Pesti Hírlap, 1927. január (49. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-15 / 11. szám

érez, ne menjen társaságba, hanem járjon a baja vé­gére. Kerüljük a tüsszögő, köpödő embereket- s ma­gunk színtén tartózkodjunk attól, hogy másnak az arcába köhögjünk, ami normális körülmények közt is egyike a legnagyobb ízléstelenségeknek. — Semmiféle védőoltás nem célravezető a spanyolnáthával szemben, azért a magam részéről is kérem a közönséget, ne higgjen semmiféle hang­zatos reklámnak. Ahogy a kórokozó ismeretlen előttünk, radikális gyógyszerét is homály takarja. — A dohányzás, ellentétben a híreszteléssel, ugyanígy alig mondható a baj ellenszerének. H­on­nan származott a tévhit, hogy 1918-ban több nő be­tegedett meg „spanyol"-ban, mint férfi. Később az­után bebizonyosodott, hogy a sta­tisztikát ilyetén ki­alakulása merő véletlen, s a gondolat propagálásá­val csak azt érnénk el, hogy asszonyainkat az ed­diginél még nagyobb mértékben szoktatnánk ciga­rettázásra. Az alkohol meg éppen káros „orvosság", a test ellenálló erejét csökkenti, ezenkívül az esti, éjjeli vendéglőjárás a mostani hidegben csak növel­né a meghűlés eshetőségét. PESTI HÍRLAP 19­­7 január 15 szombat, A tudomány hajszála a spanyolláz kórokozója után. Mi a mai tudósok áláspontja? — Látogatás a Közegészségtani Intézetben. — Dr. Scheff-Dabis László nyilatkozata. Kezdjük ezzel a ténnyel: Budapesten eddig egyetlen spanyol megbetegedés sem fordult elő. Fé­lelmre vagy riadalomra nincs ok. A nátha, az in­fluenza, mint minden évben, az idén is föllépett, eny­he, nem rosszindulatú formában. Közép-Európában azonban spanyoljárvány van. Hogy megtudjuk, milyen kutatásokat végez a lítai alkotó tudomány a spanyol­ lázra vonatkozólag s eddig milyen eredményeket ért el, fölkerestük a Közegészségtani Intézetben dr. Scheff-Dabis László tanársegédet, a jeles bakteriológust, aki nemrég tért vissza Amerikából, hol a gümőkórt tanulmányozta. Az egymásba nyíló, tágas laboratóriumokban lila gázlángok lobognak, gerebeket, lombikokat melegí­tenek. Egy kis zsákocskából ezüstfényű növényros­tokat vesznek elő, egy „agar" nevű keletindiai nö­vényt, megáztatják húslevesben, kocsonyát főznek belőle, abban tenyésztik ki a spanyol­ láz vélt kór­okozóit. A kocsonya piros, minthogy a sztreptokok­kusz szereti a vért, hemoglobint kíván. Ezen a táp­talajon látni egy zöldes foltocskát. Ott nyüzsögnek a genny gyöngysor­ alakú baktériumai. Oldalt egy ketrecben kísérleti állatok, tengeri nyulacskák, me­lyeket a hagymáz baktériumaival fertőztek. Egyelő­re mit sem sejtenek, vidáman ugrándoznak, hunyo­rognak a villanyfényben apró, fekete szemükkel. A kitűnő tudós részletesen elbeszéli, hogy a bakteriológia búvárai milyen kétségbeesett küzdel­met folytatnak, hogy a spanyol­ láz kórokozóját el­csípjék. Ez a történet olyan izgalmas, mint egy mo­dern rendőrhajsza, melyet a tudomány detektívjei indítottak meg a legnagyobb gyilkos ellen, ki több embert pusztított el orvul, mint az összes puskák, gépfegyverek, ágyuk, lángszórók, fojtógázak. Egy­előre az üldözöttet még nem látják, még álarcot vi­sel, de a hurok egyre szű­kül körötte, egérútjait egyre jobban elzárják, reménység van arra, hogy a közeljövőben birtokukba kerül, ártalmatlanná teszik. Scheff-Dabis László a Pesti Hírlap munka­társának ezt mondta: A spanyolláz okozója. A spanyolláz kórokozójával elsősorban az an­golok és amerikaiak foglalkoztak tüzetesebben. Mi­kor 1918—19-ben végigvonult a világon a félelmetes második hullám, mindenekelőtt az eredetét akarták megállapítani A németek azt mondották, hogy Oroszországból jött, ahol endémikus formában ta­nyázott. Különös, hogy a járvány mindig keletről nyugat felé halad. Mások a járvány gócát Spanyol­országban keresték, ahol eleinte csakugyan vadul garázdálkodott.­­ A bakteriológusok legnagyobb kérdése volt az: vajon a spanyol azonos-e az influenzával, mely­nek csak egy súlyosabb formája-e? Nyomban keresni kezdték a betegek közeté­ben a Pfeiffer-bacillust. De eleinte nem mindig ta­lálták meg részint mert későn láttak hozzá a köpe­tek vizsgálásához, részint mert ez a baktérium csak oly táptalajon tenyészhető ki, melyhez hemoglobint adnak. Miután módszeresebben kísérleteztek, majd­nem minden esetben meglelték az influenza-bacil­lust, de ez — mint mondottam — sokszor egészsé­ges ember köpetében is kimutatható s más egyéb betegségeknél is. — Éljek tehát a gyanúperrel, hogy a spanyol, mely a veszedelmes tüdőgyulladásokat okozza, tu­lajdonképen társ­fertőzésből származik. Olitzay és Gates, akik a newyorki Rockefeller-intézetben bú­várkodnak, 1921-ben a makimajmok nyelőcsövébe bevitték a spanyolos váladékot, minek következté­ben a kísérleti állatok hőmérséklete huszonnégy óra alatt erősen emelkedett, fehér vérsejtjeik száma csök­kent, megnáthásodtak, kötőhártyalobot kaptak, szó­val mindazokat a tüneteket mutatták, mint a spar­nyolos betegek. Aztán az elpusztult majmok tüdejét összeaprították, emulziós szürletet készítettek belőle, azzal is át tudták vinni a spanyol betegséget az egészséges majmokra. Nogusi, a japán tudós. A kísérletezésekben új korszak kezdődött No­gusival, a japán tudóssal, aki a Rockefeller-intézet­ben dolgozik. New­ Yorkban megismerkedtem vele. Ez a világhíres tudós többek közt felfedezte a sárga­láz s az egyiptomi szembetegség okozóját is. ő arra a véleményre hajlott, hogy a spanyolláz kórokozója olyan kicsinyke alak, hogy a Berkefeld-agyagszü­rőn, mely a milliméter ezredrészénél kisebb bakté­riumokat is megfogja, átmegy s a régi Koch-féle rendszerrel semmire se jutunk. Nogusi egyébként már kimutatta, hogy a gyermekek járványos bénu­lását is ilyen szűrhető baktérium okozza. Neki sa­játos módszerével állítólag sikerült kitenyészteni a spanyol kórokozóját s állítólag látta is. Ez még a tudomány megerősítését várja. A védőoltás. Az angolok a nagy spanyoljárvány idején kí­sérleteztek oltásokkal, melyek a betegség lefolyását — úgy mondják — enyhítették. Ebben a védőoltás­ban benne foglaltatik a tüdőgyulladás négyféle bak­tériuma: az influenza baktériuma, a sztreptokokkusz és a sztafilokokkusz (a szőlőfürt-szerű baktérium), de nem élő állapotban, hanem hő által megölve. Az anyagok a vérben ellenmérgeket termelnek a beteg­ség leküzdésére. Kívánatos volna, hogy a kísérlete­zéseket ebben az irányban nálunk is folytassák. Mi a meghűlés? — A közönséges meghűléssel, — melyet az angolok common cold-nak neveznek — a tudomány nagyon keveset s felületesen foglalkozott. Ezt a kér­dést meglehetősen elhanyagolták, nem tisztázták. Mi megy végbe szervezetük­ben akkor, mikor „meg­halünk"? Ismeretes Pasteur kísérlete, ő néhány csirkét lekopasztott, beállította őket a jeges vízbe, azt tapasztalta, hogy ezek a csirkék sokkal fogéko­nyabbak minden fertőző anyaggal szemben, mint azok, melyeket nem tettek ki ilyen próbának. — Mad és Grant, két angol tudós, léth­uzamba állította a gyermekeket s ott nyomban megvizsgálta őket. Azt látták, hogy a gyermekek szájpadlásán, garatján, manduláin körülirt, vérszegény foltok mu­tatkoznak s a szájukban levő baktériumok megsza­porodnak. Mikor visszahozták őket a meleg szobá­ba, a bőrükön levő érszűkitő idegek működni kezd­tek, a mandulák vérbőek lettek, ellenben a szájpad­lás, a garat továbbra is megtartotta vérszegény jel­legét, az ottlevő baktériumok tovább szaporodtak. Azt mondhatnók tehát, hogy a meghűlés, autóinfek­ció, a baktériumok elszaporodnak, ami elősegíti a szervezetnek a baktériumokkal szemben való ellen­állóképességét. Az edzés voltakép nem egyéb, mint a vazomotorikus apparátus ösztönös beidegzése, az idegek gyors, helyes ritmikája. Az influenza. Kruse, a német tudós, a háború előtt a náthás meghűlésekre vonatkozólag több kísérletet folyta­tott, önként jelentkező egészséges emberek orr­nyálkahártyájára influenzás váladékot kent, mire azok megbetegedtek. Ezt a kísérletet 1914-ben Bos­tonban Foster megerősítette. A közönséges in­fluenza okozója az a baktérium, melyet Pfeiffer fedezett föl. Csakhogy ez a baktérium makk-egész­séges emberek jórészénél — harminc százalékánál — is kimutatható. Másrészt azt tapasztalták, hogy­­a sarkutazók vagy a halászok, akik megközelítik az arktikus tájat, bármily náthások is voltak annak előtte, ott azonnal meggyógyulnak. Ezeken az ember­ nem-lakta vidékeken nincs bacillusgazda, aki fertőzhet. Viszont mihelyt visszatértek hazá­jukba, tüsszögtek. A magyar-osztrák likvidáció a minisztertanács előtt. A pénteki minisztertanács többek között fog­lalkozott a magyar-osztrák likvidáció évek óta hú­zódó ügyével is. Idestova öt fév óta folynak már a tanácskozások a magyar és az osztrák kormány között a volt monarchia közös vagyontárgyainak feloszlatása céljából, mindezideig azonban nem sike­rült az óriási anyagkomplexum minden egyes rész­letkérdésében a végleges megegyezést létrehozni. Az évek során ismételten megszakadtak a tárgya­lások a magyar és az osztrák bizottság között, ame­lyek csak rövidebb-hosszabb szünetek után folytat­ták azután tanácskozásaikat. Két évvel ezelőtt a likvidáció válságos pontra jutott. Az osztrák kor­mány fontos részletkérdésekben nem volt hajlandó a magyar kormány kívánságait teljesíteni és ezért a báró Szterényi József elnöklete alatt álló magyar bizottság megszakította a tárgyalásokat az osztrák bizottságal, a magyar kormány pedig a nyugat­magyarországi szerződésben biztosított jogával élve, a magyar-osztrák likvidáció végleges elintézése cél­jából nemzetközi döntőbíróság kiküldését kérte. Egyidejűleg Magyarország részéről döntőbíróul báró Szterényi Józsefet jelölte ki. A döntőbíróság összeülésére azonban mindez­ideig nem került a sor, mert a magyar és az osztrák bizottság, mielőtt még a döntőbíróság elnökének személyében megállapodott volna, előbb Lovraná­ban, majd Badenben újabb, hetekig tartó tanácsko­zásokra ült össze és ezeken a tanácskozásokon a két bizottság között már olyan közeledés jött létre, amely jogossá tette azt a feltevést, hogy döntőbíró­ság nélkül is sikerül a magyar-osztrák likvidáció ügyét szerződésileg elintézni. A Badenben néhány hónappal ezelőtt megtar­tott tanácskozás óta a pénzügyminisztériumban báró Szterényi József vezetése alatt szakadatlanul dolgozó magyar bizottság állandó iratváltást foly­tatott az osztrák bizottsággal és több nagyfontos­ságú kérdésben ezúton is megállapodás jött létre a két bizottság között. Így többek között létrejött az elvi megegyezés a muzeális vonatkozású vagyon­tárgyak felosztása tekintetében. Azonban még min­dig hatalmas értékű vagyontárgyak felosztásának munkája vár a két bizottságra. Nem sikerült pél­dául mindezideig megegyeznie a két bizottságnak a bécsi közös minisztériumok palotáinak, valamint a volt monarchia külföldi diplomáciai palotáinak értékelése és felosztása tekintetében. Szakadatlan tanácskozásokat folytat továbbá a magyar bizott­ság Hollandiával is, amely a háború idején Ameri­kával szemben a magyar érdekek védelmét vállalta. Magyarországnak ugyanis különböző postai ügyek­ből kifolyólag ezideig elintézetlen követelései van­nak Amerikával szemben. A likvidáció ügyének ezt a részletkérdését tavaszig feletlenül elintézik. A mai minisztertanácson báró Szterényi Jó­zsef ismertette a magyar bizottságnak a likvidáció ügyében legutóbb folytatott tárgyalásait és különö­sen a Németországgal kapcsolatos kérdésekről ter­jesztett elő részletes jelentést. A banképítkezések ügye. Az Erzsébetvárosi Demokratakörben a kislakás­építkezések ügyében megtartott értekezletről szóló tu­dósításunknak dr Bródy Ernő személyét aposztro­fáló részlete sajnálatos félreértésre adhat okot és ezért készséggel adunk helyet úgy az érdekelt Lati­nák Jenő fővárosi bizottsági tag, valamint az értekez­leten elnöklő Magyar Miklós fővárosi bizottsági tag nyilatkozatának. „Az Erzsébetvárosi Demokrata Körben szerdán este, a fővárosi kislakások építkezése és a legutóbbi közgyűlés határozata ügyében megtartott gyűlésről szóló tudósításukba sajnálatos tévedés csúszott be. A tudósítás szerint én Bródy Ernő képviselő úrról ezt mondtam volna: „Elárulta a kispolgárság és a kisiparosok érdekeit és a bankok százmilliárdos hasznáért küzdött." Én ezt a kijelentést nem tettem, hanem azt mondtam — és erre jól emlékszem —, hogy „nem értem Bródy Ernőt, akit különben egyé­nileg nagyrabecsülök, miért változtatta meg az utol­só nap a kislakások építkezése ügyében eredeti állás­pontját­" — Annál kevésbé nem értem, mert ő az elő­ző és gyakori megbeszélésekből épen olyan jól tudja mint én, hogy ugyanilyen gyorsan, de a Fővárosra és az építő iparosságra is kedvezőbben lehetne épít­kezni. — Azt is mondtam, úgy látom, Bródy Ernő nem érti meg, mi a különbség, hogy ha az építő ipa­rosság munkánként széjjelosztva közvetlen a fővá­rostól és nem a generál vállalkozóktól kapja a mun­kát. Magyar Miklós a következőket mondja hoz­zánk beküldött nyilatkozatában: — A szóbanforgó értekezleten én elnököltem és nem hiszem, hogy bárki is feltételezhetné, hogy ahol én jelen vagyok és különösen, hogy ha ez módom­ban áll, mint az adott esetben, amikor az elnöki tisz­tet töltöttem be, ott az én régi nagyrabecsült baráto­mat, akinek 25 éves közéleti működése minden elis­merést megérdemel, bárki is sértő kifejezéssel illet­hetné anélkül, hogy azt én haladéktalanul vissza ne utasítanám. Erre azonban nem került a sor, aminek az a magyarázata, hogy Bródy Ernőt az Erzsébetvá­rosi Demokrata Körben megtartott értekezleten senki személyében meg nem sértette. Bródy Ernőről senki sem mondhatta volna visszautasítás nélkül, hogy bármikor és bármilyen vonatkozásban ártani akart volna annak az iparostársadalomnak, amelynek ér­dekében vívott harcokban egy életet töltöttünk együtt Zsiros István ezredes fővárosi bizottsági tag pedig ugyanezen tudósításunkkal kapcsolatban an­nak a megállapítását kéri, hogy midőn az elnök­lete alatt álló Hadviseltek Gazdasági Körének el­nöksége értesült a bankok és vállalkozók háromezer kislakás építésére irányuló tervéről, felkereste a bankok vezetőségét, valamint azok megbízott vállal­kozóit és ezeknél a legnagyobb előzékenységre ta­lálva, építőiparos tagjai részére biztosította a mun­kák harminc százalékát. Ezen harminc százalékos munkamennyiségnek biztosítása úgy értelmezendő — hangzik a hozzánk küldött nyilatkozat , hogy nem a Hadviseltek Gazdasági Köre, hanem annak hadviselt iparostásk­ai kapják a munkát. A Hadvi­seltek gazdasági köre tehát nem szerepelt közzul, hanem erkölcsi kötelességének tett eleget, ezen ténykedésével tagjaival szemben

Next