Pesti Hírlap, 1927. május (49. évfolyam, 98-122. szám)
1927-05-01 / 98. szám
Imgwest melléklet: Motygaföjjtiplap BUDAPEST, 1927. XLIX. ÉVFOLYAM, 98. (16.274) SZÁM. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 allér Egyes szám ára pályaudvaron is 16 fillér, vasárnap 32 fillér. Külföldön az előfizetési ár kétszeres 'tárm VASÁRNAP, MÁJUS 1. KIADÓHIVATALOK: V., Vilmos császár út 78. és VII., Erzsébet körút 1. Fiókok Krisztinakörút 133 II., Margit k. 5/b IV , Váci u 30 VI., Andrássy út 4 Újpest, István út 1. sz. és Kispest Kossuth tér 11 sz. Drága gramofon. Minden hadvezér igyekszik valamely magas pontról végigtekinteni az egész harctéren, csak hogy mindent átfogó tervet készíthessen. Ugyanezt kell cselekedniök az összes vezető politikusoknak, akik hivatalosan olyan magaslaton állanak, hogy minden kérdést, problémát és reformot átfogó politikai stratégiát, programmot állapíthatnak meg az ország bajainak orvoslására, a nemzet vezetésére, amikből aztán saját hatalmuk köre és időtartama is messzebbre kiterjedhet. Ambiciózus, komoly államférfiaktól sohase kell a nemzetnek félnie azért, mert a hatalmon akarnak maradni, ha ezt a célt tényleg a hajók orvoslásával, a népjóléttel és reformokkal akarják elérni. Magukat a politikusokat és pártokat természetesen a személyi kérdés izgatja legjobban, hogy ki meddig van a kormányon? De minket, érdektelen közönséget csak az érdekel, hogy segítsenek rajtunk, mégpedig alaposan és gyorsan. S mi csak azért vagyunk elégedetlenek, mert az egyes miniszterek szétfolyó detail-munkája mellett s az országgyűlés ellenzékmentetése dacára sem látjuk a messze távolban sem a közjólétet, a bajok orvoslását, a gazdasági élet föllendítését, az égető problémák megoldását, az alapvető reformokat a kormánynak és országgyűlésnek teremtő munkáját. Soha még közvélemény és dolgozó társadalom oly távol nem állott országgyűléstől, kormánytól és hivatalos politikától, mint most. Mert most tapasztaljuk, hogy az egész közjogi apparátusunk a politikai szalma cséplésére van berendezve és kevés gyakorlati hasznát látja a társadalom minden rétege. A kormány jóformán kiirtotta az ellenzéket a parlamentből s íme, mit ért el vele? A legkisebb ellenzék több bajt és akadályt gördíthet a gyakorlati politika munkája elé, mint a legnagyobb ellenzék. Nagyon elhibázott taktika volt az, hogy a kormány mindenáron a legnagyobb numerikus többségre pályázott. Vezető politikusainkról szeretik azt mondani, hogy a Tiszák iskolájában növekedtek. Nos, tessék visszaemlékezni, hogy a sokat szidott Tisza Kálmán maga sokkal jobban vigyázott az ellenzék szellemi és erkölcsi színvonalára, mint maguk az ellenzéki pártok. Most már el lehet árulni a politikai titkot, hogy a régi országgyűlések és ellenzéki pártok színvonalára anynyira vigyázott Tisza Kálmán, hogy a legkomolyabb ellenzéki politikusokat, például Irányi Dánielt, Helfy Ignácot, Törs Kálmánt segítette megválasztani inkognito. Mert a régi világban az országgyűlésben tényleg törvényt hozó testületet láttak s valósággal a nemzet képviselőit akarták összegyűjteni. A mai országgyűlésről ezt kevésbbé lehet elmondani s parlamentünk munkaképessége keveset nyert azzal, hogy kevesebb az ellenzék. Hosszabb szünet után a jövő héten gyűl össze ismét a képviselőház; naivon időszerű tehát ezekkel a higgadt tárgyilagos figyelmeztetésekkel felhívni a kormány és a többség figyelmét a taktika változtatására. Ma márnem engedhetjük meg magunknak, hogy a parlament meddő politikai harcoknak vívócsarnoka legyen. A politizálásból csak a politikusok élhetnek meg, de nem a választók. A nemzet nem oly gazdag, hogy tartson magának országgyűlés cím alatt egy drága gramofont, mely a belehelyezett lemezeket leverklizi s egyebet alig csinál. Nem volna szabad elfelejteni, hogy a választók legkülönbözőbb rétegei a saját zsebükön s az ország gazdasági erején mérik le a kormány és az országgyűlés érdemeit és hibáit. S mit lát a hatalomtól távolálló közönség? Látja egyes zsebeknek megtelését, főként a fővárosban és vidékén, de a becsületes vagyonszerzésnek, sőt a tisztességes megélhetésnek lehetőségét nem mindenütt látja. Látjuk, hogy a kormányt támogató berkekben előráncigálnak olyan témákat, amikkel csak a széthúzást és izgalmat lehet teremteni, de a komoly problémáknak igazán kielégítő megoldását messze távolban sem látja senki. Látunk erkölcsrendészeti razziákat kőből faragott klasszikus hölgyek ellen, de a húsból való eleven erkölcstelenség színpadjain s nyilt és titkos lokáljaiban vígan mulatoznak s nevelik és áldozzák a munkakerülő nőket a parázna tőke számára. Olvassuk, hogy május elsejére mindenféle rendőri intézkedést megtettek, hogy semmiféle kihágásra se ragadtathassa magát a proletariátus s a polgárság nyugodtan alhasson. Ez helyes is. Mert hiszen példák mutatják, hogy a kommunizmus őrültségei számára Magyarország Moszkvának állandó kísérleti állomása. De minden elégedetlenségnek legalaposabb megszüntetése a népjóléti reformok fokozatos megvalósítása. A munkátlanság megszüntetésére meg kell indítani a gazdasági élet egészséges vérkeringését. 71 románok meghamisítják az erdélyi népszámlálás adatait és kihivó terrorral teremntik meg a magyarságot. (Tudósítás a 2-tít oldalon.) A névtelen levél. Irta: Kosáryné Réz Lita. — Minden rendben volna, — mondta sóhajtva Jánosi, — csak az a baj, hogy nem szeret engem. — Nem szeret? — kérdezte megdöbbenve a tanú, aki Jánosi mellett ült a kocsiban s fehér keztyűjében, ami még szűk volt, egyre mozgatta az ujjait. — De hát akkor, a jó Isten áldjon meg, miért veszed el? A vőlegény nem felelt, szája elé tartott kézzel köhögött, hogy leplezze a megindultságát s kitekintett a kocsiablakon. Az utca csak olyan volt, mint máskor. Pedig ez a nap a legnagyobb ünnepnél is nagyobb ünnepe lett volna Jánosi Jóskának, ha. . . Most már mindegy minden. — Vissza már nem léphettem, — szólt rekedten. — Nem akartam botrányt. — De miért is léptél volna vissza? Jánosi nem felelt, kivett egy levelet a belső zsebéből és odanyújtotta a tanúnak. Az felháborodva olvasta: — Az ön menyasszonya csak azért megy önhöz, mert jó állása van és én nyomorultan elpusztulok. De halálig csak engem szeret, tegnap, mikor elbúcsúztam tőle, megesküdött reá. Kért, nehogy szóljak vagy írjak. Ezt mégis megírom. Most pedig megyek a Dunának. Nem lesz jó dolgom, mert hideg van, de önt sem irigylem. Egy jóakarója. Ez volt a levél. — Meglehetősen zavaros stílus, — vélte a tanu. — Postán kaptad? — A vice hozta fel, — szólt a vőlegény. — És elhiszed? A vőlegény, felvonta a vállait Az igazat megvallva, nem volt az a rossz, vagy az a jó, azait az asszonyokról fel nem tételezett volna. A kocsi tovább zörgött. A tanu fejcsóválva tartotta a levelet még mindig a kezében. Kis kopasz emberke volt, jószm. Megijedt nagyon. Mi lesz most? A kocsi robog az anyakönyvi hivatal felé. Egy félóra múlva ez a két ember a házasságban kapcsolódik össze s mindkettőjüknek ki tudja, milyen rettenetes titok fekszik a szivén. De igazat mondott-e hát ez a névtelen levél? Nézegette, olvasta, forgatta újra. Aztán így töprengett: • A Jóakarója. . . így írja alá magát, pedig nyilvánvaló, hogy rosszakarat vezérelte. . . Ez tiszta hazugság. Hátha másban is hazudott a gazember? Ránézett a vőlegény arcára oldalt és megborzadt a szive közepéig. — Még majd ő találja megölni magát! Kínos érzések közt szállt ki a kocsiból s ment be a karonfogva haladó pár után a hivatalos helyiségbe. Úgy érezte, láthatatlan viharfelhők gyülekeznek az ifjú pár felett. Most a templomba vonultak, aztán ünnepi ebéd következett. De a derék tanú megszökött, hiába keresték. Zsebében a névtelen levéllel egyenesen a rendőrségre rohant. Ott végignézte az öngyilkosok listáját. Utánajárt mindenik esetnek, egyik sem illett a dologra. Hol keresse a szerencsétlent? Töprengett, töprengett. Valóságos Sherlock Holmesnek érezte magát. — Hopp, megvan! A levél nem jött postán. A viceházmester hozta fel... A viceházmester tudni fogja, ki adta át neki. Hogyan nem jutott a vőlegénynek eszébe, hogy kérdezősködjön? Csak szerelmes ember lehet ilyen ostoba. Rohant a vőlegény legényszállására Megkereste a vicét. Markába nyomott két szivart. — Mondja, barátom, jó emlékezőtehetsége van magának? — Igenis, kérem. — Meg tudná nekem mondani, ki adta át önnek tegnap ezt a levelet? Kihúzta a zsebéből. A viceházmester erősen gondolkozott. Aztán igy szólt: — Tudom már! — Nos? — A kisasszony a harmadik emelet húszból. A tanu megdöbbent. Gyöngéd női kéz is belejátszott a tragédiába? Rohant fel a harmadik emelet húszba s megnyomta a csengőt. Semmi nesz. Mégegyszer csöngetett. Végre csoszogás hallatszott s egy kellemes külsejű harmincas hölgyike jelent meg, a szemei ki voltak sírva. Egy darabig csak néztek egymásra bámészkodva a tanú meg a kisirt szemű hölgy. Végre is ő jött először magához. — Elemér. . . Hogy maga így. . . A kis kövér ember a homlokát törülgette. — Mancika ... Na én azt tudtam volna . . . Az ajtó kinyúlt, Elemér belépett. Manci előre ment, lámpát gyújtott. Egymásra néztek, egymásra mosolyogtak. — Üljön le. — mondta Mancika. — Hozok egy kis teát meg süteményt.Mig kint járt, a tanu leült s a szivét ezer régi emlék rohanta meg. A lakás más volt, de a bútorok ugyanazok, mint mikor ő ifjú volt és bohó és Alan-