Pesti Hírlap, 1927. szeptember (49. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-25 / 217. szám

ö­ t haza a szállodába, előszedem az otthonról hozott le­mezeket, talán nem ártott meg ezeknek a klíma­változás. Hirtelen csinálok egy próbafelvételt . . . Rohanás a Kodak-üzletbe, előhívni . . . Jó-e a le­mez, mehetek-e ezekkel lord Rothermere-hoz? A fel­vétel sikerült! Berakom a kazettákba az otthonról hozott lemezeket, ezalatt az üzletben angol méretű csavarral látják el a gépemet, hogy az új állványra rá tudjam erősíteni. Végre minden elkészül. Itthon, a műteremben, ha ezentúl kezem ügyébe kerül ez az angol­ állvány, mindig erre a hajszás londoni dél­előttre fogok gondolni. Pontosan tizenkét órakor jelentkezünk a Savoy Hotelben. A titkár már tudja, hogy lord Rothermere tizenkét órától a Pesti Hírlapé. Bevezetnek a dol­gozószobába. A falon Magyarország térképe. Szerte­széjjel ajándékok, díszoklevelek, kulacsok, magyaros motívumú kézimunkák. Egy jobb jövőben remény­kedő, letiport nemzet hálája fut össze ebben a szo­bában. Az íróasztalon ezerszámra levél, kivétel nél­kül, majdnem mindegyikén magyar bélyeg. Millió és millió magyar könnyét és szeretetét hozza ide­­ naponta a posta. Az egyik fotelben már ott díszeleg a mézeskalács-szív díszpárna, amelyet, mint a Pesti Hírlap ajándékát, hoztam magammal Budapestről. A titkár meg is kérdezi, hogy mit jelent a párnán a szép aranyfonállal hímzett felírás. Nehéz lefordí­tani angolra. Csak így szép ez magyarul: Szív küldi, szívnek, szívesen. Alig van időnk körülnézni, már nyílik az ajtó. Belép a magyarok barátja, lord Rothermere. Hatal­mas, szép szál ember, élénk szemű, izmos, fiatalos mozgású. Korrekt szabású, sötétbarna zakkója utá­nozhatatlanig elegáns. Barátságos mosollyal, mint régi ismerőst , üdvözli Lederer Lajost, londoni tudó­sítónkat, majd felém tart. Kezét nyújtja és franciául köszönt. A szívélyes üdvözlést én is franciául viszonzom, de azután an­golul válaszolok kérdéseire. — Valóban azért jött Londonba, hogy engem le­fotografáljon? •— kérdezi mosolyogva. Amikor megmondom, hogy a magyar közönség csak csoportképekről és régi fotográfiákról ismeri a trianoni békeszerződés revíziójának nagy előhar­cosát és a Pesti Hírlap azért küldött ki, hogy ezt a hiányt pótoljam, ismét kedves mosoly táncolt lord Rothermere szája szegletében. — Nem tudom, megfelelek, mint fénykép-alany? — mondja. — Már tíz éve nem ültem így ide az ob­jektív elé . . . Megnyugtatom, hogy nem veszem sokáig igény­be, nekünk magyaroknak is olyan drága idejét. — Tessék, rendelkezzék velem, — feleli és kö­rülnéz a szobában, alkalmas helyet keresve. Most megkezdődik a fotografálás. Meglátom Magyarország térképét a falon. Megkérem a lordot, hogy álljon a térkép elé. Készségesen megteszi és a titkárjának magyaráz is valamit, de én már nem hallom. Kezdődik a munka. Egymás után kattannak a felvételek. Az író­asztalon ott hever a Pesti Hírlap egyik legutóbbi száma. Megkérjük, hogy így, lapunkkal a kezében, üljön a­­térkép elé. Profil, en face, félprofil. Minden kérésemet teljesíti. — Csak rendelkezzék velem, — mondja ne­vetve. — Szóljon rám, ha nem jól ülök . . . Pedig más ugyancsak türelmetlenkednék ha­sonló helyzetben. Legalább tíz telefon van a szobá­ban. Valamelyik mindig csilingel, de van úgy, hogy egyszerre öt is megszólal. Mialatt a lord türelmesen ül a gépem előtt, titkárai monoton hangon mond­ják az egyre jelentkező telefonokba: — A lord őméltósága nincs itthon . . . — Halló! A lord őméltósága csak félóra múlva jön haza . . . A szomszédban írógépek kattognak,­itt tele­fonok csilingelnek, a titkárok letagadják a lordot, de ő nyugodtan ül a gép előtt. Egy arcizma sem rándul meg . . . Egy óra múlva jelentem lord Roth­ermere-nak, hogy a felvételeket elkészítettem és délután még visszatérek, hogy az első nyomatokat megmutassam. Kedves kötekedéssel megfenyeget. — Ne kerüljem elém, ha nagyon megöregített... Teljes egy óráig voltam lord Rothermere dol­gozószobájában és délután ismét visszatérhettem oda, hogy a délelőtt készült képek első nyomatait bemu­tassam. Jókedvűen kérdezi, mialatt a nyers levona­tokat vizsgálgatja: — Nem vagyok nagyon öreg? Mikor végleg búcsúzni akarok, nagy kitüntetés ér. Lord Rothermere odasúg a titkárjának néhány szót és a titkár már hozza is a másik szobából a nekem szánt meglepetést. Egy gyönyörű bronz szo­bor. Női akt, kezében kard, a kardon francia szó: dellicrance. Felszabadítás! A lord maga nyújtja át nekem a pompás szob­rot. — Fogadja el tőlem emlékül, — mondja szívhez­szóló kedvességgel. — Jó utat! Keresem a szavakat, alig tudom megköszönni ezt a finom figyelmességet. Két évtized alatt királyok, államfők, hercegek, népszerű művészek, híres, szép színésznők tüntettek ki azzal, hogy odaálltak a fényképezőgépem elé és mégis mindig arra fogok visszaemlékezni legszíve­sebben, amikor lord Rothermere-nek, a magyarok nagy barátjának nemes vonásait örökítettem meg a magyar utókor számára ... Labori Miklós: Kötött kosztüm az őszi divat Válogatott raktár 14691 VARGA Kossuth Lajos­ utca 11 és Petőfi Sándor­ u. 6. PESTI HIRLAP 1927. szeptember 25., vasárn­ap.­ ­ Wells új időbeosztást ajánl: 8-10 napi munka után 3-4 napi pihenőt. Hogyan lehet megoldani a több munka és több pihenés gondolatát? H. G. Wells mélyreható szociális reform mag­vát hintette el utolsó regényében a „William Clissold"-ban. Az angolok nagy írója arról elmélke­dik, hogy jó-e az emberiség mai élet- és munkabe­osztása és nem kellene-e felcserélni egy j­óbbal, amely fokozza a munka teljesítményét és az ember szá­mára mégis elviselhetővé teszi a több­ munkát. Wells úgy gondolkozik, hogy az időnek hetekre való beosztása, amely épen olyan régi, mint maga az emberiség, — mert a bibliában gyökerezik. — nem noli me tangere, és hagyományok, évezredes meg­szokás dacára is hozzá lehet nyúlni, ha helyébe job­bat tudunk tenni. Wells maga is elismeri, hogy egy ilyen reform forradalmi hatású volna, de úgy gondolja, hogy nem szabad visszariadni tőle, ha az új rendszer jobban megfelel a modern kor munkaigényeinek és szociális kívánalmainak. Wells tehát elveti a hetet, mint munka­beosztó nor­mát, mert a hat munkanap őszerinte kevés ahhoz, hogy a dolgozó ember „kiadja maflából" megszakí­tás nélküli munkaképességének teljét, az egynapi pihenő pedig kevés a munka után való felfrissülés­hez. Ki kell egészíteni — mondja — a munkahetet nyolc, esetleg tíz napra, a munkaszünetet pedig három-négy napra. Wells így fejti ki regényében ennek a nagy perspektívájú társadalmi reformnak lényegét. — Kívánatos lett volna, hogy őseink, akik a hetet megteremtették, nagyobbnak, hosszabb tar­tamúnak alkották volna és több mint egy­napos pihenővel toldották volna meg. Hat napi munka és utána egy nap szünet nagyon kielé­gítő lehetett a régi Babylonia földmivelő népének vagy Palesztina szőllői és fügefái között, de hi­hetetlenül szűkmarkú a modern világ dolgozó emberének munkateljesítményéhez képest.­­ Az angol hétvég (week-end) szombat dél­utántól hétfő délig, a lunch idejéig tart és négy teljes napot és két fél napot szentel a hétből a munkának. Ilyen beosztás mellett aránylag na­gyon hamar félbe kell szakítani a munkát. Sok­kal többet és jobban tudok én dolgozni, ha hat­nyolc napi megszakítás nélkül való munka után a pihenés, a nyugalom, a mosoly és a játék há­rom vagy négy napja következik. A napi robot­ból való kikapcsolódás szabadsága, amelyet a hosszabb hét lehetővé tenne a közönséges mun­kásnak, forradalmi hatással volna a munka min­dennapi életében. A mostani szombat csupán szü­net a műhelyben, se nem pihenés, se nem kikap­csolódás a mindennapi életből. Elmúlik, mintha nem is lett volna ... A közönséges bérmunkás hétfőn reggel kevésbé diszponáltan tér vissza a műhelybe, mint ahogy szombaton otthagyta. Nem volt kimerülve, amikor félbeszakította a munkát és nincs felfrissülve, amikor visszatér oda . . . Így szól szószerinti szövegében Wells ötlete, amely körül széleskörű vita indult meg mindenütt, ahol szociálpolitikai kérdésekkel foglakoznak. Gyá­rosok, kereskedelmi és ipari alkalmazottak, tisztvi­selők, munkások mérlegelték, hogy nyolc munkanap és utána négy pihenő nap, vagy két hétnek egy mun­kahétté való egyesítése tíz egymásután következő munkanappal és négy napi folytatólagos pihenővel, előnyös-e a munka teljesítménye szempontjából és jobban felfrissíti-e a munkást, mint a régi beosztás a hat napos héttel és egy napos pihenővel. William Clissold ötlete azoban — bármilyen rokonszenves és tetszetős is első hallásra,­­ nem talált oly népszerű fogadtatásra, mint ahogy Wells várta volna, még Angliában sem, ahol a week-end, mint egy törvénnyé avatott szokás, kiirthatatlanul meghonosodott és ahol sokkal jobban ki vannak elégítve a dolgozók szociális igényei, mert a week-end majdnem kétszer akkora tartamú pihenést jelent ott, mint a konti­nensen. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy Angliában szombaton délben gyárakban, üzletekben, irodákban megszűnik a mu­nka és tart — nagyon kevés kivé­tellel jóformán mindenütt — hétfő délig. A konti­nensen ez a munkabeosztás most kezd utat törni magának, különösen Németország példája után, ahol a háború óta — a felnövő új generáció egészségének fokozása céljából is — hatalmas propaganda indult meg a week-end kirándulásoknak, a hétvég szabad­ban való töltésének rendszeresítésére. Wellsnek forradalmi erejű reformja ellen való­ban sok ellenvetést lehet felhozni. Elsősorban azt, hogy a munka minősége annyira eltérő, hogy jófor­mán minden munka másféle pihenést kíván. A szel­lemi munkást nem lehet egy kalap alá fogni a keres­kedelmi alkalmazottal vagy az ipari munkással. A tisztviselő, a mérnök, az orvos egészen más munkát végez és így felfrissülése egészen más pihenést kíván, mint például a mezőgazdasági vagy ipari munkásé. N­a Wells regényt ír, bizonyára nem alkalmazkodik sem az egyhetes, sem az egybevont kéthetes munka beosztáshoz, hanem dolgozik ,addig, amíg kedve van és nem hagyja magát mesterségesen közbeiktatott szünetekkel kizökkent«» -árf'^iMbötflft "FigyiSlflSmbe kell venni azonkívül, azt is, hogy a fáradtságnak két oka van: a fizikai kimerültség és az­ unalom. A gyári munkás, aki egy gép mellett áll és időnként, nyersanyagot dob bele ,a gépbe, nem a fizikai kimerüléstől lesz fáradt, han­em az egyforma munka unalmától. Az ilyen munkásnak sokkal jobb pihenő öt nap után két nap, mint nyolc vagy tíz nap után négy. És még egy szempont szól a fizikai mun­kánál a rövidebb megszakítás mellett. A munkának négy napos szünetelés egészen bizonyosan az ügyesség és a gyorsaság síóvására fog menni; órákig, esetleg fél napig eltart m­ajd, amíg a munkás újra „belejön" a rendszeres és gyors munkába. Egy kis statisztika gyorsan meggyőz erről. Egy gyárban két munkás, akiknek mindegyike ugyanazt az iparcikket gyártja, nem egyforma munkateljesít­ményt produkál a hét különböző napjain. Az ada­tok a következők: A munkateljesítmény tehát legkisebb hétfőn,­­ ami azt bizonyítja, hogy a „Blaumontag" még nem veszett ki az iparban — és legnagyobb szerdán, a hét közepén, amikor a munkás már bizonyos gyakorla­tot ért el. * A Wells-hét, bármennyire szimpatikusnak tet­szik is az első impresszióra, nem vert mélyebb gyö­keret eddig sehol, még a Nyugatnak szociálpolitiká­ban messze előrehaladott országaiban sem. Hogy ná­lunk lesznek-e hívei, vagy hogy megpróbálkoznak-e vele a gyakorlatban, arra még kevésbé lehet számí­tani. Talán olyanok, akik otthon dolgoznak, a munka minden megkötöttsége nélkül és tetszés sze­rint oszthatják be munkaidejüket, kísérletképen megpróbálják majd, várjon jobb-e és emeli-e munka­teljesítményüket. Szélesebb körű elterjedtségre vagy rendszeres bevezetésére azonban nem lehet számí­tani, hiszen nálunk még a week-end sem honosodott meg, úgy mint a Nyugaton, ahol Angliától majdnem egész Ausztriáig már szombaton délben megszűnik a munka és mindenki siet ki a szabadba, hogy levegőn felfrissüljön s távol a városi élet lármás forgatagából kipihenhesse az idegeit. Mi még messze vagyunk az ilyen méretű szociális reformoktól, ná­lunk előbb egy felvilágosító propagandának kell megindulni, amely megértteti a szellemi és fizi­kai munkással egyaránt, hogy ha egészségét meg akarja őrizni és munkaképességét fokozni, akkor pihenő napjait kint kell töltenie a szabadban a friss ló-,végél, hogy hétről-hétre új erőt szívjon magába a természetből. Ez adja meg neki a lelki és testi fel­frissülést. Egyelőre tehát, nem Wells-hét, hanem ez legyen a jelszó: ki a füstös lokálokból — a szabadba! Kemény Ferenc. Hétfő — — — — — — 431 397­ Kedd — — — — — — 501 590 Szerda — — — — — 600 600 Csütörtök — — — — 559 550 Péntek — — — — — 510 484 Szombat (félnap) — — — 235. 235 A Magyarországi Kávés Ipartestület üdvözölte Rothermere lordot. A budapesti kávésipartestület szeptember 23-án megtartott elöljárósági ülésén egyhangú lelkesedéssel tette magáévá Mészáros Győző elnöknek azon indít­ványát, hao£y Rothermere lordot akciója alkalmából feliratban üdvözölje és neki is magyar dolgozó polgá­rok háláját és köszönetét fejezze ki és azt kívánja, hogy munkáját mielőbbi siker koronázza. Mussolini és Rothermere ünneplése. Miskolc, szept. 24. Borsod Gömör és Kishont egyesített vármegyék közigazgatási bizottsága elhatá­rozta, hogy indítványozni fogja a közgyűlésnek, hogy Rothermere lordot üdvözölje. Farkas Gyula Musso­linit és R­othermerét ünnepelte beszédében és a bizott­ság tagjai lelkes tüntetést rendeztek Mussolini és Rothermere mellett. A bizottság elfogadta Pest vár­megye­­átiratát, amely szerint a vármegye minden községében utcát nevezzenek el a megszállt területen levő magyar városok nevéről.

Next