Pesti Hírlap, 1926. március (48. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-02 / 49. szám

BUDAPEST, 1926. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 50.000 korona, két hóra 95.000 korona, negyedévre 135.000 kor. Egyes szám ára (pálya­udvaron is)2000 kor. ,va­sárnap 4000 kor.Külf. az előfizetési ár kétszeres. t / '"iL ly mm­z & xtviii. ÉVFOLYAM, 49. (15.926) SGAM­­. KEDD, MÁRCIUS 2. LÉGRÁDY TESTVÉREK kiadása. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomdai Budapest, V. ker., Vi­lmos császár út 78 szám. Telefon 122—91 Fiók­kiadóhivatal, Budapest, VTL. Erzsébet­ körút . Apponyi hallgat. Irta Rákosi Jenő. A mai nap szenzációja az, ami nem tör­tént meg. Mára várták a nemzetgyűlésen Ap­ponyi Albert gróf beszédét a frankvitában, de a beszéd elmaradt. Hogy mért maradt el, ar­ról sokat beszéltek sokfelé, akát is tudták netni egyet. Ellenben maga Apponyi is adott közre egyet, mely ugy szól, hogy nem­ akar felszó­lalni Bethlen István gróf genfi útja előtt. Ez pedig nekem igen súlyos motivációnak tetszik. Ez­ azt jelenti, hogy nincsen Apponyi Albert grófnak a frankügyben olyan mondani­valója, ami Bethlennek és az országnak Genfben hasz­nára lehetne. Apponyi Albert gróf e pillanat­ban Bethlen mellett nem tud, Bethlen ellen nem akar a Házban beszélni. És ha így fogjuk fel a dolgot, akkor ezúttali hallgatásának van olyan súlya, mint máskor az ékesszólásának. Engemet és gondolom velem együtt sok ezreit a magyar értelmiségnek Apponyi Al­bert grófnak ez a hazafias diskréciója nem tud megnyugtatni. Itt állunk hetek, már szinte hónapok óta ennek az átkozott ügynek a li­dércnyomása alatt. Itt állunk és nincsen más kívánságunk, mint hogy a bűnösök — akár oktalan könnyelműségből, akár hazafias szán­dékból követték el a bűnt, mely hazájokat ilyen veszedelmes válságos helyzetbe sodorta: — a bűnösök bűnhődjenek vétkek teljes mér­téke szerint, ellenben a nemzet tisztán, hire­neve mocsoktalanul, becsülete csorbítatlan tel­jességében kerüljön ki a bűnös bor. itt amu­rv.­. jóförüláa tanácstalanul, két egymást sinolú áramlat telzííti és kérdezzük: mi rejlik hát ebben a dologban. Mióta van és vizsgáltatik, azóta minden fölmerülő tényt egy légió gyanú nyomban kisér és amit ma valót­lannak mondanak, gyakran másnapra kegyet­len valóság lesz és a titokság nem derül fel és ujabb gyanúkat rángat ki sötétségeiből a ki­váncsiság, az aggodalom és az érdekeltség. Mert hiszen minden emberi tulajdonság moz­gósítva van ilyen esetekben és akárhányszor tapasztaljuk az életben, hogy az országos szen­zációk gyakran igen jó versenyparipáknak tar­tatnak, hogy az emberek a hátukra kapva, ví­gan száguldjanak rajtuk a saját céljaik felé. Itt vagyunk hat­ezren és ezren, akik só­várogva várták Apponyi felszóllalását. Mert minket nem téveszthet meg sem az ellenzék szilaj bizalmatlansága, sem a többségi párt elszánt bizodalma. Mi régen várjuk, hogy jöj­jön az, akiben hazafiság és az igazság earven­rangti istenségek s akinek államférfiúi ihletett elméje hivatva van az irányjelző köveket fel­állítani az után, amelyen el kell indulnunk, hogy a helyes célt el tudjuk érni. Nem kis meg­próbáltatás hányatni a hullámokon, melyeket titkos erők hajtanak magasra és nem látni partot, nem látni szilárd kezet a kormányru­don és csak nem is sejtem, hova vet ki ben­nünket a felkavan háborgó elem: biztos partra lök-e, vaery --r­i ,-, m­i bölcs hangját, elogul at an íteletet, öiud­ittasja^^ágtételet­­?s lelkiismerete szavát, mert annyi pro és kontra után hitem szerint mindnyájunknak van ugyan már suba alatt saját véleménye a dolognál, de a közön­ségnek egy igen nagy része elég szerény arra, hogy megvárja Abonyi beszédét, mielőtt a maga szerény véleményét végérvényesen pub­likálná. Úgy látom, az államférfiak a dolgok ez oldala iránt kevés érzékkel bírnak. Pedig rengeteg sok függ eredmény és siker dolgában, hogy a kellő időben rukkoljanak ki a zászló­val és se ne idő előtt, se elkésve ne. Olyan ez, mint az aratás. Annak a gazdának a búzája, mely korán vág bele, összeaszik, össze­töpped, aki pedig elkésve vág bele, azé kipereg. Mi bizony már eddig is nehezen vártuk azt, hogy Apponyi beleszóljon a vitába. Mi azt gondoltuk, hogy az ő tekintélye, az igaz­ságszeretete és tapintatossága­­ eldönti az ügyet -vagy jobbra, vagy balra. Eldönti nem jogi szempontból, hanem politikai részét. Elhi­szem, hogy a beavatottaknak könnyű várni a dolog végét és tán gyönyörködni abban, hogy mint húzza ki a homályból az egyik tény a másikat. De a nagyközönség oda van csődítve egy barlang szája elé azzal a gyanúval, hogy a barlangban egy oroszlán tanyáz. És a közön­ség vár és vár és az oroszlán csak nem jön. Ki tudja, talán nincsen is benne? Ki tudja, talán csak egy kitömött oroszlán bőrt csempész-FRUHMN­'Knei,l'i/en' newAt-r^-f^t, már mint azok/ mink válságot, se kormányválságot,' zeti válságot, mi csak a frankügy becsületes elintézését kívánjuk és azt hisszük, hogy ebben Apponyi Albert gróf szavának döntő hatása kell hogy legyen. És ha nem szól bele az ügybe ma, annak okát s­em a genfi útban látjuk. Sőt rettegünk a gondolattól, hogy Genfben dönitsék f el ezt fi mi ügyünket. Ha katasztrófának kell lenni,­­jobb Genf előtt, mint Genf után. Genf- A sikkasztó. Irta: Somlyó Zoltán. A gyár lenn feküdt a völgyben, a kis vasút­állomás szomszédságában. Köröskörül a karszt fehér, csúcsos tömbjei, a szikláik kietlen tömkelegje. Mint egy örök karácsonyesti táj, a tűlevelű fák áll­tak őrt a kopár sziklákon, amelyek ezenkívül sem­mi mást nem termettek, mint cikláment, ezt a gögös és magános virágot, amelynek életfeltétele a ma­gasság. Skatulyagyár volt. Ami iskátulva csak kézbe­kerü­l a mindennapi életben: varró-et­el, Gerbeaud­doboz, keztyütartó, szivarláda, mind itt.. gyártják. Fényes, gömbölyű acélgépek itt hántották a palisan­der hosszina, illatos héját, a mahagóni koromfekete belseje is itt dőlt szép, gőzölgő lapokká. A gyár ud­varán kis iparvágányon külön kis vasút is közleke­dett, amelyeken a vasúti vagonokra szállították az árut. Vastag hó feküdte meg a sziklákat. Az igaz­gatói irodában nagy fahasábok égtek a nyitott ke­mencében. A gyár boltozatos bejáróján most egy úr lépett be, utiruhábat­. Egyenesen az állomásról érkezett. Bekopogtatott. Az irodában csak egy em­ber volt: Hoffmann főmérnök. Az idegen belépett. — Az igazgató urat keresem, Borowy igaz­gató urat! A főmérnök kissé zavartan simította végig sza­kállát: — Borowy úr nem igazgató. Az igazgató úr pedig nincs itthon, Ogulinba utazott . . . — De kérem — mondta meglepődve a vendég — hogyne volna igazgató Borowy úr! Alig egy hónapja járt nálam, Karlovácon, százmilliót vett fel nálam előlegül árukra, mint az önök gyárának igazga­tója ... Én csak tudom, hisz­en számoltam le a pénzt, a kezéhez! . . . A főmérnök arca elkomolyodott, megnyomta a csengőt és igy szólt az idegenhez: — Tessék helyet foglalni. Borony úr rögtön itt lesz. — És ajka kárörvendő, gúnyos mosolyra nyilt. Borowy úr két perc múlva belépett. Elegáns, nyurga fiatalember, festői bársonyruhában, művész­­nyakkendővel, monoklival. S ahogy belépett, megtor­pant . . . elhalványodott . . . Az ügy tollát napvilágra jutott! Borowy úr, a gyár tisztviselője százmilliót vett fel jogtalanul, igaz­gatónak adva ki magát. Magyarán mondva: sikkasz­tott és most kiderült a sikkasztás. A karlováci ügy­féllel, mint károsulttal, Hoffmann főmérnök elintézte az ügyet: meg fogja kapni a százmillió korona ellen­értékét, a rendelt árut. A Borány-ügy pedig — no igen, az igazgató távollétében nem lehet csinálni semmit. Az illető tisztviselő bizalmasa az igazgató­tulajdonosnak, majd minden este náluk vacsorázik, zongorán kiséri az igazgatónő énekét és mulatozásuk néha a hajnalba is belenyúlik ... Az igazgató holnap megérkezik . . . majd akkor . . . Végre! . . . végre be­köti a koszorúját ennek a szélhámos bitangnak . . . Hisz az egész gyár, az egész falu tud már erről a viszonyról, csak a férj nem . . . No, most majd ö is tudni fog valamit! . . . * Borony szédülő fejjel ment fel később az igaz­gatói lakásba a fénylő havas úton. Meleg bekecsét fázósan húzta össze a nyakát." Hiszen már rég égett ez a dolog ... ez a sikkasztás ... de az asszony ed­dig mindig ki szokta segíteni a ..pénzzavarokból", csak épen most­an­ába­n nem tudott nagyobb összeget kapni. . . Az igazgatói lakás csengője elromlott. Kopog­nia kellett a verandán. Az asszony maga jött ajtót nyitni. Nyomban betuszkolta és benn, a legbelső szo­bában igy szólt Borowynak: — Mindent tudok. Hoffmann már föltelefo­nálta nekem ezt a borzasztó dolgot... Százmillió! ... Mondd meg, mire kellett néked ez a százmillió? ... Rengeteg pénz! ... — mondta még reszkető, szeder­jes ajakkal. Boronyt itt újabb menykőcsapás érte. Erre nem számított, hogy az asszony már mindent tud. Itt tehát már hazudni nem lehet. Ólomszürke arccal mosolygott: — Az a gazember Holtmann! . . . hogy sietett neked megtelefonálni! . . . érdemeket akar sze­rezni . . . — Nem az a fontos most — vágott a szavába a szép, ijedt asszony —, hanem a pénz! Az, a fele millió! Eltekintve attól, hogy sikkasztottál ... de ilyen összeg! ... És mire? Kire?! És idegesen dobolt kis ujjaival egy pici asztal üveglapján álló kis paliszanderdobozon. Borowy holtsápadtan ült előtte. Látszott rajta, hogy mindazt a hazugságot, amit erre az alkalomra kigondolt, visszakergette agyának homályos, bűnös katakombáiba, hogy érezve bűnének egész rettenetes súlyát és a helyzet sivárságát, néma megadással várja a segítséget. Mert hogy a szeretője, ez az asszony segíteni fog rajta, abban biztos volt. Csak remény­kedő, könyörgő tekintettel meredt az asszony arcába. — Édesem! . . . Egyetlenem! . . . — Nézd! — szólt az asszony — erre én nem számíthattam .. . Erre én nem lehettem elkészülve... Ez úgy jött, mint a kék égből lecsapó válám ... És énnekem most nincs pénzem . . . Ekkora összeg!... Boronyt ájulás környékezte. Mintha az egész épület a fejére akarna hullani. Hát ez is lehetséges? Hisz azt hitte, hogy ez a nő az élete árán is kira­gadná a pusztulásból! ... Mi lesz most? Lecsuk­­ják ... És csak artikulálatlan jajgatás tört elő a melléből. — És ez még nem is a legnagyobb baj! — folytatta az asszony viszolyogva. Majd egy kis szek­rényhez ment, amelyből gyűrt papírt vett elő. Oda­adta Borowynak: — Csak olvasd el! Már egy hónapja kaptam ezt a névtelen levelet. De nem hittem neki. Hogy egy karlováci színésznővel van viszonyod. Bár föltűnt, hogy minden héten odautazol ... De látod, én nem hittem el . . . Most már elhiszem . . . Ez volt a harmadik villámcsapás. Ezt nem le­hetett kivédeni. Borony meg se próbálta a tagadást. Így ültek vagy öt percig szótlanul, tanácstala­nul. Azután ismét az asszony szólalt meg: — Tudod, hogy nekem­ nagy hatalmam van az­­uram fölött. De ezt nem tudom vele elintézni . .­­. Ezt már nem! Ahogy megtudja a dolgot, nyomban Gróf Bethlen István miniszterelnök szerdán Genfbe utazik. Külföldi tartózkodásának tartamára elnapolják a nemzetgyűlést. (Tudósítás a 3-ik oldalon.)

Next