélekednek rólunk az ellenségeink, ha barátaink is ilyen téves szempontok szerint ítélik meg a helyzetünket. Ez a megjegyzésünk azokban a cikkből tévesn kimaradt. fz. u. é. h. Hogy a fönti négy betű mögött milyen értelem húzódik meg, azt az alábbi tanulmány pontosan ismerteti-B-listásnak a négy betű csak azt jelentheti: Bizonyára ugyancsak éhes kegyed. Amire a B-listás válasza a következő: Bizony uram, éhezem, keservesen. De jelentheti a négy betű ezt is: Beleim ugyancsak éktelenül korognak. Vagy ezt: Bizony unzsenizt éhezem koronként. Végső esetben: Bagót utcán élvezettel keresek. Politikusok között a négy betűnek egészen más jelentősége van. A miniszterelnök például igy értelmezi: Bethlen új érával kecsegtet. Adófizetők a pénzügyminiszterhez így fohászkodnak: Bukását uram, éppen kívánom. Hegedűs Lóránt négy betűje ezt jelenti: Bud utópiákat épít következetesen. A parlamentben hasonló gondolatokat rejt a négy betű. Fábián például igy nyilatkozik Gömbötnek: Borzasztóan unom én kegyedet. Amire a válasz: Bizonyos undort értek kedvesem. De nem igen teszi ki Kéthly Anna Sem a négy betűt az ablakába, melyet a jobboldal így értelmez: Bizonyosan uszit édes kisasszony! A kereskedői világban megrendítően tragikus értelmet fejez ki a négy betű. Annak, aki csőd előtt áll, ezt jelenti: Bizonyára utólér életem katasztrófája. Az izraelita igy kiált fel: Bár ez ugyancsak édes kevés! Ha adóssággal küzd: Bevallom uszon én kegyetlenül. A szívósabbak igy értelmezik: Bizni úgy érzem kötelesség. A pesszimista felsóhajt: Borzalmas útjait életemnek kutatom. De ha mégis jön valahonnét egy kis vigasztalás Börmöből ujjé, én kiugrom! A szerelmesek is megtalálják a négy betűben a kivánt értelmet. Például a nő így bátorítja lovagját: Barátom udvaroljon énnekem kicsit. De kifejezheti nyíltabban is: Bezzeg ugratlak ész nélkül kedvesem. Ha őnagysága férjet akar csipni, leplezetlenül hirdeti: Balek urakat éppen keresek. A költő természetesen így dalol: Bizakodva új énekkel köszöntelek. Amire a nő válaszát a négy betű híven tolmácsolja: Bundát új évre kérek. Ha a bundát nem kapja meg, a szöveg így módosul: Bizony uram én kiábrándultam. Persze humoristával az ilyesmi nem fordul elő. A humorista megígéri a bundát, amit a négy betű őszintén fejez ki: Beugratni ugyancsak élvezet kemut .