Pesti Hírlap, 1927. július (49. évfolyam, 146-172. szám)
1927-07-01 / 146. szám
t A mi angol biráink. Nem először történik, hogy a magyar népszerűség zugó visszhangja valamely angol közéleti nagyság nevét veszi szárnyaira s száll vele a fehérlő brit krétapartok felé, hogy világhírét és hazájában való tekintélyét egy külön akkorddal erősítse. Az Anglia iránt való rokonszenv régtől meggyökerezett tradíció a mi alkotmányosságunk történelmi életében. De hogy Rothermere lord legutóbbi nemes föllépése iránt a rokonszenv visszhangja oly heves lendülettel és folyton öblösödő terjedelemben nyilatkozik meg, ennek is megvan a közelfekvő és nagyon természetes oka. Külföldi államférfiú, vagy bármi nagyobb méretű felelősséggel terhelt celebritás rendszerint csak akkor szokott más állam ügyéért határozottan síkraszállni, ha ezt hazájának uralkodó politikai áramlata és a nemzetközi érintkezésben nyíltan is kifejezett érdekkapcsolatai kívánatosnak mutatják. Lord Rothermere esetében semmi ilyen akár közvetett érdekeltséget, semmi politikai számítást fölfedezni nem lehet. Ha utólag megtudtuk is róla, hogy ismeretszerzés okából hazánk egy és más vidékét bejárta, csakúgy mint más országokat, semmi nyoma sincs annak, hogy célzatos befolyásolás alá került, bármi érdekbeli összeköttetés hálózatát bogozta volna. Ha most az angol közélet oly hatalmas tényezője, mint ő, aki újságvállalata révén a közvélemény erős hullámzását is képes előidézni, a trianoni béke teljes tarthatatlanságát bizonyítja és az alapos revízió elháríthatatlan szükségét állítja a világ szemei elé: ezt méltán üdvözölhetjük úgy, mint a brit közgondolkodás egyszerű igazságérzékének és nemes elfogulatlanságának ellenállhatatlan megnyilatkozását a mi megalázott és eltaposott jogunk mellett. Lord Rothermere állásfoglalása önmagában véve már döntő érv és megcáfolhatatlan koronatalsaság a rajtunk elkövetett rettentő sérelmekről, szinte azt mondhatnék, hogy az ő nyilatkozása után az ellenünk féktelenül szórt rágalmak és rendszeresen terjesztett előítéletek ellenére az európai közvélemény előtt már nyert perünk van. Amikor ily kedvező világításban áll erkölcsi kapcsolatunk az angol népjellemhez és közgondolkozáshoz, ugyanez különös árnyképeket vetít a kormányok közötti viszony és a diplomáciai érintkezés természetére. A körülmények véletlen találkozása oly helyzetet hozott létre, hogy épen most feszült várakozással, még kínos megilletődéssel nézünk az angol kormány cselekvése elé. Tudvalevőleg az erdélyi birtokper körül keletkezett magyarromán összeütközésben a román kormánynak hihetetlenül szerződésszegő, a legelemibb nemzetközi tisztességet is megcsúfoló eljárásának kellő elintézését a genfi Népszövetség olyan hármas bizottságra bízta, amelynek tagjaiul az Angliát képviselő Chamberlain mellé még Japán és Chile képviselői vannak kirendelve. Ebben a bizottságban csak Chamberlainnek tulajdoníthatunk igazi intéző befolyást és vezető szerepet. Japán jelenti a legszélsőbb ázsiai Keletnek, Chile jelenti a legszélsőbb amerikai Nyugatnak bevonását. A formai szövegezésbe tehát jóformán az egész földövezetnek hitelesítő tanúskodását, mint ahogy a magánjogban is a személyes akaratnyilvánítás okmányához két tanúnak aláírását követeli a törvény. És íme, Chamberlain angol külügyminiszter, az itt egyedül számottevő tényező részéről megtörténhetett az, hogy már kétszer is elhárította a döntést, amely Romániát a trianoni szerződés abszolút erejű, teljességgel félremagyarázhatatlan rendelkezéseinek betartására kötelezné. Egyáltalán nem tételezünk fel Chamberlainben ellenséges indulatot nemzetünk irányában, de úgy látszik, még mindig nem bontakozott ki abból a háborús nyűgösségből, hogy mert Trianon békéje Anglia akkori szövetségeseinek javára legalizálta a leg- s vadabb jogtiprást, az még folyton új erőszakosságnak és saját magán elkövetett gonosz sérelemnek lehet igazolása. Mily tökéletes ellentét Rothermere és Chamberlain magatar BUDAPEST, 192?. Mas M Fff síi Hírlap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy tóra 4 pengő negyedévre 10 pengő SO fillér Egyes szánára pályaudvaron lá Ifi fillér, vasárnap 32 fillér. Külföldön az előfizetési ár kétszeres LIK. SIVFOLYAMVI, 146. (13.322) SZÁM. '% PÉPÍTEK, JULI5JS 1. KIADÓHIVATALOK: V . Vilmos császár ut 7I. es VII., Erzsébet-k. rut I Fiókok I. Krisztina, k rut 133 11 N'argit k. o/b IV . Váci u 30 VI., Andrássy ut 4 Uj 1931, István ut I 57 és Kispest Kossuth tér 11 sz. Byrd és társai átrepülték az óceánttól 1 órakor megérkeztek Párizs fölé. A késő éjszakai órákban Párizs fölött keringenek és nem tudnak feszántani. (Tudósítás a wifi oldalon. * A Pénz nagykorú fell. Regény. — Irtai Forró Pál. 20 - A szerkesztő lelkendezve, magából kikelve sietett be. — Gratulálok, kegyelmes uram, a hatás óriási Egész délelőtt szólt a telefonom, a pénzügyi megbízott személyesen érdeklődött, hogy ön valóban azonos-e a pénzkirály fiával? Különösen művészkörökben keltettek a kegyelmes úr leleplezései nagy szenzációt. Tetszik tudni, úgy fogták fel a dolgot, hogy a cikk egy finom és elmés szatira, amelyben a mai túlzottan materiális közviszonyokat méltóztatik megcsipkedni! Márpedig a művészkörökben — ugyebár, nem méltóztatik megharagudni őszinteségemért — nem nagyon rokonszenves a mostani anyagias közszellem. Ezek után kétségtelen, hogy a könyv sikere mindent elsöprően nagy lesz. Az ötvenezer példányban dobjuk a piacra, de nyomban elkészítjük a második, harmadik ésnegyedik kiadást is. Szabadérdeklődnöm, mikorra remélhetem a kész kéziratot? Paul egy kicsit köszörülte a torkát, zimmögött, azután kissé zavartan kezdte: — Nézze kérem, Jouvin úr, én még sohasem dolgoztam így rendelésre és idegessé tesz a sürgetés, a szokatlan környezet, azonkívül feszélyez az a gondolat is, hogy regényt írjak, holott eddig csak cikkekkel próbálkoztam. Hiszen igaz, az anyag készen van, de a megindulás, a felépítés, a hatásos meseszövés . . . Jouvin, a minden hájjal megkent ravasz szerkesztő közbevágott: — De kegyelmes uram, hiszen ezzel kár is lenne fáradnia. Méltóztassék egyszerűen a főbb gondolatokat, a vázat lediktálni és majd egy tehetséges és jó tollú írónkkal feldolgoztatjuk, végleg s formába simítjuk az értékes anyagot. Brilliánssá csiszoljuk a gyémántot, ha szabad magam így kifejeznem. Paul aggodalmaskodott: ■> — Hogyne, kérem. Dumas egész írói gárdát foglalkoztatott, akik a mester zseniális gondolatait feldolgozták. Hiszen ez c£..kmerő technika, kérem. Az írásművészetnek kevésbbé fontos része. Méltóztassék például a nagy tábornokokra gondolni. Ugyebár, ők dolgozzák ki a legvakmerőbb ütközetek terveit, de a végrehajtást, ami már csak technika, az egyszerű közlegényekre bízzák. Vagy vegyük például az építészeket. Az építész csupán megrajzolja a paloták alapzaját, megadja a méreteket, de a felépítés durva, alantas munkája a kőművesekre vár. Pault ezek a példák teljesen megnyugtatták. Kijelentette, hogy a délután folyamán lediktálja a nyersanyagot és a részletes kidolgozás tervét majd megbeszéli a kiválasztandó íróval. Azután beült Edittel a nyitott autóba és igen boldogan és elégedetten kikocsiztak a napfényes, meleg időben. IX. A Palais Royal közelében egy furcsa menet közeledett feléjük. Egy sereg rendkívül csinos nő négyessorokba fejlődve haladt az utón és nagy táblákat vittek, amelyeken ez állt: Mentsük meg a művészetet! Gyertek el mindnyájan az Üvegpalotában tartandó tiltakozó gyűlésre! Párizs, a művészet ősi városa hadat üzen a szatócsoknak! A menetet óriási embertömeg követte, az autóforgalom megakadt, izgatott kiabálás, kacagás, gúnyos és haragos megjegyzések röpködtek. Az izgalom érthető volt, mert aki Párizs éjszakai életében csak egy kissé is jártas volt, könnyen felismerhette a közel ezer főnyi nőhadseregben Párizs legismertebb szépségeit, a mulatók táncosnőit, a primadonnákat és szubretteket, de ott voltak a szobrásznők, festőnek, írónők, átlalában mindazok, akik valamilyen vonatkozásban álltak a művészettel és irodalommal. A menet közepén selyemlobogót vittek, amelynek lefeszitett selyemszárnyára nagy betükkel ez volt irva: Asszonyok, leányok, a ti kötelességtek küzdeni az élet szépségeiért! És amerre a menet haladt, kinyíltak a házak ' — Szokás ez? Megtették ezt más írók is? ablakai, az irodákban elhallgattak az Írógépek, a hivatalnoknők lázas izgalommal, szinte hisztériás lelkesedéssel lobogtatták zsebkendőiket a tüntetők felé, a főnökök megrökönyödve, elképedve álltak és megbotránkozva próbáltak rendet teremteni, de a várost valami dühös, keserű lázadás fogta el, jámbor, sovány, pápaszemes alakok felriadtak a pultok és főkönyvek között, az asztalra csaptak és ordítoztak, hogy: Le a gyomorpolitikával! Nyissátok meg a mulatókat! Igen, Párizs fellázadt. A hónapok óta tartó megfeszített munka idegessége csak a jelszóra várt, hogy kirobbanjon, kiáltásban, sírásban, dühöngésben utat keressen. Kétségtelen, hogy a nyomorgók tömege lényegesen lecsökkent, de annál inkább emelkedett a lelkileg összeroppantak, a munkában felörlődöttek száma. Olyan volt a város, mint egy fegyintézet, ahol mindenkinek minden perce be van osztva. Egy nagy termelőgép lélektelen atomjává vált mindenki. Mióta a Pénzváros vette át a világuralmat, különösen a nők élete vált elviselhetetlenné. Minden időben a nők voltak a költészet erjesztői és fentartói, sz ő szerelmi életük teli van poétikus, diszító elemekkel, amelyekről nem hajlandók lemondani. A költészetet eltörölni annyi, mint kiirtani az ábrándozást, fakóvá tenni az álmokat és megölni a reményt, amely mindig rózsás szépséget, örömet tükröz a fiatalság elé. Még a legprózaibb lelkű férfi is bizonyos mértékben lovaggá és elméssé lesz, ha szerelmes, de most — mintha gonosz bűvölet szállta volna meg a férfiakat — valami uniók, ellenszenves aranyláz tört ki rajtuk. A nyomor, munkátlanság, meddő küzdés után váratlanul szakadt rájuk a jó kereset minden anyagi öröme, nem törődtek azzal, hogy napi tíz, sőt tizenkét órai munkával utolsó energiájukat is kiuzsorázták, " mohón, vad kapzsisággal vetették magukat az üzletekre, az agyukba nem is tódult más gondolat, mint számok, határnapok, áruk réves, nem volt idejük mulatozás”, gondolni, nőkkel falalkozni, pyengéd szavakon törni a fejüket. Hivatalból hivatalba rohantak, üzletekben csatáztak, tőzsdén élnak, pénzt könyveltek és a nőket tehernek, nyögnek érezték, a könyveket a sarokba vágták, a színházba nem jártak.