Pesti Hírlap, 1927. március (49. évfolyam, 48-73. szám)
1927-02-01 / 48. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Etr? Ifira 4 P (50.000 K) pegynipvrf 10 p so fitt • [23.5 ion K). Heves IZAm 4r (falyaudvarnn is Ip t (2 kor J vasárnap 32 I4 kor.) Külföldön a? fizetési és kétszeres AMA crruuTAV), 0». (Ib.m! SZÁM.4-KEDD, MÁRCIUS 1. KIADÓHIVATALOK: lAtkiadóhivatali)k : V., V'ti.nos cn.aárus 7. és VII. Erzsébet-körut 1. Fiókok : 1., Kaszinakörut 183. II. Margitkörut 5/b. IV.,Váci-utca 30. VI. Andrássy út 1. •1 Újpest, István-ut 1. ami Szántó Zoltán esete. Irta Rákosi Jenő. A mi barátunk, valamikor kenyeres társunk — mert éveken át ettük egy szerkesztőim az újságírók kenyerét . Hetényi Imre, mnoariában helyettes rendőr-főkapitány, filmutolsó vasárnapján jó fogást csinált. 31-re Szántó Zoltánt, annak idején helyet és tusztost, aki a kommün után kivándoroltb mint a moszkvai szovjeturaságok megazottja hol Bécsben, hol Berlinben, közbená. 'J'.n is — intézte Európa kommunizálását.tk vagy forradalmasításának nemzetközi inkáját. Ugyanezzel a világboldogítókral Szántó úr január közepe óta Budapest dolgozott, amíg február végén hurolra nem került. A Pesti Hirlap munkatársai más helyen a lapnak elmondják mindazt, amit erről a dról tudni érdemes — előzményeit, lefolyt^•tt. szereplőit, mindent részletesen. Nekem csal az a feladatom, hogy azt mondjam el, ki mit az eset regényét olvasva, fordulatait halla, hozzá gondoltam. Az első gondolatom 1.)c« 1.' • Az volt, hogy ez alkalomból száz vagy ír bolond, jobb sorsra érdemes fiatal emír torkolábok kezére kerül. Micsoda cinikus lelketlenség az, emissziókat küldeni Moszkvából Európa vára-8. il-M, hogy ott összeszedjék a fiatal mimkásnéját s — börtönbe tereljék. Mert akármilyen sok, akármilyen furfangosak is a bujtovagy propaganda egyetemét végzett kiált :tek, aztudniok kell, hogy manapság •„'ég, rendőr és kormányzat semmiben 'góbb, s mint a gyanús elemek, a titkon zc is.”-tok ki kutatásában és kézrekerítése! Csak itt nálunk láttuk a Rákosi Mátyás kudarcát és utána a Vági-féle mozgalom törvényszéki jeleneteit, hogy jelentéktelenebb kísérletekről ne is szóljak. Azt kell gondolnom a roppant összegekről, melyeket Moszkva e célra mozgósít Európaszerte, s amelyeket nálunk azért szór ki olyan pazarul, hogy száz embert biztosan börtönbe juttasson, azt kell gondolnom, hogy az orosz szovjet zsarnokoknak ezzel nincs is komolyabb célja. Nem valószínű nyilván előttük sem, hogy csakugyan képesek lesznek Európát ez után forradalmasítani. Bizonyos, hogy előbb kifogy Oroszország bányáiból az arany és ezüst, mintsem ez a grandiózus ötlet megvalósulhat. Azt gondolom, ez csak egy védelmi formája a belül-kivül megrothadt bolysevizmus életének a tovább tengésére. Ez a szörny uralom összeomlásra van ítélve, de hogy ez mentül később következhessék be, szükséges Európa testét lappangó lázakkal gyötörni, ideszeit rongálni, félelmeit táplálni. Mert ha világrészünknek csakugyan sikerül magához térni, a háború sebeiből kigyógyulni, az egymásra zúdult katasztrófákat kiheverni és a becstelen békék bilincseit testéről lerázni, s mindennek következtében itt beáll a komoly és becsületes béke állapota, a nemzetek nekilendülnek s új jólétre, valamelyes virágzásra szert tenni, akkor Oroszország szovjet rendszere a népek társaságában lehetetlenné válik, s két eset közül választhat: vagy visszatér az európai civilizáció kötelékébe, vagy pedig végkép kivándorolt Ázsiába. A szovjeturalomnak önmagával és az európai államrendszerrel folytatott élet-halál harca ez, melynek kaatonáit elhelyezi minden országban, hisz mindtított, vannak kommunista alakulatok. Hogy pedig ez mijébe keríti Moszkva urainak, arról fogalmat adhat az, hogy a kis Magyarországra magára már kövér milliárdokat költöttek, minden más siker nélkül, mint hogy börtöneinket időközönként egy kissé népesebbé teszik. De hogy van az, hogy ez a Szántó ur a mi határainkon kis bejárhatott, itt Budapesten lakást bérelt, nagyúri életet folytatott s amellett párszáz fiúba beoltotta a maga lelki bélpoklosságának fa fertőzetét! Annyit olvasunk és hallunk a határvizsgálatok vexatórius voltáról, becsületes utasokat elriasztó eljárásáról s amellett elég, ha Szántó moszkvai parancsra egy Virág nevü úrtól elkéri az útlevelét és igazolványait s mint Virág ur átjön a határon s itt másfél hónapon át folytatja aknarakó munkáját. Mi pedig ezalatt csinálunk erkölcsrendészeti rendeleteket, tőrt vetünk az aszfaltbetyároknak s mindenfél*e módon növeljük és szaporítjuk az élet kényelmetlenségeit, a szabad mozgás és kereset akadályait. Tudok egy Kiss Imre dr. nevü urat, akinek útlevélre volt szüksége, de mert egy Kiss Imre nevü urat tolvajlás miatt köröztek, aix-Klaa I»*». díj aki heteken át nem tudott útlevélhez jutni (hallatlan eset: még egy kis protekció mellett sem), mert addig tartott, míg bürokratikus eljárással konstatálni tudták, hogy a két Kiss nem azonoszentély, tehát a dr.-nak ki bírta adni az útlevelet. Szántó itt pedig az egész idő alatt háborútlanul járt-kelt, dolgozott és uralkodott közöttünk. Ezt nem azért beszélem el, hogy szemrehányást tegyek rendőrségünknek. Mert hiszen lám, végre is elfogták Szántó urat. De az is megtörténhetett volna, hogy nem fogják el. Hiszen megesik az is, hogy méha a Szántó urak ügyesebbek, mint a rendőrök. Azért hozom föl a dolgot, hogy azt a_DaalTQS» bölcseséget, azt a rendelet-rendeletre-rendszert, azt a meddő pedantériát és aktagyártást ostorozzam, amellyel minket kormányoznak. Mert itt minden tönkre mehet, de a jegyzőkönyvek tömegének rendben kell lenni. Itt már a gyakorlati érzék teljesen kezd kiveszni. Pedig tud-hatnák a határon, hogy ha irományai senki- nek sincsenek rendben, a Szántó uraké az pon-• Hohs&U. •rta: Kévai Erzsébet. A posztóó rendőr megcsavarintotta bajuszát és most már hiározottan gyanús pillantással kezdte méregetni a fildembert, aki harmadszor száguldott el a szeme lőtt a Duna budai oldalán, az alsó rakparton. Hüvö szellő egy marék vadgesztenye-v virágot zúdított nyakába. A rendőr megbotránkozva csóválta mi a fejét. Van szivük ilyen gyönyörű esték megöli magukat! A rendőr kétégtelenül igen derék ember volt, de pszichológusnak nem vált volna be. A száguldozó fiatalembertől engem volt távolabb a halál gondolatánál. Ellenkzőleg, nekidühödött életkedv forrt benne. Fedetlenül lobogó sörénye, lázas tekintete, kihajtott inggallrja a lengő nyakkendővel, rojtos öltözete a gyanisan szemlélőben művészember hiedelmét kelthette. S ez a hiedelem igazolt is lett volna, a fiatalember ugyanis művész volt: színművész. Drámai tesiségét, temperamentumát, hangját, művészi felfogást, s intelligenciáját igen sokra tartotta, mentségéül solgáljon azonban, hogy ebben a véleményében, mások is osztoztak, még pedig a hozzáértők közül. S talán még nagyobb baj volt a szegény fiúra nézve mintha teljesen félreismerték volna. Ugyanis tehetségébe vetett hite így határtalan türelmetlenséggé, majd elkeseredéssé fajult. Nem tudta elviselni, hogy eh' sák, mikor mindenkihez akart szólani, részt juttatni azokból a szépségekbezérzett. Végtelenül meggyűlölt mindigazót, aki vállveregetve nyúlfarknyi azdogitotta, a beérkezetteket, akiknek isak különbnek tartotta magát, a hanga at, akik nem fedezték fel benne az istenz egész emberiséget összevéve, nem-,ülönbség nélkül. Az édes tavasz középi éje .hitette égető fájdalmát, dühös kétségbeesését. Sőt, mikor egy pillanatra megállt a parton s szemben a hold kisztelles színpadi díszletet vágott ki a parlament csúcsiveiből, még szerencsétlenebbnek érezte magát. Jobb szeretett volna Learként felüvölteni: „Fújj szél, szakadj meg, fújj, dühöngj!" s halálra fárasztani magát az elemekkel való vad küzdelemben. De ez az este oly hangulatos s megnyugtató volt, mint egy Beethoven-szonáta harmadik tétele. Egyszer csak ugy érezte, hogy valami ugyancsak facsarja a bensejét s ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy leüljön az egyik kikötő kőre s ugy istenigazában kisírja magát. De nem lehetett. A nagybajuszu rsendőr kellemetlen következetességgel figyelte minden mozdulatát, aztán meg a hold is mintha gúnyos fintorral nézne le rá. Megkeményítette hát magát, lenyelte könnyeit, otthonra tette el őket. De mielőtt hazafelé indult volna, még egyszer a víz felé fordult s hihetetlen gőggel nézett farkasszemet a csillagokkal. Minden becsvágya, fiatalos akaratereje felgyülemlett lelkében, úgy érezte, a világot ki tudná mozdítani a sarkából. , — Legyek csak egyszer valaki, — sziszegte ökölbe szorított kézzel — s leszek is, érzem, hogy leszek! Majd megfizetek ezekért a keserves órákért! A mellőzésekért, megaláztatásokért! Akkor majd rámutatok a mostani tekintélyek rövidlátására, bármennyire is igyekeznek majd kedvembe járni! Ezzel tartozom a mostani szenvedéseimnek s a jövő eltaposott, félreismert tehetségeinek! Azzal, a derék rendőr őszinte megkönnyebbülésére, hosszú léptekkel a Tabán zegzugos utcái felé vette útját, ahol a szeszélyes formájú házikók bogárszemei már mind be voltak csukva, az igazak álmát aludták. -x-Az Orientexpressz folyosójára már ötödször kandikált ki egy izgatott hölgy s magához vntve a kalauzt, türelmetlenül kérdezte: — Nos, felébredt már? S ötödször húzta vissza kedvetlenül elfintorított orrocskáját a tagadó válaszra. Azalatt pedig a lefüggönyözött fülkében elégedetten élvezte a busás borravalók édes gyümölcsét, a zavartalan nyugalmat, a világhírű művész. Körülötte a luxus nemzetközi jelei: a tükrök, sün, pedő párnák, a sarokba akasztott, vagyont érő bunda, a remekbe készült bőröndök, melyek már a leszálláshoz voltak előkészítve. A vonat már Kelenföld felé robogott s a művész öntudatlanul adta át magát annak a kellemes izgalomnak, mely az ember idegeit megbizseregteti, mikor hazafelé érkezik. Egy ideig a meglehetősem sivár tájat szemlélte, de egyszerre bosszúsan legyintett a kezével. Érdemes is ilyen apró csepró dolgokkal törődni, mikor nemsokára életének egy fontos mozzanatához érkezik. Elfordult az ablkától s félig behunyt szemmel a múltat igyekezett felidézni, hogy annál jobban élvezhesse a jelen pillanatát. Eszébe jutottak a keserű nélkülözések s a sértő mellőzései napjai. Fájdalmasan mosolyodott el, mert eszébe jutott egy igen keserves esti száguldozás a Dunaparton, május szép havában s ennek az estnek az emléke elkísérte egész pályáján. Mert a rákövetkező napon jött a fanyar megalkuvással járó megoldás: egyik Bécsben lakó rokona állást ajánlott fel neki egy ottani vállalatánál. Az átvirrasztott éjszaka után másnap, a józan nappali világításnál, kilátástalannak látta helyzetét, a merész álmok lelohadtak. Keserűségében határozott s elfogadta az állást. Később számtalanszor megbánta, hogy sértett gőgből megtagadta művészi hitvallását s elfásulva vezekelt bűnéért posványos, kicsinyes mindennapi munkájával. A művész önkéntelenül felsóhajtott a visszaemlékezések hatása alatt, de most már vidámabban kezdtek kergetődzni az emlékképek. Felelevenedett előtte az életét átalakító csodatevő véletlen: vacsora a rokonával egy kis nyári kocsmában, naczy társaság, 8 is nekilendül s énekel, a társaságukban levő Misgita nem méltatni válaszra a szovjet kihívó hangú jegyzékét. (Tudósítás a 7irt oldalon.)