Pesti Hírlap, 1926. július (48. évfolyam, 145-171. szám)

1926-07-10 / 153. szám

*­ v Az épülő cserkészvárosban. Lázas előkészületek a Nemzeti Nagytábor csütörtöki megnyitására. — a Pesti Hirlap tudósítójától. — A megyeri villamos végállomástól bizony dere­kas kis ut addig a dombláncig, amelyet az újpesti Szunyogszigetről kiöntött Nemzeti Nagytábor he­lyéül kijelöltek. A Szunyogszigeten persze jobb, könnyeben, gyorsabban megközelíthető helye lett volna a Nemzeti Nagytábornak és cserkészeink az elmúlt évi jamboree óta otthonosan is érzik magu­kat ezen a szép, suttogó zöld erdőkkel borított szi­geten, dehát a megáradt Duna nem ismert kegyel­met és így a megyeri dombok szellős, üde magasla­tain harsant fel három nappal ezelőtt az a vidám, hangos, mozgalmas élet, amely a tizenötödikére tel­jesen felépülő cserkészváros első honfoglalóinak megérkezését jelentette. Minthogy azonban nincs olyan rossz, aminek jó oldala is ne volna egyúttal, a cserkészeink már-már örülnek, hogy itt, a me­gyeri dombokon és nem a Szunyogszigeten kellett városuk alapjait lerakniok. Ezt a dombláncot ugyanis kelet felé a zöld Dunával és ezüstös füze­seivel, köröskörül pedig a nyílt, hatalmas égbolto­zattal, mintha egyenesen táborozás céljaira terem­tette voln­a a cserkészek jóságos Istene — olyan sza­bad, szép és végtelen horizontú ez a terület. Milyen gyönyörű is lesz, ha ezeknek a domboknak sötét karéját tábortüzek eszei rajzolják majd bele a csil­lagos nyári éjszaka feketeségébe! Addig azonban még sok munka vár a fiukra. Ahogy a tábor felé közeledünk, a fehér országúton egyre-másra találkozunk a felvonuló, érkező csapa­tokkal, amelyek zászlóik alatt vidám énekszóval róják a déli hőségben porzó utat. A táborhely körül munkások építik a vízvezetéket, amelynek legna­gyobb része már készen áll és sűrűn elhelyezett dupla csapjaiból bőven ontja a friss vizet a cserké­szek kulacsaiba, főzőedényeibe. Fenn, a legnagyobb dombon már messziről látszik a hatalmas, harminc­méteres árboc, amelyre a megnyitás napján röppen fel a magyar trikolór, hogy védelmezőn lobogjon két héten át, tizenöt nemzet gyermekeinek feje fölött. Az út felé eső legszélsőbb dombon készen áll a táborparancsnokság nagy sátra és körülötte a pa­rancsnoksági irodák sátrai. Ahogy felkapaszkodunk a parancsnoki sátorig, amelynek bejárata előtt nap­barnítottan, jókedvűen, igazi cserkész szívélyességgel Schelken Oszkár, a Nemzeti Nagytábor főparancs­noka fogad és ahogy körülnézünk a széles, hullámos terepen,­­ bámulva látjuk, hogy három nap alatt minő nagyszerű munkát végeztek az előkészítő cser­készcsapatok. Katonás rendben, utakra és utcákra osztva, drótkerítéssel elkülönítve már készen állnak az eddig beérkezett csapatok sátorvárosai, kijelölve és előkészítve várja a még csak ezután érkező csapa­tokat minden egyes körlet, az irodahelyiségekben kattog az írógép, az élelmezési főnökség sátraiban lázas kicsomagolás, osztályozás, rendezkedés folyik, épül a mentőállomás, a posta, a sárgakendős, hosz­szúbatos tábori csendőrök járják a tábort és nincs egyetlen mozdulat sem, mely ide a tervszerűség, fe­gyelem és céltudatosság, a lelkes és vidám munka jegyében történnék. Körüljárjuk a tábort. A főparancsnoksági kör­let mellett, az országúttól oldalt húzódó főútvonal mentén, melynek bejáratánál ezüstkérgy nyírfából összeácsolt, hatalmas feszület őrködik, alatta kedves, egyszerű tábori oltárral, d­e széles, rendes utca mentén kétoldalt már rendben sorakoznak a buda­pesti Piarista Főgimnázium, a Sregnum, Marianum és a K. E. G. cserkészeinek táborai, díszes kapu­bejárataikkal, amelyek azonban a megnyitás nap­jára még pompásabbak lesznek, zöld füzérekkel, zászlókkal díszítve, — ma bizony még a gorombább munkák foglalják le a cserkészeket, — az építés, a rendezkedés, tisztogatás. A diszitőmunka ráér az utolsó napig. A konyhák tüzei felett párolgó üstökben fő az eb­éd, az egyes táborokban szakadatlan jövés-menés, sürgés-forgás, a szabadnapos cserkészek fürödni, csónakázni indulnak a Dunára, a munkában lévők keze, lába, fáradtságot nem ismerve végzi megsza­bott munkáját, csak a borbélysátor előtt, melynek hűs belsejében aranykeretes tükör és egy jól felsze­relt fodrászüzem minden kelléke várja a vendéget, csak itt ül ásítozva és unatkozva két hivatásos bor­bély. Egyelőre nincs mun­ka,­­ ugyan ki is adna itt hiúsági kérdésekre, amikor ég a dolog mindenki kezében? . . . .És még egy hely­ van, amely üres és elhagyott. A tábor „dohányzó"-ja, amely alatt azon­ban senki se gondoljon holmi kényelmes, bőrfotelek­kel bútorozott úriszobát, mert ez a „dohányzó" csak drótkerítéssel elhatárolt térség, közepén fatönkre szegezett bádogládikával. Az egész táboron belül csak itt szabad dohányozni. Így vigyáznak a tábor tűzbiztonságára. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a „tábon hamutartó" állandóan üres, — a cserké­szek nem dohányoznak. A sátrak között egyszerre jól ismert cserkész­tiszti ruhás alak jön velünk szemben. „Jó munkát!" — köszönt bennünket. Sík Sándor, a magyar cserké­szek népszerű elnöke, aki fáradhatatlanul járja az épülő tábort. Hol itt, hol ott tűnik fel egyenruhás alakja, amelyben csak napbarnított arcának szelíd mosolya árulja el a papot. — Nagyszerűen haladunk, — mondja, szinte ujjongó vidámsággal — telve vagyunk a legjobb re­ményekkel. Napról-napra több és több csapat érke­zik, a végei." kétszáz csapatunk lesz itt együtt. No látja,­­ most is jönnek. Ezek a debreceni fiúk . . . És valóban, példás rendben a­ debreceni cserké­szek csapata vonul el tisztelegve Sík Sándor előtt a­­parancsnoki irodához, ahol Schelken Oszkár és Fodor Ferenc helyettes parancsnok üdvözlik őket és vezettetik kijelölt körletükbe. Most meg civilruhás fiatalemberek csapata érkezik, a Testnevelési Főis­kola növendékei, akik harsogó éljenzéssel köszöntik Sík Sándort. Jelentkeznek, körletükbe vonulnak és néhány perc múlva már úszónadrágban sietnek a Duna hűvös habjai felé, a hőségben megtett nem csekély gyalogút porát lemosni. Igy folyik a gyors, szines, változatos élet a megyeri dombok most még csak néhán­y száz,­ de pár nap múlva már sok ezer sátorból álló cserkész­városának vászonfalai közt,­ Isten szabad ege alatt. Akkorra már az egész tájék felett uralkodó árboc körül ott fog pompázni a ,,Fő-tér" a maga szórakozó­helyeivel és középületeivel, a mozival, színházzal, rá­dióhivatallal, bolthelyiségekkel, vendéglőkkel, cuk­rászdákkal. A ma még szürke sátrak hatalmas tá­bora pedig tizenöt nemzet színeiben ékeskedik majd és az építés munkájának zaját a kész Nemzeti Nagy­tábor gyönyörű, látványos élete váltja fel. Addig pedig csak kettőt kívánunk derék cser­készeinknek. Szép időt és köszöntésük szavával élve: — „jó munkát!" — (Vázsonyi Vilmos irodalmi hagyatéka.) A következő sorok közlésére kérték meg lapunkat: A­ Vázsonyi-emlékbizottság előkészítő szervezőbizottsága meglepetéssel értesült arról, hogy egyesek Vázsonyi munkáinak ismertetését és életrajzát akarják kiadni, amelyre nézve semmi jogosítványuk, adatuk nincsen. Képtelenség ugyanis bárki részéről Vázsonyi Vilmos működésének és életrajzának helyes és méltó feldol­gozása akkor, amikor az illetőnek az ehhez szükséges adatok rendelkezésére nem állhatnak, miután mind­azok legnagyobb részükben a család birtokában van­nak. A Vázsonyi-emlékbizottság szervező­bizottsága önmaga foglalkozik Vázsonyi életrajzának és összes műveinek kiadásával, melyek sajtó alá rendezése már folyamatban van és melynek első kötetei az ősz, illetve tél folyamán fognak megjelenni. Bármilyen más munkára senkinek felhatalmazása nincs és igy V­sztán önző üzleti vállalkozás, mely még haló porá­ban is csak kihasználni és egyéni érdekeinek felhasz­­­nálni óhajtja Vázsonyi Vilmos szellemét. Ugyancsak­­ hirdetik ilyen életrajzzal kapcsolatban, hogy ahhoz gróf Andrássy Gyula irt volna előszót. Erre nézve fel­­ vagyunk jogosítva annak közlésére, hogy ilyen előszót gróf Andrássy Gyula nem írt, csupán ahhoz adta bele­egyezését, hogy ha egy Vázsonyi emlékéhez méltó munka megjelenik, ahhoz felhasználható Vázsonyi halála alkalmával tett egy­ nyilatkozata, mely annak­idején a lapokban különben is megjelent. A Vázsonyi­emlékbizottság által kiadandó összes művek és élet­rajzok megjelenése alkalmával ezzel kapcsolatosan a legkiválóbb közéleti férfiak, köztük gróf Andrássy Gyurit is megígérték közreműködésüket. * — (Tázriadalom.) Pénteken délután két óra táj­ban jelentették a tűzoltóknak, hogy a Vámház­ körú­t 12­ szánjú háromemeletes ház teteje kigyulladt. A IV. és IX. kerületi őrség készültsége vonult ki és a központi ügye­letről frencoek és Dietrich tű­zoltótisztek gépkocsin siettek a tűzhöz. A tűzoltók csakhamar megállapították, hogy mind­össze néhány gerenda szyulladt ki és vert nagy lángot. A kivonult őrségek csakhamar eloltották a tüzet, ami a kör­nyéken nagy riadalmat okozott.­­ (Kakasviadal.) A Newyork Iserald írja: Ré­gebbi időben a kakasviadal kedvelt sport volt Ame­rikában. Az egyszerűbb mulatóhelyeken a műsor leg­izgalmasabb száma volt, mikor a feldühösített kaka­s­ok egymásra rohantak­ és csípték, marták, tépték egymást. A közönség természetesen fogadásokat is kötött a viaskodó állatokra. Ezt a brutális, kegyetlen szórakozást azután törvény eltiltotta. V­oltak azon­ban, akik nem szívesen mondottak le erről a mulat­ságról. Ezek kisütötték, hogy a törvény tiltó hatalma Florida államra nem bír érvényességgel. És a Flori­dában üdülő dúsgazdag amerikaiak ezután csakha­mar kakasviadalt rendeztek Orlando városkában. A szezon legnagyobb érdekessége lett a kakasviadal. Különvonatok hozták a vendégek ezreit Texasból, Illinoisból, Pennsylvaniából. Az állatvédő egyesület egyik jelenlevő tagja ugyan óvást emelt a kegyetlen látványosság ellen, de a verseny rendezősége nem sokat törődött felszólalásával és megtartotta a kakas­viadalt, amelyet ezentúl rendszeresíteni fognak.­­ (Vasú­t szerencsétlenség Varsó közelében.) Varsótól jelentik: Az elmúlt este Rogow mellett, Varsó kö­zelében, a Zakopane fürdőhelyről jövő gyorsvonat, való­színűleg hibás váltóállítás következtében, összeütközött a Varsótól Krakóba­ induló gyorsvonattal. A varsói vonat mozdonya kisiklott, minek következtében három kocsi ki­ugrott a sínekből és felborult. Két ember meghalt, nyol­can súlyosan és többen könnyebben megsebesültek.­­ (A majom kiseprűzi a haramiákat.) Pawtucket­ben (Rode­ Island) egy szelídített majom megmentett egy családot. Slét haramia tört be az Assis-féle üz­letbe. Amikor a majom látta, hogy az egyik betörő rátámadt Assisnéra, hogy elvegye a pénzét, nekiug­rott a rablónak és megharapta a kezét. Egy másik betörő rá akart lépni a majom farkára, de a majom felragadott egy seprőt és a nyelével letörte a ban­dita karját. Egy harmadik rablónak kitépte a fülét. Aztán a seprőnyéllel úgy nekiesett a rablóknak, hogy azok végre is elmenekültek. Különösen rosszul járt egy bandita, aki bosszúból a bölcsőben fekvő csecsemőt akarta bántani. A majom féktelen dühvel védte meg a babát is.­­ (Pályázat.) A budapesti evangélikus főgimná­ziumban pályázatot hirdetnek történet-latinszakos tanári állásra. Határidő augusztus 20. Képek a megyeri cserkésztáborból. Baloldali kép: árkot ásnak a cserkészek. Jobboldali kép: gyűjtik a fát az ebédfőzésbe... « — (Rozgonyinál) 6 művészlap 125 ezer K.

Next