Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
1927 január 1.. szombat. PESTI HÍRLAP Z/. Légrády Ottóhoz, lapunk főszerkesztőjéhez ifj. Hegedűs Lóránt főmunkatársunk a következő levelet intézte: Kedves Barátom! örömmel vettem tudomásul abbeli hajlandóságodat, hogy „Harc a magyar igazságért" című propagandakönyvemet kinyomtatod. Ebben igyekeztem feltüntetni egyrészt" Magyarországnak a világháború megkezdése tekintetében való tökéletes ártatlanságát, másrészt trianoni ellenségeinknek ön okozta lehetetlen helyzetét. Azt remélem, hogy e könyvvel külföldre kimehetünk és ott a könyv hézagot fog pótolni, mert amint a Pesti Hírlap karácsonyi számában láttuk, megdöbbentő az, hogy az egész kisantant és nagyantant államaiban ma már egyetemi tanárok a francia Denis és a román Iorga könyveit tanítják, amelyek azt fejtegetik, hogy Trianon állandó, hogy ennek így kell maradnia. Hihetetlen, de úgy van, hogy amíg mi 415 külügyi alkalmazottat fizetünk és Európa minden kulturállamát meghaladva 345 rendes egyetemi tanárt tartunk el, egyetlen egynek sem jutott eszébe 10 év óta propagandakönyvet írni, amelyet francia, angol vagy német iskolákban taníthatnának. (Az egyetlen kivétel: Szádeczky Lajos tisztelt barátom, ki azonban a magyar-lengyel barátsággal kezdi és Hadúrral végzi munkáit.) A németet külön említettem, mert Poroszország tankönyveibe beviszi a Magyarország iránti ellenszenvet azáltal, hogy szemünkbe vágja, hogy Mackensent, aki Magyarországért harcolt, Károlyi Mihály elfogatta és az összeomláskor egy magyar politikus bontotta fel minden ok nélkül az első gróf Andrássy Gyula által megkötött magyarnémet hűségi szerződést. Ha tehát a hivatalos Magyarország nem tesz semmit, nekünk ellenzékieknek kell az állam segítségére sietni. Ez könyvem célja. Miután azt kezeidbe nyomdába adtam, érkezett meg Victor Margueritte-nek „Les criminels" címmel az idén Párizsban, megjelent könyve, amelyre a Pesti Hírlap egy siófoki olvasója tett figyelmessé. Az első könyv ez, a mely amidőn a háború kitörését tárgyalja, elismeri, hogy Magyarország gróf Tisza István által tiltakozott a világháború megkezdése ellen s bevezeti a közönségbe, hogy a trianoni , szerződés bűnösségi klauzulája már a franciák előtt is Magyarországgal szemben tarthatatlan. Ez igen fontos eredmény. Van egy rész, amelynek címe „L'Arlemagne court le risque" („Németország vállalja a felelősséget".) Itt gróf Tisza István szerepe és az, hogy Magyarország harcol a háború ellen, a 200. és következő lapokon világosan kidomborodik. — Ami a nyáron gróf Berchtolddal folytatott vitámat illeti, ezt igen sajátos módon fejezi be Victor Margueritte, amidőn azt mondja a 210. lapon: „Gróf Berchtold, a császári és királyi ház, valamint a Trurinyék közös minisztere, különben tökéletes világfi volt, de sportoló grand seigneur-i eleganciája nem tudta eltakarni azt, hogy esze túlságosan könnyű11. Ejnye, ezek a huncut franciák, micsoda gonosznyelvűek tudnak lenni! Ezek után boldog ujesztendőt kiván Neked és az uj esztendőben a magyar igazságnaksikerét igaz barátod Hegedűs Lóránt ban vigyáz, hogy ne sokat időzzék ennél a tárgynál. Ez nem az ő esete és ügyvédi megbízatása nem is erre szól. Politikum és politikum, a jogi feladat elvégzése a volt görög külügyminiszterre hárul. És Millerand a megbízásnak hűségesen eleget is tett. Három óra hosszat tartó beszéde után a jelenlevő román ügyvédek, a párizsi román követség tagjai percekig szorongatták a kezét. Millerand mosolyogva vette tudomásul a románok elismerését. — Én nemcsak ügyvédi kötelességemet felis*siteltem, — mondotta — hanem úgy is érzetem, ahogy nem beszéltem. Ahol románok és magyarok állanak egymással szemben, ott egy ilyen Millerand-féle kijelentés igazságában és őszinteségében kételkedni igazán nem illik. Harc a magyar igazságért. Alexandre Millerand ügyvédi jagában. Följegyzések a döntőbiliség üléséről. Párizs, december. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Jille de Varenne 67. Az utcára nincsen épület, csak néhány méter hosszú bástyafal. Két bejárat. Oda.lt. kis ajtó, középen hatalmas, kétszárnyas tölgyfakapu. Újonnan festve mind a kettő, a rézkilincsek csillognak rajtuk. Az ember megáll a szűk utca túlsó oldalán, szemben a bástyafallal, a komoly előkelőséget, méltóságot szimbolizáló kapuval s valami elfogódottságot érez. Ez az érzés megfelel körülbelül annak a lelkiállapotnak, amelyben akkor van az ember, amikor hosszú bolyongás után visszatér az elhagyott, régi házhoz s a rácsos kapun, át bepillant az udvarra. Minden tégladarab, minden zugutt emlék, hozzátartozik az ifjúságához, mint lélek a testhez. A kapu kilincsét megnyomni azonban mégsem meri. Hiszen ha átlépné a küszöböt, ismeretlen, idegen arcok fogadnák, mosolyognának rajta, ha megmondaná, hogy az emlékeiért jött, hogy életének egy darabját, legboldogabb korát jelenti e régi ház és becsuknák az ajtót mögötte, ha a régi jogokra hivatkozva ismét birtokába akarná venni azt, ami az övé volt. A tíz-tizenkét év távolságából jött vándor megáll tehát az utca túlsó oldalán, szemben a régi házzal és emlékezik. Ez a ház, amely ott túl a bástyafalon, az udvarban emelkedik, — valamikor az övé volt. Nem az egész, csak egy tégladarab belőle, de az az övé. Ha azon a sárgásbarnára festett kis ajtón belépett. — otthon volt A kőfalon túl, a tágas udvaron egy kavics az övé volt. Nem sok, de mégis az övé. Mennyi ideje ennek? Alig valamivel több, mint egy évtized. Csak annyi idő, amennyi mlatt a rövidnadrágos gyerekből pelyhesálló kamasz lesz. A kapu fölött keresi a régi, családi címert. Eltűnt. A tizenkét év távolságából jött vándor ekkor megdörzsöli a szemét. Az emlékeket elhessegeti magától és amikor a kiskapu sárgaréz kilincsét lenyomja, akkor már tudja, hogy most nem az osztrák-magyar nagykövetség palotájába lép be, hanem a Vegyes döntőbíróság épületébe, amelynek kivilágított ablakai mögött nem az osztrák-magyar nagykövet tartja fogadóestélyét, hanem Erdély földönfutóvá tett magyarjainak panaszát tárgyalják." A néhai osztrák-magyar nagykövetség palotájának egyik díszes szalonja a színhely A szalon mélyén a bírói emelvény, vele szemben az ügyvédek padjai, ezek mögött a hallgatóközönség széksorai. Délután három óra. Az ablakfüggönyök összehúzva, két gyönyörű csillár szikrázza a fényt. Szépszámú közönség. Románok és magyarok. Halk, suttogó beszéd. Mint a törvényszékeken, ítéletkihirdetések előtt. Három óra után néhány perc, amikor bevonulnak a feketetógás ügyvédek. Az első Alexandre Millerand, Franciaország volt köztársasági elnöke — a románok részéről. Sietve megyát aközönség széksorai között, elfoglalja a jobboldal szélső helyét, közvetlenül a magyar megbízottak mellett, aztán iratcsomókat tereget ki maga elé és belemerül az olvasásba. A románok másik ügyvédje Politis, volt görög külügyminiszter, a Sorbonne nemzetközi jog tanára, a harmadik pedig Rosenthal bukaresti ügyvéd.A magyar kormány megbízottja Gajzágó László miniszteri tanácsos, aki mellett Egry Antal, Lakatos és Köves Béla magyar ügyvédek foglalnak helyet. Néhány perc múlva bevonul a bíróság, élén Zedernkranz svéd diplomatával, az egyiptomi tribunal arbitral volt birájával. — La scance est ouverte. ...Száraz, hivatalos adatok ismertetése. A tárgy: Erdélyből elüldözött magyarok fórumokrólfórumokra járt panasza. Hogy a nagy és dicső Románia, a földreformra való hivatkozással, a kiüldözött erdélyi magyarok ingatlanait egy fillér kártérítés nélkül, konfiskálta. Mindenki érdekelve van itt, gróf Bethlen Istvántól, gróf Andrássy Gyulától kezdve, az 5—600 holdas nagygazdákon át a kéthárom holdas szegény földmivesig. A vádlott: Románia. YT — Millerand ur, kezdje el a beszédet, — mondja a bíróság elnöke. Millerand feláll. Megsimitja az alaposan megfogyatkozott, fehér üstökét, aztán lassan, meglehetős nyugodtsággal elkezdi Nyugalma azonban csak addig tart, amíg az ügy jogi részleteit ismerteti, amíg a trianoni szerződés poncait recitálja, de egyegy oktávval állandóan emelkedik a hangja, amikor a politikai kérdésekre tér át. Mint ügyvéd is, itt, csak itt, a politika terén van otthon. — A magyar kormány, amely iránt én a legnagyobb tisztelettel viseltetek, — ebből az ügyből is politikai ügyet akar csinálni! Amikor ezt mondja Millerand, a hangja már harsog, mind a két karját a levegőbe emeli, mintha az égből akarja hívni tanukat, hogy tegyenek vallomást az ő igazmondása mellett. KSr.ytcJeu-kcMc'.'eT.üj bár ismét jogi szempontból kell foglalkoznia az üggyel. Millerand azon- VASARIMAP. Új. Teszem, cipőt vásárolsz. Vizsgálgatod, hogy nem szűk-e, nem tör-e valahol, még gyönyörködve, tétován mosolyogva szemléled, mert nem tudod, hogy a tiéd lesz-e, aztán döntesz, elindulsz benne, immár kissé kétkedve, komoran. Kivin az utcán, alig két lépés, multán, észreveszed, hogy úgy csikorog, mint azé az öregúré, akit ismersz és utálsz. Otthon lerúgod lábaidról, nem is öltöd fel mindaddig, míg hozzád nem alkalmazkodott s meg nem szoktad legalább a gondolatot, hogy a te cipőd. Hasonlóan voltam a ruhával is, melyben a szabó bennehagyta tűjét s egy cérnával odaúszgatott, förtelmes cimkét a hajtókája alatt.Olyan szagot árasztott, mint eszű posztógyár. Amikor magamra húztam, taclejtéseim megváltoztak, arcom egy próbabábúhoz hasonlított. Megvártam, hogy összegyűrődjék, elkopjék, rátelepedjen az áldott por. A lakások, melyekbe beköltözködtem, mindig borzalommal töltöttek el. Gyanakodva figyeltem sötét sarkaikat, hol majd tragédiák történnek, a csengetyűt, amellyel megrémíia sürgönyhordó s az ágyat, melyen talán ki fognak nyújtóztatni, mellemre kulcsolva kezeimet. De minden vadonatúj, apró tárgy ellenszenves, komisz kém otthonunkban, gonosz jövevény, melynek lassanként meg kell érdemelni a bizalmunkat. A friss tollal csak szerződéseket, nyugtákat, elismervényeket mertem irni. Ha elfogyott kéziratpapirom s újat rendeltem, kétségbeesve tekintettem sivatag ürességére. A tükör, melyet a boltból hoznak, irtóztató. Még benne van a kereskedősegéd s a vevők képe, mely hullámgyűrűket vert sima felületén. Ajánlatos pár napig a falnak fordítani, pihentetni, csak aztán használni. Akármit beszélnek, nem szeretjük az újat. Mondd, hát ennek a naptárnak csakugyan annyira örülsz, csaugyan olyan boldog vagy, hogy egyszerre kezedbe hullik annyi bitang nap és óra, szüzén, használatlanul, mintegy kikerülve az idő titokzatos pénzverőjéből, ismeretlen árfolyammal? Kötve hiszem. Ugy rémlik, inkább félsz tőle s ezért rúgsz be ma éjszaka, ezért sivalkodol, mint az őrült, velem együtt. Kosztolányi Dezső: 3 ik Csongrád vármegye a miniszterelnökhöz. Csongrád vármegye törvényhatósági bizottsága ma tartotta utolsó évnegyedes közgyűlését, amelyen dr. Farkas Béla főispán méltatta Bethlen István miniszterelnöknek az ország belső és külső helyzetének javulása terén elért eredményeit s megálapította, hogya lezajlott képviselőválasztások is annak a politikának adtak igazat, amelyet a miniszterelnök vall magáénak. Köszönetét fejezte ki a vármegyei és állami tisztviselői karnak, amely nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a választások minden incidens nélkül mentek végbe. A törvényhatóság ezután elhatározta, hogy gróf Bethlen István miniszterelnököt táviratban üdvözli. A távirat szövege a következő: „Csongrád vármegye törvényhatósági bizottsága a mai napon elnökletem alatt tartott közgyűlésen egyhangú lelkesedéssel hozott határozatában sommal üdvözli és szerencsét kíván a közelmúltban megtartott választások alkalmával elért és Nagyméltóságod által követett kormányzati irányt igazoló nagy eredményhez, melyben az országkossága megtisztult lélekkel tett tanúbizonyságot Nagyméltóságodnak hazánk újjáépítését és felvirágoztatását célzó elvei helyességéről és Nagyméltóságod nemes intencióinak követéséről. Őszinte kívánjuk, hogy a most elért kiváló eredmény legyen Nagyméltóságod részére ujabb erőforrás hazánk boldogulását előmozditó nagy terveinek keresztülviteléhez Mélységes tisztelettel Farkas Béla főispán." A vánvive egyhangú lelkesedéssel üdvözlte rrég Scitovszky felugyminisztert, Silanyazszky ts Schandl államtitkárt.