Pesti Hírlap, 1927. szeptember (49. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-25 / 217. szám
ö t haza a szállodába, előszedem az otthonról hozott lemezeket, talán nem ártott meg ezeknek a klímaváltozás. Hirtelen csinálok egy próbafelvételt . . . Rohanás a Kodak-üzletbe, előhívni . . . Jó-e a lemez, mehetek-e ezekkel lord Rothermere-hoz? A felvétel sikerült! Berakom a kazettákba az otthonról hozott lemezeket, ezalatt az üzletben angol méretű csavarral látják el a gépemet, hogy az új állványra rá tudjam erősíteni. Végre minden elkészül. Itthon, a műteremben, ha ezentúl kezem ügyébe kerül ez az angol állvány, mindig erre a hajszás londoni délelőttre fogok gondolni. Pontosan tizenkét órakor jelentkezünk a Savoy Hotelben. A titkár már tudja, hogy lord Rothermere tizenkét órától a Pesti Hírlapé. Bevezetnek a dolgozószobába. A falon Magyarország térképe. Szerteszéjjel ajándékok, díszoklevelek, kulacsok, magyaros motívumú kézimunkák. Egy jobb jövőben reménykedő, letiport nemzet hálája fut össze ebben a szobában. Az íróasztalon ezerszámra levél, kivétel nélkül, majdnem mindegyikén magyar bélyeg. Millió és millió magyar könnyét és szeretetét hozza ide naponta a posta. Az egyik fotelben már ott díszeleg a mézeskalács-szív díszpárna, amelyet, mint a Pesti Hírlap ajándékát, hoztam magammal Budapestről. A titkár meg is kérdezi, hogy mit jelent a párnán a szép aranyfonállal hímzett felírás. Nehéz lefordítani angolra. Csak így szép ez magyarul: Szív küldi, szívnek, szívesen. Alig van időnk körülnézni, már nyílik az ajtó. Belép a magyarok barátja, lord Rothermere. Hatalmas, szép szál ember, élénk szemű, izmos, fiatalos mozgású. Korrekt szabású, sötétbarna zakkója utánozhatatlanig elegáns. Barátságos mosollyal, mint régi ismerőst , üdvözli Lederer Lajost, londoni tudósítónkat, majd felém tart. Kezét nyújtja és franciául köszönt. A szívélyes üdvözlést én is franciául viszonzom, de azután angolul válaszolok kérdéseire. — Valóban azért jött Londonba, hogy engem lefotografáljon? •— kérdezi mosolyogva. Amikor megmondom, hogy a magyar közönség csak csoportképekről és régi fotográfiákról ismeri a trianoni békeszerződés revíziójának nagy előharcosát és a Pesti Hírlap azért küldött ki, hogy ezt a hiányt pótoljam, ismét kedves mosoly táncolt lord Rothermere szája szegletében. — Nem tudom, megfelelek, mint fénykép-alany? — mondja. — Már tíz éve nem ültem így ide az objektív elé . . . Megnyugtatom, hogy nem veszem sokáig igénybe, nekünk magyaroknak is olyan drága idejét. — Tessék, rendelkezzék velem, — feleli és körülnéz a szobában, alkalmas helyet keresve. Most megkezdődik a fotografálás. Meglátom Magyarország térképét a falon. Megkérem a lordot, hogy álljon a térkép elé. Készségesen megteszi és a titkárjának magyaráz is valamit, de én már nem hallom. Kezdődik a munka. Egymás után kattannak a felvételek. Az íróasztalon ott hever a Pesti Hírlap egyik legutóbbi száma. Megkérjük, hogy így, lapunkkal a kezében, üljön atérkép elé. Profil, en face, félprofil. Minden kérésemet teljesíti. — Csak rendelkezzék velem, — mondja nevetve. — Szóljon rám, ha nem jól ülök . . . Pedig más ugyancsak türelmetlenkednék hasonló helyzetben. Legalább tíz telefon van a szobában. Valamelyik mindig csilingel, de van úgy, hogy egyszerre öt is megszólal. Mialatt a lord türelmesen ül a gépem előtt, titkárai monoton hangon mondják az egyre jelentkező telefonokba: — A lord őméltósága nincs itthon . . . — Halló! A lord őméltósága csak félóra múlva jön haza . . . A szomszédban írógépek kattognak,itt telefonok csilingelnek, a titkárok letagadják a lordot, de ő nyugodtan ül a gép előtt. Egy arcizma sem rándul meg . . . Egy óra múlva jelentem lord Rothermere-nak, hogy a felvételeket elkészítettem és délután még visszatérek, hogy az első nyomatokat megmutassam. Kedves kötekedéssel megfenyeget. — Ne kerüljem elém, ha nagyon megöregített... Teljes egy óráig voltam lord Rothermere dolgozószobájában és délután ismét visszatérhettem oda, hogy a délelőtt készült képek első nyomatait bemutassam. Jókedvűen kérdezi, mialatt a nyers levonatokat vizsgálgatja: — Nem vagyok nagyon öreg? Mikor végleg búcsúzni akarok, nagy kitüntetés ér. Lord Rothermere odasúg a titkárjának néhány szót és a titkár már hozza is a másik szobából a nekem szánt meglepetést. Egy gyönyörű bronz szobor. Női akt, kezében kard, a kardon francia szó: dellicrance. Felszabadítás! A lord maga nyújtja át nekem a pompás szobrot. — Fogadja el tőlem emlékül, — mondja szívhezszóló kedvességgel. — Jó utat! Keresem a szavakat, alig tudom megköszönni ezt a finom figyelmességet. Két évtized alatt királyok, államfők, hercegek, népszerű művészek, híres, szép színésznők tüntettek ki azzal, hogy odaálltak a fényképezőgépem elé és mégis mindig arra fogok visszaemlékezni legszívesebben, amikor lord Rothermere-nek, a magyarok nagy barátjának nemes vonásait örökítettem meg a magyar utókor számára ... Labori Miklós: Kötött kosztüm az őszi divat Válogatott raktár 14691 VARGA Kossuth Lajos utca 11 és Petőfi Sándor u. 6. PESTI HIRLAP 1927. szeptember 25., vasárnap. Wells új időbeosztást ajánl: 8-10 napi munka után 3-4 napi pihenőt. Hogyan lehet megoldani a több munka és több pihenés gondolatát? H. G. Wells mélyreható szociális reform magvát hintette el utolsó regényében a „William Clissold"-ban. Az angolok nagy írója arról elmélkedik, hogy jó-e az emberiség mai élet- és munkabeosztása és nem kellene-e felcserélni egy jóbbal, amely fokozza a munka teljesítményét és az ember számára mégis elviselhetővé teszi a több munkát. Wells úgy gondolkozik, hogy az időnek hetekre való beosztása, amely épen olyan régi, mint maga az emberiség, — mert a bibliában gyökerezik. — nem noli me tangere, és hagyományok, évezredes megszokás dacára is hozzá lehet nyúlni, ha helyébe jobbat tudunk tenni. Wells maga is elismeri, hogy egy ilyen reform forradalmi hatású volna, de úgy gondolja, hogy nem szabad visszariadni tőle, ha az új rendszer jobban megfelel a modern kor munkaigényeinek és szociális kívánalmainak. Wells tehát elveti a hetet, mint munkabeosztó normát, mert a hat munkanap őszerinte kevés ahhoz, hogy a dolgozó ember „kiadja maflából" megszakítás nélküli munkaképességének teljét, az egynapi pihenő pedig kevés a munka után való felfrissüléshez. Ki kell egészíteni — mondja — a munkahetet nyolc, esetleg tíz napra, a munkaszünetet pedig három-négy napra. Wells így fejti ki regényében ennek a nagy perspektívájú társadalmi reformnak lényegét. — Kívánatos lett volna, hogy őseink, akik a hetet megteremtették, nagyobbnak, hosszabb tartamúnak alkották volna és több mint egynapos pihenővel toldották volna meg. Hat napi munka és utána egy nap szünet nagyon kielégítő lehetett a régi Babylonia földmivelő népének vagy Palesztina szőllői és fügefái között, de hihetetlenül szűkmarkú a modern világ dolgozó emberének munkateljesítményéhez képest. Az angol hétvég (week-end) szombat délutántól hétfő délig, a lunch idejéig tart és négy teljes napot és két fél napot szentel a hétből a munkának. Ilyen beosztás mellett aránylag nagyon hamar félbe kell szakítani a munkát. Sokkal többet és jobban tudok én dolgozni, ha hatnyolc napi megszakítás nélkül való munka után a pihenés, a nyugalom, a mosoly és a játék három vagy négy napja következik. A napi robotból való kikapcsolódás szabadsága, amelyet a hosszabb hét lehetővé tenne a közönséges munkásnak, forradalmi hatással volna a munka mindennapi életében. A mostani szombat csupán szünet a műhelyben, se nem pihenés, se nem kikapcsolódás a mindennapi életből. Elmúlik, mintha nem is lett volna ... A közönséges bérmunkás hétfőn reggel kevésbé diszponáltan tér vissza a műhelybe, mint ahogy szombaton otthagyta. Nem volt kimerülve, amikor félbeszakította a munkát és nincs felfrissülve, amikor visszatér oda . . . Így szól szószerinti szövegében Wells ötlete, amely körül széleskörű vita indult meg mindenütt, ahol szociálpolitikai kérdésekkel foglakoznak. Gyárosok, kereskedelmi és ipari alkalmazottak, tisztviselők, munkások mérlegelték, hogy nyolc munkanap és utána négy pihenő nap, vagy két hétnek egy munkahétté való egyesítése tíz egymásután következő munkanappal és négy napi folytatólagos pihenővel, előnyös-e a munka teljesítménye szempontjából és jobban felfrissíti-e a munkást, mint a régi beosztás a hat napos héttel és egy napos pihenővel. William Clissold ötlete azoban — bármilyen rokonszenves és tetszetős is első hallásra, nem talált oly népszerű fogadtatásra, mint ahogy Wells várta volna, még Angliában sem, ahol a week-end, mint egy törvénnyé avatott szokás, kiirthatatlanul meghonosodott és ahol sokkal jobban ki vannak elégítve a dolgozók szociális igényei, mert a week-end majdnem kétszer akkora tartamú pihenést jelent ott, mint a kontinensen. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy Angliában szombaton délben gyárakban, üzletekben, irodákban megszűnik a munka és tart — nagyon kevés kivétellel jóformán mindenütt — hétfő délig. A kontinensen ez a munkabeosztás most kezd utat törni magának, különösen Németország példája után, ahol a háború óta — a felnövő új generáció egészségének fokozása céljából is — hatalmas propaganda indult meg a week-end kirándulásoknak, a hétvég szabadban való töltésének rendszeresítésére. Wellsnek forradalmi erejű reformja ellen valóban sok ellenvetést lehet felhozni. Elsősorban azt, hogy a munka minősége annyira eltérő, hogy jóformán minden munka másféle pihenést kíván. A szellemi munkást nem lehet egy kalap alá fogni a kereskedelmi alkalmazottal vagy az ipari munkással. A tisztviselő, a mérnök, az orvos egészen más munkát végez és így felfrissülése egészen más pihenést kíván, mint például a mezőgazdasági vagy ipari munkásé. Na Wells regényt ír, bizonyára nem alkalmazkodik sem az egyhetes, sem az egybevont kéthetes munka beosztáshoz, hanem dolgozik ,addig, amíg kedve van és nem hagyja magát mesterségesen közbeiktatott szünetekkel kizökkent«» -árf'^iMbötflft "FigyiSlflSmbe kell venni azonkívül, azt is, hogy a fáradtságnak két oka van: a fizikai kimerültség és az unalom. A gyári munkás, aki egy gép mellett áll és időnként, nyersanyagot dob bele ,a gépbe, nem a fizikai kimerüléstől lesz fáradt, hanem az egyforma munka unalmától. Az ilyen munkásnak sokkal jobb pihenő öt nap után két nap, mint nyolc vagy tíz nap után négy. És még egy szempont szól a fizikai munkánál a rövidebb megszakítás mellett. A munkának négy napos szünetelés egészen bizonyosan az ügyesség és a gyorsaság síóvására fog menni; órákig, esetleg fél napig eltart majd, amíg a munkás újra „belejön" a rendszeres és gyors munkába. Egy kis statisztika gyorsan meggyőz erről. Egy gyárban két munkás, akiknek mindegyike ugyanazt az iparcikket gyártja, nem egyforma munkateljesítményt produkál a hét különböző napjain. Az adatok a következők: A munkateljesítmény tehát legkisebb hétfőn, ami azt bizonyítja, hogy a „Blaumontag" még nem veszett ki az iparban — és legnagyobb szerdán, a hét közepén, amikor a munkás már bizonyos gyakorlatot ért el. * A Wells-hét, bármennyire szimpatikusnak tetszik is az első impresszióra, nem vert mélyebb gyökeret eddig sehol, még a Nyugatnak szociálpolitikában messze előrehaladott országaiban sem. Hogy nálunk lesznek-e hívei, vagy hogy megpróbálkoznak-e vele a gyakorlatban, arra még kevésbé lehet számítani. Talán olyanok, akik otthon dolgoznak, a munka minden megkötöttsége nélkül és tetszés szerint oszthatják be munkaidejüket, kísérletképen megpróbálják majd, várjon jobb-e és emeli-e munkateljesítményüket. Szélesebb körű elterjedtségre vagy rendszeres bevezetésére azonban nem lehet számítani, hiszen nálunk még a week-end sem honosodott meg, úgy mint a Nyugaton, ahol Angliától majdnem egész Ausztriáig már szombaton délben megszűnik a munka és mindenki siet ki a szabadba, hogy levegőn felfrissüljön s távol a városi élet lármás forgatagából kipihenhesse az idegeit. Mi még messze vagyunk az ilyen méretű szociális reformoktól, nálunk előbb egy felvilágosító propagandának kell megindulni, amely megértteti a szellemi és fizikai munkással egyaránt, hogy ha egészségét meg akarja őrizni és munkaképességét fokozni, akkor pihenő napjait kint kell töltenie a szabadban a friss ló-,végél, hogy hétről-hétre új erőt szívjon magába a természetből. Ez adja meg neki a lelki és testi felfrissülést. Egyelőre tehát, nem Wells-hét, hanem ez legyen a jelszó: ki a füstös lokálokból — a szabadba! Kemény Ferenc. Hétfő — — — — — — 431 397 Kedd — — — — — — 501 590 Szerda — — — — — 600 600 Csütörtök — — — — 559 550 Péntek — — — — — 510 484 Szombat (félnap) — — — 235. 235 A Magyarországi Kávés Ipartestület üdvözölte Rothermere lordot. A budapesti kávésipartestület szeptember 23-án megtartott elöljárósági ülésén egyhangú lelkesedéssel tette magáévá Mészáros Győző elnöknek azon indítványát, hao£y Rothermere lordot akciója alkalmából feliratban üdvözölje és neki is magyar dolgozó polgárok háláját és köszönetét fejezze ki és azt kívánja, hogy munkáját mielőbbi siker koronázza. Mussolini és Rothermere ünneplése. Miskolc, szept. 24. Borsod Gömör és Kishont egyesített vármegyék közigazgatási bizottsága elhatározta, hogy indítványozni fogja a közgyűlésnek, hogy Rothermere lordot üdvözölje. Farkas Gyula Mussolinit és Rothermerét ünnepelte beszédében és a bizottság tagjai lelkes tüntetést rendeztek Mussolini és Rothermere mellett. A bizottság elfogadta Pest vármegyeátiratát, amely szerint a vármegye minden községében utcát nevezzenek el a megszállt területen levő magyar városok nevéről.