Pesti Hírlap, 1927. július (49. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-01 / 146. szám

t A mi angol biráink. Nem először történik, hogy a magyar népszerűség zugó visszhangja valamely angol közéleti nagyság nevét veszi szárnyaira s száll vele a fehérlő brit krétapartok felé, hogy világ­hírét és hazájában való tekintélyét egy külön akkorddal erősítse. Az Anglia iránt való ro­­konszenv régtől meggyökerezett tradíció a mi alkotmányosságunk történelmi életében. De hogy Rothermere lord legutóbbi nemes föllé­pése iránt a rokonszenv visszhangja oly he­ves lendülettel és folyton öblösödő terjede­lemben nyilatkozik meg, ennek is megvan a kö­­zelfekvő és nagyon természetes oka. Külföldi államférfiú, vagy bármi nagyobb méretű fele­lősséggel terhelt celebritás rendszerint csak akkor szokott más állam ügyéért határozottan síkraszállni, ha ezt hazájának uralkodó politi­kai áramlata és a nemzetközi érintkezésben nyíltan is kifejezett érdekkapcsolatai kívána­tosnak mutatják. Lord Rothermere esetében semmi ilyen akár közvetett érdekeltséget, sem­mi politikai számítást fölfedezni nem lehet. Ha utólag megtudtuk is róla, hogy ismeret­­szerzés okából hazánk egy és más vidékét be­járta, csakúgy mint más országokat, semmi nyoma sincs annak, hogy célzatos befolyáso­lás alá került, bármi érdekbeli összeköttetés hálózatát bogozta volna. Ha most az angol közélet oly hatalmas tényezője, mint ő, aki újságvállalata révén a közvélemény erős hul­lámzását is képes előidézni, a trianoni béke teljes tarthatatlanságát bizonyítja és az ala­pos revízió elháríthatatlan szükségét állítja a világ szemei elé: ezt méltán üdvözölhetjük úgy, mint a brit közgondolkodás egyszerű igazságérzékének és nemes elfogulatlanságá­­nak ellenállhatatlan megnyilatkozását a mi megalázott és eltaposott jogunk mellett. Lord Rothermere állásfoglalása önmagában véve már döntő érv és megcáfolhatatlan koronata­­lsaság a rajtunk elkövetett rettentő sérelmek­ről, szinte azt mondhatnék, hogy az ő nyi­latkozása után az ellenünk féktelenül szórt rá­galmak és rendszeresen terjesztett előítéletek ellenére az európai közvélemény előtt már nyert perünk van. Amikor ily kedvező világításban áll er­kölcsi kapcsolatunk az angol népjellemhez és közgondolkozáshoz, ugyanez különös árnyké­peket vetít a kormányok közötti viszony és a diplomáciai érintkezés természetére. A körül­mények véletlen találkozása oly helyzetet ho­zott létre, hogy épen most feszült várakozás­sal, még kínos megilletődéssel nézünk az an­gol kormány cselekvése elé. Tudvalevőleg az erdélyi birtokper körül keletkezett magyar­román összeütközésben a román kormánynak hihetetlenül szerződésszegő, a legelemibb nem­zetközi tisztességet is megcsúfoló eljárásának­­ kellő elintézését a genfi Népszövetség olyan hármas bizottságra bízta, amelynek tagjaiul az Angliát képviselő Chamberlain mellé még Japán és Chile képviselői vannak kirendelve. Ebben a bizottságban csak Chamberlainnek tulajdoníthatunk igazi intéző befolyást és ve­zető szerepet. Japán jelenti a legszélsőbb ázsiai Keletnek, Chile jelenti a legszélsőbb amerikai Nyugatnak bevonását. A formai szö­vegezésbe tehát jóformán az egész föld­övezetnek hitelesítő tanúskodását, mint ahogy a magánjogban is a személyes akaratnyilvání­tás okmányához két tanúnak aláírását követeli a törvény. És íme, Chamberlain angol külügymi­niszter, az itt egyedül számottevő tényező ré­széről megtörténhetett az, hogy már kétszer is elhárította a döntést, amely Romániát a trianoni szerződés abszolút erejű, teljességgel félremagyarázhatatlan rendelkezéseinek betar­tására kötelezné. Egyáltalán nem tételezünk fel Chamberlainben ellenséges indulatot nem­zetünk irányában, de úgy látszik, még mindig nem bontakozott ki abból a háborús nyűgös­­ségből, hogy mert Trianon békéje Anglia ak­kori szövetségeseinek javára legalizálta a leg- s vadabb jogtiprást, az még folyton új erősza­kosságnak és saját magán elkövetett gonosz sérelemnek lehet igazolása. Mily tökéletes el­lentét Rothermere és Chamberlain magatar­ BUDAPEST, 192?. Mas M Fff síi Hírlap ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy tóra 4 pengő negyedévre 10 pengő SO fillér Egyes szán­­ára pályaudvaron lá Ifi fillér, vasárnap 32 fil­lér. Külföldön az elő­fizetési ár kétszeres LIK. SIVFOLYAMVI, 146. (13.322) SZÁM. '% PÉPÍTEK, JULI5JS 1. KIADÓHIVATALOK: V . V­ilmos császár ut 7I. es VII., Erzsébet-k. rut I Fiókok I. Krisztina, k­ rut 133 11 N'argit k. o/b IV . Váci u 30 VI., Andrássy ut 4 Uj 1931, István ut I 57 és Kis­pest Kossuth tér 11 sz. Byrd és társai átrepülték az óceá­nttól 1 órakor megérkeztek Párizs fölé. A késő éjszakai órákban Párizs fölött keringenek és nem­ tudnak feszántani. (Tudósítás a w­ifi oldalon.­ * A Pénz nagykorú fell. Regény. — Irtai Forró Pál. 20 - A szerkesztő lelkendezve, magából kikelve sietett be. — Gratulálok, kegyelmes uram, a hatás óriási Egész délelőtt szólt a telefonom, a pénzügyi meg­bízott személyesen érdeklődött, hogy ön valóban azonos-e a pénzkirály fiával? Különösen művész­körökben keltettek a kegyelmes úr leleplezései nagy szenzációt. Tetszik tudni, úgy fogták fel a dolgot, hogy a cikk egy finom és elmés szatira, amelyben a mai túlzottan materiális közviszonyokat méltóz­­tatik megcsipkedni! Már­pedig a művészkörökben — ugyebár, nem méltóztatik megharagudni őszinte­ségemért — nem nagyon rokonszenves a mostani anyagias közszellem. Ezek után kétségtelen, hogy a könyv sikere mindent elsöprően nagy lesz. Az ötvenezer példányban dobjuk a piacra, de nyomban elkészítjük a második, harmadik és­­negyedik ki­adást is. Szabad­­érdeklődnöm, mikorra remélhetem a kész kéziratot? Paul egy kicsit köszörülte a torkát, zimmö­­gött, azután kissé zavartan kezdte: — Nézze kérem, Jouvin úr, én még sohasem dolgoztam így rendelésre és idegessé tesz a sürge­tés, a szokatlan környezet, azonkívül feszélyez az a gondolat is, hogy regényt írjak, holott eddig csak cikkekkel próbálkoztam. Hiszen igaz, az anyag ké­szen van, de a megindulás, a felépítés, a hatásos meseszövés . . . Jouvin, a minden hájjal megkent ravasz szer­kesztő közbevágott: — De kegyelmes uram, hiszen ezzel kár is lenne fáradnia. Méltóztassék egyszerűen a főbb gondolatokat, a vázat lediktálni és majd egy tehet­séges és jó tollú írónkkal feldolgoztatjuk, végleg s formába simítjuk az értékes anyagot. Brilliánssá csiszoljuk a gyémántot, ha szabad magam így ki­fejeznem. Paul aggodalmaskodott:­­ ■> — Hogyne, kérem. Dumas egész írói gárdát foglalkoztatott, akik a mester zseniális gondolatait feldolgozták. Hiszen ez c£..k­merő technika, kérem. Az írásművészetnek kevésbbé fontos része. Méltóz­tassék például a nagy tábornokokra gondolni. Ugyebár, ők dolgozzák ki a legvakmerőbb ütköze­tek terveit, de a végrehajtást, ami már csak technika, az egyszerű közlegényekre bízzák. Vagy vegyük például az építészeket. Az építész csupán megraj­zolja a paloták alapzaját, megadja a méreteket, de a felépítés durva, alantas munkája a kőművesekre vár. Pault ezek a példák teljesen megnyugtatták. Kijelentette, hogy a délután folyamán lediktálja a nyersanyagot és a részletes kidolgozás tervét majd megbeszéli a kiválasztandó íróval. Azután beült Edittel a nyitott autóba és igen boldogan és elégedetten kikocsiztak a napfényes, meleg időben. IX. A Palais Royal közelében egy furcsa menet közeledett feléjük. Egy sereg rendkívül csinos nő négyessorokba fejlődve haladt az utón és nagy táb­lákat vittek, amelyeken ez állt: Mentsük meg a művészetet! Gyertek el mindnyájan az Üvegpalotában tartandó til­takozó gyűlésre! Párizs, a művészet ősi városa hadat üzen a szatócsoknak! A menetet óriási embertömeg követte, az autó­­forgalom megakadt, izgatott kiabálás, kacagás, gú­nyos és haragos megjegyzések röpködtek. Az izga­lom érthető volt, mert aki Párizs éjszakai életében csak egy kissé is jártas volt, könnyen felismerhette a közel ezer főnyi nőhadseregben Párizs legismer­tebb szépségeit, a mulatók táncosnőit, a primadon­nákat és szubretteket, de ott voltak a szobrásznők, festőnek, írónők, átlalában mindazok, akik vala­milyen vonatkozásban álltak a művészettel és iro­dalommal. A menet közepén selyemlobogót vittek, amelynek lefeszitett selyemszárnyára nagy betükkel ez volt irva: Asszonyok, leányok, a ti kötelességtek­ küzdeni az élet szépségeiért! És amerre a menet haladt, kinyíltak a házak ' — Szokás ez? Megtették ezt más írók is? ablakai, az irodákban elhallgattak az Írógépek, a hivatalnoknők lázas izgalommal, szinte hisztériás lelkesedéssel lobogtatták zsebkendőiket a tüntetők felé, a főnökök megrökönyödve, elképedve álltak és megbotránkozva próbáltak rendet teremteni, de a várost valami dühös, keserű lázadás fogta el, jám­bor, sovány, pápaszemes alakok felriadtak a pultok és főkönyvek között, az asztalra csaptak és ordí­toztak, hogy: Le a gyomorpolitikával! Nyissátok meg a mulatókat! Igen, Párizs fellázadt. A hónapok óta tartó megfeszített munka idegessége csak a jelszóra várt, hogy kirobbanjon, kiáltásban, sírásban, dühöngés­ben utat keressen. Kétségtelen, hogy a nyomorgók tömege lényegesen lecsökkent, de annál inkább emel­kedett a lelkileg ö­sszeroppantak, a munkában fel­­örlődöttek száma. Olyan volt a város, mint egy fegy­intézet, ahol mindenkinek minden perce be van osztva. Egy nagy termelőgép lélektelen atomjává vált mindenki. Mióta a Pénzváros vette át a világ­uralmat, különösen a nők élete vált elviselhetetlenné. Minden időben a nők voltak a költészet erjesztői és fentartói, sz ő szerelmi életük teli van poétikus, diszító elemekkel, amelyekről nem hajlandók lemon­dani. A költészetet eltörölni annyi, mint kiirtani az ábrándozást, fakóvá tenni az álmokat és megölni a reményt, amely mindig rózsás szépséget, örömet tükröz a fiatalság elé. Még a legprózaibb lelkű férfi is bizonyos mértékben lovaggá és elméssé lesz, ha szerelmes, de most — mintha gonosz bűvölet szállta volna meg a férfiakat — valami uniók, ellenszenves aranyláz tört ki rajtuk. A nyomor, munkátlanság, meddő küzdés után váratlanul szakadt rájuk a jó kereset minden anyagi öröme, nem törődtek azzal, hogy napi tíz, sőt tizenkét órai munkával utolsó energiájukat is kiuzsorázták, " mohón, vad kapzsi­sággal vetették magukat az üzletekre, az agyukba nem is tódult más gondolat, mint számok, határ­napok, áruk réves, nem volt idejük mulatozás”,­ gondolni, nőkkel f­alalkozni, pyengéd szavakon törni a fejüket. Hivatalból­ hivatalba rohantak, üzle­tekben csatáztak, tőzsdén éln­ak, pénzt könyvel­tek és a nőket tehernek, nyögnek érezték, a köny­­veket a sarokba vágták, a színházba nem jártak.­­

Next