Pesti Hírlap, 1926. július (48. évfolyam, 145-171. szám)

1926-07-27 / 167. szám

14 SZÍNHÁZ ÉS ZENE, Ki ravaszabb: a férfi, a nő, vagy­­ Franciaország ! Még az elmúlt, sikerekben és érdekességben gazdag színházi szezonnak sem volt olyan szenzá­ciója Párizsban, mint ennek a frankzuhanásos, for­rongó hangulatú párizsi holtszezonnak. És ez a szenzáció nemcsak színházi, hanem úgyszólván po­litikai jelentőségű is, ha ez a jelentősége nem is áll kapcsolatban Franciaország jelenlegi válságos nap­jaival. Pedig tulajdonképen nincs is szó másról, mint egy színházi premierről. De minő premierről?! Ép ez az érdekes a dologban. A Théátre de la Madeleine szombaton mutatta be"egy marokkói arab szerző darabját, melynek címe: „La Ruse de l'Homme" (A férfi ravaszsága.) A szerző Si Siaddour Ben Ghabrit, marokkói gaz­dag úriember, aki Marokkó szultánjánál teljesít diplomáciai szolgálatot és így érdekes és jól ismert tagja az előkelő párizsi társadalomnak is. Eddig ugyan még senki sem tudta róla, hogy irodalommal is foglalkozik, de hiszen Párizsban nem is fontos az irodalmi múlt, csak az írók személye legyen ér­dekes és a színházak kapuja máris megnyílik előtte. Pláne, ha titokban és be nem vallottan politikai hát­tere is van ennek a gyors irodalmi érvényesülésnek. Feltűnő ugyanis egy kissé, hogy Si Kaddour Ben Ghabrit darabját éppen most, a Marokkóval történt békekötés után mutatják be és pedig — újabb cso­dálatos véletlen! — ugyanakkor, amikor Marokkó szultánja látogatóban van Párizsban. Mielőtt a darabról magáról beszámolnánk, állapítsuk meg, hogy a nézőtér legalább is olyan érdekes volt, mint az előadás. A díszpáholy egyik aranyos trónszékén maga a marokkói szultán ült, két kis unokájának társaságában, a szőnyeg pár­kányáról pedig a szultán remek szép imaszőnyege hullámzott alá! Kivüle azonban a nézőtér telve volt burnuszos vagy szmokingos arab előkelőségekkel, de jelen volt az előkelő párizsi világ is, úgyhogy a nézőtér képe, egyes rosszmájú francia lapok sze­rint, jobban hasonlított egy diplomáciai estélyhez, egy családi ünnepséghez, vagy egy ünnepélyes díj­kiosztáshoz, mintsem egy színházi premierhez. Hosszas és izgatott várakozás után végre fel­gördült a függöny, a színpadon, a Kelet minden pompájával ékeskedő díszletek között pedig elkez­dődött a játék. Ez a játék egy gazdag és előkelő fezfi kereskedőről szól, aki üzletének ajtaja fölé, hogy a nőknél elért számos sikerével kérkedjék, ezt írta ki: „A férfi ravaszsága nagyobb, mint a nőé." Egy Malika nevű csodaszép leány, hogy meg­bosszulja a női nemet ért sérelmet, felkeresi a ke­reskedőt üzletében, ott leveszi arcáról a fátylat, mire a kereskedőnél „meglátni őt és megszeretni egy pillanatnak műve". Malika azonban újra elfá­tyolozza magát és kijelenti, hogy csak akkor lesz az övé, ha feleségül kéri őt apjától, a káditól. A ke­reskedő meg is kéri a kádi leányának kezét, de mi­után arab szokás szerint a férj csak a nászéjszaka után való reggelen láthatja meg feleségének arcát, borzasztó a kereskedő megdöbbenése, midőn látja, hogy felesége csúnya, púpos és gonosz. Mi történt? Malika, hogy bebizonyítsa a nők ravaszabb voltát, keservesen megtréfálta az elbizakodott kereskedőt, mert a kádi leánya persze nem is ő, hanem az a nő, akit a kereskedő feleségül vett. Malika ezután újra felkeresi a beugratott férfit és tanácsot ad neki, hogy csúnya feleségétől hogyan szabadulhatna meg. Ez hajlik is a szóra, elhíreszteli, hogy tönkrement és beáll közönséges vízhordónak, mire a kádi méltata­­­lankodva visszaveszi leányát és kimondja a válást. A kereskedő most már­ boldogan feleségül venné Malikát, de ez újra kineveli, kijelentve, hogy ő csak bosszút akart rajta állni. Mikor azonban a keres­kedő beismeri, hogy tévedett és hogy a nő ravasz­sága nagyobb, mint a férfié, akkor Malika is be-­­ ismeri a kereskedő iránt érzett szerelmét és hegyen- a völgyön lakodalom, a darab véget ér.­­ Az exotikus premiernek — mondanunk sem­­ kell — óriási sikere volt, a szerző nevében pedig —­­ francia szokás szerint — a színház rendezője kö­szönte meg a tapsokat, a köztársasági Franciaor­szág nagyobb dicsőségére, így kezdve szavait: Fel­ség, hölgyeim, uraim . . . Azt tehát már tudjuk, hogy a nő ravaszabb a férfinél, de ebből a darabból és bemutatásból az is kiderül, hogy a francia politika viszont mind a ket­tőnél ravaszabb. PESTI HÍRLAP 1926. július 27., kedd. A kolozsvári magyar szinház küzdelme az életbenmaradásért. Dr. Janovics Jenő, a kolozsvári magyar szinház igazgatója, most számolt be az elmúlt évadról. A be­számolóból közöljük az alábbi részleteket, amelyek minden magyarázat nélkül is megvilágítják a nagy­multú színház megfeszített küzdelmét, — az életben­maradásért. — Sikerekben kis megtorpanásokban, felcsillámló aka­rásokban és elcsüggedő reménytelenségekben gazdag volt ez az évad is. Egyre bokrosodnak a feladatok, amelyeket kisebbsé­gi sorsunkban a kolozsvári magyar színháznak vállalnia kell, terhei pedig egyre elviselhetetlenebbé súlyosodnak, az akadályok egyre szirtesebben merednek munkája elé. A társadalmi egyesületeknek ezer egyéb gondjuk-ba­juk van, nincs arra módjuk, anyagi erejük, hogy a szín­házat támogassák. • A színházn­ak viszont vsu­lalni kell azo­kat a feladatokat is, amelyeket azelőtt más intézmények végeztek. Számolnia kell a közönség minden rétegével, íz­lésével és kívánságaival s így operát, operettet, drámát, bohózatot, népszínművet, kabaré-előadásokat felváltva kell műsorára venni, tolmácsolnia kell a régi klasszikusokat is s az új irányokat kereső mod­ern kísérleteket, a zenei kul­tusz szolgálatában megfelelő vállalkozás és terem hiányá­ban a hangversenyek tartását is vállalnia kell, a kisebb­ségi jótékonysági, szociális és kulturális egyesületeknek rendelkezésére kell állania, irodalmi ünnepeket, évforduló­kat megülni, a magyar iskolák tanítói munkáját ifjúsági előadások rendezésével alátámasztani, az erdélyi magyar drámaírás töretlen útját ásni, szolgálatába szegődni a ro­­­­mán-magyar kulturközeledés és kulturcsere nemes munká­jának. m­­ilyen sokirányú és szerteágazó célkitűzés mel­lett fejlődhetik-e ki harmónika munka és egészsé­ges já­tékstílus? S a legnemesebb törekvéseket is megbénítja a­­per­manens en­ garde állás, amellyel a tilalmak és rendeletek csapásaitól kell megóvni a színházat s megbénítja a lét­fentartás anyagi eszközeiért folytatott állandó halálküz­delem­. A magyar közönség számban és anyagi erőben egyre fogyatkozik. A hatóságok jóindulatú támogatás he­lyett akadályok támasztásával, vagy legjobb esetben kis­zömbös passzivitással nehezítik a magyar színházak élet­lehetőségeit, a Magyarországról való természetes színész pótlás útjait pedig kínai fallal zárják el, viszont a szí­nészképzés és succrescencia nevelés céljait szolgáló komoly iskola felállítását sem engedélyezik. — A színház bevételi lehetősége nem hozható arány­ba az egyre emelkedő kiadásokkal, mert a helyárak — a­ közönség teherbírásának gyengülése folytán — nem emelhetők, ezzel szemben a személyzeti és dologi kiadások hatványozódva nőnek. Szomorúan kell bejelentenünk, hogy a kolozsvári magyar színház az elmúlt évadban már csak hitelének ház­pattanásig való igénybevételével tudott vállalt kötelezett­ségeinek eleget tenni és igen sok gondterhes napon­­illett az elbukás veszedelmes szakadéka szélén. Ma, amikor az egész világon a gazdasági válság szele pusztítja a szín­házakat s századok viharában megalapozott intézmények jutnak máról-holnapra csődbe, nem lett volna szégyen a kolozsvári színház bukása sem, ám a mi speciális viszo­nyaink között végzetes katasztrófát jelentett volna, mert nyugat nagy városaiban az elbukott színházak a gazda­sági krízis enyhülésével új életre fognak kelni, de ha ná­lunk elbukik a kisebbségi színház, jön-e idő és alkalom, amely feltámasztja? Ez a nyomasztó tudat erősíti a szín­ház vezetőségében azt az emberfeletti akarást, amellyel a lehetetlenen is átgázolva, semmiféle áldozatot nagynak nem találva, igyekszik a színház életfolytonosságát megmen­teni. Hogy melyik percben fog derékba roppanni ez a tö­rekvése, ki tudja? Az új színházi törvény rendelkezései nemcsak a ro­mán színházaknak, de sőt mindenféle látványos produk­cióknak az adóját is jelentékenyen leszállítják, azonban speciálisan az agyonsanyargatott kisebbségi színházak­­adóit az eddiginek majdnem duplájára emelik. A magyar színház jövőjének sötét képét festi ez a Janus-arcú kul­túrpolitika. A kolozsvári magyar színház már az elmúlt évadban is egymillió lejnál jóval magasabb összeget fize­tett jegyadótként, a jövőben ennek a dupláját akarja kipré­selni az elfúló lélekzésű színháztól az új színházi adó­rendszer-A román állam költségvetésében 86 millió lej van fölvéve a színházak támogatására, de ebből a tengerpénz-1951 egyetlen báni sem jut a kisebbségi színházaknak. J.Nelson-csoport, a Beketow-cirkusz júliusi műsorának egyik főattrakciója. Színházi rigmusok. Nyáron. Most, amikor minden színház zárva. Mely kő-halmazállapotban létez: A szinházi lantverő, az árva, Fölösleges luxuscikket képez. Visszanéz az elmúlt sikerekre. Melyek lantját bizsergették minap S az Alvó férj nyomán, szenderegve, Fölcsap szegény Alvó Muzsafinak. Mindig ugyanaz Kiss Feri dijat nyert a sakkban. Amelynek játszásához jól ért. Ám játszma közben fölkiáltott, idézve harmadik Richárdot: — Lovat! Országomat egy lóért! Vidéki kunszt. A frakkos Hamlet már öreg játék: Kutyabagoson különbet játék. A nagy hőségben, a bódítóban, Kihozták Hamletet trikóban (Dalamér.) " (Szerecsen revü Berlinben.) A nyári szezon Berlinben nem mutat valami nagy elevenséget, most hát a Metropol-színház excentrikus látványossággal akarja fölvillanyozni. Fényes kiállítású revüt játsza­nak ott, amelynek minden szereplője néger. A darab cselekménye természetesen egészen mellékes, fődolog, h hogy az a fekete művészeknek bőséges alkalmat ad tánctudományuk bemutatására. Ennek a feladatuk­nak Afrika gyermekei leírhatatlanul bravúrosan tesznek eleget. A primadonna, Maud Fouer, igazi né­ger szépség, csodásan forgó szemgolyóival és csodá­san rekedt torokhangjával; a hősszerelmes, Glastus Banks, olyan hatalmasan megtermett legény, hogy termetét még talán egy gorilla is megirigyelhetné. S az egész három órát végigtáncolják, oly elragadó szenvedéllyel, oly remekül járva a cake walk-ot, a charlestont, hogy egész Berlin arról beszél, Hőstenor­juknak, Francis Mores-nek, oly gyönyörű hangja van, hogy minden női szív elolvad tőle; a komikájukat, Arabella Fields-t pedig a bájak oly tömegével áldotta meg a Gondviselés, hogy már a megjelenése is­­ ka­cagtató hatás. De legérdekesebb a karmesterük, akit emelvényén gyakran ugy elragad a hév, hogy fel­ugrik s dühösen, lelkesen gesztikulálva, együtt táncol, tombol a szinpad táncosaival. * (Németh Mária megnyerte lakásperét.) Né­meth Mária, amikor Bécsbe szerződött, férje szülei­­­nek adta át Erzsébet­ körút 33. szám alatti lakását. A háztulajdonos egyik rokona igényt jelentett be a lakásra, azon a címen, hogy Németh Mária állan­dóan Bécsben tartózkodik és ott éves lakása van. A járásbíróságon hétfőn délelőtt tárgyalták a lakás­ügyet. Németh Mária képviseletében dr. Julesz Jenő előadta, hogy Németh Máriának nincsen két lakása, mert a pesti lakás nem az övé, hanem férje édesany­jáé, Grunauer Józsefnéé, akinek a művésznő a la­kást Bécsbe való elszerződése után átengedte. A bír­­óság magáévá tette ezt az érvelést és a lakás igény-i­s sötét keresetével elutasította. * (Fedák Sári vidéki vendégjátéka.) Fedák Sári, aki évek óta nem játszott a magyar vidéki városok­ban, az idén ősszel több hónapos vidéki vendégsze­replésre indul Szeptember és­­október hónapokra a Vígszínházhoz köti a szerződése, ahol a Seybold és Antónia címszerepeit fogja tovább játszani és ezután kezdi meg néhány hónapos vidéki körútját. Fedák­­ Sári úgy tervezi, hogy a vidéki vendégjáték után­­ Angliába és Amerikába megy, ahol ugyancsak a két Lengyel-darab női főszerepeit játszaná­. (Szereplőváltozás.) Hollós Ilona, a Belvárosi­­ Színház nagytehetségű művésznője, hétfőn este át­­­vette a „Zizi" című operett Elza szerepét a Párizsi Színpadon. Hollós Ilona finom humorával, kellemes énekével és pompás társaival bebizonyította, hogy,­­ sokoldalú tehetsége a legkülönbözőbb műfajú szere­pekben megállja a helyét.

Next