Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-06 / 177. szám
1927. augusztus 6. szombat. PESTI HIRLAP : F9 A népjóléti minisztérium bejárati folyosóján agyonlőtte magát Kaposi Ernő színigazgató. Kaposi tizenkét évig volt az óbudai Kisfaludy-színház igazgatója. Búcsúlevelet intézett a Pesti Hírlaphoz, amelyben elpanaszolja szenvedéseit. Pénteken délután két óra tájban nagy riadalom támadt a népjóléti minisztérium épületében. A minisztérium bejárati folyosóján egy középtervi etil, feketeruhás férfi Frommer-pisztolyával mellbelőtte magát s eszméletlenül, súlyos sebtől vérezve rogyott le a padlóra. Herczeg Jenő, a népjóléti miniszter parlamenti titkára és a minisztérium tisztviselői kirohantak a folyosóra, ahol rémülten látták a füstölgő revolvert szorongató vérző embert Azonnal értesítették a mentőket, akik elsősegélyben részesítették az öngyilkost. A súlyos tüdőlövést szenvedett férfiról kiderült, hogy Kabdebo-Kaposi Ernő 47 éves színigazgató, az óbudai Kisfaludy-színház bérlője, aki többször járt a népjóléti minisztériumban, hogy segélyt kérjen. Kaposi Ernő, mint kiderült, pénteken kérvényt akart beadni a népjóléti minisztériumba, s ezt a kérvényt személyesen óhajtotta Vass József népjóléti miniszternek átadni. Amikor a minisztérium épületébe ért és megtudta, hogy a népjóléti miniszter már 1 órakor eltávozott, az ideges, elkeseredett ember előrántotta revolverét és mellbelőtte magát. A véres eseményről azonnal értesítették Vass József népjóléti minisztert, aki intézkedett, hogy Kaposi ügyének összes iratait keressék elő, mert személyesen akarja azokat felülvizsgálni. Egyébként utasítást adott az ügy referensének is, hogy hétfőre, amikorra ő Szombathelyről visszaérkezik, Kabdebo-Kaposi Ernő színigazgató ügyét vizsgálja felül és referáljon behatóan a szerencsétlen ember ügyéről. Kabdebo-Kaposi Ernő színigazgatót a mentők súlyos állapotban szállították a Rókus-kórházba, ahol megállapították, hogy a revolvergolyó a mellkason ment keresztül és a szív mellett a tüdőbe fúródott. A szerencsétlen sorsú színigazgató állapota súlyos, életveszélyes. A színigazgatót a Rókus-kórház sebészeti osztályán helyezték el, egyelőre szó sem lehet a műtéti beavatkozásról. Kaposi tragikus esetének híre már a délutáni órákban elterjedt Budapesten és különösen színészi körökben, ahol a rokonszenves Kaposit szerették, nagy részvétet keltett. Kaposi Ernő több mint 23 esztendővel ezelőtt a Földszínházban, mint bonviván, lépett fel először, azután vidékre szerződött. Végigjárta az összes jelentékenyebb vidéki színtársulatokat, a közönség mindenütt szerette s Kaposi az évek során takarékos életmódja mellett kis vagyont gyűjtött magának. Megtakarított pénzen a háború első évében kibérelte az óbudai Kisfaludy-színházat, itt komoly kulturmunkát végzett s ez a tíz esztendő, ami alatt a Kaposi-társulat működött a Kisfaludy színházban, sokban hozzájárult Óbuda környékének megmagyarosításához. Néhány esztendővel ezelőtt a színház kezdett rosszul menni, Kaposi állandóan ráfizetett és sokszor legkedvesebb holmijaitól kellett megválnia, hogy a színészek gázsiját kifizethesse. Két esztendővel ezelőtt még egy színházat nyitott Óbudán, de ez a vállalkozása sem sikerült. A legutolsó esztendőben sorsa igen rosszra fordult, valósággal nyomorgott családjával és többször írt kérvényt a népjóléti minisztériumnak, amelyben érdemeit felemlítve, valami állást kért. Az óbudai Határ utca 2. számú ház második emeletén lakott feleségével és öt gyermekével és pénteken reggel azzal távozott otthonról, hogy a népjóléti minisztériumba megy, ahol végleg szeretné ügyét elintézni. Bejött Óbudáról Pestre, ahol megjelent a Pesti Hírlap szerkesztőségében és egy levelet hagyott hátra, amelyben megható szavakkal tárta fel rettenetes helyzetét. Már megérkezett öngyilkosságának híre, amikor felbontották a napi postával együtt a levelet s ekkor derült ki, hogy az az ideges férfi, aki a déli órákban egy levelet hagyott a Pesti Hírlap szerkesztőségében, Kaposi Ernő színigazgató volt, aki röviddel ezután a népjóléti minisztérium vörösszőnyeges folyosóján mellbelőtte magát. Az alábbiakban közöljük Kaposi Ernőnek a Pesti Hírlaphoz intézett búcsúlevelét, amely szomorú dokumentuma egy emberi élet kétségbeejtő küzdelmeinek. Iaie Kaposi Ernő búcsúlevele: — Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr! Gyermekkorom óta hűséges olvasója, vagyok a Pesti Hírlapnak, s ez bátorít fel engem arra, hogy most, mielőtt a függöny utoljára gördül le előttem, a Pesti Hírlapot kérjem meg egy szegény, tönkrement család érdekében közbenjárásra. Huszonhét éve vagyok színész, ebből 12 évig voltam az óbudai Kisfaludy-színház igazgatója, hat évig vezettem a gázgyári színházat, a többi időt részint vidéken, részint a Népszínháznál és Vígszínháznál töltötte k.. Petőfi írja egyik versében: „A hosszú szolgálat jutaim,a egy érdempénz és egy rongyos öltözet". Nekem csak a rongyos öltözet maradt! Mert, mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr, hiába volt minden kulturális törekvésóra, hiába adtam a legszebb darabokat. Az ember tragédiájától az összes népszínművekig, sohasem tudtam megnyerni a hatóságok támogatását. Ellenkezően! Igen gyakran lefoglalták vigalmi, forgalmi, kereseti és más adók fejében a pénztáramat. 1925-ben kezdődött az igazi kálváriám. A színház épületének tulajdonosa a bért a bruttó bevétel 10 százalékában állapította meg, ami megfelelt az addig fizetett bér ötszörösének. Ettől a naptól kezdő csupa küzdelem volt az életem. Az épület tulajdonosa, amikor látta fuldoklásomat, azzal tetézte, hogy hatmillió óvadékpótlás fejében pert indított a színház ellen, a pénztárba zárgondnokot ültetett, horribilis összegű renováltatásokra kényszerített. Végre 1036. szeptemberében lejárt a szerződésem és 12 év után nem vittem, el mást a Zusfaludy-színházból, mint egy babérkoszorút. Új életet kellett kezdenem. Minden tervemet arra a harminc millió korona óvadékra építettem, amely Dózsa Jánosnál, a színházi épület tulajdonosánál volt letétben. Ezt az összeget nem tudtam megkapni, csupán hosszas sürgetés után 9 millió koronát, a többit az épület tulajdonosa mindenféle károkozás címén lefogta. Ezzel megpecsételődött a sorsom. Nagy családomat eltartani nem tudtam, az óvadékösszegnek ilyenformán való elszámolása feldöntötte minden tervemet. Rettenetes küzdelmet vívtam Májusban Vass József népjóléti miniszter úr ő kegyelmességéhez folyamodtam, kérvényemben megirta a nyolctagú családom szomorú sorsát, megírtam, hogy a lakásomból is kitesznek, mert házbért semtudok fizetni. A főpolgármesterőt lefelé kilincseltem mindenkinél. Mit tehetek most. Állást kapni nem tudok, a lakásomból mennem kell. Pénzem nincs, fiaimat nem tudom beíratni az iskolába, a gyerekeknek nincs ruhájuk, a feleségem tönkrement az izgalmakban, az anyósomat is én tartottam el eddig, öt éve beteg. Mit tehetek mást, a halálba menekülök. Mosst már ezen nem lehet változtatni. Mielőtt azonban ezt tenném, kérem a mélyen tisztelt Főszerkesztő Urat, hogy szegény hátramaradott családom érdekében járjon közbe Vass József kegyelmes urnál, vegyék pártfogásba szegényeket, segítsenek rajtuk, legalább annyira, hogy egy kis szerény üzletet nyithassanak. Ha ez nem volna lehetséges, úgy talán társadalmi úton lehetne összehozni egy csekély összeget, nehogy ők is arra a sorsra jussanak, mint én. Bocsássa meg mélyen tisztelt Főszerkesztő Uram, hogy ilyen szokatlan formáját választottam egy családi ügy elintézésének, de nagyon bízom a Pesti Hírlapban. Az óbudai közönségtől is ez után veszek búcsút, nagyon köszönöm a sok szeretetet s a támogatást, amellyel ottműködésem alatt részesítettek. Mély tisztelettel Kaposi Ernő v. színigazgató, III., Határ utca 2., II. em. 26. Kaposi Ernő színigazgató, aki a népjóléti minisztérium folyosóján öngyilkosságot követett el. » * Caruso özvegye harmadszor is férjhez megy. A világhírű tenorista és özvegyének regényei. Hat esztendeje mult most augusztus 2-án, hogy a világszerte ünnepelt tenorista, akiért csak úgy vetélkedtek a színigazgatók, bálványozott a közönség, örökre elnémult. Itt hagyta dicsősége színhelyét a nagy Caruso, s itt hagyta fiatal feleségét, akivel mindössze négy esztendeig élt házasságban. Az aszszony azonban nem sokáig viselte a nagy művész után az özvegyi fátyolt, férjhez ment, még pedig kétszer is egymásután. Első ízben Ingraham volt, a híres repülő, akivel boldogsága nem sok ideig tartott, de annak most nem a halál vetett véget. Az özvegy felbontotta ezt a házasságát és elrepült a kitűnő repülőtől. S íme most ismét meglepi a világot házassága hírével: eljegyezte magát egy fiatal, volt diplomatával, Mr. Mooreval, aki az Egyesült Államok követe volt Madridban. A vőlegény harminc éves és többszörös milliomos. Az új párt különben nem igen fogják az anyagi gondok bántani, mert a szép Dorothy asszony első férjétől, Caruso mestertől, mintegy tizenkét millió dollár értékű vagyont örökölt.* A néhai kitűnő tenoristának és feleségének, az immár harmadszor férjhezmenő Dorothy Benjaminnak házassága annak idején szintén regényes körülmények között jött létre. Caruso, házassága előtt tizenegy esztendeig élt igen meghitt barátságban Giachetti Ada operaénekesnővel, akinek egy fia és egy leánya született. Az asszony állandóan Olaszországban élt, mert a gyermekek miatt nem kísérhette barátját tengerentúli útjain. Végre megelégelte a magányos életet és 1908 nyarán közölte az Amerikában tartózkodó Carusoval, hogy elhagyta a házát és többé nem tér vissza. A művészt nagyon lesújtotta ez az elhatározása; annyira bántotta ez a veszteség, hogy kilenc esztendő kellett hozzá, amíg ismét komoly szándékkal tudott egy nőhöz közeledni. Az 1916 —17. évi színházi szezont Caruso Newyorkban töltötte a Metropolitan Operában. A szezon végén, tavasszal nem utazott vissza Európába, mint az előző években. Newyorkban marasztalta egy ragyogó szempár. Egy tavaszi napon látogatóban volt Caruso Fernando Tanara zeneművésznél, ahol nagyobb társaság volt együtt. A sok szép és elegáns hölgy között egy finom arcélű, szép termetű, kellemes hangú szőke leány ragadta meg a figyelmét. Mikor a társaság fölkerekedett, a művész fölajánlotta kíséretét a szőke leánynak, aki boldogan köszönte meg az ajánlatot és diadalmas pillantással búcsúzott el a társaságtól. Miss Dorothy Benjaminnak — ez volt a szőke Caruso özvegye. Mr. Misore, Caruso özvegyének vőlegénye.