Pesti Hírlap, 1927. november (49. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-13 / 258. szám

1927. november 13., vasárnap. PESTI HIRlAPJ­ A. A­ praktikus fajta. Ennek házához invitálhatni furfangos ok nélküli nincsen. Mert lám ő a­ vendégeket nem a­ vidor terefere avagy az elmék közönséges pal­lérozása c­é­ljára kivá­nja, hanem rest lévén különb-különb ügye­it mind-meg­annyi város­ban való szaladozásokkal végezni, a­ delgajiban meg­szaporult restanc­iának végezését illy vacsora­hivásokra fundá­lja, tehát a­ c­éc­óra egyben­gyültek között ott leled 1-me a­ háziurat, kivel a­ Salon és gyermek-szoba köztön való falnak odébb-tolását megvita­tya, 2-do a' Medicus Professort, a' kivel a' ház Asszonyának térgye haláljában hal­gató leg-ujabb fájdalmak dolgában igen részletes conversatiót tes­zen és vélle a' házi orvos aurája fe­löl hosszan eszméket, tseréli, 3-n­o a' nevezetes Fiscalist, kit tsalárdul egy roppant curiosus jog­tudományi eset el-mondásával ketsegtetvén néki a' saját határ-üdő üzletének egy rab-ágenssel való complicatióit ki-tálaslya és /ó/e orvul tanátsot sze­rez, majd. 4-to sok hasonló társaid közt tenmagadat is, a' kihez Éjfél tájon amaz fel-szólitással járul, hogy minek utánna te jó c­imbórája vagy d­ultságos Radnai Miklós Urnak, egy felette tsinos kis tántzosnénak az Operában való jádiztatását meg-tsiná­ljad, nem mint­hahogy ő néki, ezen Dámátskához bárme­ly néma köze vólna, de a' tálentomot hazai művészetünk tsinositására ki­fej­leszteni honfi-kötelmednek esmerjed. II. A' kártyás fajta. Ez még a­ feketét egészben le sem is nyelte, már nagy gerjedelemmel a' franczia­ kártyának duczettyát keveri és téged minden módokon a' Chemin de Fer, az­az Gőz-Kotsi játékban része­sülni persuadeáll. Mikor a' Szerencse forgandó ü­l/a minden pénzed el­ veszitését okozta, kaján kattagással gunyollya, fátomodat, mert ő maga veszett módon mindent öszve-nyer, de a' Sors ő/ is utóll­ érni nem késik, igy aztán mikor ő a­ szerentsés, titeket el nem engedhet, hiszen pénze­/ek nálla van, mikor meg tük nyertek, mind-nyája­tokat, megint tsak mind-közönségesen marasz­tallya, igy az Napnak költ­ ekor még fára/tan és nagy tsendben verdesitek a' lapokat és ki-ki a' másikat az itt veszteglés okának alitva minden je­lenn lévők egy-mást fog csikorgatva gyűlölik. III. A' le­mondó fajta. Ez tégedet, kedves nejeddel egyetemben , el­sőbb Táv-Beszéllőn, majd meg arany-peremü ékes hártyán meg-idéz a' jövő Csömör­ökre, de utólsó nap délben meg­jelenti, hogy a vacsora­ poszponál­tatik, mert anyóssa /orok-gyull­adásban találtatott. Két hét múlva a' Duna martján egy a' mást elő­talállyátok, mikor is nagy­ fenn szóval neked meg­hagyya, hogy Husvéth első napján sehova el-me­neteleden meg ne igird, mert ez napon é nállok alighanem nagy Tracta lészen, tehát „Tartsd ma­r­ad szabadon" úgymond, miért is te nagy benne­bizással ez napra már meg-invitállt, sógorodat máskorra át-rakod, de a' fent mondottam napon dél­után hírt kapsz, melly szer­int a' Tracta egy bélsi utazás miatt bizonytalan üdőre el-tolatik. Így megyek­ ez már C-dik izben, holottan már ugyan sokszor magadban meg-fogadtad, hogy az ő invitállását soha eszedben komollyan nem ve­szed, mégis magadat mindén­g tsufságra vezé­rl­tetni engeded azon emberiül, a' lei minimo calculo már XXV-ször meginvitált­.. de házánál lenned még soha valóban nem adatott, pattan és a' menni készülőt meg-nyugosztya, hogy ha már minden­ árom­ menni akar, kotsi dolgában gondgya ne légyen, mert ő négy Taksa-kotsit már előbbed rendelni el nem mulasztott és hogy azok itt is vágynak, a' Ház-Mester, vagy Magyar szóval Kultsdr, azt már meg is jelentette. V. Az ennen-málaló fajta. Ezen házi­ gazda mind-nyújatokat nagy dér­rel-durral fogadván rend­­e a' vendégekkel külön­külön Kokas-Farkát iszik, a' mellyet a' britannusok cocktailnek mondanak, és igy azon üdővel, alatta, a mig a' XVI vendég közöl ki-ki eggyel ivott, ő viszont eggy-maga tizenhatot nyert, ez jeles fondá­mentom, folytán kedve gerjed, asztali szomszéggyait sürgetőn ivásra buzdítani nem terheltetik. Ő maga a' példával elül jár, ugy a' könnyű Asztalival, mi­kint a' Veres petsenye-borral, majd a' Pesgővel ugyan szorgalmatossan él, a' kávé rajta már nem segéli semmit, a' Baratzk-pályinkának neki esik és tsak-hamar, mig az invitáll­ak szén-józanok ma­rattak, ő maga hólt részeg, az' millyet ,ez világon éltedben keveset lá­tál, sürü könyv-hullajtásokkal zokogva a' vendégségen való örömét bizongattya, mindenkinek tántorogva néki-támad, meg-öleli, arczát­­sókkal ápo­lya, mig­ nem végezetre a' ven­dégek el-szökdösnek, de ő nem tágit és az asztalt verdesve feleségétől nagy martzona szavakkal kö­veteli, hogy azon nyomban ujj vendégeket hívja­nak, ha már az Isten leg-kedvesebb baráttyaiban ennyire tsalódnia rendelte. VI. A' Magyaros fajta. Ez rögtön egy asztalhoz visz, mellyen az akoviták fiaskói az ő temérdek rongyökben sora­koznak, és héjjában rimánkodsz, hogy beteg gyom­rodat kimilve a.' nehéz szeszek ivására ne kénsze­rkcesen, 6 irgalma/ nem esmerve a.' leg­gyilkosabb nedvek sora/ bárzsingodban dictállya, az asztalnál a' Petsenyének Goliáth-darabjait a­ minden-némü saláták és paraditsomok félelmetes garmadájával tányk­odva ennen-magá rakni meg nem szűnik, a' turul rétesbül 111 darabokat dühödten beléd tyrannisál, mikoron pedig az almásbul venni nem akarsz, a' sértett ember nagy epeséges bánatával ugy rád­ néz, hogy abbul is még is darabot dühöd­ben meg­eszel, szigarettázni is parancsol és ittlé­tedet várván véllek több rend­béli Egiptusiakat megkóstoltat, noha számodra, a­­ki dohányos nem vagy, ezek között semmi külömbség nem­ esmér­szik lenni. El­memeteledrül beszélnied sem enged, és mikor reggeli harangszókor magadban Xtus Urunkhoz imádkozol, hogy bár­ már vége volna, ő az ajtót be­zárja, a' kótsot zsebébe rejti és nagyot kurjantva „No most még egy káposzta leves és aztán kezdünk mulatni" mondgya. VII. A' mutató fajta. Ez az asztal mellett való lelepedésnek, előtte már a' falain függesztetett képek ' előtt vezet és nagy részletes beszédekkel hol a' Quattrocento és Trecento szókkal bőven élve, az Senior Palma pictor ezsettyének Santa Conversatione miveit, hol meg pleiv­ air és Clair-obscure szókkal hasonló renddel dobilódzva amaz Monet Kolosnak nagy­fontos mivoltát magyarázza, ámbátor ezekből nála egy sem is­ találtatik. Az ételt lenyelnéd is üdőt alig hagyván már a­ könyvekhez vezet, a­­hol, rogyadó térgyei kelletik hallgatnod hosszú dissertatióját azon editióról, a nted­y Lugdunum statavorumbem, vagy­ is más­ néven Leydenben té­tetett a' prés alá. De hejjában hinnéd, hogy mo­st már a' Dámák udvarlására lehelsz, mert ekkor a' Klavérhoz vonsz téged és Motzárt, tünde ketses phantasiáját elédben adandó más­fél óráig tsak néked jádzik és maga mellől egy tapottat is el­fakadnod nem hogy, de még mikor a pitvarban bundádat rád-tetizni segéli, annak béllését meg­nillantván kabátod gombján ragad és éaz nyitott ajtóban a' nyesi,vagyis deák­ nyelvek­. Mustela külömb-külömb vérengző dolgairól­ fel­világosit. •. ,­ ­ IV. A' savanyú fajta. Ez még nem lelhető a' háznál, mikor érkezel, mert felesége szerént amaz csőd-ügybeni gondnok­ság folytán igen sok el­foglaltsággal csigáztatik. Mikor a' vendégek már te­lyes számokban öszve­jöttek és a férfiak a' szoknyák pajkos kurtaságá­rul, a' Dámák a' Casanova tsintalanság­árul cse­vegni már meg­untak, akkor be­állit, homlokát reszkető mozdulattal fáradtan illeti és a' vacsora hamar kezdetéhez jelet adni siet. Az evésnek alatta nem szól. Ha ki hozzá szót intéz, allnak, tsak hogy m­egnémul­nak ne láttatna, Jourta-furcsa módon felel, de a' conversatio hálójábul ki-fejelni igyekszik. Vacsora­ után seb-óráját elé-rohnja, és a' ki nigger czigányokkal hangos kocsmák tán­c­os vidámságait, fel­emliti, annak mongya: tikön­­nyü nektek, de én minden reggel hétkor az író-asztalnál ülök." Mikor aztán eggy vendég butsu-szándékkal maga-magát fel-emeli, ő hamar fele­ l VIII. A' scena-tsinátló rajta. Ez feleségére rá-szólt, hogy miért nem a' másik portzelán-késséggel teliteltek, mire az Asszony könnyen vissza-beszéli, hogy a' ház­tartás­ba orrát ne üsse,­­ erre őr­ zajában meg-setétedvén az egész Menü rendgyét critisálni fel nem hagy, de az Asszony a' feleleteket a­ vászon-nép esmert módgyán tő­vén szabja, melly falánkokkal elegyí­tett ide-oda tzikázó versengés mind-egyre vadul­ton Vadul, végezetül az el-képpedett vendégek Szine előtt egy­mást betsmérlik, egy­másnak attyúkfiokrul tornyokat szállnak, ki-ki közülök téged maga mellett bizonság-tételre fel­hiv, mind­ketten a­ vállast egy­máshoz verdesik, végezetre pedig az Asszony Mamájához si­etni kiván, mert mikint rikoltya, egy pertzig sem marad ez csirke­fogó részeges kajtor nyomorult huntzfut lator szoknya­vad­ász házában. Harsány­ Zsolt. VASÁRNAP. Itthon vagyok. Angliából jövet fölfedeztem magamban egy érzést, melyet eddig nem ismertem, egy újfajta hazafiságot. Rájöttem arra, hogy a kon­tinens fia vagyok, annak a szárazföldnek, mely Európát és Ázsiát foglalja magában s tudo­m­ányos szóval Euráziának neveztetik. Csapó esőb­en álldogáltam a hajó orrán, lestem a dieppei partot, de már jóval előbb baráti szel­lők futottak felém s az égen annyi köd és sö­tétség után fölvillant a verőfény. Bárányfel­hők buvócskáztak egymással. Amikor partra szálltam és átsétáltam a vasúti állomásra, a­ sínek mentén, a talpfák közül azok a virágok kandikáltak ki, melyeket valaha az alföldön láttam, a pipacs, c­somorika, kikerics piros-fe­hér-lila baromsága. Föllélegeztem s ezt gon­doltam: — Itthon vagyok. A jelek egyre sokasodtak. Egy francia fiúcska ácsorgott vonatom ablaka alatt, vásott ruhában, tétlenül, nyilván a vonat indulásá­hoz jött ki, az a gyerek, akit nálunk a konti­nensen cigarettáért szokás elszalasztani a leg­közelebbi tőzsdébe. Elküldtem s hozta a ciga­rettát. Odaát, a szigeten mindez lehetetlenség lett, volna. Itt már ismerős minden forma, mozdulat, jelbeszéd. Közöttem, a házak abla­kaiban emberfejek, az emeleten egy mosóné­szerű termetes asszonyság bámul ki, kaján megjegyzéseket tesz a járókelőkre, mire a töb­biek torkuk szakadtából nevetnek. Mind kí­váncsiak, mind vidámak, mind élnek s nem szégyellők, h­ogy élnek. A levegőben boldog, ro­koni zsivaj. Mindenki beszél. Az utasok han­gosan vitatkoznak. Hallom az első ü­ditő go­rombaságot. Micsoda marhaság, micsoda hal­latlan disznóság. Útitársamhoz hajolok, a fü­lébe súgom: — Itthon vagyok. • Párizsban este feltündökölnek a kávéhá­zak, melyek annyira hiányoztak nekem, az új közélet­ füstös, áldott agorái. A Boulevard Saint Michel gesztenyefái alatt valami facér munkás alszik, félrebillent fejjel, borostás ál­lal egy utcapadon. Most látok először valódi szegény emb­ert. Igaz, ott túl is van, épen elég, azokat azonban valahogy véka alá rejtik, fel­öltöztetik, kimosdatják, nem teszik ilyen őszin­tén kirakatba. Pedig ez is a színjáték gazdag­ságához tartozik. Éjfél felé a földalattin ülök. Velem szemben egy leány meg egy fiú. Hang nélkül veszekszenek, úgyhogy ajkaik mozgá­sáról olvassák le a szavakat. Egyszerre a fiú lecsókolja a lány karminpiropra festett, dühös száját. A csók hosszú. Legalább egy negyed­percig tart. De nincs benne semmi illetlen, vagy szemérmetlen. A villanyfényes teremkocsiban senki sem ügyel rájuk, ők se miránk. Mennyi szabadság, emberiesség, élet. Most szinte föl­kiáltok: — Itthon vagyok. Kosztolányi Dezső. A Műjégpálya megnyitásához kötött kosztümök és téli sport- T / f­elszerelések VARGA Kossuth Lajos utca 11 és Petőfi Sándor­ u. 6. 17918

Next