Pesti Hírlap, 1927. december (49. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-07 / 278. szám

i ezt. Lehetetlen, hogy a nemzet égető problémáiról ne lehessen beszélni. Senki sem méltó a mandátumára, aki ilyen körülmények között képviselő akar ma­radni. (Helyeslés balról.) Peyer Károly szocialista hozzájárul Gömbös indítványához, mert szükséges, hogy az egyesülési és gyülekezési jog kérdése a Ház elé kerüljön. A rendőrség ma már nemcsak azt a jogot veszi magának, hogy megbírálja a gyűlés napirendjét, hanem a felszólaló személyét is kijelöli. (Rassay: Legközelebb ő adja a szónokot!) Friedrich István keresztény ellenzéki kijelenti, hogy a ma divó rendszer tovább nem tart­ható. Most már olyan is megtörténik, hogy Wolff Károly nem beszélhet Győrött úgy, ahogy az ő szive­lelke sugallja. Rassay: Ma nekünk, holnap nektek! Friedrich: Valósággal III. osztályú polgárnak érzi magát, mint keresztény ellenzéki politikus. Nincs lehetősége a felszólaláshoz! (Zaj jobbról: Nem is jelentkezik!) Ez a Ház légüres térben lebeg s én az önök csendjét és boldog emésztését nem akarom megzavarni. Simon András: Mikor szenzációról van szó, ak­kor tele van a Ház! Rassay: A kormányt támogatók 95 százalékban vannak, megtelíthetnék a Házat. Friedrich: Fáradjanak a főváros közgyűlési ter­mébe és nézzék meg ott a vitákat, a telt házakat, a bizottsági tárgyalásokat. (Peyer: Pedig senki sem kap fizetést a munkájáért!) A múltkor az osztrák parla­mentben államférfiak nyilatkoztak arról, hogy az igen t. kormány véglegesen lemondott Nyugat-Magyarország területéről. Most azt halljuk hogy a többi részekről is örökre lemondott. Lehet, hogy nem is igaz! Almássy László: Persze, hogy nem igaz! Friedrich: Akkor az igen t. kormány mért nem nyilatkozik itt? Rossz néven veszik, hogy nem járok ide a parlamentbe gyakran. Miért járjak? Elolvasom amit az önök miniszterei mondanak. Mit gondolnak, olyan nagy öröm ellenzékinek lenni Magyarországon? Nem volna jobb a többség lágy ölében nyugodtan nézni azt a hatalmas, boldog konszolidációt, amikor minden repedez a boldogságtól? Kimondom, bár tu­dom, hogy önök fel fognak háborodni, fáj, amikor lá­tom, hogy a szomszédos államokban az egyéni jog tekintetében bizony-bizony differenciák vannak a mi állapotainkkal szemben. Farkas Géza: Hogyan lehet ilyet mondani a magyar parlamentben? Még sem járja, hogy ilyeneket beszél! (Nagy zaj.) Tankovich János: A képviselő úr izgatni akar ez ilyen beszéddel! Friedrich: Az igazság fáj önnek. (Nagy zaj.) Akármennyire háborognak, állítom, hogy én ezzel a kisantant mellett nem csinálok propagandát, ezt a képviselő urak maguk sem hiszik Megszállott terüle­ten a magyar képviselők igenis felszólalnak a nép­gyűléseken és a Házban Trianon ellen és Magyar­országon nem lehet Trianon ellen felszólalni. Simon András: Itt is fel lehet szólalni! Esztergályos: Ha a fogalmazó úr megengedi! (Folytonos nagy zaj.) Frick: Méltóztassanak higgadtságukat és nyu­galmukat megőrizni! Farkas Géza: Igazán nehéz megtenni! Rassay: De ez úgy van, ahogy Friedrich mond­ja! Itt vannak az esetek: Kaposvár, Miskolc, Győr, magunkról nem is beszélünk! Friedrich: Nem a kisantantról van szó, hanem arról hogy mi magyar ellenzéki képviselők,­ követel­jük azt a jogot, hogy a népgyűléseken úgy beszélhes­sünk felelősség mellett a törvény keretein belül, ahogy jónak látjuk és nem úgy, ahogy a rendőrtiszt­viselők azt nekünk diktálják Ha ezt nem teszik önök magukévá, úgyis hiába minden. Elfogadja az elnök napirendi javaslatát. (Derültség.) Wölfl Károly: Amikor hozzájárul az elnök javaslatához, nem mulaszthatja el az alkalmat, hogy pártja nevében bizonyos megjegyzéseket ne tegyen. 'I'U 1 ['| sok betegség zárt kapura pasztillált a benyomuló kórokozókat ártalmatlanná teszik és így jól megvédnek súlyos beteg­ségektől, mint torokgyulladás és főleg a rettenet spanyolnáthától. Minden gyógyszertárban kaphatók. ügyeljünk mindig _ eredeti csomagolásra ! xi»^ Lehetséges-e a népgyűléseken a trianoni bé­keszerződésről és lord Rothermere akciójáról beszélni, igen, vagy nem? Felkiáltások Jobbról: Igen! Felkiáltások balról: Gyakorlatilag nem! Wolff: Pedig ebben a kérdésben a magyar parlamentben csak egyhangúság állhat fenn. A tör­vények szentek és sérthetetlenek. De minden állam­polgárnak joga van véleményét törvényes keretekben kifejezésre juttatni. Az is kétségtelen, hogy — ha a magyar állam hivatalos képviselete bizonyos béke­szerződések tekintetében a kényszer jegyében intéz­kedni kénytelen volt — a magyar társadalom utolsó csepp véréig áll amellett a felfogás mellett, hogy ő pedig nem fog belenyugodni semmiféle békeszerződésbe (Taps jobbról.) és nem fogja elhallgatni azokat az érzéseit azokkal szemben, amik az etikai igazsággal és a történelmi hagyományokkal homlokegyenest ellenkeznek. (Taps.) Tudom, hogy a felelős államférfiak ajkára lakatot tesznek a külpolitikai érdekek, de én még­sem tudok olyan külpolitikai érdekekről, vagy konkrétumokról, amelyek indokolnák, hogy a magyar társadalom lel­kének feljajdulását elnyomják. Koncedálom, hogy vannak olyan tárgyalások egyes megállapodások ér­dekében, amelyek bizonyos regard­ot kívánnak, de olyan optáns­ pert, mely miatt a magyar társadalom­nak le kell mondania arról a jogáról, hogy a trianoni békeszerződés ellen mindig és minden körülmények között felemelje tiltakozó szavát, én a magam részé­ről nem ismerek. (Zaj jobbról: Nem is lehet! Nem is akarjuk!) Itt a nemzet egyetemének érdekeiről van szó, nekünk, társadalmi egyesületek vezetőinek és a magyar képviselőház tagjainak nem tilthatja meg semmiféle kormányintézkedés hogy népgyűléseken elmondhassuk, ami a szívünket nyomja, amit szaba­don elmondhatnak a lordok házában. Nem tudok el­képzelni olyan külpolitikai érdeket, amely a társada­lomnak elnémítását szükségessé és lehetségessé tenné. Oda kell kiáltani Genfnek, hogy miként állíthatják heyre Európa gazdasági egyensúlyát. Lehetetlen, hogy ne beszéljünk arról, hogy mi a gazdasági helyzet helyreállításának módja, az összes békeszerződések azonnali reviderálása. (Úgy van!) Ezt akartam elmondani Győrött is, de közölte velem a rendezőség, hogy a rendőrség szerint minden­ről beszélhetek, csak a numerus claususról és a Rotherme­re-fé­le akcióról nem.. Bródy: Tessék most tapsolni! Farkas Géza: Minden rendőri tilalomért nem lehet minket felelőssé tenni. (Zaj.) Wolff Károly: Egy erős nemzeti érzéstől telített társadalom kialakulása csak akkor lehetséges, ha ér­zésvilágára nem raknak bilincset. És csak egy erős, érzéseinek és véleményének nyil­vánításában szabad társadalom fogja tudni támo­gatni a korm­­ányt azon az úton, amely kell, hogy ve­zessen azon állandó jogos törekvés útján, hogy vissza­szerezze nekünk Nagy-Magyarországot. (Élénk he­lyeslés.) És mi a feltámadás útjának veszélyeztetését látjuk ezekben a parancsokban. Pesthy Pál igazságügyminiszter: T. képviselőház! Én megértek minden törekvést és minden politikai munkát abból a célból, hogy egy társadalmi és nemzeti egységes fölfogást munkál­junk ki. De nem értem meg azt az eszközt, amely­lyel az igen­t, ellenzéki urak ezt kimunkálni akar­ják. (Zaj.) Mert sértegetéssel, bántással alig hiszem, hogy ez a cél elérhető lenne. (Zaj balról.) Rassay Károly: Mimózák! Pesthy: Én magának a kérdésnek lényegére nézve nem kívánok nyilatkozni, csupán arra nézve, amit Friedrich hangoztatott, hogy t. i. ez a párt el­vesztette künn a talaját. (Nagy zaj.) Amilyen jussa van az igen t. képviselő úrnak az ellenkező megálla­pításához, épen olyan jussunk van nekünk, akik künn járunk a népünk között (Baracs Marcell: Vadászni!), akik ismerjük annak minden fájdalmát, minden ér­zését és minden törekvését, megállapítani azt, hogy mi ennek a politikának az útján a mi népünk felfogása szerint igenis helyes úton hala­dunk. (Úgy van!) Megengedem, hogy egyének, rétegek felfogásának ez nem felel meg, de hogy a magyarság zöménél az a politika, az az előrelátás és bölcseség, amely által a kormány irányíttatik, igenis, helyesléssel találkozik. Ezt én olyan jussal állíthatom, mint a képviselő úr az ellenkezőjét állította. (Úgy van!) Gömbösnek azt az állítását, hogy ez a tisztes párt és ez az érdemes párt a kormány kezelése szempontjából quantito negligable — a párt nevében el nem fogadhatom,» ezt az inszinuációt vissza kell utasítanom (Élénk helyeslés jobbról.), mert ez a párt öntudatosan, ön­érzetesen ismerte meg azokat a célokat és minden egyes célt megismerve, amelynek érdekében a kor­mány dolgozik, áll a kormány mögött. (Úgy van!) Aki azt az egységes nemzeti érzést és egységes tár­sadalmi hangulatot ki akarja munkálni, ezt törvé­nyes korlátok között csinálja. (Helyeslés.) Ha pedig valaki ezzel szembehelyezkedik, szembe fogja találni magával az ország tör­vényes kormányának hatalmát. (Élénk he­lyeslés.) A Ház az elnöki napirendet elfogadta. Friedrich szólt még félreértett szavai helyreiga­zítása címén. Azt nem mondta, hogy az egységes­párt mögött nem áll a nemzet többsége. Egyébként tudomásul veszi, hogy a miniszter nekik nem adott érdembeli választ. Ebből csak azt látja, hogy a rend­szert fenn akarják tartani. Egy párizsi irodalmi szalon fejtájára. Párizs, december. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Emlékiratokat, híres, nagy emberek följegyzéseit kell végigböngészni és akkor megtudjuk annak a párizsi bérháznak a históriáját, amely előtt e szürke, ködös téli napok egyikén hatalmas bútorszálató autók állottak meg. Költözködés. Ez a zűrzavaros ál­lapot normális körülmények között sem érdekelhet senkit — legfeljebb azt, aki költözködik —, ebben az esetben azonban már azt sem. Ezeknek a bútoroknak, képeknek, dísztárgyaknak tulajdonosa már befejezte színpompás, gazdag életét mielőtt vándorútra­ keltek volna e gazdag élet halomra gyűjtött emlékei. A járó­kelők is épen hogy rápillantanak a poros, pókhálós, selyemhuzatos szalongarnitúrára, a kicsorbult nip­pekre, az expeditőrök pedig csak annyit tudnak, hogy innen a boulevard Poissoniére 23-as számú házától az árverési csarnokba kell menniök, ott lerakják a bútorokat, képeket, a márvány és gipsz szobrokat és ezzel missziójuk véget ért. Ami ezután következik, az már nem tartozik reájuk. Az ember akkor megnézi a házat. Azon sincs semmi érdekesség. Olyan komor, szürke bérház, mint a többi itt a grand-boulevardon., A ház, a szürke, komor bérház hallgat, emlék­iratok, régi sárga papirosok megfakult írásai azon­ban elmondják, hogy volt idő, — Gambetta volt ak­kor a francián, királya! — amikor e ház kőlépcsőjén, az első és második emeleten, megfordult egész Pá­rizs. Két fenomenális francia asszony lakott itt, akik irodalmat és politikát irányítottak, akiknek szalon­jait találóan nevezték el a tudományos akadémiák fiókintézeteinek. Az első emeleten Madame Adam lakott, a má­sodikon Madame de Rute. A második császárság vé­gén és a harmadik köztársaság elején e két asszony szalonjában tervezett és alkotott író, muzsikus, állam­férfiú, művész. Verescsekin itt tartotta konferenciáit a művészetekről, Ducondray itt szerzette görög és bretagne-i balladáit, Dumaine itt olvasta föl először Le vieux Vagabond-ját és a Comédie Française akto­rai itt játszották először klasszikus szerepeiket. E két asszony szalonjában megfordult minden politikus Gambettától Ponchelle-ig, minden író és művész Henry Houssayet-öl Alphonse Daudet-ig, később Paul Bour­get-től Pierre Loti-ig. Madame Adam, akinek Pierre Lotival folytatott és azóta már nyilvánosságra hozott levelezése igazi irodalmi csemege, — alapította meg a ma is híres irodalmi folyóiratot, a Nouvelle Revue-t. Színes, gazdag irodalmi és politikai élet folyt itt ebben a szürke bérházban , amikor az örök enyé­szet dermesztő szele betáncolt e két szalon ablakán, amikor ez a két nagyszerű asszony örökre itthagyta barátait,­­ a vendégsereg nem sokáig maradt úrnő nélkül. Jött egy asszony, akiről addig senki sem tudta, hogy van, jött egy asszony, aki beült egy kihűlni ké­szülő szalonba, fölfrissítette a virágokat és egy na­pon már ismét együtt volt ebben a szalonban Párizs irodalma és művészete. Ezt az asszonyt Madame Decari-nak hívták. Egy jelentéktelen vidéki kis fiskális felesége volt. Hogyan csinálta, senki sem tudja még ma sem. Jött, megjelent, tudása, szépsége mindenkit meghódí­tott. Barátokat, bizalmasokat szerzett a világ min­den nációjában, császárok és királyok palotáinak aj­tai nyíltak meg előtte és otthon volt a világ minden fővárosában. Néha megközelíthetetlen volt, mint egy hercegnő, majd félmeztelenül táncolt tizedrangú mu­latóhelyek színpadán. Néha közönséges volt, néha szimpla, mint egy kis fiskális felesége, hogy azután utána tudásával kápráztassa el hallgatóit. Államférfiak ültek az asztala körül. A világhá­ború legborzalmasabb napjai voltak. Az emberek még lelkesedéssel tudtak élni és győzelmeket mámorosan ünnepelni. A vidéki fiskális felesége a francia államférfiak előtt ekkor tette ezt a kijelentést: — Kedves barátaim, inkább ültessenek önök kendert, mint borostyánt, mert a kábulat nem fog sokáig tartani és önöknek több emberük lesz, akit fel kell akasztatni, mint megkoronázni. Hetven éves korában úgy öltözködött, mint egy huszonöt éves asszony. Ezt is megbocsátották neki, mert szerették. ... A boulevard Poissoniére 23-68 számú bérhá­zának ő volt utolsó nagystílű asszonya. Lukásdij , melynek berendezése épen olyan extravagáns volt, mint gazdájának élete, — évek során át elhagyatott volt Most dobra került belőle minden érték és az egykor hires irodalmi és művészeti szalon falai közé bevonulnak egy életbiztosító társaság­ hivatalnoka­. PESTI HIRLAP 1927. december 6., ke­­d. A * M­I CSAK RÉTHY CUKORKÁT! KÉRJEN­­!

Next